Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-26 / 43. szám
Szakmai elismerés A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Útkarbantartó Vállalatnál kellő figyelmet szentelnek a lakosság honvédelmi nevelésének. Minden évben megrendezik a honvédelmi sportnapot. Az eseményre, melynek fő szervezője a Honvédelmi Szövetség vállalati alapszervezete, a közelmúltban került sor Pinkekarcsán (Pinko- vé Kraőany). A versenyzők egyéni és csapat- versenyben mérték össze felkészültségüket lövészetben, gránátdobásban; számot adtak egészségügyi, valamint a vegyi fegyverek elleni védekezéshez szükséges ismereteikről. A nők egyéni versenyében Tő- zsér Zita bizonyult a legjobbnak, a férfiak közül pedig Bíró László. A csapatverseny győztese a Szabó Tibor, Bíró Zoltán és Bazsó István alkotta csoport lett. A nap egyik fénypontja a vállalat legjobb céllövője címért kiírt lövészverseny volt. A legjobb céllövönek Biró László, az autójavító műhely dolgozója bizonyult. A győztesek okleveleket és tárgyi jutalmakat vehettek át Magya- rics Gézától, a vállalat igazgatójától és Kosztra Lászlótól, a jnb közlekedésügyi osztályának dolgozójától. Kósa Árpád Az eddiginél is színvonalasabban Példásan tevékeny Alsópéteren (Dolny Peter) a Vidovenyec András vezette polgári ügyek testületé. Sikeres politikai-nevelő munkájuknak köszönhetően a lakosság fokozott mértékben igényli a polgári szertartásokat. A legnagyobb figyelmet az ifjúsággal való munkának, a rendezvények színvonala javításának szentelik. A hagyományos akciókon kívül a testület tagjai ott voltak az ünnepélyes szikra- és pioníravatáson. Valamennyi rendezvényen javult a kultúrműsor színvonala, ami a SZISZ helyi szervezetével való jobb együttműködésnek köszönhető. Az ifjúsági szervezet tagjai közül Keszeg Adrianna, Ma- zar Ingrid és Keller Jarmila szavalataikkal, valamint a pionírok kamarazenekara és énekkara alkalomhoz illő művekkel teszik ünnepélyesebbé, emlékezetesebbé a polgári szertartásokat. A község emlékkönyvébe a rendezvényeket Mészáros Klára és Vidovenyec Gizella jegyzi be. Kovács Károly, a hnb elnöke elmondta, hogy tovább emelik a polgári szertartások színvonalát. Ehhez anyagi és erkölcsi támogatást a szövetkezet vezetősége ad. Különböző ajándékokat, tárgyi jutalmakat biztosít az ünnepeltek köszöntéséhez. A községben már hagyománnyá vált az ezüst- és aranylakodalmak csoportos megrendezése. Ez év novemberében 11 ezüst-, egy arany- és egy gyémántlakodalom ünnepségeit szervezik meg. A felvételen Markovics Gizella a község legidősebb polgára a 96. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen irja alá az emlékkönyvet. Krascsenics Géza Honvédelmi sportnap Elmulasztott A malom- és sütőipari vállalatok az élelmiszeripar energia-fogyasztói között a közepes fogyasztók közé tartoznak, bár napi energia-fogyasztásuk nem mondható csekélynek. Az évi energia-fogyasztásuk 2850 TJ (Terrajoule). A legtöbb tüzelőanyagot és áramot a sütőkemencék és az alacsony nyomású gőzkatlanok fogyasztják. Jelenleg Szlovákiában 54 pékség működik 5860 négyzet- méter sütóterülettel. ötvenkét malom - ebből 19 nagyteljesítményű - három műszakban őrli a gabonát. A nagy teljesítményű malmok nemcsak a gépek meghajtásához, hanem a helyiségek kifűtéséhez és a szociális célokat szolgáló melegvíz előállításához is nagy mennyiségű energiát használnak föl. A termékeket a malom- és sütőipari vállalatok tehergépkocsijai szállítják a tizenhatezer elárusítóhelyre. A kocsik naponta több mint féfmillió kilométert tesznek meg. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a tüzelőanyagokkal és energiával való takarékosság a malom- és sütőiparban igen fontos feladat. Legnagyobb tartalékok az ipari kemencék hőenergiájának az ésszerű kihasználásában vannak. Hiszen ez a hőenergia jelenleg csak egy bizonyos mértékig van kihasználva, és igen nagy mennyiségű Filmvetítés A film azon művelődés-politikai eszközök közé tartozik, melyek révén kedvezően lehet hatni a lakosság, de mindenekelőtt az ifjúság eszmei fejlődésére. A közel 2000 lakosú Paláston (Pláét’ovce) csak tavaly kezdték meg a rendszeres filmvetítést. Az Ifjúság mozi, ellentétben több hasonló intézménnyel, nem ráfizetéses. Hetente két felnőtt- és egy gyermek- előadást tartanak telt ház előtt. A művelődési központ legutóbb nagy sikerű beszélgetést szervezett Lenin életművéről, melyet lehetőségek az úgynevezett „hulladékhő“. Pedig a kemencék átállításával, átépítésével a kárba veszett hőt értékesíteni lehetne úgy, mint a Bans- ká Bystrica-i pékség 381 PPC számú kemencéjénél. Nagyon sok energiát lehetne megtakarítani a hó- és melegvízvezető csövek szigetelésének tökéletesítésével és az elosztók állandó karbantartásával is. A napenergia jobb kihasználásával is sok áramot lehetne megtakarítani, de ezen a téren adósok maradtak a kassai (Kosice) műszaki fejlesztési részleg dolgozói, akik ígéretet tettek, hogy ebben az évben több üzemben felszerelik a szükséges berendezéseket. Rozsnyón (Roznava) sem valósították meg a kemence hulladékhö- jének a zsemlyemorzsa-szárítás- nál való felhasználását. Több helyen fel kellene mérni és értékelni a szállítási útvonalak célszerűségét, hiszen minden liter megtakarított benzinre, gázolajra szükség van. A mulasztások és hiányosságok ellenére az év első felében a vállalatok 686 MWh villamos energiát, 441 ezer köbméter földgázt, 224 tonna fűtőolajat, 160 tonna barnaszenet és 11 tonna feketeszenet takarítottak meg. Sladovnik József telt ház élött a nagy politikus életéről készült film vetítése követett. Ugyancsak nagy érdeklődést váltott ki a vá- dászhónap alkalmából szervezett beszélgetés, melynek vendége Kiss István, a helyi vadászszövetség tagja volt. A beszélgetést Szlovákia természetvédelmi területeit bemutató film tette még emlékezetesebbé. A művelődési központ egyre több érdekes és vonzó, filmvetítéssel összekapcsolt akciót szeretne bevezetni és meghonosítani. Ábel Gábor A Teslából a VIT-re Jövőre rendezik Moszkvában a XII. Világifjúsági Találkozót. Az előkészületek már teljes ütemben folynak, de nemcsak Moszkvában. A VIT rendezői fontos feladat elvégzésével bizták meg a Tesla vállalat verebélyi (Vráble) üzemét. A Moszkvai Városi Rádióközponttal való többéves és eredményes együttműködés réven a verebélyi- ek azt a megtisztelő feladatot kapták, hogy a XII. VIT-re tíz szovjet PAZ-672 típusú autóbuszt szereljenek fel erősítő rádióközponttal, melyeket a VIT-en szabadtéri színpadok hangosítására fognak használni. A mobil rádióközpontok jó minőségben maximálisan tízezres nézőteret képesek hangosíta- ni. Nagy előnyük, hogy nagyon rövid idő alatt áthelyezhetök egyik helyről a másikra. Szeptember 21-én ünnepélyes keretek között adták át a Tesla szakemberei az első felszerelt autóbuszt a moszkvai rádióközpont képviselőinek, akik elégedettségüket fejezték ki, és a próbaüzemelés után elismerően nyilatkoztak az erösítőberendezésekkel felszerelt autóbuszok sokrétű felhasználási lehetőségéről. A komoly feladat teljesítésében részt vevő dolgozók javarészt fiatalok, ezért a SZISZ üzemi alap1 szervezetének tagjai kötelezettséget vállaltak, hogy a további kilenc autóbusz hibátlanul és határidőre elkészül a Tesla legnagyobb vásárlópartnere, a Szovjetniuó számára. A vállalat fiatal dolgozói bíznak benne, hogy vállalásukat sikerül maradéktalanul teljesíteni, és ily módon hozzájárulni a XII. Világifjúsági Találkozó magas színvonalához. Ladányi Lajos A könyvtárak közötti országos verseny kiértékelésekor Trenőín- ben legutóbb a deáki (Diakovce) könyvtárat Szlovákia egyik legszínvonalasabban tevékenykedő könyvtárának minősítették, Sándor Margit pedig Példás könyvtáros címet kapott. Elmondta, hogy az eredmények ellenére több problémával küzdenek. Nem tudják bővíteni a könyvtárat, kb. 60 négyzetméter alapterületen 15 420 kötetet tárolnak. Egy helyiségben folyik a kölcsönzés, az olvasás, ott ajánlják a könyveket az olvasóknak, és ott rendezik az óvodásoknak és az alapiskolásoknak a mesedélutánokat, megbeszéléseket, azokról a könyvekről, melyeket elolvastak a tanulók. Még szerencse, hogy 510 beiratkozott, aktiv olvasójuk van, ezért nem roskadoznak a polcok terhük alatt. A falu lakosságának majdnem a húsz százaléka a könyvtár olvasója, sok könyvet visznek haza. Idén a hnb jelentős összeget fordított a könyvtárhelyiség felújítására. Új polcokat vásároltak, igy áttekinthetőbbek a könyvek, Kijavították az omladozó vakolatot, menyezetet, új padlózatot kapott a helyiség. Bevezették a központi fűtést. A könyvtáros szerint azonban a helyzet igy sem rózsás. Tíz éve dolgozik Deákin - Vág- sellyéről (Sal’a) jár munkába - és sok időbe telt, amig idáig jutottak, bizonyos szakmai színvonalat értek el, s a lakosság nagy részével megszerettették az olvasást. Óvják a műemléket Késlekedéssel bár, de megkezdték Nagyidán (Vel'ká Ida) a védett műemlékek közé sorolt régi kastély tatarozását. A presovi műemlékvédő hivatal kivitelezőre talált, amely már meg is kezdte a munkálatokat, s ötmillió korona ráfordítással felújítják a kastélyt. Az emeleti részen felújítás után a hnb-t helyezik el, a földszinti és alagsori részt a kassai (Koáice) kerületi könyvtár könyvállományának kihelyezésére használják majd fel. Később a kastély körül elterülő értékes parkot is bekerítik, hogy ezzel is óvják az ott található védett fákat és cserjéket. Soltész Bertalan A beszerzési keret szűkös, de azért szaporodnak a könyvek, annak ellenére, hogy évente több kötet - idén 360 - örökre az olvasóknál maradt. A Példás könyvtáros nemrég fiatal munkatársat kapott, és boldogan beszélt azokról a fiatal olvasókról, akik munkájuk elvégzése után minden szabad idejüket a könyvtárban töltik - mint például Futó Róbert. Nemcsak az olvasók kiszolgálásában segítenek, hanem az egyes akciók szervezésébe is bekapcsolódnak, mert a könyvtáros a tömegszervezetek támogatásával havonta két versenyt, évente két egészségügyi előadást, iró-olvasó találkozókat, tudományos előadásokat szervez. Ma már a lakosság követeli az ilyen rendezvényeket. Kétszáz- negyven tanuló kapcsolódik be a Ki olvasott többet versenybe, melynek a kiértékelő összejövetelét is a könyvtárban tartják. A legjobbak mindig ajándékot kapnak. A kitüntetéseknek Sándor Margit örül, de szerény véleménye szerint a járás többi könyvtárosa is eredményesebb munkát végezne, ha családi körülményeik olyanok lennének mint az övé - özvegy, egyetlen lánya már férjhez ment, nincs semmire és senkire gondja. Naponta 14-15 órát is dolgozhat, és dolgozik is a könyvtárban. Jelenleg izgatottan tervezget, jövő év júniusában költözködik a könyvtár a most készülő művelődési házba. -ybKarlovy Varyban 17-edszer rendezték meg az idegenforgalom kérdéseivel foglalkozó filmek nemzetközi fesztiválját. A Thermál szálló nagytermében 25 államból 70 turizmussal foglalkozó filmet vetítettek le. A 17 tagú bíráló bizottság az első díjat, az Arany virágot, a jugoszláv Ezer kőhajó című filmnek ítélte. A felvételen a jugoszláv küldöttség egyik tagja az első díjjal. Kovács Árpád felvétele A Rimaszombati (Rimavská Sobota) Gépészeti Szaktanintézet diákjai kötelezettséget vállaltak, hogy a szaktanintézet szomszédságában levő Pionír utcát a jövőben rendben fogják tartani. Ennek értelmében az iskola diákjai naponta tisztogatják a virágágyakat, a zöldterületet. A képen a diákok a Pionír utcai óvoda udvarán dolgoznak. Juraj Hrivnák felvétele A dél-morvaországi kerület gabonatermelőinek kerületi értekezlete alkalmából Kromérízben a Slusovicei Efsz több mint húsz gépet és berendezést állított ki saját gyártmányaiból, amelyeket a gabonatermesztési, illetve betakarítási munkáknál alkalmaznak. Miroslav Vodéra felvétele 1984. X.