Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-26 / 43. szám
Kapacitás-összevonási próbálkozások - többnyire sikerrel Mi újság Szlovákia tüzelőanyag-energetikai beruházásain? B eruházáspolitikánk mostanság leggyakrabban használt kifejezései közt tartják számon a ,,prioritás“ fogalmát. Ez nem jelent mást, mint minden olyan beruházást, amely népgazdasági fontossága miatt előnyt élvez á fejlesztés más területeivel szemben. Nagyjából három csoportba sorolásuk - kötelező építkezések, kiemelt beruházási területek, komplex lakásépítés - csak vázlatosan jelzi, mi mindenre terjed ki elsősorban jelenlegi beruházáspolitikánk figyelme. Eléggé nagy tétejről van szó, hiszen a szlovák építőipari tárca idei termelési értékéből, amely meghaladja a 19,6 milliárd koronát, csupán a „prioritásokon“ elvégzendő munka valamivel több mint 18,5 milliárd koronába kerül, ami az évi keretnek közel 81 százaléka. Háromnegyedévi helyzetkép. Az SZSZK Építőipari Minisztériuma idei tervfeladatai között 104 kötelező építkezést tart nyilván. Kilenc hónap alatt ezeken 3 milliárd 764 millió korona értékű munkát végeztek el az egyes vállalatok, az évi tennivalók 78,4 százalékát. Tizenhat építkezésen lemaradás tapasztalható, amit három kivételével (a martini öntöde, a starinai víztározó ll-es beruházása és a kassai (Koéice) malom) az év végéig szeretnének még behozni. A „kivételes“ esetekben a kivitelezőkön kívülálló akadályok késleltetik a munkát. Ugyancsak három kivétel akad az idén befejezésre váró huszonhat építkezés között. Más-más okok miatt nem készül el ebben az évben a mosti autóközlekedési vállalat épülete, a kassai malom és a zilinai lll-as számú hőerőmű. Minden jel arra mutat, hogy a többi huszonhárom építkezésen az esztendő végéig befejezik a kivitelezési munkákat. Ezt támasztja alá az eddig befejezett építkezések és a próbaüzemelő termelési kapacitások egész sora is. A tételes feladatok teljesítésének állásáról leginkább a részhatáridők tartása tanúskodik. Ilyen tekintetben idén 216 határidő jött számításba. Szeptemberrel bezárólag a tervezett 140-et a kivitelezők be is tartották. Ez alól mindössze a bratislavai Legfelsőbb Bíróság építkezése a kivétel, ahol a területi és beruházói előkészítő munkát nem a tervezett időpontban kezdték el. Az esztendő hátralevő hónapjaiban máshol feltehetően valamennyi részhatáridőt sikerül tartaniuk. Ilyen téren különösebb veszély csupán a starinai víztározó II. építkezésén mutatkozik, ahol a gát feltöltését december végéig kellene befejezni. Kapacitás-összevonások egész sora van az esztendő háromnegyedévi eredményei mögött a kötelező építkezéseken, a kiemelt beruházási területeken és a komplex lakásépítésben. Például az élmúlt három hónap során a tervezettnél közel nyolcszázzal több, összesen majdnem 13 500 munkás dolgozott ezeken a beruházásokon. Persze, ahonnan áthelyezték őket, ott hiányuk érezhetővé vált. Ennek következtében lelassult a kivitelezés üteme az iskola- és egészségügyi beruházásokon, illetve a szakszervezeti üdülők építkezésein. Ez a kapacitás-összevonás árnyoldala, de jobb megoldás híján egyelőre az ilyesfajta munkaerőmozgás továbbra is „műsoron marad“. Áramot ad az első blokk - hajrá a másodikon. Jaslovské Bohunice, Dukovany, Mochovce, Temelín, Kecerovce... Atomenergia programunk megvalósításának egyes állomáshelyei. Maradjunk azonban a legelsőnél. Jaslovské Bohunicén évek óta zavarmentesen üzemel a V-1-es Atomerőmű. Augusztustól a V-2-es első blokkja is villamos áramot szolgáltat a hálózatba. Eközben javában tart a második blokk kivitelezése. Elkészültek már a reaktorterem építkezési munkáival és így megteremtették a feltételeket a technológiai berendezések folyamatos szereléséhez. Bonyolultabb a helyzet a szigetelési munkák végzésében, ami a bratislavai Termostav alkalmazottjaira maradt. A technológia szerelésének késése miatt felgyülemlett munkát csak kétszerannyi szakemberrel lehet úgy befejezni, hogy jövőre elkezdődhessen a blokk próba- üzemelése. Jaslovské Bohunicén már volt erre példa. Akkor lengyel szakemberek segítettek a szigetelési munkákban. Késik a tervrajz-dokumentáció. Mochovce Szlovákia sorrendben második atomerőmű-épitósre kiszemelt térsége. A hat építkezésre tagolt beruházáson, amelynek egyébként közös főkivitelezó- je sincsen, az építők eddig teljesítik feladataikat. Szeptemberben befejezték a kő- és földmunkát, próbaüzemei már az iparvágány. Kevésbé örömteli a helyzet közvetlenül az erőmű építésén. Igaz, ' még csak az alapozásnál tartanak, de a főkivitelező, a bratislavai Hydrostav csak a rövid távú ütemtervek és a beruházóval kötött szerződések alapján végzi teendőit. Szinte állandóan késik a tervrajz-dokumentáció, ami akadályozza a kivitelezés folyamatosságát. Főként a kivitelezési tervek érkeznek eléggé akadozva. Például az I. termelési kettős blokk betonalapjai már májusban elkészültek, október elején azonban a hozzá tartozó kivitelezési tervekből még mindig hiányzott. így a minisztérium illetékesei is az 1988-as üzembe helyezés határidejét már jó előre tarthatatlannak vélik. Egyre hosszabb a Tranzitf ázvezeték negyedik „ága“. pítése tavaly kezdődött. Déli és keleti szakasza összesen 856 kilométer lesz. Ebből 195,2 illetve 193,2 kilométer megépítése jut a bratislavai Hydrostavra. Az 1988-ban elkészülő legújabb vonal üzembe helyezésével évente immár 68,2 milliárd köbméter földgáz utazhat majd a Tranzit-gázvezetéken. Jelenleg a vezeték lefektetése és a kompresszorállomások kibővítése folyik. Szlovákia építői egyelőre maradéktalanul teljesítik feladataikat ezen a nagy- beruházáson. Injektálás után - betonozás előtt. Villamos áramot termel majd népgazdaságunk számára a Gab- őíkovo-Nagymarosi Vízlépcső- rendszer is. Csehszlovák oldalon a kivitelezés hetedik évében járunk. Tart az alvízcsatorna kotrása, a gátépítés a felvízcsatornán és a víztározó baloldali partján. Több járulékos létesítmény épült fel Gabőíkovóban, Felbáron (Horny Bár) és Somorján (Samo- rín). A gabőíkovói vízlépcsőn kétéves időelőnnyel végzik a felső zsilipfő betonfalainak építését. Itt lesz majd az ikerzsilipbe induló hajók sorakozóhelye. Júniusban sikeresen befejeződött az erőmúteknő injektálása, az ikerzsilip medréé még jelenleg is tart. Akárcsak a majdani erőmű alapjainak kotrása, amelyet a betonozás követ, az ütemterv szerint jövő év áprilisától. * * * Vízi erőmű Vágkirályfán (Králo- vá nad Váhom), a III. hőerőmű 2il inában, földalatti földgáztároló Lábon... akár továbbiakkal is folytathatnánk tüzelőanyag-energetikai beruházásaink felsorolását. Részletesebben azonban csak a legnagyobbakról szóltunk. Azokról, amelyek népgazdaságunk számára a fontossági sorrend legelején találhatók. Es nagyberuházások a javából. J. MÉSZÁROS KÁROLY ÚJ szú Elad(t)unk és vásároljunk Az Omnia külkereskedelmi vállalat a brnói őszi vásáron A gépipar népgazdaságban elfoglalt helyét és jelentőségét bizonyára nem kell részletezni. Hiszen ez az ágazat az összes többi számára szállít termékeiből és egyben a műszaki-gazdasági színvonal növekedésének fontos tényezője. Azonkívül külkereskedelmi kapcsolatainknak is aktív részese. Ez utóbbiról meggyőződhettünk az idei gépipari vásáron, amelyet szeptember 12-19 között huszonhatodszor rendeztek meg Brnóban. A vásáron gépiparunk termékeit azok a külkereskedelmi vállalatok - köztük például a Strojimport, a Merkuria, a Kovo, a Chirana, a Technoexport - állították ki, amelyek ezt az ágazatot külföldön képviselik. A felsorolásból nem hagyhatjuk ki az Omniát sem, amely elsősorban gördülő- és csúszócsapágyainkat kínálja a külföldi partnereknek. Arról, hogy az idei vásáron milyen sikerrel szerepelt az említett külkereskedelmi vállalat, Margita Daéková osztályvezetővel beszélgettünk.- A brnói gépipari vásár mindig jó alkalom arra, hogy felmérjük, az eltelt egy év alatt mennyit fejlődött ez az ágazat, s ezen belül az egyes termékek gyártása - mondja az osztályvezető. - Az sem lényegtelen, hogy a kiállító országok eredményei is összehasonlítási alapul szolgálhatnak, sőt színvonalasabb munkára ösztönöznek. A tavalyi vásáron szerzett tapasztalatokból kiindulva ebben az évben elsősorban a gépipari cikkek továbbfejlesztésére, irányítottuk a vállalatok figyelmét. Természetesen néhány új terméket is bemutattunk. Mindkét esetben azonban az energia- és anyagtakarékosságra, valamint a pontosság és a megbízhatóság növelésére helyeztünk nagy súlyt. Ezeknek a követelményeknek teljes egészében megfelel például az a csapágy, amely a Skoda 130 GLS típusú személyautók sebességváltójának fontos alkatrésze. Olyan új csapágyakat is kiállítottunk, amelyekkel sikerült a BD 200 S típusú kötőgépek teljesítményét növelni.- Kelendők voltak a felkínált termékek?- Jobban, mint gondoltuk! Az elkövetkező időszakban gördülócsapágyakat Bulgáriába, az NDK-ba, Lengyel- országba, Mongóliába és Albániába szállítunk. A tőkés országok közül Svájccal, Svédországgal és Malaysiával írtunk alá üzleti szerződést a gördülőcsapágyak szállításáról. Minden remény megvan arra, hogy Mexikóba és Kolumbiába is küldjünk az említett termékekből. Azonkívül néhány olyan áru - főként irodai berendezések - szállítására is kötöttünk szerződést, amelyeket most nem állítottunk ki a vásáron. Ezekből 15 millió korona értékben adunk majd el a Szovjetuniónak. Csapágyakat természetesen nemcsak eladunk, hanem vásárolunk is. A már említett országokból és Ausztriából azokat a típusokat és méreteket hozzuk be, amelyeket üzemeinkben nem gyártunk. Mindez számszerűsítve azt jelenti, hogy a vásáron 166 millió korona értékben kötöttünk szerződést. Ebből megközelítőleg 35 millió korona értékű áru hagyja majd el az országot.- Ezek szerint a brnói gépipari vásár kereskedelmi mérlegében a behozatal van túlsúlyban. Úgy hiszem, népgazdasági szempontból ez nem éppen kívánatos.- Valóban. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy az Omnia nem csupán a brnói vásáron köt szerződéseket. A közeljövőben például Kínába és Irakba készülünk üzleti tárgyalásokra, szeptemberben pedig Damaszkusz- ban írtunk alá néhány szerződést. Az év végén, amikor az üzletkötések eredményeit összegezzük, a kereskedelmi mérleg mindig a kivitel oldalára billen.- Véleményem szerint a gépipari vásár, s ezzel egyidejűleg a kereskedelmi tárgyalások sikere nagymértékben függ attól, hogy a termelő vállalatok mennyire tudják tartani a lépést a külföldi piac követelményeivel.- Nem kétséges, az elmúlt egy év alatt a gyártók dicséretre méltó munkát végeztek. Egyébként gyakran azon sem lehet csodálkozni, ha nem szívesen fejlesztik tovább a termékeket. Azokból ugyanis a legtöbbször keveset kér a külföldi partner, a kis szériák gyártása pedig rendkívül költséges. Végül a magas ár miatt a termék raktáron marad. A gyártók és kereskedők legnagyob örömére az idén ilyen veszély nem fenyeget. Bár igy lenne! Ám korántsem biztos, hogy ami sikerül az idén, az jövőre is játszi könnyedséggel megy majd. Mert hiába lesz jó minőségű, megbízható, ízléses csomagolású (?!) a termékünk, ha esetleg ugyanazt az árut hasonló jellemzőkkel, de olcsóbb áron veszik meg a piacon. És még csak nem is neheztelhetünk, ha nem tőlünk vásárolnak, mert vásárlóként mi is ezt tennénk. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy teljesen mindegy, továbbfejlesztünk-e vagy sem. Véleményem szerint a. továbbfejlesztés, az anyag- és energiatakarékosság mellett az illetékes szervek a külkereskedelmi tevékenység optimálisabb feltételeinek a megteremtésére is gondolhatnának. KOVÁCS EDIT 1984.X. 26. • Hétköznap a Jaslovské Bohunice-i V-2-es Atomerőmű „gyárudvarán“. Háttérben a hűtőtornyok (Nagy László felvétele)