Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-26 / 43. szám

• A szövetkezet nyugdíjasai az osztályozásnál segítenek tokát már a tagok látják el, termé­szetesen saját lehetőségeik, el­képzeléseik alapján. A jutalmazás ugyanis a leszedett termés meny- nyisége és minősége alapján tör­ténik. Mindenkinek érdeke tehát, hogy szép legyen a termés, s hogy ne legyen betakarítási veszteség. Mialatt persze ki-ki saját terüle­tén foglalatoskodik, szedi a papri­kát és a paradicsomot, a kertészet központjában is pezseg az élet. Itt történik ugyanis a felvásárlás, illet­ve az átvétel, ezt követően pedig az osztályozás, a válogatás. Ez már kollektív munka, általában nyugdíjasok, egyedülállók végzik. Az anyagmozgatásnál, az átvétel­nél, s a könyvelésnél azonban FORDULT AKonu A rendhagyó eseményeket általában jól rögzíti az em­beri emlékezet. Számomra leg­alábbis nem mindennapi látvány volt a takarmánybegyűjtö gépek munkája a paprikaföldeken. Már­pedig két évvel ezelőtt - ilyentájt, októberben - az történt a Buzitkai Efsz kertészetében, hogy gyönyö­rű termést silóztak. Nem tudom, mennyit javított a gazdaság takar­mányhelyzetén, hogy a szarvas- marhákat paprikasalátával etették, annyi azonban bizonyos, hogy a társadalmat, a fogyasztókat kár érte, mert késő ősszel a paprika már hiánycikknek számított üzle­teinkben. Tudom, kényszer szülte ezt az elhatározást, hiszen a pap­rika kézi szedését nem tudta biz­tosítani a szövetkezet, de akkor is... Most is ősz van, esős október. Az egyébként jó nevű gazdaság kertészetében nagyon sokan se­rénykednek. Azt mondják, az el­múlt hét végén vagy százötvenen dolgoztak a szemerkélő esőben. S nem diákok, brigádmunkások, ahogyan azt korábban megszok­tuk, hanem a helyi földmüvesszö- vetkezet dolgozói, azok család­tagjai, a társközség, Nagydaróc (Veiké Dravce) apraja-nagyja. Nagyot változott tehát a helyzet két év alatt. De mi is történt való­jában?- Földművesszövetkezetünk negyven hektáron foglalkozik pa­radicsom és paprika termesztés­sel - tájékoztat Kalina Irén zöld­ségtermesztési csoportvezető -, s ennek megművelése, a termés leszedése egyre több gondot oko­zott számunkra, hiszen a gépesí­tés igencsak gyermekcipőben jár még, s belátható időn belül nem is számíthatunk nagy változásokra. A nagy idénymunkák idején - pa­lántázás, kapálás, begyűjtés - már évek óta külső segítségre szorulunk. A diákok foglalkoztatá­sa csak szükségmegoldás volt, hi­szen az ősz második felében isko­lai kötelezettségeik miatt már nem számíthattunk rájuk, s az igazat megvallva, gazdaságtalan is volt számunkra a szállításuk, étkezte­tésük. Ezért határozta el szövet­kezetünk vezetősége, hogy a zöldség megművelését a tagok­ra, s esetleg a kívülálló dolgozókra bízza. A palántázást, vegyszere­zést és az öntözést továbbra is kö­zösen végezzük, nagyüzemi mód­szerekkel, ám az egyéb növény­ápolási és begyűjtési munkála­fiatalok is segítenek. Mária Zde- chovanová például a tanévnyitó óta termelési gyakorlaton van a kertészetben, az illetékes szak- középiskola negyedik évfolyama ugyanis három hónapos gyakorlati munkával kezdődik.- Örülök, hogy itt, a daróci ker­tészetben tölthetem a kötelező termelési gyakorlatot, hiszen a kö­zeli Buzitkán lakom, s jól ismerem az itteni embereket - mondja. - Az iskola befejezése után is ide sze­retnék jönni, hiszen egyre több fiatal dolgozik itt. A közelben tartózkodó Szeke­res Mária is közéjük tartozik.- Sajnos a nyáron megbete­gedtem, így most csak könnyű munkát végezhetek. Sajnálom, mert én is vállaltam fél hektár paradicsomot és fél hektár papri­kát, s bár a kapálásnál még ott voltam, később viszont kénytelen voltam lemondani a munkáról. A leszedett termés átadásánál jelenlévő Csányi Anna viszont vé­gigdolgozta az esztendőt, a palán- takiültetéstól a begyűjtésig minden munkafolyamatban részt vett. Mi­lyen tapasztalatai voltak az új vál­lalkozási formával kapcsolatban?- Erről még korai beszélni. Ha kifizetik azt az összeget, amit megígértek, akkor jól járunk. Mert sokan közülünk háromszor is megkapálták a paprikát, ráadásul az időjárás sem kedvezett. Ennek ellenére viszonylag jó termésünk van, s ha a fagyok beálltáig le­szedhetjük, bizonyosan megtalál­juk számításunkat. Egyébként az a legnagyobb előnye ennek a vál­lalkozási formának, hogy akkor dolgozik az ember, amikor akar. Nincs kötött munkaidő,, s ha kell, a családtagok is segítenek.- Még jobb is lehetett volna a termés, ha egy kicsit korábban ültetik ki a palántákat - kapcsoló­dott beszélgetésünkbe a 73 esz­tendős Ferencz Gyula bácsi, aki 1953 óta kőművesként dolgozott a szövetkezetben, nyugdíjba vo­nulása után azonban beállt „vizes gazdának“. ' -Tudják, mennyi vizet öntöz­tem én naponta? - húsz ezer litert. De volt is ám szép termés, a fóliák alatt még 28 dekás paprikát is találtam, örülök annak is, hogy jól szervezett munka folyik az idén. Egyetlen láda sem marad a földe­ken, még késő este is van ügyele­tes traktoros, aki beszállítja a le­szedett zöldséget. Bár a paprika szedése csak nagyon későn, augusztus 28-án kezdődött, szep­tember végéig több mint 5500 ki­logrammot értékesítettünk. Saját szállítóeszközeink viszik a friss zöldséget a Zelenina nemzeti vál­lalat és a rimaszombati (Rimavská Sobota) konzervgyár felvásárló te­lepeire.- Az idén nincs különösebb probléma a felvásárlással - mond­ja Hanula Gyula, aki - ha jól megy a munka - naponta négyszer is fordul a kertészet és a felvásárló üzemek között. Igaz ugyan, hogy a termés valamivel gyengébb mint tavaly, de a minőség jó, s miután a felvásárlási árak is kedvezőek, a kisebb termés nem jelent majd feltétlenül kevesebb bevételt. Ugyancsak sok múlik azonban a hátralévő napokon, mert bizony, a nagy igyekezet ellenére még jócskán akad begyűjteni való. Amint az elhangzottakból is ki­tűnt, néhány hónap alatt valóban nagyot fordult a kocka a buzitkai íöldmüvesszövetkezetben. A nem éppen gazdaságosnak ígérkező zöldségtermesztés mindinkább ki­fizetődő vállalkozásnak bizonyul. Nem csoda történt, nem is valami­lyen nagy beruházás hozott ked­vező fordulatot. Csupán a munka- szervezés, a szemlélet változott meg. S néha ennyi is elég a boldo­guláshoz. HACSI ATTILA A föld vonzásában Sorsolással döntötték el, kinek melyik, versenypályán kell tanúbizonyságot tenni szaktudásáról, felkészültségéről. Ó a ti­zenhárom közül az egyes rajtszámot kapta. Jobban örült volna egy magasabb értékű számnak, de mit tehetett, ha egy­szer ez jutott neki. Az izgulásra jóformán ideje sem volt. Szólították, erre ó beállította az ekét, majd felült a traktorra és elindult, hogy egy tiz centiméter mély nyitóbarázdával hosszában kettéossza a harminc méter széles és száz méter hosszú versenypar­celláját. Lassan, változatlan sebességgel haladt előre. Igyekezett minél egyene­sebb vájatot húzni. Sikerült is. Csupán kilenc centiméteres volt a kilengése, a ferdesége. Ugyanakkor tiszta is volt, az ekevas nyomán sehol sem hullott vissza bele az átfordított föld. Amig a bírálóbi­zottság értékelt, addig ö lélekben a soron következő műveletekre készült. Néhány perc szünet után újból odalépett az eké­hez, s megszokott mozdulatokkal csavart néhányat a mélységbeállitó karon, majd minden ekevasnál leguggolt, megnézte rendben vannak-e a dolgok. Tekinteté­vel, a gerendelyt is ellenőrizte. Amikor úgy vélte, kész a folytatásra, elindult. Ezúttal mind a három ekevas bevágódott a talajba és azt huszonkét centiméter mélyen szeletelte, forgatta porhanyósi- totta. Először egy tizenkét méter széles sávon az összeszántás következett, majd a legnehezebb és egyben a legtöbbre értékelt széjjelszántás. A barázdaszele­tek szépen, szinte mértani pontossággal sorakoztak egymás mellé, s az utolsó ekefogás után egyetlen folt, egy tenyér­nyi felszántatlan szigetecske sem ma­radt. A szántás felülete egyenletes volt, a barázdák nem keresztezték egymást és nem vékonyultak el. Ügyesen dolgozott, szemre is tetszetős munkát végzett. Amint az később kiderült, senki sem tudta jobban a „leckét“, így ő nyerte a három ekefejes gépekkel dolgozó kelet-szlová­kiai traktorosok idei kerületi szántóverse­nyét. Életében most indult harmadszor ilyen seregszemlén. Nagy Béla alsólánci (Nizny Lanec) la­kos. Nős, két gyermek apja. A buzitai (Buzica) Május 1 Efsz dolgozója. A helyi határt - a Mogyoróst, a Kánást, a Kenderföldet, a Nagyrétet, a Kjrályhe- gyet, a Gócát, a Zuhogót, a Malomszö­get, a Nagyútfelit és a többi dűlőt - majd­nem úgy ismeri, mint a saját portáját. Tudja, hol milyen a termőtalaj összetéte­le, mire képes szárazságban, vagy csa­padékos esztendőben az egyik, vagy másik tábla, hol mit érdemes és mit lehet termeszteni. Tudja, mert mindez érdekli is. Ó ugyanis nem azok közé a traktoro­sok közé tartozik, akiket csak a gépek iránti vonzalmuk köt a mezőgazdaság­hoz, s akik másutt kevésbé tudnának érvényesülni. Ha kezdettől fogva vasesztergályos­nak, bányásznak, mozdonyvezetőnek, vagy pedagógusnak készült volna, bizo­nyára ott is megállná a helyét. De nem annak készült. A falu szegényebbjei lakta hatházban töltött gyermekévei során jó­formán csak a földművesek munkáját figyelhette meg, s így ez a szakma kezdte érdekelni a legjobban. Ebben nőtt fel, ezt örökölte elődeitől. A földnek, a mezőnek sajátos illatával ő is úgy, olyan körülmé­nyek között ismerkedett, mint a parasztvi­lág minden napszámosa - hol a gabona­földön, hol pedig a répa-, kukorica-, vagy krumplitáblán felállított ringóben, vászon­bölcsőben. Gyermekfővel ugyan, de volt alkalma bebarangolni az ágyúlövedékek­kel, aknákkal megtépázott, valamint tank­csapda-sáncokkal tönkretett helyi rétet és szántót. Lehet, már akkor eldöntötte magában, hogy gondozni, művelni fogja - ha kell kézzel, ha pedig majd ő is vezetheti a vaskerekű „Hofer-traktort", akkor géppel. Hű lett a földhöz. Tizenévesen a helyi állami gazdaságban kért<és kapott mun­kát. Hogy milyet? Mindent, ami jött, s ahol meg kellett fogni a lapát-, vagy villanye­let. Három évvel később, 1960-ban trak­toros lett. Nem a vaskerekúre ült - az már akkorra kiszolgált. Egy 30-as Skodát bíz­tak rá. Nem volt új, de azért ment, lehetett vele szántani, vetni, aratni. Olykor még hosszabbított műszakban is. A lánctalpas DT-vel való talajművelés egy időben évekig családi hagyomány volt náluk. A bátyja kezdte, majd az unokabátyja folytatta és ő következett, ő vetett véget a hagyománynak. Nem- adta fel, hanem az történt, hogy a lánctal­past ebből a munkából kiszorították a nagy teljesítményű gumikerekes trakto­rok. O is kapott belőlük. Legújabban egy Zetor 6945-ös típusú­val dolgozik. Csakúgy, mint azelőtt, most is szinte mindent, amit kell. Nem válogat. Egyszer vet, másszor, szerves trágyát hord a földre, takarmányt szállít. Nyáron legtöbbször - már évek óta - szalmát báláz. Szívesen csinálja ezt is, azt is, de a legjobban szántani szeret. Még akkor is, ha arra mostanság egyre kevesebb az alkalma. Kevesebb, ugyanis ezt ma leg­inkább a nagy erőgépek végzik. A kis traktorokat - az övét is, - csak akkor és ott avatják be ebbe a műveletbe, ahol és amikor a nagyokat nem érdemes foglal- koztani. Például az apró parcellákon. A legősibb és legalapvetőbb földmű­vesmunkáról, a szántásról nem szeretne lemondani. Titokban abban reménykedik, hogy hátha ót ültetik majd az új 160-as Turbo traktor nyergébe. Ha úgy lenne, azzal is igyekezne minél szakszerűbbén dolgozni, minél egyenesebb barázdákat szántani. Olyanokat, amilyenekkel az al­sólánci, a buzitai, a rózsási és csebi határt már annyiszor megszántotta, ami­lyeneket a legutóbbi kerületi szántóver­senyen is szántott, s amilyenek bő ter­mést szavatolnak. GAZDAG JÓZSEF • Kalina Irén, a kertészet cso­portvezetője elégedett a fóli­ák termésével (A szerző felvételei) Szép, egyenes a nyitóbarázda (Frantiáek Nagy felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents