Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-19 / 42. szám
SZAMUnnEtHNIKn, KULTURR Ma már közkeletű igazság, hogy a számítástechnikai kultúra hazai elterjesztése nem egy szakma belügye, és a fogalom nem szűkíthető le a számítógépes programozás ismeretére. A számítástechnika tömeges elterjedése mind gazdasági, mind kulturális szempontból a társadalom egészét érinti, sőt meghatározó hatása van benne. Például a gazdasági életben a számítógépek alkalmazása gyökerében megváltoztathatja a termelést, hatékonyabbá teheti a szervezést és irányítást, az ún. információrobbanás következtében minden szakterületen jelentkező nagy tömegű információ feldolgozása és értékelése számítógépek nélkül megoldhatatlan. De nemcsak az informatikai szerepkör miatt van kulturális hatása a számítógépnek, hanem azért is, mert egész kommunikációs rendszerünket, fogyasztási szokásainkat, még szórakozásunkat is mind nagyobb mértékben áthatja. Várakozáson felüli eredmény Sok félreértést okoz még ma is a számítógép elnevezése. Sokan olyan gépnek tekintik, amely elsősorban vagy kizárólag számításokra szolgál. Történelmileg ez igaz: az első számítógépet valóban számítások elvégzésére hozták létre. A technika fejlődésének általános törvénye azonban a számítógépnél is érvényesült. E törvénynek, amelynek hatása nyomon követhető a technikai fejlődés minden fázisán, az a lényege, hogy valamely eszköz használatakor az ember a tapasztalt tulajdonságokat (a használat eredményeit) összehasonlítja a használatot megelőző igényekkel. Az összehasonlítás eredményétől függően azután különböző utak lehetségesek. Amennyiben az igények és az eredmények megegyeznek, az ember tovább használja az eszközt, és legfeljebb csiszolja, finomítja a használat módját, növeli tudását. Ha azonban az igényeket az eszközzel nem tudja kielégíteni, módosítania kell vagy az eszközt, vagy a használat korábbi módját. Az esetek többségében az eszközt kell módosítani, megváltoztatni, más szóval: fejleszteni. Megtörténhet, hogy a fejlesztéssel olyan szintet érnek el, amelyen kiderül, hogy az eszköz többre is képes, mint amit előzetesen vártunk tőle. Ilyenkor az ember igényei fejlődnek, idomulnak hozzá az új lehetőségekhez, és most már ezeknek az igényeknek a teljesítését is elvárja az adott eszközöktől illetve annak további fejlesztésétől. Ez az utóbbi történt lényegében a számítógéppel is. A nagy tömegű számításokra létrehozott gép az előírt műveleteket ismételten végrehajtja a beprogramozott algoritmus alapján. Az ember felismerte, hogy algoritmusokkal, logikai műveletekkel nemcsak számokat, hanem szöveget is lehet kezelni. A számítógép fokozatosan információfeldolgozó géppé (is) alakult át, amely megkönnyítette a kereskedelem, a termelés, a tudományos élet, a gyógyítás és más területek információinak tárolását, rendezését és feldolgozását. Ezzel azonban még korántsem használtuk ki a számítógép lehetőségeit. Világossá vált ugyanis, hogy nemcsak az információfeldolgozás és a számítások műveletei fogalmazhatók meg algoritmikusán, hanem az élet számtalan területén végbemenő folyamatok, mint például a termelés, a közlekedés, a háztartás, sőt még az oktatás egyes részfolyamatai is, ezért kézenfekvő, hogy a számítógép hatókörét ezekre a területekre is kiterjesszük. Ehhez csak arra van szükség, hogy a számítógép értesüljön a folyamat közben bekövetkező állapotváltozásokról, és módja legyen a beavatkozásra. Erre nyilvánvalóan a számítógép önmagában nem alkalmas: ehhez szükség volt arra, hogy érzékelő és beavatkozó szervekkel közvetlenül összekössék. így a számítógép már komplex rendszerként alkalmassá vált minden olyan tevékenység irányítására, amelynek minden szakasza algoritmikusán megfogalmazható. A számítógép társadalmilag tömeges felhasználásának lehetősége és jelentősége éppen ebben a funkciójában nyilvánul meg. Amennyiben ugyanis csak számításokra lenne alkalmas, csupán egy nagyon szűk társadalmi réteget érintene, hiszen viszonylag kevesen vannak, akiknek rendszeresen, ismétlődően nagy tömegű számításokat kell végezniük. Még az információfeldolgozó funkció is a társadalomnak csak egy - bár nem jelentéktelen - részét érinti: azokat, akiknek napi munkájukban rendszeresen tájékozódniuk kell. Igaz, hogy ez a feladat korunkban az integrált információs rendszerek elterjedésével fokozatosan tömegessé válik, mégis a számítógépnek ez a társadalmi funkciója is legföljebb a tömegkommunikációs eszközök hatásával mérhető össze, és például a televízió elterjedése miatt nem volt szükséges az általános képzésben kiemelten kezelni a televízió használatának tanítását. Ugyanígy: ha a számítógépet csak számításokra és információfeldolgozásra lehetne felhasználni, akkor nem lenne szükség arra, hogy a számítógépekkel, iskolai felhasználásukkal, az általános műveltségben elfoglalt helyükkel ilyen behatóan foglalkozzunk. Az a tény azonban, hogy ez a gép lényegében algoritmikus gépnek tekinthető, amely tehát - ismételjük - képes irányítani minden folyamatot, amelyet algoritmizálni lehet, azzal a következménnyel jár, hogy az élet minden területén lehet és - mint azt a következőkben még kifejtjük - szükséges is számítógépeket alkalmazni az ember felszabadítása szempontjából. A számítógépnek tehát óriási lehetőségei vannak. De vajon korlátlanok-e ezek a lehetőségek? Az egyértelmű válaszadáshoz egy látszólag elvont kérdést kell előzetesen tisztázni. A hétköznapi szóhasználat gyakran azonos értelmezésben kezeli a problémát és a feladatot. Abban valóban közös ez a két fogalom, hogy mindkettő valamilyen nem kielégítő állapotra utal. Pontosabban: akkor beszélhetünk problémáról vagy feladatról, amikor egy meglevő helyzet az igényeknek nem felel meg, s ezért új helyzetet, új állapotot kell létrehozni. De a továbbiakban már jelentős különbség van probléma és feladat között. Feladat esetében az új állapotba való ÚJ SZÓ eljutás útja logikailag ellentmondásmentes lépések sorozatára bontható fel, más szóval: algoritmizálható. A feladat megoldása lényegében az ezen az algoritmizált úton való végighaladás. Probléma viszont akkor jelentkezik, amikor a célhoz vezető út, illetve annak egyes szakaszai nem algoritmizálhatok. Ilyenkor nincs előre megadott „séma“; nem írható elő a végrehajtandó lépések olyan egymás utáni sorozata, olyan vezérfonal, amelynek „szolgai“ figyelembevételével biztosan célhoz jutunk. A problémamegoldáshoz egyéni kezdeményezésre, ötletekre, önálló helyzetfelismerésre van szükség, a nem egyértelműen eldönthető kérdések megoldásához pedig döntéshozatalra: a tévedés felelősségét is vállalva lehet és kell célba jutni. Nyomatékosan hangsúlyozni szeretném, hogy az ember fejlődésében mindig voltak, vannak és lesznek problémahelyzetek, sót az igazán emberhez méltó tevékenység éppen a problémafelismerés és a problémamegoldás. (A fejlődés közben persze egyes problémák feladattá egyszerűsödhetnek.) A gép, amely humanizál A számítógép feladatmegoldó gép. Ez óriási lehetőséget jelent, hiszen még a legbonyolultabb problémák megoldási folyamatában is vannak egyes szakaszok, amelyek feladatjellegűek, vagyis algoritmizálhatok. Az életben éppen a feladatjellegű részek azok, amelyek egyhangúságot, gépiességet jelentenek. A számítógép azzal, hogy a feladatot átveszi az embertől, és így felszabadítja az embert a problémák elemzésére és megoldására, egyben humanizálja az emberi tevékenységet. A középkorban uralkodó - és ma is jelen levő - kisipari termelésben mind a termék, mind a termelés jellegzetesen humánus, emberi, mert egyedi: a terméket a megrendelő kívánságai szerint, igényei alapján készítik el, a kisipari mester pedig egymagában személyesíti meg a tervezőt, a kivitelezőt, aki annak minden apró műveletét elvégzi; továbbá az értékesítőt, sőt még a piackutatót is. Alapvetően különbözik ettől a nagyiparban mind a termék, mind a termelés. A tömegtermelésben a termék már elveszíti az egyénre szabott jellegét: nem egy emberre készítik a terméket (például ruhát, cipót). A megrendelő nem az egyén, hanem a személytelen piac. A termelés pedig oly mértékben szakosodik, oly mértékben bontják föl a tevékenységet egyes folyamatrészekre, munkaelemekre, hogy a korábbi mester ismeretei helyett a betanított munkások monoton, gépies mozdulataiból születik a végtermék. Igaz: ez teszi lehetővé, hogy a korábban csak a kiváltságosok számára elérhető termékek tömegesen kerüljenek piacra. A technika fejlődése tehát ellentmondásos ebben a szakaszban: egyrészt jótékonyan hat, emberibb életet biztosit emberek széles tömegeinek, ugyanakkor azonban dehu- manizálja a termelést és a terméket. (Ehhez járulnak még a kapitalista társadalom belső ellentmondásai, amelyekkel azonban itt nem feladatunk foglalkozni.) Nos, a modern technika ezt a gépek, a nagyipar által létrehozott dehumanizálást szünteti meg, magasabb szinten újból helyreállítva a termelés és a termék humánus jellegét. Ma már nincs technikai akadálya annak, hogy a termelési folyamat teljes menetében számítógéppel irányított robotok működjenek, felszabadítva az embert a gépies, egyhangú tevékenység alól. Ezáltal a termelésben az ember feladata többé nem az algoritmizálható feladatok rutinszerű megoldása, hanem a termelés problémahelyzeteinek felismerése, az azokban jelentkező ellentmondások alkotó feloldása, s ez valóban emberhez méltó termelési tevékenység. De humanizálódik ezáltal a termék is. Ma már nincs - legalábbis technikai - akadálya annak, hogy a szalagon készülő minden egyes munkadarabhoz nyilvántartsák a készülő végtermékre megadott előzetes rendelői igényeket. Akár minden egyes termék más és más lehet. Visszaáll tehát az egyénre szabott termelés - ugyanakkor megőrizve a tömegtermelés hatékonyságát és gazdaságosságát. Minőségi változás Ki vitathatja, hogy egy ilyen termelési struktúrának az egész társadalom kultúrájára döntő hatása lesz? És éppen ennek a kialakítására kell felkészítenünk a következő nemzedéket. Társadalmi fejlődésünk egyik kulcskérdése, hogy ezeket a várható változásokat, a technika nyújtotta újabb lehetőségeket időben felismerjük és a társadalmat felkészítsük. Észre kelt vennünk, hogy olyan minőségi változások várhatók a termelésben és a szolgáltatásban, a társadalmi élet minden területén, amelyek nemcsak a meglevő foglalkozási struktúrát alakítják át (régi szakmák megszüntetésével és újak létrejöttével), hanem a meglevő foglalkozások módszereit is. Nemcsak a mérnök és a munkás, hanem az újságíró és az orvos, a tanár és a művész is kénytelen tudomásul venni, hogy nem dolgozhat már a régi, megszokott és beidegzödött módon. Ez a változás törvényszerűen bekövetkezik, és aki nem készül fel rá időben, azt szinte sokkszerű hatás érheti a számítástechnikai, mikroelektronikai eszközök nyújtotta lehetőségek megismerésekor. Ez nemcsak az egyes emberre, hanem foglalkozási ágakra, sőt az egész társadalomra is igaz! Ezért szinte társadalmi létkérdés, hogy ne egyszerűen „figyelembe vegyük“, hanem egész köznevelésünk központi kérdéseként kezeljük a technikai műveltség terjedését. A számítógép elvi lehetőségeit gyakorlatilag az terjeszti ki, hogy az elmúlt években (korábban elképzelhetetlen mértékű) miniatürizálást sikerült megvalósítani. A mikroelektronikai áramkörök, a legkisebb gépekben is elhelyezhetők, és szinte észrevétlenül segíthetik az emberi tevékenységet. A miniatürizálás azt is jelenti, hogy egyes eszközök egyre kevesebb anyagot, de egyre több szellemi terméket képviselnek. A korszerű technika társadalmilag hatékony felhasználásához ugyanis szükséges, de nem elegendő feltétel a hardver: hiába a legkorszerűbb eszköz is, ha nincs hozzá megfelelően képzett ember. A szakképzésben ezért a számítástechnikáról kétféle értelemben is beszélhetünk: speciálisan a számítástechnikai szakemberképzésről, valamint a számítástechnika szerepéről az egyéb szakképzésben. A szakmunkásképzésben, a szakközépiskolai és technikumi oktatásban, a felsőfokú képzésben a számítástechnikát nemcsak általános műveltségi szinten kell oktatni. Másfelől viszont az általános képzésben - a kisgyermekek felkészítésétől az érettségiig terjedő szakaszban - a gép mindennapos taneszközzé fog válni: ezen a területen a számítástechnikai ismereteket úgy kell tekinteni, mint az általános műveltség részét, mint közismereti anyagot, amely azonban nem önálló tantárgy, hanem beépül a tantárgyak egész rendszerébe. Korszerű általános műveltség nélkül nincs korszerű szakműveltség sem. Értelmezésünk szerint a műveltséget nem elsősorban ismeretek jellemzik, bár nyilvánvaló, hogy rendszerezett ismeretek nélkül nem beszélhetünk műveltségről, fontosabb kritériuma azonban a műveltségnek a magatartás, az a cselekvésforma, amellyel az ember kifejezi környezetéhez való viszonyát. Az újrafogalmazott műveltség Másképpen fogalmazva: a műveltség aktiv viszony az ember és környezete között. (Ezzel nem a műveltség definícióját fogalmaztuk meg, hanem egyik nélkülözhetetlen jellemzőjét.) Elfogadva ezt az értelmezést, magától értetődik, hogy értelmetlen egyfajta „örök“ műveltségről beszélni. Az emberi környezet időben és térben változik, s ennek megfelelően változik időben és térben a müvelt- ség'is. Társadalmi létkérdés a megváltozott környezethez való aktív, dinamikus alkalmazkodás. Nem nevezhető művelt embernek az, aki nem vesz tudomást környezetének változásáról, és ez nemcsak kulturális kérdés, hanem társadalmi kérdés is: az ember élete, életminősége függ attól, hogy mennyire érzékenyen reagál és mennyire dinamikusan követi környezetének változását. És ebbe a környezetbe beletartozik a technika is, pontosabban a technikai környezet változásai, amelyek nélkül korszerű műveltségről nem beszélhetünk. A kultúra és a technika között kétoldalú kapcsolat van. A kultúra a humanitás fokmérője. A kulturált élet, a művészetek, a gondolkodás szépsége és értő élvezete teszi igazán emberivé az életet. De a kultúra nemcsak az egyén életére hat, és nem is csak a fennkölt gondolkodásban nyilvánul meg. A természeti és társadalmi környezet képe tükrözi talán a legjobban egy nép, egy csoport kulturális színvonalát. A kultúra önmagában olyan érték, amely termelési színvonalunk, kapcsolataink - benne külkereskedelmi kapcsolataink -, fogyasztási szokásaink mindennapjaiban realizálódik. A kultúra termelőerő is: a modern termelés nem képzelhető el fejlett kulturális színvonal nélkül. A kultúra fogalmába beletartozik a munkahelyek tisztaságától az emberek közötti kapcsolatokig, a formatervezéstől a háztartási hulladék kezeléséig, saját kulturális hagyományaink ápolásától a más népek kultúrájának ismeretéig sok minden, s e kultúra színvonala bizonyíthatóan meghatározója népgazdaságunk, társadalmunk hatékonyságának. De megfordítva is igaz: a termelési színvonal kulturális tényező is, egyik meghatározója az életminőségnek. Nem csak átvétel Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a technikai műveltség (és azon belül a számítástechnikai műveltség) kulturális kérdés is. A számítástechnikai kultúrának a szocialista kultúra részévé kell válnia. A szocialista kultúrától idegen minden olyan nézet, amely egymással szembeállítani igyekszik a gondolkodó, alkotó és teremtő embert; amely a humánum és a technika kapcsolatát antagonisztikusnak tekinti. Nem a technika eszközei, hanem azok önző, társadalomellenes használata veszélyezteti az emberiséget, hiszen éppen a termelő- munka, a technika megteremtése volt az egyik legfontosabb lépés az emberré válás útján. De az is igaz, hogy soha nem volt még olyan szinten a technika, mint most, amikor az esztelen használat nemcsak családokat tehet tönkre, embereket nyomoríthat meg, hanem elpusztíthatja az egész emberiséget is. Nem lehet, nem szabad a technikai fejlődést visszafordítani vagy fékezni; éppen ellenkezőleg: minden lehetőt meg kell tennünk azért, hogy elterjesz- szük a legmodernebb technikát. A mi társadalmunkban nem kell félni attól, hogy a robot- technika, a mikroelektronika következtében százezrek válnak munkanélkülivé. De vajon mennyire széleskörűen ismerik ezeket az eszközöket az emberek? Milyen kép van a közvéleményben például a robotokról? Mennyire köztudott az, amit (például e cikkben is) a termelés várható „humanizálásáról“ mondunk? Kötelességünk, hogy minél szélesebb körben tudatosítsuk: a technikai műveltség az általános műveltség szerves része; nélküle nem vagyunk képesek az elkerülhetetlenül és tömegesen elterjedő új eszközöket (a szó teljes értelmében) emberi módon használni. Esztelenség lenne a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Kultúránk - és társadalmi fejlődésünk - elleni bűn lenne leállítani (vagy fékezni) a számítógéppel való foglalkozást. Társadalmunk jóléte, népünk jövője függ attól, hogy milyen gyorsan és eredményesen tudjuk fejleszteni technikai kultúránkat, de ezt a fejlesztést is okosan és körültekintően kell megtervezni. Nemcsak kultúra nincs technika nélkül, hanem hatékony technika sem lehet kultúra nélkül. (Rövidített szöveg) SZŰCS ERVIN 984.X. 19.
