Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-19 / 42. szám
T alán nem volt nap augusztusban és szeptemberben, hogy ne szerepeltek volna dél-afrikai hírek a külföldi jelentésekben. A tudósítások tüntetésekről, faji zavargásokról, sztrájkokról és rendőri brutalitásról - minden mennyiségben - számoltak be. A két hónap mérlege: több mint egy tucat halott, több száz sebesült és letartóztatott. Elég kimondani: Soweto vagy Johannesburg, s az emberek többségének a négereket ütlegelő rohamsisakos rendőrök képe ugrik be - annyiszor látták már a tévéhíradóban. Itt a rendőrök még mindig sor- tüzet adnak le a tüntetőkre. Ez a fehér uralom fekete folt az emberiség lelkiismeretén. Ez az apartheid. VÁLASZTÁSI KOMÉDIA KÉT FELVONÁSBAN Augusztusban tíz nap alatt két választási fordulót bonyolítottak le a nyolcvan- három szeptemberében jóváhagyott ,.alkotmányreform“ alapján. A módosított alkotmányról az ENSZ Biztonsági Tanácsa is megállapította: egyedüli célja a fajüldöző rezsim megszilárdítása. Lényege: nyolcvannégy augusztusáig csak fehér politikus ülhetett a törvényhozásban. Most olyan háromkamarás parlamentet hoztak létre, melynek első házában 166 fehér képviselő ül, a másodikban a félvérek 80, a harmadikban az ázsiai - főleg indiai - származásúak 40 képviselője foglal helyet. A Dél-afrikai Köztársaságban pedig a lakosság összetétele: 25-26 millió fekete, 4,5 millió fehér, közel 3 millió félvér és 907 ezer ázsiai származású. Tehát a lakosság döntő részét kitevő fekete bőrű afrikai őslakosság most sem jutott semmilyen jogi képviselethez. Ezért is szólított fel a fajüldöző rezsim ellen harcoló dél-afrikai hazafiak szervezete, az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresz- szus) a választások bojkottjára. Csatlakozott hozzá az 500 különféle szervezetet, szakszervezetet (még sportegyesületet is) tömöritő, kb. 2 millió tagot számláló Egyesült Demokratikus Front (1983-ban hozták létre) nevű haladó politikai mozgalom. A felhívásnak meg is volt az eredménye. A Pieter Botha vezette fajüldöző rezsim csúfos kudarcot vallott. Soha még ilyen alacsony részvételi arány választásokon nem volt, most Dél-Afriká- ban állították fel a távolmaradás világrekordját. Megfigyelők szerint Botha már azt is sikerként könyvelhette volna el, ha a szavazók - a félvérekről és az ázsiaiakról van szó - legalább 40 százaléka az urnákhoz járul. A valóság a fajüldözőkre nézve katasztrofális volt: az első esetben 17, a másikban 18 százalék szavazott. NESZE SEMMI... Mit kaptak a félvérek és ázsiaiak a 120 mandátummal? A hatalomban való részvételt semmi esetre sem. A képviselői helyek aránya a fehérek javára 166:120, tehát simán leszavazzák őket. A fehér rezsim a fajüldöző politikához szánta nekik a csöppet sem díszes statisztaszerepet. S abban az esetben - aminek bár nincs nagy valószínűsége -, ha a színes bőrű képviselőknek netán sikerülne összefogni a fehérek egy részével, s így keresztülvinni akaratukat a törvényhozásban, ezt a legújabban korlátlan hatalommal felruházott államfő megvétózhatja. Nem meglepő, hogy a „választások“ után két héttel a parlament Pieter Botha kormányfőt válaztotta meg államfőnek. Ellenjelölt nem volt. S ő már csak igazán megbízható személyiségnek számít a fajüldözők táborában! Mindebből logikusan kitűnik: Botha eredeti célja az volt, hogy elhúzza a mézesmadzagot a félvérek és az ázsiaiak előtt a látszatjogok megadásával, ezzel szembeállítva őket az őslakos feketékkel. Csakhogy ez nem vált be, mindkét kisebbség részt vett a feketék oldalán a választások ellen rendezett tüntetéseken. S bár a háromkamarás parlament „működik“, kit, milyen tömeget képviselhetnek azok, akikre összesen csak a szavazók egyötöde adta le voksát? Még egy érdekesség: volt olyan képviselő, aki választókörzetében csak 107 szavazatot kapott és így került be a parlamentbe! Nem csoda, hogy a félvérek távolmaradtak, hiszen eddig őket ugyanúgy elnyomták, mint a feketéket, nem mozoghattak szabadon az országban, nem dolgozhattak ott, ahol akartak és így tovább. A gumibot az ő hátukon is sokszor puffant. S ezt nem lehet könnyen sem elfeledni, sem megbocsátani. Az ázsiaiak is reálisan felmérhették helyzetüket, eddig sem szólhattak bele, s ezután sem lesz beleszólásuk az országos politikába. A fajüldöző rezsim sosem fogja őket a fehérekkel egyenjogúaknak tartani. Mit is lehet elvárni egy olyan kormánytól, amely „precízen“ megfogalmazta, hogy miben különbözik egyik ember a másiktól. Érdemes átvenni a Magyarország 1983/47-es számában ismertetett idézetet a dél-afrikai népességnyilvántartási törvényből. E szerint fehér az, ,.akinek megjelenése nyilvánvalóan fehér, akit általában nem tekintenek színesnek, illetve, akit egyetemesen fehérnek fogadnak el, és akinek a megjelenése nem olyan, mint egy nyilvánvalóan nem fehér személyé; az a fehér, akinek egyik szülője mulatt vagy fekete, nem minősül fehérnek. Fekete az, akit bármely afrikai bennszülött faj tagjának fogadnak el; mulatt az, aki nem fehér és nem fekete.“ MIT KAPNAK A FEKETÉK? A semminél is kevesebbet. A félvéreknek és ázsiaiaknak adott szavazati joggal Pretoria egyrészt a világ előtt kívánta lakkozni az apartheid-rendszert, másrészt viszont szüksége van (volna) arra, hogy amennyire csak lehet, a maga oldalára állítsa ezeket az erőket. A feketékről szóló rendelkezések azonban egyértelműen lerántják a leplet e politika lényegéről. A megoldásra sajátos receptet találtak, ezt a nemzetközi sajtó is „államjogi“ zsonglőrködésnek minősítette. Arról van szó, a Botha-rezsim számára mind belpolitikai szempontból, mind a külső elszigeteltség miatt egyre kényelmetlenebbé és veszélyesebbé is válik a nyomasztó fekete többség, a néger hazafiak izmosodó apartheid-ellenes mozgalma. A fekete többséget ezért „államjogi úton“ úgy kívánják megszüntetni, hogy megszüntetik állampolgárságukat. Az ország lakosságának 70 százalékát kitevő feketéket szétszórt, gazdaságilag életképtelen, törzsi alapon szervezett rezervátumokba, úgynevezett bantusztánokba kívánják telepíteni. Tíz ilyen bantusztánról lenne szó, amelyeket függetleneknek nyilvánítanának (a tízből négyet már annak kiáltott ki Pretoria). E tíz bantusztán az ország területének csak 13 százalékát foglalná el. A fennmaradó 87 százalék a fehéreknak marad. Közbe kell szúrni: korábban a délafrikai parlament már tárgyalt a „külföldiekre" vonatkozó törvényjavaslatról, amely korlátozza mozgásukat a fehéreknek fenntartott területen. E „ külföldiek" ugyanis a feketék lennének! Botháékat az sem zavarja, hogy ezt az abszurdumnak számító ötletet a világon senki sem veszi komolyan, senki sem ismerte el önállóaknak a bantusztánokat. Mindez érzékelteti az „alkotmányreform“ végső célját. Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár nyilatkozatában a következőket mondta róla: ,,Az alkotmányreform az őslakos afrikai többség nemzeti létének megsemmisítésére irányuló folyamat része“. S még egy-két név: Desmond Tutu anglikán püspök, a Dél-afrikai Egyházak Tanácsának főtitkára csalásnak nevezte az augusztusi választásokat, szerinte ezzel akarták a félvéreket hozzáláncolni a fajüldözés politikájához. Allan Boesa, a Református Világszövetség elnöke, az Egyesült Demokratikus Front vezetőségi tagja felszólította a rezsimet: tegyen le az ún. alkotmányreformról, tekintve, hogy a választási színjáték teljes kudarcot vallott. NYITÁS BOTHA-MÓDON Az utóbbi két évben Pieter Botha mindent elkövetett, hogy kormánya kikerüljön a nemzetközi elszigeteltségből. Az idén júniusban több nyugat-európai fővárosban is járt. Természetesen az évtizedek óta húzódó namíbiai rendezés is szóba került mindenütt. Botha elképzelései szerint akkor vonná ki csapatait, ha a nyugati ún. közvetítő csoport (az USA, az NSZK, Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada) tagjai közösen átvennék, vagy valamelyikük egyedül hajlandó tenne átvenni a terület igazgatását. Sam Nujoma, a SWAPO (Délnyugat-afrikai Népi Szervezet) elnöke azonnal tiltakozott, hiszen ez gyakorlatilag a NATO- csapatok, vagy egy NATO-ország uralmát jelentené Namíbiában. De Bonnban és Londonban sem tekintették reálisnak az ajánlatot, egyik európai kormány sem akar betelepedni egy ilyen darázsfészekbe Afrikában. Különösen akkor, ha Botha a dél-afrikai csapatok távozását továbbra is a kubai katonák Angolából történő kivonásához köti. A SWAPO a rendezés kiindulópontjának az ENSZ 435-ös számú határozatát tekinti, amely felszólít a tűzszünetre, a dél-afrikai katonák távozására, szabad választások megrendezésére, majd pedig a független Namíbia alkotmányának kidolgozására. Nem kétséges, e választásokon a SWAPO elsöprő győzelmet aratna a kisebb, reakciós namíbiai pártok felett. A SWAPO vezetése alatt pedig Namíbia Angolához közeledne, az angolai példát követné. A Botha-javaslat ezért a sorrendet akarja megváltoztatni: először a jelenlegi namíbiai politikai erők részvételével az új alkotmányt szeretné elfogadtatni, olyat, amely felszámolná, vagy legalábbis korlátozná a SWAPO választási esélyeit. Meg kell még jegyezni, hogy a het- venezres namíbiai fehér kisebbséget képviselő Nemzeti Párt, s a szintén fehérek által vezetett Turnhalle szövetség is azt akarja, hogy a namíbiai rendezést összekapcsolják a kubaiak angolai jelenlétével. Ezzel nyilvánvalóan szembefordulnak a fekete többséget képviselő SWAPO-val. Az európai fogalmak szerinti kisebb politikai erőknek miért lehet itt nagyobb súlyuk, annak megértéséhez emlékeztetni kell: a hatalmas területű Namíbia (hat és félszer akkora, mint Csehszlovákia) lakossága csupán egymillió lelket számlál. KÉT MEGÁLLAPODÁS Ez év márciusában Dél-Afrika és Mo- zambik meg nem támadási és jószomszédi kapcsolatokról szóló szerződést írt alá. A súlyos gazdasági gondokkal küszködő Mozambikot a körülmények is erre A fehérek élete sem mindig könnyű Dél-Afrikában. A 36 éves Brigitta Va- kabajasi két évvel ezelőtt kötött házasságot Japánban, majd férjével hazaköltözött. Pár hónappal később a belügyminisztérium levélben szólította fel őket: hagyják el az országot, mert törvényellenesen kötöttek házasságot. Az esetről a Le Matin de Paris francia napilap számolt be, rámutatva a fajüldöző törvények embertelenségére. Vakabajasinak, mint japánnak ugyan joga van a „fehérek zónájában“ mozogni, de nem élhet egy „ fajtiszta fehér asszonnyal“. Ez okból munka- vállalási engedélyt sem kapott. Augusztus végén, röviddel kislányuk megszületése után, mindhárman elhagyták Dél-Afrikát. (ŐSTK-felvétel) kényszerítették: a katasztrofális szárazság, az ún. mozambiki ellenállás frontjának ellenforradalmi bandái (ezeket éppen Dél-Afrika támogatja) elleni harc költségei és így tovább. Pretoria a szerződésben kötelezte magát, hogy „gazdasági segítséget“ nyújt Mozambiknak, ez pedig viszonzásul ígéretet tett: nem engedi meg, hogy az ANC mozambiki területekről indítson fegyveres akciókat a pretoriai rezsim ellen. Angola és Dél-Afrika között szűkebb érvényű egyezség született a tűzszünetről, melynek keretében Pretoria visszavonja csapatait az angolai területekről. Mint emlékezetes, a fajüldöző rezsim 1981-ben megszállta a dél-angolai Cu- nene tartományt, azzal az ürüggyel, hogy a Namíbia szabadságáért küzdő SWAPO gerillái innen csapnak át Namíbiába. A csapatkivonásért cserébe Angola megígérte, hogy a SWAPO nem kezdeményez majd az ország területéről fegyveres akciókat. A párbeszéd itt megrekedt, hiszen a kubai jelenlét kérdésében nem sikerült előrelépni. A kubai segítség Angola belügye, melyre a törvényes luandai kormány sürgetésére került sor. Luanda ugyanis egyedül nem tudta felvenni a harcot a pretoriai betolakodókkal, sem az általuk támogatott UNITA kormányellenes banadáival. A Savimbi vezette UNITA módszereit a csehszlovák túszoknak is volt módjuk kitapasztalni. Angola és Kuba is értésre adta: azonnal megkezdődhet a csapatok kivonása, ha megszűnik az Angola elleni fenyegetés minden formája. A megkötött egyezmények nem jelentik azt, hogy akár Mozambik, akár Angola egyetértene a fajüldöző rezsimmel. Áprilisban csúcstalálkozót tartottak a frontországok (Angola, Mozambik, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe és Botswana) vezetői, valamint Sam Nujoma, a SWAPO és Olivier Tambo, az ANC elnöke. Közös közleményükben hangsúlyozzák: továbbra is támogatják a namíbiai nép igazságos harcát és a fajüldöző rezsim ellen küzdő dél-afrikai hazafiakat. A SWAPO és az ANC megértést tanúsított Angola és Mozambik problémái iránt, s megelégedéssel vették tudomásul, hogy a két ország továbbra is politikai, diplomáciai és erkölcsi támogatást nyújt nekik. Egyértelműen leszögezték, hogy Afrika déli részén a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság kormányának politikája okozza a feszültséget, s ha az apartheidrendszer felszámolása békés úton nem sikerül, akkor folytatni kell a fegyveres harcot. Ennek a hozzáállásnak alapvető jelentősége van az említett két megállapodás megítélése szempontjából is. A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE A pretoriai rezsim pénzügyminisztere a Washington Postban beismerte: országa a harmincas évek nagy gazdasági válsága óta nem volt még olyan nehéz helyzetben, mint most. Ezzel is magyarázható, miért akar Botha mindenáron kitörni az elszigeteltségből, amihez azonban véghez kellene vinnie a kör négyszögesítését, azaz az apartheid elfogadhatóvá tételét. Ezért is mutat nagy hajlandóságot a tárgyalásokra, sőt, „békekezdeménye- zöként“ lép fel. Az persze világos, hogy az elnyomók és elnyomottak mindig másként értékelték a békét. A fajüldözők is a saját „békéjüket“ akarják ráerőszakolni tárgyalópartnereikre. Azért tehették ezt mindmáig, azért hagyhatták mindeddig figyelmen kívül a vonatkozó ENSZ-hatá- rozatokat, mert olyan szövetséges áll mögöttük, mint az Egyesült Államok. Az amerikai támogatás fejében Pretoria éberen őrködik a térségben a washingtoni érdekek „tiszteletben tartása“ fölött. És ez itt a lényeg, ezt kell látni, amikor értékelni akarjuk a napi híreket, a bonyolult diplomáciai mozgásokat, kormányok szerződéseit, politikusok nyilatkozatait. A szabadságukért, függetlenségükért küzdő népek és a nemzetközi imperializmus erőinek összecsapása ez Afrika déli részén. MALINÁK ISTVÁN
