Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-12 / 41. szám

K

orunkban a világ forradalmi átalakulása megy végbe. Megbontanak az elavult társadalmi kapcsolatok, megvalósul az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba. Az imperialista reakció a történelmi fejlődés visszavetésére törekedve, fontos szerepet tulajdonit a lélektani háborúnak. Tekintettel sajátosságaira - a szovjet- és szocialistaellenes irányzata - korunk nemzetközi feltételei között, az SZKP KB 1983. júniusi ülése számos intézkedést hagyott jóvá a tájékoztatás és a propagandamunka eszmeipolitikai tartalmának és az ellenpropaganda szervezésének további tökéletesítésére. Pártunk ebben a tevékenységben nagy jelentőségűnek tekinti az aktiv harcot a reakciós klerikalizmus ideológiája és politikája ellen, amely az imperialista erőkkel szövetkezve üldözi mindazt, ami a világban haladó.

Az ötvenes évek vége felé Aurel von Juchen nyugatnémet katolikus lelkész Kereszténység a gonosz ellen című könyvében a hivökhöz azzal a felhívással fordult, hogy ne féljenek a termonukleáris háborútól. Állítása szerint a kommunizmus pusztítóan hat a lélekre és ezért veszélyesebb az atombombánál, amely csak a testet pusztítja el, de az embert nem fosztja meg a halála utáni üdvösségtől. Az Egyesült Államok jobboldali klerikális körei, amelyeknek támogatása segítette R. Reagant az elnöki választások megnyerésében, még nyíltabban fejezik ki antikommunizmusukat. A kormányt a Szovjetunió elleni megelőző háborúra szólítják fel. Ez nem maradt visszhang nélkül. Az Egyesült Államok elnöke „keresztes hadjáratot“ hirdetett meg az „istentagadó kommunizmus“ ellen. A reakciós klerikális propaganda visszaél a hívők vallási érzelmeivel, valláshoz kötő- döttségükkel és arról igyekszik őket meggyőzni, hogy a kommunizmusnak nincs létjogosultsága és fel kell számolni az elméletben és a gyakorlatban egyaránt A történelem feljegyezte, hogy az ellen- forradalmi erők a vallás felhasználására törekedtek Magyarországon (1956) és Csehszlovákiában (1968) a szocializmus megdöntésére irányuló kísérleteikben. A LEMP KB 1983. októberi XIII. ülése a lengyelországi válság szocialistaellenes irányzatait jellemezve megállapította: ... a különféle erőket tömörítő tényező... a szocializmus elutasitása volt.“ Ezek az erők vállvetve támadták a LEMP-et, a munkásosztály politikai élcsapatát, megkísérelték befeketíteni a Szovjetunióval való szövetséget, barátságot és együttműködést, amire Lengyelország biztonsága, határainak sérthetetlensége és az európai béke épül. A vallás zászlaja alatt lépnek fel a népi hatalom ellen az imperialista erők és a nemzetközi reakció által támogatott afgán ellenforradalmárok. A szentírással leplezik az arab országok elleni agressziót Izrael cionista vezetői és klerikális körei.

Természetesen nem általánosítható a reakciós egyházi körök és általában a vallásos szervezetek háború és béke kérdései iránti viszonya. Ismeretes, hogy különféle nemzeti egyházak képviselői, illetve nemzetközi felekezeti fórumok - iszlám konferencia, a buddhisták világértekezlete, a római katolikus egyház püspöki szinódusa, az Egyházak Világtanácsának közgyűlése stb. - résztvevői felléptek a militarista politika ellen. Számos lelkipásztor mindinkább tudatosítja, mivel fenyegeti az emberiséget a termonukleáris világkatasztrófa. Tekintetbe kell venniük a háborúellenes mozgalomban részt vevő hívők követelményeit is. Ezzel egyidejűleg azonban a klerikalizmus igyekszik elmélyíteni az egyházak szerepét a társadalom politikai és szellemi életében, aktivizálja az antikommunista propagandát. A szocialista országok ellen irányuló kiéleződött lélektani hadviselésben az imperialista reakcióval egy sorban állnak a katolikus, a protestáns, a muzulmán és a júdaista klerikálisok. A vallás, a szellemi érték, az erkölcsiség, és az egyházi jogok ateizmussal szembeni védelméről szóló szavakkal leplezik mesz- szemenő szándékaikat: lejáratni a mar- xizmus-leninizmust, eszmeileg és erkölcsileg fellazítani a szocialista társadalmat, feléleszteni benne a nacionalista csökevényeket és megteremteni az új rendszer belső ellenzékét.

. X. 12.

A klerikális ideológusok arra törekedve, hogy semlegesítsék a marxista-leninista ideológia tömeghatását, meghamisítják a dialektikus és a történelmi materializmusnak, a politikai gazdaságtannak és a tudományos kommunizmusnak alapvető téziseit. Csakhogy hiábavaló számos klerikális és burzsoá kutatóintézetnek a marxizmus-leninizmus megcáfolására irányuló igyekezete, mivel ezt a tudományt igazolta és megerősítette a világ történelmi gyakorlata. Ezen mit

^ i I

sem változtat sem a saját „filozófiai“ kutatómunkájuk, sem a renegátok, a revizionisták, az opportunisták „gondolatainak" átvétele. Ezért a tudományos kom—- munizmus elleni támadásaikban mindinkább ateista vonatkozásait veszik célba. Mi mindennel is vádolják az ateizmust: erkölcstelenséggel és embertelenséggel, a család és a civilizáció alapjainak veszélyeztetésével, a döntő fontosságú létkérdések megválaszolásának képtelenségével és szellemi meddőséggel.

A Szovjetunió és a további szocialista országok elleni ellenséges vallási propaganda differenciált. Tekintetbe veszi a lakosság szociális, életkori, nemzetiségi és egyéb sajátosságait. Kihasználja azt, hogy egyesek érdeklődést tanúsítanak a teológiai kérdések, a vallástörténet, a vallási szertartások iránt, hívek a vallás erkölcsiségéhez, társadalmilag passzívak, vallásukban fanatikusak és azonosítják a vallásit a nemzetivel. Ismeretes például, hogy a Szovjetunióban a hívők egy része a katolicizmust, az iszlámot, a júdaizmust, a protestantizmust és az egyéb hitvallásokat valamiféle nemzeti * értéknek tekinti. Az ilyen felfogás gyökerei visszanyúlnak a múltba, összefüggnek azzal, hogy a nem orosz nemzetek cári elnyomásának nyílt vallási jellege volt.

A klerikális propaganda minden fajtája azt hirdeti, hogy a szovjet állam elsősorban a nemzeti kisebbségek, főleg a zsidók polgári jogait támadja. A cionisták abban a törekvésükben, hogy a zsidókat szembeállítsák országunk más nemzeteivel és a szocialista rendszerrel, különféle hamisításokhoz folyamodnak. Hazug módon ecsetelik a Szovjetunióban a jú- daizmus hívőinek vallási életét, ezzel

két es megteremtették köztük a szüntelen ellenségeskedés helyzetét. A legnagyobb fokú vallási türelmetlenséget a katolikus egyház tanúsította, amely kizárólagossága megerősítésére a legembertelenebb eszközöket alkalmazta. A középkori Európában a pápák véres keresztes hadjáratokat indítottak az „eretnekek“ elpusztítására és az inkvizíciónak 12 millió áldozata volt.

A vallásos szervezetek mindig felhasználták az ateizmus ellen az állam megtorló hatalmát. A klerikális propaganda az ateizmust a vallás elleni erőszakkal vádolja, elhallgatja azonban a vallás ellenfeleinek több évszázados üldözését, illetve irtásukat azzal mentegeti, hogy egyes egyházi szervezetek vagy egyes képviselőik hibái okolhatók ezért. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy az erőszak mindig az egyház fő fegyvere volt az ateizmussal szemben.

A burzsoázia jelenleg aktívan felhasználja a klerikalizmust az antiimperialista erők megosztására és gyengítésére. Példaként említhetjük meg az iráni-iraki háborúnak, Libanonban, Észak-írország- ban és Indiában a vallási belviszálynak reakciós kiprovokálását.

Korunk klerikalizmusa a szabadgondolkodás ellen természetesen már nem alkalmazhatja a harc középkori módszereit. A kizsákmányoló államra és jogra támaszkodva most az ateizmus ellen széleskörűen felhasználja a családra, az iskolákra, a burzsoá társadalom szellemi és politikai életére gyakorolt befolyását.

Á klerikális reakció mind erőteljesebben rágalmazza az ateizmust, mindenképpen igyekszik befeketíteni a szocialista állam és az egyházi szervezetek kapcsolatát, a vallásos szertartásokkal kapcsolatos szovjet törvényeket. Az SZKP

A klerikális antikommunizmus ideológiája és politikája

REAKCIÓS

LÉNYEG

egyidejűleg elhallgatják a zsidók forradalom előtti diszkriminációját, sőt néha azt állítják, hogy a cári Oroszországban többnyire „türelmes és liberális“ viszonyt tanúsítottak irántuk.

A cionista történelemmagyarázatnak nincs semmi köze a valósághoz. Az orosz impérium törvényhozási aktusaiban a zsidó fogalom nemcsak nemzeti, hanem egyben vallási hovatartozást is jelzett, ami jogfosztottságra ítélte a zsidó embert. A zsidókra „külön szabályok“ vonatkoztak, amelyek megvonták tőlük a jobbágyok egyes törvényes vagyoni és egyéb jogait. Csak a számukra kijelölt területeken élhettek, de ott is tiltott volt a városok és a községek határain kívüli letelepedésük. Nem léphettek állami szolgálatba, nem vehettek részt a választásokban. Külön jogszabályokhoz igazodott iskolai felvételük. Az általános adók mellett külön, adókat is kiróttak rájuk. Csak a szovjethatalom feltételei között vált országunk minden polgára, beleértve a zsidókat, teljesen egyenjogúvá a gazdasági, a politikai, a szociális és a kulturális élet minden területén. Ezt az egyenjogúságot rögzítette a Szovjetunió Alkotmánya.

2.

A klerikális és a világi antikommunizmus rendkívüli figyelmet szentel az ateisták harcának a vallással. Célzatosan úgy állítja be, mint az egyházi szervezetek és a hívők elleni erőszakot. Az ilyen értelmezésben egybeötvöződik szerzőinek szűk látókörű osztályszemlélete és módszertani felkészültsége a történelem és a jelen rosszhiszemű meghámisitásával.

A vallási nézetek kialakulásának folyamatát az ádáz harc jellemezte. Marx a fetisizmusra vonatkozó észrevételeiben rámutatott arra, hogy mér a rabszolgatartó társadalomban harc folyik a különféle vallási rendszerek között. Nemcsak azokról a vitákról van szó, amelyeket csupán a saját hitüket helyesnek tekintő teológusok folytattak egymással. A vallási viszályokba aktívan beavatkozott az állam is, amely hivatalosnak azt a vallást minősítette, amely a legeredményesebben harcolt az uralkodó osztály érdekeiért.

Az állami vallások megengedhetőnek tekintették és alkalmazták a más vallások elleni harc bármiféle módszereit. Marx ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az iszlám és törvényei igazhivökre és hitetlenekre osztották meg az embereKB 1983. júniusi határozata leszögezi, hogy az imperializmus számos ideológiai központja hazánkban nemcsak a vallásosság támogatására, hanem terjesztésére és szovjetellenes, nacionalista orientálására is törekszik. Főleg a szélsőségesen vallásos elemekre orientálódnak. Ezzel egyidejűleg koholmányokat terjesztenek „a vallásszabadság megsértéséről a Szovjetunióban.“ A pápa szószékéről is hagyományosan elhangzik a klerikálisok vádja, hogy a szocialista országok „megsértik a vallásszabadságot", és „üldözik a hívőket.“

A klerikális antikommunizmus nyomatékosan kiemeli a marxizmus-leniniz- musnak azokat a téziseit, amelyek a vallási ideológiával való összeférhetetlenségéről, a vele folytatott harc elkerülhetetlenségéről szólnak és a vallás erőszakos felszámolásának törekvését tulajdonítják neki. Ezzel szemben a tudományos kommunizmus klasszikusainak egész művét áthatja az a gondolat, hogy a vallás leküzdése érdekében alapvető fontosságú megváltoztatni a támaszát jelentő társadalmi körülményeket. K. Marx és

F. Engels rámutatott a világ vallásos értelmezésének szerves összefüggésére a szocializmus fejlődésével, a társadalmi viszonyok egész rendszere kommunista átépítésével. Rámutattak a tömegek ateista nevelésének fontosságára, a vallás elleni erőszakos intézkedések káros voltára és értelmetlenségére. V. I. Lenin a vallás elleni harcot következetesen egybekapcsolta az osztályharc konkrét gyakorlatával, amelynek célja a vallás társadalmi gyökereinek eltávolítása. Arra tanított, hogy a tömegeket ne osztályozzák vallási szempontból, s ebben a küzdelemben ne engedjék meg a vallási érzelmek megsértését.

3.

A szocialista törvények biztosítják a különféle felekezeti szervezetek működését, aminek célja a hívők vallási szükségleteinek a kielégítése. Államunk megteremti az ilyen tevékenység nélkülözhetetlen feltételeit, szavatolja az állampolgárok egyenjogúságát, függetlenül felekezetűktől. Csak ezt a következtetést vonhatja le a szovjet jogot és a gyakorlati alkalmazását figyelemmel kísérő tárgyilagos tudós. A tárgyilagosság azonban idegen a klerikális propagandistáktól, akik a szocializmust „állami ateizmussal“, a vallási szervezetek erőszakos felszámolásával és a hívők arra kényszerítésével vádolják, hogy mondjanak le meggyőződésükről.

A klerikális antikommunizmus a vallási szervezetek felszámolását célzó erőszaknak tünteti fel vagyonuk államosítását, valamint az egyházak elválasztását az oktatás- és a művelődésügytől. Ugyanakkor elhallgatja, hogy az állam a vallási szervezeteknek használatba adta az államosított épületeket és kultikus tárgyakat és ezek a szervezetek nem szenvednek hiányt. Megfeledkezik arról, hogy a forradalom előtti Oroszországban, ahol az iskolaügy teljesen alá volt rendelve az egyháznak, a lakosság háromnegyede nem tudott sem írni, sem olvasni, mig a Szovjetunió a teljes írni-olvasnitu- dás országa lett.

Az egyház jogai „megengedhetetlen“ korlátozásának minősítik azt is, hogy az egyház nem foglalkozhat jótékonysági tevékenységgel. Csakhogy a Szovjetunióban az ilyen tevékenységnek nincs létalapja. Míg a tőkés világban a munka- nélküli, a nyomorgó hívők segítséget kénytelenek kérni az egyházak jótékony- sági szervezeteitől, addig a mi államunk az arra rászorulókat a vallás iránti viszonyuktól függetlenül támogatja.

A klerikális hamisítók a Szovjetunió vallási szervezetei „fizikai felszámolásának“ mítoszát elsősorban azzal bizonygatják, hogy a szovjethatalom éveiben csökkent a templomok száma. A tények ellenére azt állítják, hogy ezekben az években a hívók száma lényegesen nem változott. Elkendőzik azt a tényt, fiogy minden szovjet köztársaságban fokozatosan csökkent a vallásosság és a Szovjetunió a tömeges ateizmus országa lett.

Az erőszakos ateizálás „bizonyítékaként“ rendszerint azt a koholmányt említik, hogy a lelkipásztorokat és a hívőket állítólag üldözik meggyőződésükért, az egyház iránti hűségükért. Annak ellenére teszik ezt, hogy a Szovjetunió felekeze- teinek legmagasabb szintű képviselői kijelentették: „A Szovjetunióban a különböző vallású és a nem hivő emberek teljes egységben élnek, minden ember vallásszabadsága alkotmányos szavatolásának körülményei között; minden egyház és vallási közösség misszióját az egyházi kánonokkal és hagyományokkal összhangban valósíthatja meg és az állami intézmények nem avatkoznak bele életükbe. Ezt bizonyítják a becsületes külföldi egyházi képviselők, és más országok számos olyan lakosa, aki nálunk élt. Ami pedig azokat illeti, akik Nyugaton a „vallás mártírjainak“ tüntetik fel magukat, ezeket bűncselekményekért vonták felelősségre. ,,A kommunisták következetes ateisták, de világnézetüket senkire sem kényszerítik - állapította meg K. U. Csernyenko elvtárs. - Módszerünk az oktatás, a meggyőzés, a propaganda. Amennyiben a szocialista törvények megszegésébe, felforgató politikai tevékenységbe ütközünk, amely csak palástolja magát a vallással, alkotmányunknak megfelelően járunk el.“

A szocialista jog sohasem büntette a vallásos meggyőződést és tevékenységet. „önmagában már ennek a gondolata is összeegyeztethetetlen a marxizmus -leninizmus elveivel. Tehát semmi mást nem állítunk, csak azt, hogy az embgrt nem lehet bebörtönözni, a tulajdonától, vagy más jogától megfosztani erkölcsi jellegéért, politikai és vallási meggyőződéséért.“ (Marx-Engels Művei, I. kötet, Prága, Állami Politikai Könyvkiadó 1956, 193. oldal, cseh nyelven). A szovjet törvények a nemzetközi joggal összhangban bűncselekményeknek minősítik a társadalmi rend, az állampolgárok személyisége és jogai elleni támadásokat a vallási szertartások ürügyén. A klerikális propaganda elhallgatja, hogy hazánkban büntetendő a? állampolgári jogok bármiféle lényeges korlátozása a vallás iránti viszony alapján, még az is, ha például ezen az alapon utasítanák el felvételüket a munkába vagy az iskolába.

Nem becsülhetjük le a klerikális burzsoá ideológiai aknamunka veszélyét. Ez félrevezeti a lakosság egy részét, elsősorban a politikailag éretlen embereket. Ez természetesen megkívánja az ateista nevelés módszereinek tökéletesítését, az aktívabb ellenpropagandát, a Szovjetunióban a vallásszabadságnak és a tőkés országokban a hiányának meggyőző, érvekkel alátámasztott bizonyítását.

K. Marx, F. Engels és V. I. Lenin nemegyszer hangsúlyozták, hogy a vallás önmagától nem tűnik el a történelem süllyesztőjében, hanem csak a társadalom szociális előrehaladásának köszönhetően. Eltűnését sokoldalúan támogatnia kell az aktív ateista propagandának. A szocialista társadalomban a legnagyobb érték az ember és joga az alkotó munkára, a kommunizmus építése jegyében. E társadalom szellemi légköre világosan kifejezi a marxista-leninista ateizmus humanista lényegét.

V. KLOCSKOV (Moszkvai Pravda)