Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-05 / 40. szám

IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH vágyom. De beszéljünk inkább a Csak egy moziról... Amikor elkezdődött a for­gatás, már mindenki tudta, milyen szere­pet játszik, csak én nem. Később minden kiderült: megtudtam, hogy Judit, akit én formálok meg, nem fiktív szerep. Hogy Sándor Pál barátnője volt. A film ugyanis egy rendező három napjáról meg egy maréknyi emberről szól, akik együtt for­gattuk. Judit már terhes, amikor egy kis vasútállomáson, megakad rajta a rende­ző szeme. Addig nézi a lányt, amíg lekési a vonatot. Szerelem első látásra? Ennél sokkal többről van szó köztük Megérzik egymásban az ideális partnert. Nem so­kat társalognak, de ahogy egymásra néz­nek, az minden szónál többet jelent. Kicsit szomorú, kicsit hóbortos ez a lány, de mindig kedves és visszafogott. Látni rajta, hogy szereti az embereket. Szereti a boldogságukat, a kínlódásukat, szereti a makacsságukat, a bizonytalanságukat. Ö is ilyen: egyszor boldog, máskor bol­dogtalan, de mondatai mögött mindig ott a rajongás, az akarat, a bátorság. Hogy kiből mi maradt meg bennem? Ha Sán­dor Pálra gondolok, rögtön a sugárzó kék szemét látom. Úgy tud nézni, hogy való­sággal bűntudatot ébreszt benned egy elhibázott gesztus miatt. Aztán felemel, bátorít és melegséggel tölti meg a lelked. Jean-Pierre Lésaud? A franciák sztárja szerintem önmagát játszotta a rendező szerepében. Bogaras, kicsit hiú, kicsit önző - de tud is róla. Van egy jelenet a filmben, amikor összeverekedünk. Ami­kor felvettük, elfordult tőlem. Idegesítette, hogy erősebb vagyok, mint ö. Másnap megkért, hogy ne nézzek a szemébe, mert zavarja a közelségem. Harmadnap odajött hozzám és magához ölelt. Gisela May, a zseniális NDK-beli sanzonéne- kesnö a mosolyával nyűgözött le. Ha vele játszottam, sosem remegtem. De a leg­volna. És csupa kérdőjel lett az életé. Miért éppen én kellek nekik? És mi lesz az érettségivel? Az orosszal, a matekkal? Mikor készülök fel a felvételire...? Egy mozi előtt, a belvárosban vártak rá a fil­mesek. Hogy megnézzék. Hogy próbafel­vételre hívják Budapestre. Hiába vártak rá. Denisa nem ment, mert nem mehetett. Nem engedték őt. Apja úgy döntött: jobb, ha otthon marad és tanulgat szépen. A filmesek továbbmentek. De másnap, amikor visszafelé jöttek Prágából, újra felhívták Kuceráékat. Közben jelentkezett a pesti filmgyár is: ha engedik, ha nem, tízkor ott lesz a taxi Denisáért. És a ma­gas, karcsú, csinos arcú bratislavai lány másnap már Ragályi Elemér kamerája előtt állt. Nem izgult, nem idegeskedett. Nyugodtan, magabiztosan morzsolta a szavakat. Csillogott-villogott, bár való­jában fáradt volt. Annyira fáradt, hogy még mosolyogni sem volt kedve a próba- felvétel végén. Pedig boldog volt, nagyon boldog, övé lett a női főszerep Sándor Pál Csak egy mozi című filmjében. Má­justól augusztus végéig tartott a forgatás. Közben érettségi, felvételi a színművé­szetire. Taxi hozza, taxi viszi. Éjjel jön, délben megy. Pilisvörösváron, a forgatás helyszínén jónevú pesti színészek és híres világsztárok drukkolnak neki, itthon egy lány a sok közül. Senki sem tudja, kikkel dolgozik, miben van része. Nem faggatják, s ő nem dicsekszik. Inkább bizonyít... Aztán ismét a forgatás.- Mint egy álom, olyan volt az egész - csúszik ki a száján. - Ülök a szobám­ban és nézek magam elé: velem történik mindez? Kihez fussak, kinek köszönjem? Csak ülök és szenvedek. Mehetnékem van. Mindenki hiányzik, akit megszeret­tem. Nem és nem tudok belenyugodni, hogy ugyanazt az életet kell élnem, amit a film előtt. Én most már többre, másra nagyobb élményem Major Tamás! Egy­folytában őt csodáltam. A forgatás alatt csak annyit mondtam neki magyarul, hogy szeretem. Ma már talán azt is meg tudnám mondani, hogy miért. Az arcáért, a gesztusaiért, a leikéért... Hát, ilyen emberektől vettem én búcsút. Ha rájuk gondolok, összeszorul a szívem. Elsős vagyok a színmüvészetin; örülnöm kelle­ne, de nem tudok. Nézem a szemét: minden szót komo­lyan gondol. Egyedül érzi magát. Álmai, vágyai nem nagyon voltak eddig. Most tervezget életében először: ha törik, ha szakad, megtanul magyarul. A tizenkette­dik leckénél tart. SZABÓ G. LÁSZLÓ Denisa magyarul tanul. Kis fonott ko­sarában ott lapul a szótár, s a gyűröttre lapozott nyelvkönyv, amelyből minden­nap ragad rá valami, öt szó, tíz szó, vagy még ennél is több, néhány rövidre fogott mondat, amely új, eddig ismeretlen örömmel tölti el. Tegnapelőtt épp a leg­szebb szavak ízét kóstolgatta: tűz, csók, kedvesem, én szeretlek, te szeretsz... és most boldog, mert tudja, hogy jól halad és nevet a szeme, mert érzi, hogy napról napra okosabb. Most ősz van - a szerencse májusban köszöntött rá. Telefonon keresték a koli- bai filmstúdióból. Nem először és nem is harmadszor, de most valahogy behízel­gőnek tűnt a máskor oly fölényes női hang: ,,Denisa Kuöerová? Magyar filme­sek keresik..." És attól a perctől kezdve minden megváltozott körülötte. Szebb lett a reggel, hosszabb az éjszaka. Mintha minden nap valami új titkot tartogatott A piros hajú balfácán A filmművészet története tele van balfácá­nokkal Már az első néma komédiához is kellett egy ügyefogyott, minden lében kanál, két lábon járó „szerencsétlenség,“ akinek eleve az volt a hivatása, hogy elindítsa a bonyodalmakat - megnevettesse a néző­ket. Chaplinnél, ennél a kivételes zseninél, persze mindez a költöiség szférájába esmel- kedett, és naiv csavargója egy fenekestül felfordult világban kereste a maga igazát. Évek teltek el, és bizony a filmvígjáték mes­terei egyre kevésbé kényeztették, kényezte­tik el a nézőket. Fernandel, Louis de Funes után jelenleg az ügyeletes „balfácán" a fran­cia filmművészetben az a Pierre Richard, aki, mint magas szőke férfi hódította meg fele­más cipőben egy fél világ vidámságra szom­jazó publikumát. Pierre Richard-nak a kelléktára igencsak erős. Nem éppen vonzó fizikum, nem éppen túl gyors felfogás, és mindenekelőtt gyerme­ki lelkűiét, amely képtelen a valóságot elvá­lasztani a látszattól. A most éppen 50 éves színész voltaképpen 1958-ban kezdte a pá­lyáját a nálunk is vetített Montparnasse ’19- ben, és hasonló kis epizódot játszott, többek között a Három férfi egy lovon, Egy bolond Párizsban, meg a Boldog Alexandre című produkciókban. Miután beleunt abba, hogy felfedezésre várjon, 1977-ben saját pénzén leforgatta A szórakozott című komédiáját, majd még ugyanebben az évben ismét a maga költségén és rendezésében az Alf­réd szenvedéseit. De hiába, úgy látszik, a sors könyvében úgy volt megírva, hogy másra várjon a színész igazi megismerteté­sének feladata. 1972-ben mutatták be Pá­rizsban Yves Robert A magas szőke férfi felemás cipőben című vigjátékát, amely olyan óriási siker lett, hogy két év múlva el kellett készíteni a folytatását is. A magas szőke férfi visszatér című film ugyancsak százezreket vonzott a moziba. Pierre Ri­chard egyik napról a másikra sztár lett, és főleg a Claude Zidi, Didier Kaminka, Francis Veber produkciókban aknázhatta ki „balfá- cánságának“ valamennyi sikerlehetőségét. Pierre Richard pontosan tudja, hogy a nép­szerűségért küzdeni kell, és a járt utat nem tanácsos otthagyni a járatlanért. így aztán ez a piros hajú, jobb sorsa érdemes férfiú filmről filmre vívja a maga szélmalomharcát hol a fogyasztói társadalom veszélyes csap­dai, hol pedig egyszerűen egy csinos szép­asszony kegyeinek elnyeréséért. A Félénk vagyok, de hódítani akarok, a Nem én vol­tam, hanem ő. A játékszer után következik az 1981-es Balfácán címmel bemutatott bűnügyi bozóhat, amelyben ugyan mi más lehetne Pierre Richard, mintegy kétbalkezes alkalmazott, akire nem kisebb feladat vár, mint visszaszerezni vezérigazgatója nem egészen talpraesett leánykáját Dél-Ameriká- ból, ahol a csinos csemetének nyoma ve­szett. Hogy ebből mi következik, azt minden­ki sejtheti, aki eddig a moziban vagy a tévé­ben találkozott Pierre Richard-ral. Mert a fil­mek jönnek-mennek, a címek változnak, a partnerek szintúgy, de a lényeg: Pierre Richard marad. (n) r FILMMOZAIK □ A Moszfilm és a DEFA stúdió szov- jet-NDK játékfilmet készít a fasizmus fölötti győzelem 40. évfordulójára, Alek- szandr Csakovszkij A győzelem című regénye nyomán. Á rendező Jevgenyij Matvejev, német társrendezője Peter Bohnenstengel. A film egy amerikai és egy szovjet tudósító ismeretségének tör­ténetén keresztül (az amerikait Andrej Mironov, a szovjetet Alekszandr Mihajlov játssza) a potsdami konferenciától a hel­sinki tanácskozásig eltelt három évtizedet tekinti át. A győzelem operatőre Leonyid Kalasnyikov, aki legutóbb Panfilov Vasszáját fényképezte. x □ A harmincas évek közepén, Kíná­ban és Indiában játszódik Steven Spiel­berg izgalmas új filmje, az Indiana Jones és a Végzet Temploma. Indiana Johes, a kalandos életű régész egy amerikai énekesnővel és egy kisfiúval menekül üldözői elől, együtt jutnak el abba a titok­zatos földalatti templomba, ahol újabb veszélyek és rejtélyek várnak rájuk. A for­dulatokban bővelkedő történet szerzője George Lucas. Az ő stúdiója készítette ezt a - természetesen látványos - filmet. x □ Az 1983-as velencei fesztiválon ér­deklődéssel fogadták a finn rendezópá- ros, Pirjo Honkasalo és Pekka Letho 250 gramm című filmjét, amelyben Nyikita Mihalkov is szerepelt. Most készülő új müvük: Da capo. Egy hegedűművész csodagyerekről szól, akit már nyolcéves korában egy zenészprofesszorhoz köl­töztetnek, s miután egy nemzetközi ver­senyen nagy sikert aratott, Amerikában taníttatják. Ámint nagykorúvá válik, ott­hagyja a professzort, s megpróbál kisza­badulni saját tehetsége nyűgéből, amely megfosztotta gyerekkorától. A csodagye­rek szerepét egy rendkívül tehetséges ifjú hegedűművész, a 13 éves Jan Sö- derblom alakítja, s a filmbéli versenyen ő maga játszik hegedűjén. A film további részében annak a Heimo Haitto hegedű- művésznek a játéka hallható majd, aki maga is csodagyerek volt, részben a fő­hős modellje: fél évszázaddal ezelőtt ö volt Londonban az akkori legjelentő­sebb hegedűverseny gyöztése. A forga­tási munkálatokat Finnországban és az Egyesült Államokban folytatják. A bemu­tatót a jövő év februárjára tervezik. x □ A japán középkorban játszódik Ku- roszava új, látványos történelmi filmje, a Zűrzavar, amelynek forgatása a nyár elején kezdőtött. A főszereplő az Árnyék­lovasból jól ismert Nakadai Tacuja. Az előkészületek - technikai és pénzügyi okokból - sokáig húzódtak: a rendezőnek a filmhez készített rajza már a tavalyi cannes-i fesztivál plakátján szerepelt. Végül is japán-francia koprodukcióban készül a film. Tizenhatezer statisztát szerződtetnek a külső felvételekhez, amelyeknek Kjúsú és Honsú sziget lesz a színhelye. Több mint kétszáz lovat szállítanak hajón Japánba a forgatáshoz. Muraki Josira díszlettervező a Fudzsi- hegy lejtőjén eredeti méretben épít fel egy XVI. századi várat, amelyet a történet során fokozatosan leégetnek. A stúdió­felvételek is Japánban készülnek. Az utó­munkálatokat párizsi laboratóriumokban végzik. Jövő tavasszal szeretnék forga­lomba hozni a filmet, amelynek produce­re Serge Silberman. Ő volt a legtöbb Bunuel-film producere. ÚJ SZÚ V 14 1984. X. 5. ... képtelen a valóságot elválasztani a látszattól. „V elem történt mindez?“ (Bartók István felvétele) Egy lány szótárral: umi nanu

Next

/
Thumbnails
Contents