Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-05 / 40. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. október 5. XVII. évfolyam 40. szám Ára 1 korona E gyhónapos kemény harc után október hatodikénak reggelén az Ivan Nebeljak szakaszvezetö vezette felderítő járőr végre hazai földre lépett. Az államhatáron kitűzték a csehszlovák zászlót, aztán tovább mentek. A hír hallatán az első csehszlovák hadtest katonái elfelejtették a megpróbáltatásokat, az 534-es magassági ponton végbement véres ütközetet, siettek, hogy üldözzék az ellenséget, s mielőbb segítsenek a szorongatott helyzetben levő felkelőkön. Sokan, így Rudolf Jasiok százados, a harckocsiszázad parancsnoka pár méterre az államhatártól vesztette életét. Nebeljak szakaszvezető két órával később, már hazai földön esett el. Az öröm pillanatában, Ludvík Svoboda tábornok, a hadtest parancsnoka a Krasznaja Zvezda haditudósítójának adott interjújában a (többi között ezt mondta: „Biztosak lehetnek, hogy barátságunk a szovjet néppel örökké élni fog. így érzi ezt, így gondolkodik erről a hadtest minden katonája.“ Negyven év telt el azóta. A lövegek által letarolt erdők újra kizöldültek, ma már nem látszanak meg rajtuk a háború nyomai. Azon a helyen, ahol egykor a parancsnoki harcálláspont volt, ötvenkét méter magas kilátótorony áll, amelyről jól hagyaté HŰEN látni az egykori harcok színhelyét, a szabadtéri múzeumot. A duklai emlékmű ugyanis szimbólummá vált, évente százezrek keresik fel, hogy leróják hálájukat azok előtt, akik hazánk felszabadításáért harcoltak, akik itt alusszák örök álmukat: 1944. október 6-a azóta is a csehszlovák néphadsereg napja. Ez is bizonyítja, hogy a szovjet hadsereg és a csehszlovák katonai egység Kárpátokban vívott harca örök időkre helyet kapott népünk és államunk történelmében. Négy évtized távlatából is elmondható, hogy a kárpát-duklai hadművelet sikere jelentősen befolyásolta a szovjet-német arcvonal helyzetét, megkezdődött hazánk közvetlen felszabadítása. Ma is nagyra értékeljük azt a segítséget, amelyet a szovjet nép, a Vörös Hadsereg hazánk felszabadításában nyújtott és tisztelettel emlékezünk meg azokról az áldozatokról, amelyeket szabadságunkért hoztak. Ezek a tények tartósan gyökeret vertek népünk tudatában és kifejezésre jutnak a megbonthatatlan csehszlovák-szovjet barátságban, amely nemcsak biztonságunk alapköve, hanem szocialista hazánk fejlődésének záloga is. Ebben a bonyolult nemzetközi helyzetben ezt egy percre sem szabad elfelejtenünk. A háború befejezése után a Szovjetunióban megalakult katonai egység lett az új néphadsereg magva, amely 1948- ban is tudta hol a helye, mi a teendője. Az eltelt évek során néphadseregünk a CSKP vezetésével új típusú szocialista hadsereg lett, szilárdan és megbízhatóan védi dolgozó népünk forradalmi vívmányait. Megtestesíti a munkások, a szövetkezeti földművesek és az értelmiség megbonthatatlan szövetségét és kifejezi a csehek, szlovákok és hazánk nemzetiségeinek szilárd egységét. Néphadseregünk felelősségét a szoJifí Élapák felvétele cialista tábor védelmében kiemeli az a tény, hogy tagja vagyunk a Varsói Szerződés védelmi rendszerének. A tagállamok testvéri hadseregeivel, elsősorban is a szovjet hadsereggel együttműködve mindenkor kész szembeszállni az esetleges agresszorral - amint erről a Pajzs ’84 hadgyakorlaton is tanúbizonyságot tett megvédeni államhatárainkat. Internacionalista feladatának teljesítésével hozzájárul a szocialista tábor biztonságának szavatolásához és a világbéke megőrzéséhez is. Ez a tény különös jelentőségű, mivel a NATO az Egyesült Államok vezetésével fokozza a fegyverkezést, háborús hisztériát szít és saját javára igyekszik megváltoztatni az erőviszonyokat. Pártunk ezekből a tényekből kiindulva a csehszlovák néphadsereget arra ösztönzi, hogy állandóan tökéletesítse felkészültségét, növelje hozzájárulását a szocialista közösség együttes védelméhez, s ehhez számára megteremti a föltételeket is. Néphadseregünk katonái mindent megtesznek azért, hogy az első lövéssel .. megsemmisítsék a célt. Figyelmük homlokterében a magasszintű harci kiképzés és felkészítés biztosítása áll. Sikerrel érvényesítik azt az elvet - erről meggyőződhettünk a közelmúltban lezajlott közös hadgyakorlaton is - hogy minél bonyolultabb a technika és a fegyverzet, annál kitartóbban kell ezek kezelésének elsajátítására törekedni, annál nagyobb ismeretekkel kell rendelkezni. Hogy erre néphadseregünk katonái képesek, már nem egy alkalommal bebizonyították: mesterei fegyvereiknek. Ünnepel a csehszlovák néphadsereg egész népünkkel együtt, ünnepel és emlékezik a negyven év előtti eseményekre, de ugyanakkor előre is néz, tudatosítva, hogy állandóan növelni kell a harci készültséget, hogy holnap jobban kell dolgozni, mint tegnap. Ez korparancs. Népünk szereti hadseregét, bízik benne és sokoldalúan támogatja. Katonáinkat ez arra kötelezi, hogy szilárdan hitet tegyenek egész népünkkel együtt a kommunista párt politikája mellett, és tovább szilárdítsák a nép és a hadsereg egységét. Dukla hagyatékához hűen szüntelenül növeljék harci felkészültségüket, éberen őrködjenek szocialista társadalmunk vívmányai fölött, s mindenkor teljesítsék internacionalista kötelességüket. NÉMETH JÁNOS ■■■■■