Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-07-13 / 28. szám

A Hronská Dúbrava és Banská Stiavnica közti vasútszakasz mindössze húsz kilométer. A nehéz terepen a szerelvény lassan halad - negyven perc alatt teszi meg az utat. De június 15-én, szombaton délután felettébb las­san vánszorgott, kivételesen több mint egy óráig, közben megállt, pihent - s uta­sai emlékeztek. Az egykori vasútépitőket vitte a vonat, akik harmincöt év múltával találkozóra jöttek, hogy elbeszélgessenek a régi tár­sakkal, meséljenek a mai tizen-, huszon­éveseknek az Ifjúsági Vasútvonalról. Már az Osztrák-Magyar Monarchia alatt felvetődött, hogy az említett útvona­lon a keskeny nyomtávú vágányt széles nyomtávúra kellene kicserélni. Teltek az évtizedek, és csak a második világhábo­rú idején, 1943-ban kezdtek hozzá az építéséhez. De a munka - érthető okok­dani elnöke - Ernest Sykora professzor gyújtotta meg a tüzet. Évtizedek távlatá­ból így emlékezett vissza: ,,A fiatalok tudatosították, hogy a vasúti sínek nem­csak Hronská Dúbravából Banská Stiav- nicába vezetnek, hanem az új szocialista életbe is. A fiatalokat vonzotta a jövőbe látás. Valami romantika lengte körül a vasutat, bár tudtuk, hogy ez a romanti­ka sok gürcöléssel jár. Sokszor emleget­tük ifjú fővel, hogy a vasutat a jövő nemzedéknek építjük! Magas szőke férfi ül a pádon, halkan dúdol. Alfonz Hudcovsky, Abrahámból utazott a találkozóra: - Negyvenkilenc augusztusában dolgoztam az építkezé­sen, pontosan abban az időben, amikor Klement Gottwald itt járt. Huszonhat éves Az Ifjúsági Vasútvonal építőinek egy csoportja síknak megnőtt a pocakja, a harmadik nehezen jár. Húsz évvel ezelőtt frisseb­bek voltak az emlékek, most egyre több az emlék, mégis jó felidézni a múltat. Van egy kedvenc mondásom, hogy a fiatalt a remény élteti, az öreget az emlékezés. Én ehhez tartom magam. Nem állítom, hogy öregek vagyunk, csak sokasodnak az emlékeink. A közel ötvenezer brigádosnak tiz szá­zaléka lány volt, holott a vasútépítés nehéz munka. Követ kellett törni, csáká­nyozni, ásni, talicskázni... Hogy bírták ezt a lányok? A vezérkar igyekezett a lá­nyokat a könnyebb munkára beosztani (annak számított a talaj elegyengetése), de sokszor bizony kemény férfimunkát végeztek. Jarosiav Debnár huszonhat évesen, kész mérnökként, friss diplomával került az építkezésre. Először negyvennyolc áprilisában dolgozott brigádosként egy hónapig, júliusban megint ott töltött egy hónapot, majd ősztől kezdve már az ifjúsági szövetség alkalmazottjaként mindvégig az építkezésen tartózkodott- a műszaki részleg vezetőjeként. Az egész pályaszakaszon ö osztotta be, ki hol dolgozzék, jól kellett hát ismernie min­den egyes munkahelyet - pedig 20 kilo­méteres szakaszon vagy 200 létezett.- Most a vonatból próbáltam felismerni az egyes munkahelyeket, de meg kell mondanom, hogy alig sikerült. Minden megváltozott. Az olyan jelentőseket, mint például a Garamot átívelő hidat, a 2,1-es kilométerkőnél a nagy pályabevágást, az 5,4-es kilométerkőnél levő viaduktot felis­mertem, de a kisebb munkahelyeket nem. A tábor helyét sem. ból - abbamaradt. A Szlovák ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága 1947- ben azzal a javaslattal állt elő, hogy a megkezdett építkezést nyilvánítsák ifjúsági építkezéssé. Még az év végén megalakult a szervezési csoport, s a kö­vetkező év április 5-én Karol Smidke, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke ezek­kel a szavakkal köszöntötte az első brigá- dosokat: ,,Ma önök rátértek az ifjúság útjára, amely nem bujtogatással, hanem épitömunkával igyekszik a hazájának se­gíteni. Olyan művet akar létrehozni, amely előtt mindenki kénytelen lesz fejet , hajtani. “ Az első csákánycsapás tehát április 5-én történt, de már korábban, március 8-án megérkezett az öröm Völgyének ne­vezett majdani szálláshelyre a huszon­négy tagú brigád Sládkovicovóból, hogy hozzákezdjen a tábor megépítéséhez. Harminchét fabarakkot, raktárakat, irodá­kat, mosdókat, garázsokat kellett építeni alig egy hónap alatt. Az egykori épitók - ma már a nyugdíj felé közelednek - mesélik, hogy kezdet­ben igencsak homályos elképzeléseik voltak a vasútvonalról, de erősen hittek benne, hogy megépítik. Bohumír Toman, az Ifjúsági Vasútvonal törzskarának pa­rancsnoka így emlékezik: ,,Az a brigádos, aki márciusban érke­zett a völgybe, erdőt, meredek hegyeket talált. Sátorveréssel kezdte, hogy hótól- széltől védve legyen. Múltak a napok, a mosdóban befagyott a víz, a takaró kevés volt, a fabarakkok résein befújt a szél... akadozott az élelemszállítás is, mert kevés volt a teherautó..." Egy, illetve két hónapra mentek a fiata­lok a táborba. Szigorú rend, szinte kato­nás fegyelem uralkodott mindvégig: két műszakban dolgoztak, napi hat órát, két órát eszmei-politikai és kulturális tevé­kenységgel töltöttek, két órát pedig spor­tolással. összesen 47 162 fiatal fordult meg a táborban, munkások, földműve­sek, tanítók, középiskolások és főiskolá­sok. Átlagéletkoruk 19 és fél év volt. A törzskart műszaki, szervezési, politi­kai, kulturális, testnevelési, propagációs, gazdasági és egészségügyi részleg al­kotta. A táborok száma kilenc volt (nya­ranta még plusz két sátortábor), egy táborba 126, illetve 176 brigádos tartozott - és a táborparancsnokság irányította. Mindennap kiadták a parancsot, ebben benne foglaltatott a napi jelszó, a szolgá­latok, az egyes szakaszok munkabeosz­tása, a teljesítmények kiértékelése, a di­cséretek, a megrovások, és egyéb infor­mációk. Igaz, hogy megfeszített munka folyt, de ennek ellenére élénk kulturális tevé­kenységet folytattak a fiatalok. Avasútvo­nal építésének 18 hónapja alatt 5768 kulturális rendezvényre került sor és 6 nagyszabású fesztiválra. A Lúcnica megalakulása szorosan összefügg az If­júsági Vasútvonallal, mert elődje - a bra- tislavai főiskolások együttese, a 76. bri­gád tagjai - sok kedves percet szerzett az építőknek. Kétnapos találkozóra utaztak az egy­kori vasútépítők. Szombat este a Banská Stiavnica-i labdarúgópálya melletti tisztá­son tábortüzet raktak. A Szlovákiai Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának haj­Alfonz Hudcovsky és Jozef Janéár voltam akkor. Már tanítottam, háromhó­napos volt a fiam. Nagy lelkesedéssel dolgoztunk, azt tartottuk, ha már egyszer itt vagyunk, becsülettel helytállunk. Akkor már pontosan tudtuk, hogy október hu­szonnyolcadikára be kell fejezni a munkát.- Milyen volt a kollektíva?- Összetartó. Az egy hónap alatt meg­ismertük egymást. Mindig a kollektíva döntötte el, ki érdemli meg az elismerést - az élmunkásjelvényt.- Milyen érzés volt most utazni az Ifjú­sági Vasútvonalon?- Fantasztikus. Tudja miért? Mert ezt én is építettem. Három hónapja vagyok nyugdíjban. Két fiam, egy lányom van... A mai fiataloknak gyönyörű az életük, a szocializmust másképpen építik, mint annak idején mi. Hogy jót-e vagy rosz- szabbul? Ezt nem lehet egykönnyen el­dönteni. Mi örültünk, hogy véget ért a há­ború. Új élet formálódott, és óriási lelke­sedéssel vetettük bele magunkat. A mai fiatalok akkor ugyanígy tettek volna. És ma ugyanúgy sokat tesznek a társadalo­mért. Jozef Jancár, jelenleg a galántai járási oktatási osztály felügyelője 19 évesen két hónapig dolgozott az építkezésen.- Részt vettem a tizenötödik évfordu­lóra rendezett ünnepségen is. Akkor töb­ben voltunk. Hiába, fogytán az erőnk. Nemrég temettük Sládkovicovón Fridrich Jalecot, aki elsőként jött ide barakkot építeni, és vele együtt még huszonhár­mán, valamennyien Sládkoviőovóból. Ma az ünnepség alatt elnéztem az embere­ket. Bizony nehezen ismertük meg egy­mást. Az egyiknek a haja ment el, a má­- Harmincöt év távlatából milyen jelen­tőségűnek tartja az Ifjúsági Vasútvo­nalat?- Nagyon nagy jelentőségűnek. És nemcsak azért, mert ez az építkezés az akkori ifjúság szocialista öntudatát szi­lárdította, hanem műszaki szempontból is jelentősnek tartom. Tizennyolc hónap alatt elvégezni ilyen óriási munkát - le­számítva azt a két téli hónapot, amikor a húszfokos hidegben nem lehetett dol­gozni - higgye el, nem kis dolog. Ma ez egyetlen hazai cégnek sem sikerülne, akármilyen gépesítési eszközök állnának is a rendelkezésére.- A mai fiatalok címére gyakorta el­hangzanak kritikus megjegyzések, hogy nem tud olyan művet létrehozni, mint az önök nemzedéke.- Magam is sokszor elgondolkoztam azon, hogyan is sikerült ez nekünk. Hi­szen fiatalok voltunk, híján a tapasztala­toknak. Ma egészen más a helyzet. A tár­sadalmi és gazdasági fejlődés olyan mér­vű, hogy lehetetlen volna megszervezni ilyen nagy létszámú brigádot - a szünidei brigádok kivételével lehetetlen volna egész év folyamán kiszakítani az embe­reket az üzemekből, mert ott szintén szükség van rájuk. 1949. október 30-án az Ifjúsági Vasút­vonalon megindult a forgalom. A fiatalok nagy művet hoztak létre; a mű viszont új embereket formált, olyanokat, akikre- Gustáv Husák szavaival, aki akkor a Megbízottak Testületének elnöke volt- a jövőben rábízható a nép sorsa. KOPASZ CSILLA lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Három nemzedék találkozása A szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents