Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-14 / 37. szám
(Párbeszéd egy karlíni bérház Ili. kategóriájúból II. kategóriájúvá átalakított kétszobás lakásában, a lift nélküli harmadik emeleten)- Úgyhogy most már világos közöttünk minden. Már korábban is az lehett volna, ha gyáván nem hazudozol, és bevallód, hogy már régen közömbös vagyok számodra, hogy már egy cseppet sem szeretsz - az igazat megvallva, nem szívesen használom ezt a szót, amely a te szádból talán sohasem hangzott őszintén -, míg én, buta liba, hü feleséged voltam akkor is, amikor te estéken, sőt éjjeleken át azzal a girhes nöszeméllyel andalog- tál. Az embernek megáll az esze, hogy ilyesmi lehetséges, de egy férfinak manapság nincsenek gátlásai, úgy viselkedik, mint akinek nincs ki mind a négy kereke, úgyhogy, kérlek, és a dolgot ezennel tudomásul veszem, tudom, hogy vége, és őszintén szólva nem is sajnálom, legfeljebb azt, hogy olyan sokáig vak és süket voltam...- Vak és süket voltál attól fogva, hogy finoman szólva üdülni mentél a tengerhez, ahol persze nem a vállalattal, és nem a barátnőddel voltál, ahogy nekem megadtad, hanem azzal a szoknyapecér- rel, akinek a nevét nem vagyok hajlandó kiejteni, s akivel a legnagyobb lelkinyugalommal megcsaltál. Ilyet csak egy velejéig romlott nószemély tehet, de te mindig is ilyen voltál, pedig soha semmit sem tagadtam meg tőled. És amennyit ebben a lakásban gürcöltem, mert te a fejedbe vetted, hogy a leggyönyörűbb és legmeg- hittebb kis fészeknek kell lennie, az etázsfütést is elintéztem, mialatt te nyugodtan jártad a kávéházakat - kérlek, a mai nappal minden el van döntve, a válás magától értetődő, és ne várd, hogy kíméletes leszek, és mindent magamra vállalok... (Eliz elmélkedése) Megint ugatnak egymásra, ez most napirenden van, hová tűntek azok a régi szép idők, amikor itt csend és béke honolt, amikor itt egy valamirevaló kutya otthon érezte magát, amikor végigfeküdt a szőnyegen, és figyelte, ahogy azok ketten ülnek a fotelban, és nézik a televíziót, ami önmagában többnyire nem nagy gyönyörűség, de azzal végződik, hogy egyikük feláll, és benyomja a gombot, a képernyő elsötétül, amiből nyilvánvaló, hogy eljött az esti séta ideje, ez pedig a nap legszebb időszaka, a magamfajta négylábú olyankor lerohan a lépcsőn, és már kint is van az elnéptelenedett, csendes utcán, és mert a magamfajta kutya fekete, eltűnhet a kis parkban, úgyhogy senki sem veszi észre, hogy a füvön szaladgál, ami tilos, s hogy ott tartja fel a lábát, ahol nem szabad, mert az emberek vitájában minden tilos, főként az, ami természetes, viszont sok mindent szabad, amit minden kutya esztelenség- nek tartana. Most nézik a televíziót, csak acsarkodnak egymásra, néha tányérok is röpködnek a levegőben, eleinte azt hittem, hogy ez valami tréfa, de nem volt az, cserepek hevertek szanaszét a földön, s az úrnőm sírt, mialatt gazdám taposott rájuk, ha elgondolom, hogy egy kutya úgy belerúgna a tányérjába, és eltörné, de a magamfajta ilyet sohasem tesz, mert a tányér nagyszerű dolog, este teletöltik jó sűrű levessel, és megrakják hússal, az emberek meg egymás fejéhez vagdossák még azokat a tányérokat is, amelyekből az imént ettek! Úgyhogy nem marad más hátra, mint hogy odaállok az ajtóhoz, és kitartóan álldogálok ott, mert a legfőbb ideje volna, elindulni, nincs mit tenni, az egyiknek végül fel kell állnia, többnyire a gazdám az, ilyenkor kijelenti, hogy neki van érzéke a rend iránt, és tudja, mi kell egy kutyának, mig egyesek hagynák megdöglenir aztán veszi a pórázt, és indulunk, szeretem is ezért, bár tudom jól, hogy néha szándékosan vaknak teteti magát, olyankor az úrnőm áll fel, és azt mondja: Szegénykém, ez a szívtelen alak képes volna halálra kínozni, ha tudnád, velem is mit művel. Meg vagyunk vele áldva mind a ketten. Hanem az engem nemigen érdekel, a fő az, hogy nyissa ki végre az ajtót, és mielőbb az utcán legyek, mert akadnak dolgok, amelyek egyszerűen halaszthatatlanok. Igaz is, olykor az úrnőm egyedül van otthon, s ilyenkor órák hosszat turbékol a telefonba, máskor viszont a gazdám marad egyedül, s ö is folyvást beszél valakivel. Én csak egy nyávogó hangot hallok, ő pedig úgy gügyög, mintha egy idegen kutyát becézgetne, sőt - pfuj! — egy macskát! (Megjegyzés:) Az első békéltető tárgyaláson a bíróság megállapította, hogy a házastársakat nem sikerült kibékíteni, tehát újabb tárgyalást tűzött ki. A férj elköltözött a közös lakásból. Tudta, hogy a lakás a válás után úgyis a volt feleségéé marad, és különben is, vágyott az új választottja után. Az asszony számára ez kedvező megoldás volt, hiszen így a lakás egyedüli bérlője lett, noha most fél órával korábban kellett kelnie, hogy megsétáltassa a kutyát. De legalább nem érezte magát olyan elhagyatottnak. Ezzel szemben - bár erre a bíróság nem lehet tekintettel - Eliz, a dog végtelenül elhagyatottnak érezte magát. (J. B. rendőr jelentése a Letnái Parkban lezajlott rendbontásról) 16.30-kor, szokásos őrjáratom során a Letnái Park szélén csoportosulást észleltem Közelebb lépve láttam, hogy egy nagy termetű eb nadrágjánál fogva rángat egy polgári személyt, akit személyi igazolványa alapján Jan Hála bérelszámolóval azonosítottam, s aki ez idő szerint ideiglenesen Karlínban, Zlámal kisasszony lakásában van bejelentve. Nevezett kisasszony ugyanakkor könnyű ájulásban feküdt a földön. A szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a rendbontásra a következőképpen került sor: Nevezett Jan Hála és Zlámal kisasszony - aki miután ájulásából magához tért, beismerte, hogy Jan Hálával közös háztartásban él, minthogy nevezett ellen felesége válókeresetet indított, amit Jan Hála is megerősített - a parkban sétált, amikor is odarohant hozzájuk az említett hogy közbeléptél volna, és oldalba rúgtad volna azt a bestiát, még nyalakodtál vele!- De most aztán már elég! Mindent eltűrök, de Elizt nem engedem bántani, mert Eliz semmiről sem tehet, Eliz a leghűségesebb, legodaadóbb lény, és hozzám végtelenül ragaszkodik, amit a nőkről nem állíthatok ilyen határozottan.- Meglep, hogy egyszeriben több nőről beszélsz, hiszen mindeddig azt állítottad hogy a feleségeddel való áldatlan ismeretséget kivéve egyedül engem ismertél. Közben a becses nejed rendezte meg a jelenetet, el akart veszejteni, az kapóra jönne neki, egy csapásra minden megoldódna! Egy valamirevaló férfi az ilyen dögöt már rég agyonlövette volna!- Egyszer s mindenkorra vedd tudomásul, hogy visszautasítok minden Eliz ellen irányuló támadást. Eliz képtelen a gonoszságra. Látszik, hogy sohasem volt kutyád, és fogalmad sincs róla, milyen nagyszerű teremtmény a kutya! Csak egy valóban gyöngéd lelkű ember képes felfogni, mi az állat iránti szeretet, és az állat ragaszkodása az ember iránt!- Hát ami sok, az sok! Engem, aki gálád csábításod áldozata lettem, engem, aki befogadtalak a garzonlakásomba, aki gondoskodtam rólad, míg annak a szipirtyónak - mármint a feleségednek, de a szukájának is ott maradt a kétszobás lakás, mert te egy nyámnyila alak vagy, persze nem vele, hanem csakis velem szemben, kiszolgáltattál volna annak a dúvadnak, hagytad volna, hogy széttépjen, el kellett ájulnom, még egy tét! Hiszen ez a borjú, nem kutya, ha örül valaminek, úgy csapkod a farkával, mint egy gumibottal, az ember attól tart, hogy egyszer eltöri a lábát!- Elizkém, menj odébb, az úr nem szereti az aranyos kutyusokat. Ki tud^, az embereket szereti-e! Ide jön vacsorázni, hogy ki sem látszom a munkából, de eszébe nem jutna, hogy segítsen, vagy legalább téged elvigyen sétálni, amíg előételként elkészítem a töltött paradicsomot, utána a zsenge, párolt karalábét borjúhússal, és ráadásul a süteményt, számára mindez természetes, fütyül rá, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem.- Tudod jól, hogy képtelen vagyok sétálni vinni. Elizt pórázon kell vezetni, és legutóbb is ő vonszolt engem az utcán végig, ilyen állatot meg kell nevelni, különben közveszélyes.- Mióta vagy ilyen anyámasszony katonája? Bezzeg amikor titokban találkoztunk, meg pláne amikor Bulgáriába mentünk, bátrabb voltál. De hát azoknak az időknek egyszer s mindenkorra vége. Jegyezd meg, Eliz egy férfi, aki fél a kutyáktól, csak félig férfi, vagy még annyira sem.- Kikérem magamnak, hogy fél vagy negyed férfinak nyilváníts, utóbb megérem, hogy még ennyire se becsülsz majd, és nyolcad férfiként végzem! Hát, azt már nem, Így nem leszünk jóba. És a helyedben nem hánytorgatnám fel a vacsorát sem! ■iflíí/isl KVm MDM nagy termetű eb, és viharos örömében fel-felugrott a nevezettre, mivel hosszabb idő óta nem látta. Az eb a nevezett arcát nyalogatta, nevezett pedig az ebet ölelgette, úgyhogy a jelenet számos polgárt meghatott. Ezután az eb, mely nemét tekintve szuka, rángatni kezdte volt gazdáját arrafelé, amely irányban az öt sétáltató Háláné tartózkodott. A nevezett kíséretében lévő Zlámal kisasszony meg akarta akadályozni a találkozást, ezért igyekezett elkergetni az ebet. A szemtanúk vallomása szerint azonban elővigyázatlanul, sőt némelyek szerint durva módon járt el, amit Zlámal kisasszony határozottan tagad. Az eb, vagyis a szuka, fajtája dog, színe fekete, rávetette magát a kisasszonyra, amely cselekmény az érintettekben heves nemtetszést váltott ki. Ezzel kapcsolatban Jan Hála megjegyezte, hogy az eb a kisasszonyt nem támadta meg, hanem rokonszenvének akart kifejezést adni azáltal, hogy mancsát a vállára tette, és végignyalta az arcát, mely Dermacol márkájú arcápolószerrel volt bekenve. Az eb azonban az arcápoló szagát kellemetlennek találta,, és vonítani kezdett, ami a kisasszonyt annyira megijesztette, hogy elvesztette eszméletét. Mindezen tények megállapítása közben a helyszínre érkezett Háláné, és néhány férjének szánt keresetlen megjegyzés kíséretében elvezette a dogot. Az eb ellenkezett és vonított, ugyanakkor Zlámal kisasszony is hangosan jajveszékeit, úgyhogy Jan Hála nem tudta, melyiküket vigasztalja előbb. Miután a sértett fél kijelentette, hogy az eb tulajdonosával szemben semminemű kártérítési igénye nincs, a csoportosulást szétoszlattam. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy az eb (vagyis az Eliz névre hallgató dog) szabályszerűen be van oltva. Az esetet 17,10-kor lezártam. (Párbeszéd egy I. kategóriájú felvonós, beépített gardróbszekrénnyel ellátott garzonlakás I. emeletén)- Hát sok mindent megéltem már, de ilyet még sohasem. A drágalátos feleséged biztosan betanította azt a dögöt, hogy szégyenbe hozzon bennünket, és engem lehetetlenné tegyen, de ami azt illeti, te is megéred a pénzed! Ahelyett, rendőrnek is közbe kellett lépnie, és mennyi ember szeme láttára, ha hallottad volna, miket mondtak rólad, miközben ájultan feküdtem!- Szeretném tudni, miféle ájulás volt az, ha hallottad, amit az a sok bámészkodó vénasszony összehordott, jobban tennéd, ha végre beismernéd, hogy megjátszottad az egészet, az a szegény állat viszont őszintén örült, hogy láthatott. Visszaéltél a helyzettel, és visszaélsz most is, én pedig kezdek magamban olyan kérdéseket feltenni, amilyeneket eddig nem tettem fel, nem vagyok, drágám, vak, ahogy hiszed, sem hülye, ahogy reméled, s ezért kitartok amellett, hogy sem én, sem Eliz nem tehetünk semmiről...- Látni, hogy megszoktad a veszekedést, minden szóba belekapaszkodsz, kiforgatsz mindent, csak azt tudnám, miért hagyom magam sértegetni az első kategóriájú garzonlakásomban, ahol mostanáig egyedül éltem...- Egyedül! Engedd meg, drágám, hogy kacagjak...- Hát ez már mindennek a teteje, ha veszekedni kezdesz, teljességgel elviselhetetlen vagy... (A vég nélküli párbeszédnek kávéscsészék csörömpölése, sikoltozás majd a környező garzonlakások felöl érkező dörömbölés vetett véget. A férfi ezután sértődötten távozott. Magányosan kószált a közeli parkban, s irigykedve nézte azokat, akik derűsen, kutyájukat sétáltatva töltötték idejüket. Szörnyen elhagyatottnak érezte magát.) (Párbeszéd egy karlíni bérház III. kategóriájúból II. kategóriájúvá alakított kétszobás lakásában, a lift nélküli harmadik emeleten)- Na tessék, már megint! Igazán szólhatnál végre ennek a dögnek, hogy ne tegye a fejét az ölembe, tönkreteszi a világos flanellnadrágomat, borzalmas, hogy nézek ki, undorító, ahogy ez a kutya nyáladzik.-És ez olyan nagy baj? Hiszen megszárad a nadrágod. Eliz így adja tudtod- ra, mennyire szeret, nem szabad őt elutasítanod, az állatnak szüksége van az emberi szeretetre!- Köszönöm szépen az ilyen szerete- Nemhiába mondják, hogy aki az állatokat nem szereti, nem fér össze az emerekkel sem. Ne szűkölj, Elizkém, vagyis hogy szűkölj csak, mert igazad van, sétálni akarsz, és ez az úr nem visz ki, várj, veszem a kabátom, és máris megyünk, hol van az megírva, hogy fél nyolckor kell vacsorázni, méghozzá három fogást?- Ha így akarod értésemre adni, hogy nem szívesen látsz, kérlek, csak egy szavadba kerül, végül is megszoktam, hogy vendéglőben étkezzem, ott legalább nem kényszerítik a vendéget, hogy holmi dögöket sétáltasson. (Eliz elmélkedése) Különös, de az az érzésem, hogy benyalnám magam az asszonykámnál, ha egyszer valahol szép csendben felfalnám azt a bozontos hajú hölgyikét, akinél a gazdám lakik, és még csak azt se mondhatom, hogy nem telne örömöm benne, ha az emberíalás nem volna idegen a kutya természetétől. A gazdám meg azt szeretné, ha megmarnám a vendégünket, aki mindig olyan ellenszenvesen szaglik a pornódétól. Ha nekiugranék a torkának, bizony nem sokáig kapálózna. De hát alligátor, ho faljak fel? Se dót vagy a jó nekem a sz; aki az úrnőn legyen megfi annak, hogy tas emberi in falom fel sen ellenkezőleg de hajthatatlí lazom a nat mám nyílik r kergetni, éléi rezei; gondc összerágni é a kalapjában pedig a gaz csak a lehe megnyilvánul csak összefu akkor megm döntöm, hog; jön össze, ne sem haraguc verekedni, rn ségére, amik gam közé k csak finomar mert erre csa (A szerző Hosszú ide szú, hogy azt jék. Eliz, a di lakik szeretet látogatott el h ség közel já A piperköcne csapta a sze kesztyűjét ett( ját is. Ez töt látogató el bír Egy este a parkban megj ürüggyel, hex hagyott holm oda, hogy lás (jelenleg váló irigyelje őket aludnia, az már zárva vol Eliz olyan r döntötte fel, hí sem tudta, ho' talpra, vagy szersmind (j uracskáját. A varodás láttá meghatottan vérmérséklete- El sem t junk - mondti vár otthon az rom kicsoda.- Tévedsz, bizonyult, s a nem férfi - vá godtan alhats Mi sem ve lefesteni a me mes sóhajokk tekkel teli forr< ban a valóság sokhoz kell ta Mikor a « tért, Eliz, a gondoskodott hető legkelle ugyanis gazdi az ő hátát és ne feledjétek ennél nagyob Június harmincadikén az utca tele volt a bizonyítványosztás hangulatával: vidám gyermekzsivajjal, virágillattal. A telefondrótokon fecskék billegtek, s minden napfényben für- dött. Frank Alfréd a holnapra gondolt és elszomorodott. A holnap olyan, mint a ma: a nap felkel, melegít vagy éppen nem, az ember vidám vagy szomorú. Lelkében üresség támad, egy pillanatra megtorpant, de az iskolakaput átlépve bizonytalansága elmúlt. Az osztályba már a régi Frank Alfréd lépett be. Remélem, jövőre jobban fogtok tanulni - mondta a gyerekeknek, és szétosztotta a bizonyítványokat. Az asztal megtelt virágcsokrokkal. Frank Alfréd megköszörülte , Aztán végignézett az i ünnepélyesen s lassan minden'apró részletet zetébe akarna vésni. > kék kíváncsian néztek Elszégyellte magát. Jó tek - mondta búcsú; kitárta az ajtót. Az iskolaépület ü a szűk tantestületire , dett. Szerencsére az i lyes pedagógiai taná( volt. A beszéd után bontottak, s a feszélyt elillant, mint a cigar A helyiséget lassan a és a béke hangulata be. Mikor a papírtálcán rozott házipogácsa má ban volt, Frank Alfréd h egy üveget, és az ászt te. Az én
