Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-14 / 37. szám
> ÚJ szú 5 Idestova negyven esztendő telt el a második világháború befejezése óta. A Szovjetunió a háború legfőbb terhét magára vállalva mérte össze erejét a fasiszta Németországgal. De egyes nyugati kutatók mind a mai napig nem hajlandók belátni azt, ami nyilvánvaló, tudniillik a Szovjetunió háborús győzelme nem a véletlen műve volt, hanem törvényszerűen következett azokból a társadalmi és gazdasági folyamatokból, amelyeket 1917-ben az októberi forradalom győzelme indított meg (Oroszországban. Sokan azok közül, akik látták a harcoló Vörös Hadsereget, már a II. világháború idején levonták ezt a következtetést. Edgar Snow amerikai újságíró közéjük tartozott. 1944 augusztusában a Soviet Russia Today (Szovjet-Oroszország ma) című lapban írta meg, hogyan is látta az akkori eseményeket. A Szputnyik némi rövidítéssel közli ezt a cikket. Az amerikaiak közül kevesen tudják, milyen a Vörös Hadsereg. Amikor 1941- ben Németország megtámadta Oroszországot, hadvezetésünk a britek felfogását tette a magáévá, és arra számított, hogy a németek körülbelül hat hét alatt megnyerik a háborút. Egyetlen ember akadt csupán a Pentagonban, Philip Faymon- ville brigádtábornok, aki ama meggyőződésének adott hangot, hogy a Vörös Hadsereg képes legyőzni a nácik hadseregét. Ha erre az időre gondolok, el kell ismerjem, hogy igencsak téves elképzeléseink voltak Oroszoszágról, és volt mit megtanulnunk róla. Információink és elemzésük nem volt alkalmas arra, hogy alaposan megismerjük ezt az országot, s voltaképpen még ma is ez a helyzet. Ha a Vörös Hadsereg összeomlik, ahogy ezt sokan jövendölték, közülünk sokan aligha élik meg a háború végét. A Szovjetunió elszántan harcolt, hogy végérvényesen szétzúzza a nácizmust, s ezzel megmentette Afrikát, a KözelKeletet, a Közép-Ke letet. Oroszország győzelmének köszönhető, hogy a Németország által támogatott másik tengelyhatalom, Japán nem tarthatta meg mindazt, amit Ázsiában és a Csendes-óceán térségében erőszakkal elfoglalt. Mindenki tudja, hogy az életben semmi sem adatik meg ingyen, s a történelem így vagy úgy mindennek megszabja az árát. Ki kell egyenlítsük a számlát, mindazért, amit Oroszország tett értünk. Amikor Hitler elindította hadjáratát Oroszország ellen, oly hatalmas erőtartalékokkal rendelkezett, amilyeneket had- bavonuló még soha föl nem halmozott. Gyakorlatilag egész Európa ura volt, kétszázmillió ember fölött uralkodott. Mindent kihordatott a fegyvertárakból, és a Wermachtot álig felfegyverezte. Midőn a támadás megkezdődött, Hitlernek több volt a tankja, hatalmasabb a tüzérsége és a légiereje, mint a megtámadottnak. Körübelül három évig semmi nem zavarta öt abban, hogy minden erejét Oroszország ellen vesse be. Nagy-Bri- tannia képtelen volt támadó hadjáratot kezdeni, s így tétlen szemlélője volt a szárazföldi háborúnak, az Egyesült Államok pedig jó ideig nem lépett be a háborúba. Oroszország előre látta ezeket a kedvezőtlen körülményeket, és ezekkel számolnia kellett a Vörös Hadseregnek. Éppen ezért még értékesebb Oroszország teljesítménye és még dicsőbb az a haditette, hogy nemcsak megállította, de földjéről ki is űzte a nácikat. Az ellenségtől megtisztított területeken minden romokban hevert, minden pusztaság volt. A pusztulás mértékéről csak az USA-val való bizonyos Összehasonlítások segítségével alkothat fogalmat az ember. A nácik elpusztították Szevaszto- polt, Rzsevet, Harkovot, Kurszkot, Odesszát, Kijevet, Leningrádot, Sztálingrádot (a mai Volgográdot), Szmolensz- ket, Dnyepropetrovszkot. Lélekszámúkat tekintve Trentonnal, Atlantic Cityvel, Nashville-lal, Bostonnal, Baltimore-ral, San Franciscoval, Chicagoval Milwaukee- val, Petoriával Washington D. C-vel, Des Moines-al és Cincinatival vethetők egybe. Képzeljük el, hogy az USA-val történik mindaz, ami a Szovjetunióval történt, neki kell megszenvedni, amit ez utóbbi állt ki. A felsorolt amerikai városok, mind, kivétel nélkül romhalmazzá váltak volna. Vagy képzeljük Bostont Harkov helyébe, s gondoljunk a lerombolt házak tízezreire, a rengeteg gyárra, villamos erőműre, középületre, amelyekből nem maradt kő kövön. S ha mindezt magunk elé idézzük, még mindig csak megközelítőleg alkotunk képet arról, milyen rettenetes árat fizettek az oroszok a győzelemért. S főként, a lényegről ne feledkezzünk meg, hány millió halottja volt a Vörös Hadseregnek, mily tömérdek fiatal áldozta éle-% tét, tűnt el nyomtalanul örökre vagy nyomorodon meg egész életére. Vajon miben rejlett a Vörös Hadsereg ereje, hogyan volt képes túlélni ekkora vérveszteséget, új erőre kapni és kivívni a diadalt? Egyesek hajlamosak mindet Tél tábornok, az igénytelen tömeg és az irdatlan terület számlájára írni. Vajon mikor hagyunk fel végre azzal, hogy efféle leegyszerűsített kategóriákban gondolkodjunk?! Meggyötörte-e a fagy a fasisztákat? Bizonyos fokig igen. Nem vitás, hogy téli felszerelésük és ellátásuk rosszabb volt az oroszokénál, és télidőben hadat viselni is kevésbé tudtak, mint ők. De ez önmagában szegényes magyarázat. Mert logikusan következik belőle a kérdés: ugyan miért nem készültek fel a hitleristák a téli háborúra? Alighanem itt bosszulta meg magát kemény magabiztosságuk, hogy hat hetes villámháborúval vélték elérni a végső győzelmet. Mások abban találnak magyarázatot, hogy Oroszoszág hatalmas embertömeget tudott mozgósítani. A szövetséges főparancsnokság egyik tisztje teljes komolysággal jelentette ki, hogy Németországot „az ázsiai hordák verték meg“. Igen ám, de Hitlernek több katonája volt, mint a Vörös Hadseregnek. A háború első évének végén a Szovjetunió területének egyharmada a hitleristák megszállása alá került. Olyanokkal is találkozhatunk, akik arra esküsznek, hogy az irdatlan terület okozta Németország vesztét; ezek arra hivatkoznak, hogy Oroszország végtelen térségei valósággal elnyelték a nácikat, s olyan mélyen benyomultak az országba és annyira szétszóródtak, hogy erőiket a döntő csapásra nem tudták egyesíteni. Mindebben van némi igazság. De nemcsak a hitleristák utánpótlási vonalai nyúltak meg, hanem az oroszoké is, amint támadásba mentek át. Támaszpontjaik az Uralnál helyezkedtek el, sokkal távolabb a fronttól, mint a háború kezdetén. Az oroszok győzelmében szerepe volt a külföldi támogatásnak, főleg az amerikaiktól kapott harckocsiknak és repülőgépeknek. Am a mi fegyvereink csak akkor érkeztek, amikor már megtörtént a döntő fordulat a háborúban, s nem is küldtünk túl sokat. Amikor a Wehrmachtot szétverték Sztálingrádnál, a Vörös Hadsereg páncélos és repülőgépparkjában tizedannyi angol és amerikai hadigép volt, mint amennyivel a hitleristák a háborút elindították. A szövetséges légierő európai területek ellen intézett bombatámadásainak minden bizonnyal szintén szerepük volt abban, hogy a németek hátrálásra kényszerültek és hadseregük felbomlott. De ezek a légitámadások any- nyit nem ártottak Németország hadipotenciáljának, hogy döntő módon befolyásolták volna az események alakulását. Mondanak olyasmit is, hogy az oroszok azért harcoltak oly önfeláldozó bátorsággal, mert szülőhazájukra ellenség támadt, s hősiességük jórészt hazaszeretetükből táplálkozott. De vajon a franciák kevésbé szeretik Franciaországot? Csak akkor értjük meg igazán a Vörös Hadsereg győzelmének titkát, ha kiismerjük a hadsereg egészen sajátos tulajdonságait. Először is a párt vezetése alatt áll és a főtisztek mind párttagok. Eggyéfor- rott hadsereg ez, mert a katonai és politikai célok nincsenek ellentmondásban. Másodszor, internacionalista és demokratikus ez a had, nem ismer semminemű diszkriminációt, mentes a faji különbség- tételtől. Ezért is érvényesülhet soraiban szigorú fegyelem. A hadkötelezettség kiterjed az állam minden polgárára, s a katonai előmenetel útja nincs elzárva senki előtt. Oroszok, ukránok, üzbégek, zsidók, grúzok és a többi nemzet fiai töltik be a parancsnoki posztokat. Oroszország különböző frontjain sok tábornokkal készítettem interjút, zömük írástudatlan parasztszülők gyereke. Tudásukat a Vörös Hadseregnek köszönhetik. A Vörös Hadsereg tisztikara gyakorlatilag a munkásosztály soraiból kerül ki. Harmadszor, az orosz tiszteknek és polgári személyeknek nincsenek semminemű olyan gazdasági értékeik, amelyek ellentétesek lennének a haza iránti odaadó hűséggel. Nem aggasztja őket például olyasmi, hogy elveszíthetik magántulajdonukat, s nem próbálnak titkon megtol- lasodni, spekulációk, üzérkedések révén. Negyedszer, a Vörös Hadsereg gazdag harci tapasztalatokra tett szert a Japánnal, majd utóbb a Finnországgal vívott háború idején. Fiatal sereg volt ez, s nem szégyellt tanulni mindabból, ami megelőzte a háborút Németországgal. Tévedés volna azt állítani, hogy a Vörös Hadsereg technikai felszereltség, a személyi állomány felkészültsége és fegyverzet tekintetében ne venné fel a versenyt a korszerű hadseregek bármelyikével. De győzedelmességének nem ilyen külső tényezőkben van a forrása. A nálánál semmivel sem gyengébb ellenfelet elsősorban azért képes kétváll- ra fektetni, mert nagy erkölcsi erőt képvisel. S ezt a fogalmat a lehető legtágabban értem. Mindenekelőtt arra a képességre gondolok, hogy a halálos veszély pillanatában az ország teljes technikai állományát és emberanyagát volt képes mozgósítani. Az orosz katonák magas fokú erkölcsi bátorságot tanúsítottak a moszkvai és a sztálingrádi csatában, abban a két ütközetben, ahol végül is eldőlt a háború és vele a náci hadsereg sorsa. De minden áldozat hasztalan lett volna, ha az orosz nép nem tanúsítja ugyanazt az erkölcsi bátorságot, amit katonafiai. Hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy megszervezze a termelést, enélkül ugyanis a szükséges pillanatban nem bontakoztathatta volna ki a döntő katonai fölényt. Az egész ipar kizárólag a frontnak termelt, leszámítva azt a csekély hányadot, amely a szovjet emberek létfenntartását volt hivatva biztosítani. Winston Churchill helyesen fogalmazott, midőn kijelentette: ,,Azt a kíméletlen, kegyetlen csapást, amelyet Hitler mért Oroszországra, más kormányzat nem bírta volna ki.“ Ebben a kijelentésben találjuk meg a válasz második felét arra a kérdésre hogy miben is rejlik a Vörös Hadsereg titka. Mert hiszen minden, ami akár a fronton történt, akár a hátországban, a szovjet kormány és a kommunista párt akarata szerint történt. Lehet, hogy közülünk nem mindenki rokonszenvez velük. De csak aki vak, tagadhatja le, hogy a Vörös Hadsereg diadala - a szovjet szocializmus diadala. (A Szputnyikból) Munkanélküliek, mint kísérleti nyulak A 30 éves Neil Russ tizenöt perccel azután meghalt, hogy a Dublini Klinikai Gyógyszertani Intézetben eproxidrint juttattak a szervezetébe - ezt a szívritmus- szabályozó szert itt próbálják ki egy nyugatnémet cég részére. Russ egyike volt annak a két és félezer „önkéntesnek“, akiken csekély fizetség ellenében, gyógyszereket próbálnak ki; ezek túlnyomórészt munkanélküliek és szegények. Dr. Derrock, az említett intézet munkatársa, e haláleset után ezt mondta: „A kísérleteket folytatni kell. A modern orvostudománytól nem várhatunk csodákat új gyógyszerek nélkül, s éppen ezeknek a kidolgozásával foglalkozunk". Majdnem ugyanazokat a szavakat hallottam nemrég a Merthyr-Tydfil walesi városban működő dr. Hursley-től itt van az a laboratórium, amely a gyógyszer- gyártó multinacionális társaságok megrendelései alapján egyszerre több készítményt próbál ki. Itt 500 nincstelent és munkanélkülit alkalmaztak a kísérletek céljára, és bár Walesben tragédia még nem történt (vagy senki sem tud róla), a,.kísérleti alanyok“ biztonsága komolyan veszélyeztetve van.-Ezeket az embereket nem munka- nélkülieknek tekintem - mondta nekem dr. Hursley. - Az én szememben ők önkéntesek, és kísérleteinket erkölcsileg teljesen jogosnak tartom. Nemcsak ő egyedül vélekedik így, mint láthatjuk. A munkanélkülieknek fizetett összegnél nagyobbat ajánlottak fel azoknak a tényleges katonáknak, akik hajlandók részt venni a vegyi háborúhoz szükséges felszerelések Porton Downban végzett kipróbálásában. Ebben az angliai központban már régóta folynak katonai jellegű vegyi és biológiai kutatások. Kétszázan elfogadták az ajánlatot. A felháborodott közvéleményt ez alkalommal nem orvosok próbálták megnyugtani, hanem Michael Haseltine hadügyminiszter, aki azt állította, hogy valamennyi résztvevő számára teljes biztonságot szavatolnak. Ilyen határozott kijelentéseket azelőtt is tettek, többek között azt követően, hogy számos szerencsétlenség történt, amelyek szomorú hírnevet szereztek Porton Down számára. Azok a munkanélküliek és szegények, akik néhány tucat fontért egészségüket és életüket kockáztatják, kísérleti nyálakká válnak. De nemcsak ők: mi történik azokkal a milliókkal, akiken a gyógyszer- gyártó cégek ténylegesen szintén kipróbálják új készítményeiket? Nekik nemcsak nem fizetnek ezért, hanem - éppen ellenkezőleg - óriási hasznot préselnek ki belőlük. Azt tartják, köhögésbe nem lehet belehalni. Az Angliában legismertebb, köhögés elleni gyógyszerek talán éppen ezért teljesen hatástalanok. Ez a beismerés szerepel abban az emlékeztetőben, amelyet belső használatra adott ki a Rubber Company, a köhögés elleni gyógyszer legnagyobb gyártója. A cégnek évente 50 millió font sterling bevétele származik ebből. Mi több, Michael Ja- mes-nek, a Rubber Company kutatóosztálya vezetőjének szavai szerint, egyetlen termékünk sem tekinthető veszélytelennek, minthogy az üzemekben nincs megfelelő minőségellenőrzés, és mi csak keveset tudunk e gyógyszerek mellékhatásáról“. Azoknak a gyógyszercégeknek, amelyek izületi gyulladás elleni „csodaszereket“ gyártanak, már néhány tucat halott és több száz nyomorékká vált ember terheli a lelkiismeretét. Régóta vándorol a gyógyszerellenőrzö bizottság és a bíróságok között a CIBA társaság ügye - ennek ízületi gyulladás elleni gyógyszereit Angliában évente egymillió páciensnek írták fel az orvosok. Feltételezés szerint, kétezer beteg súlyos károsodást szenvedett tőlük, és körülbelül ötszázan meghaltak. A leghihetetlenebb azonban az, hogy egyes orvosok, az emberek tájékozatlanságát kihasználva, mindmáig ilyen készítményeket rendelnek a betegeknek! Azért, mert ezek drágák, és nagy hasznot hoznak. S mert a haszon a szabadpiaci társadalom értékrendje szerint becsesebb, mint e társadalom tagjainak egészsége és élete. SZERGEJ VOLOVEC az APN londoni tudósítója H IlOUJETUNIO győzelmének titkai 1984. IX. 14.
