Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-31 / 35. szám
A TUDATLANSÁG ROSSZ TANÁCSADÓ Él Nyugaton egy olyan vélemény, hogy a szovjet tudományosműszaki beruházások egy része meghiúsítható, amennyiben a Szovjetuniónak nem szállítanak új gépi berendezéseket, nem adnak el neki licenceket, know-how-t és szabadalmakat. „Az oroszok soha nem érik utol az űrkutatásban az amerikaiakat“ - állította a New York Herald Tribune nem sokkal azelőtt, hogy a Szovjetunió elsőnek bocsátott Föld körüli pályára mesterséges műholdat. S midőn az egész világ az első űrhajóst, a szovjet Jurij Gagarint ünnepelte, Kennedy elnök kijelentette: „Nem mértük föl jól az oroszok intellektuális képességeit... Riasztó tudatlanságban leledzünk más országokat és kultúrájukat illetően. “ E tekintetben csak annyi a különbség a korábbi amerikai kormányzatok és a jelenlegi között, hogy a mainak nincs bátorsága beismerni saját tévedését. Elegendő, ha valaki csak időnként vet egy pillantást arra, hogyan is alakul a gazdasági, valamint a tudományostechnikai fejlődés Keleten és Nyugaton, levonhatja belőle a kellő következtetést: szovjet tudósok voltak az elsők, akik az atomenergia békés célú felhasználásának technológiáját kidolgozták, megépítve az első atomerőművet és atommeghajtású jégtörő hajókat is. Köztudomású az is, hogy lézert a gyógyászatban, a mezőgazdaságban és a gyártástechnikában szintén szovjet rrlémökök alkalmaztak elsőként. A világ sok országában működnek gyárak, amelyek a Szovjetunióban kialakított gyártástechnológiával dolgoznak. A folyamatos acélöntést éppúgy a Szovjetuniótól vették át, mint a villamoshegesztés új módszerét, vagy akár a fémek vákuum-diffúziós ötvözését. A világhírű TOKAMAK berendezéssel kutatják külföldön a termonukleáris reakció szabályozásának különböző módozatait. Hagyományosan igen magas színvonalon áll a szovjet tudomány a magelmélet, a plazmafizika, a kvantummechanika területén. Jelentős eredmények születtek a molekuláris biológiában és a genetikában. A Szovjetunió részaránya a világ ipari termelésében hat évtized alatt hússzorosára nőtt, és napjainkban eléri a húsz százalékot. Minden ötödik szabadalmat a világon a Szovjetunióban jegyeztetnek be, és minden ötödik technológiai újítást szintén. Ami az alapkutatásokat illeti, több mint kétszázötven felfedezés szovjet tudósok nevéhez fűződik. A szovjet mérnökök és tudósok által elért eredmények zöme a nemzetközi tudomány részévé vált. Külföldi cégek és szervezetek több mint húszezer szabadalmat vásároltak a Szovjetuniótól. Szovjet licenc alapján kialakított technológiával és berendezésekkel dolgozik sok-sok NSZK-beli, francia, USA-beli, japán, angol, olasz és svéd gyár. A szovjet li- cencexport átlagban harminc százalékkal növekszik évente. Az 1976-tal indult ötéves tervben a Szovjetunió két és félszer annyi gyártási eljárást exportált, mint amennyit importált. Egy ország tudományos-műszaki színvonalát ismérvek egész sora határozza meg. K. Standke, az ENSZ tudományos és technikai titkárságának igazgatója közéjük sorolja, hogy az illető ország hány alapvető felfedezést és szabadalmat mondhat a magáénak, hogy milyen a kivitt és behozott licencek aránya, s nem utolsósorban azt is, hogy ezeket milyen eredménnyel honosítják meg az anyagi termelésben. Standke nézete szerint ilyen kritériumok alapján a szovjet tudomány és technika eléri a világszínvonalat, sőt egyes területeken még fölötte is áll. A Szovjetunió számottevő tudományos és technikai potenciálnak van a birtokában, és mégsem állít elő mindent maga, nem is akar mindent előállítani. Akárcsak a többi magasan fejlett ország, a Szovjetunió is előnyben részesíti azt- a megoldást, hogy bizonyos technológiákat és berendezéseket másoktól szerezzen be. Nem csupán gazdasági megfontolások szólnak emellett, hanem az a körülmény is, hogy nincs ma olyan ország a világon, sőt a belátható jövőben nem is lesz, amely saját erőből világszínvonalon lenne képes megoldani minden technológiai problémát. A Szovjetunió mindezt szem előtt tartva a nemzetközi együttműködés legkülönbözőbb formái mellett szállt síkra. A helsinki tanácskozás Záróokmányának aláírását követően a Szovjetunió nagyszabású kompenzációs megállapodásokat és szerződéseket kötött. Egyezményt írt alá például a francia Pechiney céggel egy alumíniumfeldolgozó kombinát, nyugatnémet, francia és USA-beli cégekkel pedig egy könnyüműszálgyár és hozzávaló alapanyaggyártó üzem építéséről. Az olasz Montedison konszern kilenc vegyiüzem berendezéseinek szállítását vállalta el. Az NSZK-beli Anton Aulert cégtől cukorka-, liszt- és cigarettacsomagoló gépsorokat, borpalackozó autaomatát és gépkocsihoz való műanyag üzemanyagtartályokat rendeltek. Ugyancsak ez a cég szereli fel elektromos berendezésekkel az épülő gázvezetékeket, villamoserőmüvekbe automatikus vezérlőművet és tornacipógyártó gépeket szállít. Nyugati üzletemberek természetesen nem jótékonyságból működnek együtt a Szovjetunióval. Ezek a kapcsolatok kifizetődnek a számukra. Olyan körülmények között, amikor éleződik a verseny, a Szovjetunió két szempontból is csábító piac a nyugati ipar számára. Egyrészt igen nagy a felvevőképessége, másrészt arra készteti a nyugati cégeket, hogy fokozzák termelésük hatékonyságát. Minderről azonban a tengerentúlon jobbára nem beszélnek. Az U. S. News and World Report szavait idézve: „Rengeteg amerikai meglepődve veszi tudomásul, hogy például a Kayser Aluminium Co., a Babcock and Wilcox, a Bristol Mayers, a Rexnorth, a Gutes Rubber és más nagyvállalatok szabadalmakat és licenceket vásárolnak a Szovjetuniótól.“ A szakemberek ezen természetesen egyáltalán nem csodálkoznak. Az imént említett hetilap cikkírója, Stanley Wellbor- ne, aki a szovjet tudományról és technikáról cikkezett, megjegyzi: amerikai tudósok az ,,oroszok erős oldalának“ tartják, hogy a rendkívül nagy intellektuális képességeket és alapos elméleti felkészültséget megkövetelő problémák megoldásában milyen nagy sikereket érnek el. Amerikai szaktekintélyek nagy érdeklődéssel követik nyomon azokat az eredményeket, amelyeket a fémkohászatban, a nukleáris szintézis fizikája, a reaktormotorok és a szeizmográfia terén értek el a Szovjetunióban a legutóbbi néhány évben. Wellborne felsorol licenceket, amelyeket amerikai és nyugatnémet cégek a Szovjetuniótól vásároltak, s megállapítja, hogy a szovjet technika magában az USA-ban és más nem kommunista országokban is jelentősen előmozdítja a technika fejlődését. Csak a legutóbbi két évtizedben. kétszer annyi licencet vásároltak amerikai cégek a Szovjetuniótól, mint amennyit eladtak neki. Az amerikaiak megvásároltak egy eljárást magasfeszültségű vezetékek készítésére, s új hegesztési eljárások leírását vették meg. Szovjet licenc alapján hegesztenek tenger alatti csővezetéket, öntenek alumíniumot és rezet elektromágneses kemencébe, alakítják át gázzá a szenet magában a bányában. Nagyolvasztók párologtató hűtési rendszerét, a precíziós fémforgácsolás technológiáját, az érsebészetben alkalmazott véredényelvarró szerkezeteket szintén a Szovjetuniótól szerezték be, nem is beszélve a töméntelen gyógyszerről és más egyebekről. A szovjet licencek egyik legszorgalmasabb vásárlója Japán. Fémiparában szép számmal alkalmaz szovjet találmányokat. Az egészen eredeti technológiák közé tartozik az ólomhorgany és a rézhorgany ércek feldolgozása. Ennek az eljárásnak az a legfőbb előnye, hogy komplexen hasznosítja a nyersanyagot anélkül, hogy szennyezné a természeti környezetet. A technológiát az NSZK-beli Klöckner Humbold Dietz társaság, továbbá világhírű horganytermelö vállalatok - az ausztráliai Broken Hill Associated Smelters, a kanadai Copinco és az olasz Samim - vette meg. Reagan elnök 1982. évi kongresszusi üzenetében leszögezte, hogy az egész világ csak nyerne, ha az USA és a Szovjetunió együttműködnék a tudományban. Könnyűszerrel felsorolhatnók mindazokat a problémákat - tette hozzá -, amelyeket meg lehetne oldani a világ két leghatalmasabb tudományos apparátusának közös erőfeszítésével. Ezek azonban csupán szavak voltak a részéről. A gyakorlatban viszont az amerikai kormányzat leépíti a tudományos-technikai kapcsolatokat a Szovjetunióval. Sőt, mi több, az USA még szövetségeseire is nyomást gyakorol, hogy járjanak el ugyanúgy, ahogy ő. Az amerikai politikusok olyan látszatot keltenek, mintha mindemellett az nyugtalanítaná őket, hogy a Szovjetunió gazdaságilag jól fejlődik, s ennek folytán a védelmi képessége is növekszik. Nyugat-Európa üzleti köreiben azonban már régóta nem titok, hogy az USA csak azért gördít akadályt a Szovjetunióval való előnyös együttműködés útjába, mert ezzel nyugat-európai versenytársai gazdasági állásait akarja meggyengíteni. A Nyugat üzleti körei reálisan szemlélik a dolgokat, s mást is látnak, nem csupán a közvetlen hasznot, amit a Szovjetunióval való együttműködéstől várhatnak. Jól tudják, hogy a Szovjetunió ellen kilátástalan gazdasági diverzióval kísérletezni. A California Internacional Trade részt vett a moszkvai Elektronmas nevű nemzetközi kiállításon, s az amerikai cég elnöke, h. Gregorian a következőket nyilatkozta a szovjet fővárosban:,, Az amerikai kormány embargót rendelt el a Szovjetunióba irányuló berendezésekre, hogy ily módon gátolja a szovjet elektronikai ipar fejlődését. A gépek azonban, amelyeket önök mutattak be, rendkívül magas színvonalúak voltak. Nem ártana, ha né- hányukat egyik-másik washingtoni illetékes orra alá dörgölnék. Hadd lássák, mit ér a valóságban az ö embargójuk. “ A Szovjetunió Kereskedelmi és Iparkamarájának elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ,,mi a magunk részéről a korlátozásmentes együttműködés hívei vagyunk minden országgal. Fejlődésünket olyan eszközökkel, mint amilyen az embargó is, nem lehet feltartóztatni. Ha valamit nem hajlandók eladni nekünk, azt előállítjuk magunk.“ Hasonlóképpen nyilatkozott D. Gibbons is, aki az USA -kongresszusának technológiát felülbíráló irodáját irányította, mint igazgató: ,.Végeredményben a Szovjetunió, ha nem is a teljes technológiát, de a túlnyomó részét annak, amire szüksége van, képes előállítani. “ (Szputnyik) ÚJ SZÚ 15 984. Vili.31. „Atomjégkorszak“ A nukleáris háború megvivha- tóságáról kiagyalt washingtoni elméletek többé-kevesbé ismeretesek az újságolvasó ember előtt. Minél nagyobb felháborodást váltottak ki ezek a közvéleményben, a Pentagonban annál szaporábban szülték a korszerű tömeghalál módozatait latolgató, áltudományos érvekkel alátámasztott elképzeléseket: a legismertebbek például a „vontatott“ vagy „tartós“ és a „lokális“ atomháború folytatására vonatkozó tervek. Élvonalbeli orvosok és tudósok - tekintet nélkül politikai hovatartozásukra - emelték fel szavukat, féltve az életet, az emberi civilizációt. Alig négy hete emlékeztünk meg a második világháború egyik legdöbbenetesebb eseményéről, a hirosimai atomkatasztrófáról. Az emberiség elleni egyik legször- nyübb bűntett évfordulójának napjaiban jelentették be: szovjet és amerikai tudósok egymástól függetlenül végeztek kísérleteket, melyek eredményei azonosak vagy kísértetiesen hasonlók. A tudomány képviselői cáfolják a Pentagon stratégáinak azt az állítását, amely szerint két hónap alatt megvívható és megnyerhető egy atomháború. Nyikita Mojsze- jev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, az Akadémia Számítóközpontjának igazgatóhelyettese közölte: kidolgozták a nukleáris háború klimatikus következményeinek modelljét. Ugyanezt tették az Egyesült Államok Nemzeti Légköri Kutatóközpontjában is, feltételezve, hogy az első atomcsapás alkalmával a nukleáris fegyverkészlet 10-15 százalékát vetik be. Moszkvában és a tengerentúlon azonos következtetésre jutottak: legkevesebb egy évig tartó éjszaka borulna a földre. Áz atomrobbanások fölött ugyanis hatalmas porfellegek keletkeznének. A számítások szerint többszáz millió tonna föld, porszemcse emelkedne a légkörbe, s ez a kontinentális tűzvészek füstjével keveredve a napsugarak számára áthatolhatatlan burkot hozna létre. A Föld körüli légréteg - képletesen szólva - fejtetőre állna: a felső régiókban rendkívül meleg, az alsókban pedig rendkívül hideg lenne. A nukleáris arzenál 10-15 százalékának bevetése, azaz a Pentagonban elképzelt első atomcsapás mindent elsöprő bumerángként ütne vissza. A szovjet tudósok számításai szerint ez az „atomfagy“ akkor is bekövetkezne, ha csak a 100-150 megatonna robbanóerejú nukleáris eszközöket vetnék be. Ez esetben Európa, Ázsia és Amerika legnagyobb városai égnének el. S bár a hideg nem tartana egy évig, „csak“ néhány hónapig, ez az idő éppen elég lenne a földi élet kipusztulásához. S szúrjunk be még ide egy mondatot a robbanóerőről: száz megatonnás fegyverek telepítésére már az első amerikai atomtengeralattjáró is alkalmas volt... Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái sem biztatóbbak. Genfi központjában tavaly kiadtak egy jelentést, amely megállapítja: ha csupán egy darab egy megatonnás bombát dobnának le a világ valamelyik nagyvárosára, már az is mintegy másfél millió ember pusztulását jelentené, s legalább ennyi megsebesülne. Márpedig nincs a világon olyan egészségügyi ellátás, amely ennek az egy megatonnás robbantásnak a sérültjeit el tudná látni. Ez a megállapítás már csak azért is figyelemre méltó, mert például az atomháborúk forgatókönyviróinak egyik elképzelése szerint az ilyen összecsapás azért lenne kifizetődő, mert a Szovjetunió megsemmisítése „csupán“ 20 millió amerikai életébe kerülne. Kár, hogy ezek a stratégák népi hajlandók kézbe venni a Harward Egyetem orvosi karának jelentését arról, miszerint a súlyos égési sebek kezelése - békeidőben, nyugodt feltételek között - több mint kétszázezer dollárba kerül. És itt az anyagiak említésére csupán azért volt szükség, mivel ez megmagyarázza azt is, miért van az Egyesült Államokban csupán három olyan központ, amely a legsúlyosabb égési sebek kezelésére rendezkedett be. Az atomrobbanás áldozatai pedig nem tartoznának a köny- nyebb esetek közé. (-nák) Ágyúnaszád, frisseség és a béke olajága... avagy Reagan a választás évében (Frankfurter Allgemeine Zeitung)
