Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-31 / 35. szám

Évente több kirándulást rendeznek. Jártak a Szlovák Nemzeti Felkelés nyomában, megismerkedtek hazánk szépségievel, fürdőhelyeivel. Az idén ellátogattak Bratislavába a virágkiállí­tásra, nyáron pedig már kétszer voltak a szántói (Santovka) fürdőben. Nagyon kedves hagyomány náluk, hogy szá­mon tartják egymás születésnapját, s a kerek évfordulók alkalmából a nyugdíjasok klubbjában köszöntik az ünnepeltet. ( Ulrich Gyuláné Semo Kjosebonev körzeti orvos már kerek húsz esztendeje gyó­gyítja Keszegfalu (Kamenicná) és a környező települések lakossá­gát, végez körültekintő megelőző és felvilágosító munkát. Kiváló szervezőkészségét a kö­zelmúltban is bizonyította. Az egészségügyi központ dolgozóival karöltve két nap alatt elvégezte a lakosság tetanusz elleni védőol­tását Keszegfalván és Megyer- csen (Öalovec). Az egyik legfontosabb követel­mény az egészségügyi dolgozók és a nemzeti bizottság szoros együttműködése - tartja dr. Semo Kjosebonev. Természetesen az is lényeges, hogy a Vöröskereszt­szervezet aktív legyen. Keszegfal­ván 180, Megyercsen 150 tagú a szervezet. Rendszeres kapcso­latot tart a képviselőkkel is. Eljár a két helyi nemzeti bizottság ple­náris üléseire és közösen beszélik meg a felmerülő gondokat. A mos­tani oltás előkészítésében is jelen­tős munkát vállaltak magukra a helyi nemzeti bizottságok. Elké­szítették az oltásra behívott lako­sok névsorát, feltüntetve lakáscí­müket, munkahelyüket. A lakoso­kat a hangosbeszélőn és a Vö­röskereszt tagjai által értesítették. Az oltást reggel 10 órakor kezdték és este 18 órakor fejezték be. A háztartásbeliek és az állatte­nyésztésben dolgozók a délelőtti órákban jöttek, a többiek pedig munkaidő után. A jó szervezéssel a lakosokat sok felesleges idegeskedéstől, munkahelyi mulasztástól mentesí­tették a lelkes egészségügyiek, és a nemzeti bizottságok velük együttműködő dolgozói. Kolozsi Ernő KULTÚRA A SZANATÓRIUMBAN A Magas-Tátrában az 1100 méter tengerszint feletti magas­ságban levő Vysné Hágy-i tüdő­szanatóriumban a betegek sok esetben több hónapos kezelésre szorulnak. Ezért a szanatórium vezetői, hogy a páciensek ottlétét tartalmasabbá, változatosabbá te­gyék gazdag kulturális programról is gondoskodnak. Hetente három­szor a 450 férőhelyes kultúrterem­ben filmvetítéseket rendeznek. A színház és zene rajongói sem panaszkodhatnak: legutóbb két hét leforgása alatt a kassai (Kosi­ce) Állami Színház művészei, majd ugyancsak Kassáról a Csa­vargók country együttes (a felvé­telen) lépett fel nagy sikerrel. Csordás Béla Új iskola épült ötvennégy hónap alatt készült el Bakán az új iskola nyolctanter­mes épülete. Szeptember elsejé­től a bakai és a dercsíkai (Jurová) tanulóknak nem kell ideiglenesen barakokban elhelyezett iskolába járni. A tantermeken, laboratóriu­mokon, szertárakon kívül várja őket a 286 négyzetméter alapterü­letű tornaterem és a 6600 négy­zetméter alapterületű sportpálya. Az iskola fölszerelésére, berende­zésére egymillió ötszázezer koro­nát költöttek. Az új létesítményt a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) építőipari vállalat dolgozói a falu lakosságának segítségével építették. Még a diákok, pedagó­gusok és az asszonyok is számos órát dolgoztak társadalmi munká­ban. Csízik Gyuláné Érdekes, sokszínű kiállítás A nyitrai (Nitra) Studeny-képtár- ban érdekes és értékes kiállítás nyílt, melyet az SZSZK és Tunisz Kulturális Minisztériuma közösen rendezett. A Tunisz korabeli kép­zőművészete címmel rendezett tárlat anyaga Prágából érkezett, s a gyűjteményes kiállítás kereszt­metszetet nyújtott a mai tuniszi képzőművészetből festményeken, rajzokon és grafikákon. Huszon­négy képzőművész 46 képpel mu­tatkozott be, mintegy egyveleget nyújtva a különböző stílusokból, irányzatokból, s ez a tarkaság tet­te érdekessé, nem mindennapivá a kiállítást. A kiállítók szlovák kö­zönség előtt először mutatkoztak be, de többségük már sok külföldi tárlaton vett részt. Svédországtól Kanadáig, Párizstól Rómáig. A felvételen az egyik kiállító, Yahia Turki festménye. Mártonvölgyi László Marta Novotná felvétele Lozornóban a szolgálati és munkakutyák szlovákiai bajnoksá­gára került sor. A legsikeresebben a már több bajnokságot nyert Kalif nevű kutya szerepelt. Kiképzője ifj. Ján Kaplan (a képen balra), aki a Honvédelmi Szövetség Nitra-Krsany-i alapszerveze­tét képviselte. Pavol Matis felvétele Jó szervező munkával ÉRTÉKES ALKOTÁSOK SZÜLETTEK Már ötödször rendezték meg a Kis-Duna mellett, a nyárasdi (Topol- níky) vadásziaknál az amatőr képzőművészek, a képzőművészeti szak- középiskola, illetve főiskola hallgatói, valamint a hivatásos szobrászok, fotósok és festőművészek alkotótáborát. Nagy érdeklődés volt az idei tábor iránt is, melyet Rácz László, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Művelődési Központ dolgozója szervezett. A festészet, grafika, szobrászat, művészi fotók és textilművészet iránt érdeklődök gyarapít- hatták tudásukat hivatásos művészek irányításával. Mint vendégek részt vettek és nagyban hozzájárultak az alkotó munkához Kőrössi Papp Kálmán festőművész és Hornyánszky Katalin fényképész Magyarországról. Csáji Attila festőművész Budapestről érkezett és a lézerfotózásról tartott ismeretterjesztő előadást. Képekkel és filmmel érzékeltette a lézer nyújtotta gazdag lehetőségeket, amikor az átvilágított anyag különleges fényképét állítja elő a lézersugár, feltárva annak szabad szemmel meg nem figyelhető szerkezetét. Csallóköz védett növény- és állatvilágáról dr. Pomichal Richárd, a Dunamenti Múzeum munkatársa beszélt, aki diafilm vetítésével tette érdekesebbé az előadást, hangsúlyozva a természetvédelem fontos­ságát. v Az alkotótábor résztvevői a művészetről, művészettörténetről, népek kultúrájáról is beszélgettek, vitatkoztak. Megvitatták egyes világhírű alkotások létrejöttének történetét, kialakulását és hatását a művészetre. A művészeti irányzatokról, stílusokról tartottak hosszabb-rövidebb elő­adást a hivatásos művészek. Az utolsó napok estéin a tábor életét és munkáját megörökítő saját készítésű videofelvételek és diafilmek vetí­tése sem maradt el. A szellemi „feltöltódés“ és a meglévő ismeretek bővítése fellendíti a további alkotói munkát. Ehhez hozzájárult a jó időjárás, a romantikus táj és környezet is. Már hagyománnyá vált, hogy a tábor ideje alatt az előző év munkáiból Nyárasdon kiállítást rendeznek. Az idén az SZNF 40. évfordulójának tiszteletére rendezték meg a tárlatot, mely felett a vásárúti (Trhové Myto) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz vállalt védnökséget, s cserében a tábor lakói egynapos társadalmi munkán vettek részt a szövetke­zetben. A két hét alatt felgyülemlett élmények, mondanivalók értékes alkotá­sokban rögződtek és létrejött egy újabb kiállításra való anyag, amely a Csallóközi kulturális napok keretében lesz megtekinthető. Csörgő Zsuzsanna Tevékeny nyugdíjasok Muzslán (Muzla) az egyik legjobban működő tömegszervezet a rokkantak szövetségének helyi szervezete. A tag­ság átlagos életkora meghaladja a 65 évet, de korra való tekintet nélkül vala­mennyien kiveszik részüket a munká­ból. Legtöbbjük tagja a nyugdíjasok klubjának is. A faluszépítésben főleg a parkosítást, a parkok, zöldövezetek gondozását végzik, a csúcsmunkák idején minden alkalommal segítenek a helyi Béke Efsz-nek. A hnb által szervezett akciókban is részt vesznek. Termesztik és gyűjtik a gyógynövénye­ket. Minden tag bekapcsalódott a pa­pír-, rongy- és ócskavasgyüjtésbe. Megható, kedves ünnepséget, közös esküvőt rendezett a Nagykéri (Milanovce) Hnb polgári ügyek testületé. Idősebb Dojcsán János és felesége Emma ünnepelte gyémántlakodalmát, fiuk, ifjabb Dojcsán János és felesége Anna pedig ezüstlakodal­mát. Áz ünnepeiteket a hnb elnöke, valamint a testület elnöke köszöntötte meleg szeretettel, a menyecskék éneklőcsoportja pedig nótacsokorral. Gyurcsek Ilona felvétele Egy gazdaság eredményei A Slovenské Öarmoty-i Magtermesztő Állami Gazda­ság leszenyei (Lesenice) rész­legén a traktorosok Majdan Jó­zsef vezette 28 tagú bronzjelvé­nyes szocialista munkabrigádja nagyban hozzájárul a sikeres gazdasági eredményekhez. A traktorosok példásan kar­bantartják gépeiket, a csúcs­munkák idején szívesen vállal­ják a nyújtott műszakokat, ara­tás idején többségük kombáj- nosként dolgozott, s mint min­den évben, idén is értékes szo­cialista kötelezettségvállalást tettek. A brigád tagjai közül külön dicséretet érdemel Maj­dan László, Tóth Vince, Babka József, Rába Zoltán. Gergai Mihály, Hornyák József, Kre- kács Pál. A gazdaságban már hagyo­mánya van az önkéntes vér­adásnak. Balázs Olga titkárnő félévenként szervezi meg a csoportos véradást, melyre legutóbb tizenheten jelentkez­tek, s köztük volt Cseri István, a szárító üzem dolgozója is aki már több mint hússzor adott vért. Jó eredményeket érnek el a gazdaság állattenyésztési részlegén is. Az iliasovoi, a le-- szenyei és. a Slovenské Öar­moty-i tehéntelepen 450 fejős­tehenet tartanak. Az első fél­éves tervük 645 ezer liter tej beadását irányozta elő, s azt 704 ezer liter tej értékesítésé­vel 109 százalékra teljesítet­ték. A legjobb fejők közé tarto­zik Talpas István, Benyovics József, Őierny Aladár és Cel- leng Andrásné. Sodzsár Gyula Üzbég kézművesek alkotásait mutatták be Karlovy Varyban a szovjet kultúra és tudomány házában. A három teremben elhelyezett szebbnél szebb edények, hímzések, szőttesek, hangszerek naponta sok érdeklő­dőt vonzottak. Kovács Árpád felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents