Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-31 / 35. szám
ÚJ szú 5 I984. Vili.31 augusztus 29-e utáni első vasárnapon az egész felszabadított területen a kommunista párt vezetésével nagygyűléseket, találkozókat, felvonulásokat rendeztek, amelyeken kb. 100 ezer ember vett részt. Szlovákia Kommunista Pártja szeptember 2-án azzal a felhívással fordult a néphez, hogy tegyen meg mindent az ellenség leveréséért. A felhívás megállapította:,.Szlovákia dolgozóit öt éven át megfosztották minden politikai joguktól és ki voltak téve a terrornak... vártuk az első megfelelő alkalmat, hogy fegyverrel a kezünkben megdöntsük a gyűlölt fasiszta rezsimet és a Vörös Hadsereg oldalán nyílt és győzedelmes harcra vezessük nemzetünket a fasiszta barbárok ellen. Közel a győzelem! Lépjetek be a partizánegységekbe és hozzatok létre újakat! Támogassátok a katonákat és a partizánokat! Egyesítsétek minden erőtöket az utolsó döntő csapásra! A kommunisták a nemzeti-felszabadító harc élcsapata voltak és lesznek. “ A kommunista párt tevékenységének köszönhetően a Szlovák Nemzeti Felkelés kezdettől fogva magán viselte a forradalmi-nemzeti harc vonásait, amely új hatalmi szerveket és új, forradalmi rendet teremtett. Tartalmában nemcsak nemzeti-felszabadító, osztályjellege is volt. Lerakta a nemzeti-demokratikus forradalom, a demokratikus rend létrehozásának és Csehszlovákiában a szociális átalakulások megvalósításának alapjait. Formájában a Felkelés a fasiszta iga elleni népharag hatalmas robbanása volt, kifejezése a szlovák nép készségének, hogy áldozatokat is hozzon Csehszlovákia szabadságának és függetlenségének kivívásáért. Katonai szempontból a Felkelést úgy jellemezhetnénk, mint a felkelők férfias, megalkuvások nélküli fegyveres harcát a hitleristák és kiszolgálóik ellen. E harcban részt vettek a szlovák nép legszélesebb rétegei. A Felkelésnek mégis komoly támogatásra és segítségre volt szüksége. S ezt a segítséget nekünk, a fegyverbarátoknak, a Vörös Hadseregnek kellett megadnunk. Felidézve, hogyan igyekeztünk megoldani a Szlovák Nemzeti Felkelés megsegítésének kérdését, érdemes idézni a Szovjetunió külügyi népbiztosa helyettesének a Csehszlovák Köztársaság szovjetunióbeli nagykövetével és a csehszlovák katonai misszió főnökével 1944. augusztus 31-én folytatott tárgyalásáról szóló feljegyzését: ,,Ma 15 órakor fogadtam saját kérésükre Fierlingert és Pika tábornokot. Fierlinger közölte, hogy a követség és a katonai misszió adatai szerint komoly harcokba kezdtek a Szlovákia területére behatoló német csapatok ellen a szlovák partizánok és a szlovák hadseregnek a csehszlovák kormány oldalára állt egyes egységei. Fierlinger hozzáfűzte, hogy ezeket az eseményeket már hosszabb ideje készítették elő, s hogy a partizánmozgalomnak Szlovákiában megfelelő talaja van, mivel Szlovákia lakossága most egyértelműen németellenes hangulatú és az egész ellenállás már megfelelően szervezett formát öltött. Pika elmondta, hogy a csehszlovák hadsereg parancsnoksága a Vörös Hadsereg parancske óságával összhangban előkészítette a partizánvezetők kádereit és megfelelően szilárd kapcsolatot teremtett a partizánok alapvető harci alakulataival és a szlovák egységekkel, amelyek felkészültek a németek elleni fellépésre. A katonai misszió értesülései szerint most komoly harcok folynak a Szlovákiába betört németekkel, miközben több várost, köztük Ruzomberokot, Mikulást, Banská Bystricát és másokat a partizánok elfoglalták s több vasúti állomás és reptér mellett harcolnak. Fierlinger és Pika kérték, közöljem a szovjet kormánnyal: ők a szlovákiai eseményeket úgy értékelik, hogy azok egész Csehszlovákia életében rendkívül fontosak és szeretnék, ha a szlovák nemzetnek segítséget nyújtanának a Vörös Hadsereg hadműveleti lehetőségei keretében, annak a tervnek az értelmében, amelyet Pika tábornok terjesztett a Vörös Hadsereg Vezérkara elé. Többek között Fierlinger és Pika a légierő segítségét kérték, és hogy a partizánok által elfoglalt kijelölt körzetekben fegyvereket dobjanak le, s úgyszintén dobják át a 3. csehszlovák dandárt, amelyet ejtőernyős deszant- dandárnak képeztek ki. Pika hozzáfűzte, hogy - már amennyire ő tudja - a csehszlovák kormány ezzel egyidóben tárgyalásokat folytat Londonban a szövetségesekkel a részükről nyújtandó segítségről. Én azt feleltem, hogy a Fierlinger és Pika tábornok által felvetett kérdés a katonai szervek hatáskörébe tartozik, de úgy fogom fel kérésüket, mint azon elvárást. hogy politikailag támogassuk a németek kiűzésére Szlovákiában kezdett mozgalmat és tájékoztatom erről a szovjet kormányt. Fierlinger és Pika kérték, szenteljünk figyelmet annak, hogy a harc sikere szempontjából óriási jelentőségű lenne, ha csatornáikon közölhetnék a harcoló partizánokkal, hogy a Szovjetunió segítséget nyújt nekik. Megígértem, hogy ezt az elképzelést is figyelembe vesszük. A. VISINSZKIJ“ És még egy dokumentum, amely bizonyítja annak a segítségnek a fontosságát, amelyet a Szovjetunió nyújtott a szlovák hazafiaknak: ,,A szovjetunióbeli csehszlovák katonai misszió vezetőjének levele a Szovjetunió Népbiztosai Tanácsának a Szovjetunió területén levő idegen katonai alakulatok ügyeivel foglalkozó megbízottja helyetteséhez. 1944. szeptember 2. Boldog izgalommal fogadtam a hirt a szovjet kormány történelmi döntéséről, hogy segítséget nyújt a csehszlovák csapatoknak és partizánoknak, akik döntő harcukat vívják a német megszállók bandái és a fasiszta szlovák komnány ellen. Csehszlovákia fegyveres erőinek legfelsőbb főparancsnoka és valamennyi csehszlovák hazafi nevében mély hálámat fejezem ki Önöknek a legsúlyosabb pillanatban nyújtott testvéri segítségért. A legnagyobb szükség tankelháritó fegyverekre, gépfegyverekre, golyószórókra és légvédelmi ágyúkra lenne. A következő fegyverek megadását kérem: 1. Gépfegyvert — 1000 2. Harckocsielhárító fegyvert - 300 3. Légvédelmi géppuskát — 50 4. Könnyű géppuskát - ' 300 5. Nehéz géppuskát - 100 A szovjet fegyverek használatára a szlovák harcosokat kiképezik a Szovjetunióból érkezett csehszlovák harcosok és partizánok. A fegyverek szovjet vagy német eredetűek lehetnek. Minden fegyverfajtához három sorozat lőszert kellene szállítani. Ezenkívül feltétlenül szükség lenne 1000 kilogramm robbanóanyagra a megfelelő gyújtásokkal együtt. Továbbá: 1000 páncéltörő aknára, 20 rádióadóra (lehet német eredetű is). Az egész anyagot a Tri duby reptérre lehet szállítani, Zvolen várostól 7 kilométerre északra. A reptér a repülőgépek érkezésének idejében a T betű alakjában lesz kivilágítva a földetérés irányában. A repülőgépek leszállhatnak a röpté- ren, várni fogják őket. A szállítmányok ledobásának további pontjait naponta közölni fogják a beszámolók után a szlovákiai helyzetről. A csapatok megerősítéseként, kérem, szállítsák a Tri duby reptérre a 2. csehszlovák dandár tüzérosztályát, harckocsi zászlóalját és légvédelmi tüzérségi zászlóalját a megfelelő számú légvédelmi ágyúval együtt. A gyalogságot később kell átirányítani, ha feltétlenül szükséges lesz. Át lehetne szállítani a csehszlovák hadtestből egy harckocsivadász tüzérségi ezredet is. “ És végül Klement Gottwald levele 1944. szeptember 2-áról, amely Molotov külügyi népbiztos nevére érkezett, s amely elemzi a szlovákiai helyzetet és értékeli a szlovák népnek a hitleri megszállók ellen vívott harca élén álló CSKP tevékenységét. Gottwald a következőket írta: ,,ön elé terjesztve a következő tájékoztatást, szükségesnek tartjuk aláhúzni a Szovjetunió részéről a segítségnyújtás gyors megoldásának halaszthatatlanságát. A szlovák nép merészen harcol és a mozgósított erők segítségével elszánt a végsőkig tartani védelmi állásait, de a németek - Szlovákia stratégiai jelentőségének tudatában főleg szállítási útvonalait figyelembe véve, jelentős erőket vonnak össze a harcoló szlovák hazafiakkal szemben. Harckocsikat és repülőgépeket vetnek be, melyekkel szemben a harcoló szlovák katonáknak és a partizánalakulatoknak nincs elegendő védelmi eszközük. A szlovák nép, amely fegyveres harcot kezdett, szilárdan meg van győződve arról, hogy segítséget kap. A Vörös Hadsereg bármilyen formájú segítsége hatalmas erkölcsi támogatásként fog hatni ebben a harcban, amely az adott pillanatban az egész Csehszlovákia felszabadításáért vívott harc legfontosabb központja. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának nevében, Moszkva, 1944. szeptember 2. Gottwald“ A fent idézett dokumentumok arról tanúskodnak, hogyan és mikor merült fel a Szlovák Nemzeti Felkelésnek nyújtandó segítség kérdése. Ezeket az eseményeket idézve nem hagyhatom említés nélkül a Szlovák Nemzeti Felkelésről a front törzskarába érkezett első információ fontos pillanatát. A következőképpen történt. Augusztus 29-én a partizánegységek és alakulatok parancsnokaitól jelentést kaptunk, hogy a szlovák felkelők egy sor várost foglaltak el. Ekkor érkezett meg repülőgépen az ellenség hátországából Jagupov, a Csa- pajev partizánegység parancsnoka az 1. ukrán front törzskarába, aki beszámolt a kelet-szlovákiai helyzetről, a kelet-szlovákiai hadtest helyzetéről és létszámáról. Augusztus 31-én Martinov partizánalakulatától rádiogramot kaptunk azzal a kéréssel, hogy jelöljük ki az útvonalat és a leszállás helyét a szlovák képviselők repülőgépe számára, akik feladatul kapták, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szovjet csapatok parancsnokságával. Az útvonalat és a leszállás helyét kijelöltük. Augusztus 31-én 5 óra 30 perckor három repülőgép, fedélzetén a szlovák hadsereg 19 tisztjével és katonájával földet ért az 1. ukrán front zónájában levő reptéren. Ezeket követően további repülőgépek szálltak le Lvov repülőterén. A megérkezett tisztektől kapott tájékoztatások alapján kiderült, hogy Szlovákiában megkezdődtek a felkelő csoportok és a partizánalakulatok aktív fegyveres akciói. y Talsky ezredest, a kelet-szlovákiai hadtest parancsnokának helyettesét, aki a szlovák katonák csoportjával érkezett, szeptember 1-én fogadtam. Meg kell jegyeznem, nem tudtam, hogy Talsky önállóan repült ki. A velem folytatott tárgyalások során Talsky úgy mutatkozott be, mint a felkelő hadsereg kelet-szlovákiai hadtestének képviselője. A beszélgetésről azonnal beszámoltam a legfelsőbb főparancsnoknak. Sztálin elvben jóváhagyta javaslatomat, hogy szervezzünk hadműveletet a felkelők támogatására, és kérte a terv előterjesztését. Szeptember 2-án a Főhadiszállásra irányítottuk az Írásos jelentést, amelyben többek között ez állt: „Ma, 1944. szeptember 1-én jelentkezett nálam Viliam Talsky, a szlovák hadsereg vezérkarának ezredese, a szlovák hadsereg hadseregcsoportjának (1. és 2. hadosztály) parancsnokhelyettese, aki közölte: Szlovákia német megszállásával kapcsolatban érkezett és utasításokat akar kapni tőlem a szlovák csapatok eljárásának irányvonalára vonatkozóan. Talsky ezredes a beszélgetés során kifejtette azt az elképzelést, hogy csapataink nyugati irányú előrenyomulása esetén az 1. és 2. szlovák hadosztály keleti irányban fog előrenyomulni a Vörös Hadsereggel való egyesülés céljából. Talsky ezredes úgy véli, hogy az 1. hadosztály Markus ezredes parancsnokságával teljesiti Talsky parancsát. A 2. hadosztály parancsnokára és legénységére különösebben nem számit. Talsky ezredes átrepülését a mi oldalunkra Szlovákiának a. német csapatok által való megszállása váltotta ki. Talsky ezredes közölte, hogy az 1. és 2. szlovák hadosztály átcsoportosítás után Krosno irányában megkezdheti az előrenyomulást csapataink felé. Abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva csapataink nem lendülhetnek támadásba, Talsky ezredes úgy véli, az 1. és 2. hadosztálynak célszerűbb lenne csatlakoznia a partizánakciókhoz. 1944. augusztus 30-án Talskyval együtt területünkre érkezett egy 27 repülőgépből álló csoport Trnka őrnagy csoportparancsnokkal. A repülőgépek közül 9 Focke-Wulf-189 és Me-109 G típusú, a többi szállító repülőgép. Frontunk Krosno térségében 30-40 kilométerre van a szlovák határtól. Az egyesülés érdekében a szlovák egységekkel és Szlovákia partizánmozgalmával - ha megszületik az önök döntése - célszerű lenne végrehajtani az 1. ukrán front balszárnyának és a 4. ukrán front jobbszárnyának közös hadműveletét a szlovák terület elérésére Stropkov, Medzilaborce térségében. A hadműveletre az 1. ukrán front a 38. hadsereg négy gyalogos hadosztályát, s egy gárdaezredet jelölhet ki. A csapás iránya - Krosno, Dukla. Ugyanebbe az irányba kívánatos lenne az 1. csehszlovák hadtest bevonása is. A hadműveletet hét napon belül meg lehet kezdeni. Kérem az önök utasításait az adott kérdéssel kapcsolatban. Engedjék meg, hogy Viliam Talskyt, a szlovák hadsereg ezredesét Moszkvába küldjük. Személy szerint én semmilyen utasításokat nem adtam Talsky ezredesnek. Konyev, Krajnyukov, Szokolovszkij“ Miközben az 1. és 4. ukrán front erőivel támadó hadművelet végrehajtására készültünk a felkelő szlovák hazafiak megsegítése érdekében, ugyanakkor lépéseket tettünk a szlovák hazafiak fegyveres harcának támogatására. Már augusztus 30-án utasítottam a Csehszlovákia területén működő valamennyi szovjet partizánalakulat parancsnokát: „Alepvetö feladatuk, hogy segítséget nyújtsanak a szlovák népnek harcában a német megszállók ellen, a független demokratikus Csehszlovákiáért. “ A frontparancsnok feljegyzései, 1943-1944 című könyvből (APN) NEGmanmiE Ivan Sztyepanovics KONYEV, a Szovjetunió marsallja ■ni0 Gleb Kljagin - „Griska“ par- tizánigazolvá- nya. Rajta a felirat: „Ennek az igazolványnak a tulajdonosa a Sztálin nevét viselő partizándandár egyesített partizán- i egységeinek parancsnoka.“ i (APN felvétel)