Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-24 / 34. szám
> ______________________________________________________ AN DREJ PLÁVKA Szép sólymom (Részlet) Együtt alig lehettünk még, szép sólymomat már megölték. Megölték vén fenyő alatt, a szívem érte megszakad. Gyilkos golyóval megölték, az fúrta át ifjú szívét. Megölték fent szikla falán, távolba kémlelt épp talán. Megölték rút hollók nékem, tánc közben, ördög-tüzében. Megölték egyetlenemet, ki ölel most már engemet? E sténként együtt ült a család Karolá- éknál a terjedelmes gömbölyű ebédlőasztal körül. A rekkenö augusztusi nap után az ablakokat sarkig kitárták. Az elsötétítósi rendelet miatt lámpákat nem gyújtottak, az arcokat csak az ezüst telihold meg a sötétedő égen felszikrázó csillagok világították meg. Csendesen beszélgettek. Eljött néha Tomeé csendőr is, Sándor jó barátja, aki izgalmas dolgokról hozott hírt.- Nagy földalatti szervezkedés folyik - mondta fojtott hangon. - A hadsereg is mozgolódik. Azt hiszem, hamarosan megérik az idő a cselekvésre. A civil lakosságból eltünedeznek a férfiak. Tudjuk, hová. Az erdőben táboroznak, fegyvereket rejtegetnek, várják, mikor üt az óra.- És honnan veszik a fegyvereket?- kérdezte Péter csillogó szemmel.- Ez is titok, hiszen értik ugye? Ejtőernyőkkel dobálják le éjszakánként a Tri Duby-i repülőtéren az oroszok. Meg szovjet ejtőernyős partizánok is érkeznek, akik a mieinket szervezik. Úgy hangzott ez, mint valami fantasztikus mese. De miért ne lehetne igaz? Már eddig is mennyi olyasmit éltek át, amit valaha elképzelhetetlennek tartottak. Most mégis kissé hitetlenkedve, de azért reménységgel eltelve hallgattak bele a szavak muzsikájába:... a mieinket... szervezik a mieinket...- És a csendőrség? - törte meg a beállt csendet végül is Sándor. - Ti tudjátok mindezt és nem bánjátok? Tomeá szép, szabályos, férfias arca, melyben tiszta kék szempár ült, ekkor megkeményedett. Nem válaszolt azonnal. Körmével furcsa ábrákat rajzolt a fehér abroszra, majd szinte bocsánatkérő mosollyal nézett a kérdezőre.- Mi ott leszünk, ahová a becsület hív bennünket - mondta egyszerűen, csendesen. Miért öntözted, ó felelj, a földet piros véreddel? A halott hogy is felelne! A szellő suttog helyette: Halála nem volt hiába, szabad lett hazánk, a drága. Ültess neki piros cserjét, meglátod, bánatot enyhít. Ültess el fehér liljomot, emléke benned élni fog. Ültess sírjára lágy mohát, s regékben él korokon át. FÜGEDI ELEK fordítása- És... mikor? - kérdezte Karola elfulladt hangon.- Nemsokára. Egy-két hét, talán csak néhány nap kérdése. Az asztal körül ismét nagy csend lett.-Nem rossz gondolat: megtámadni a visszavonuló németeket és két tűz közé szorítani őket - ízlelgette Péter a hallottakat. - Magam is szívesen társulnék az akcióba. t Tomeá ránézett.- Eljön az ideje - mondta. - Az ilyen férfiakra szükség lesz. Magda is Péterre nézett, akinek az arckifejezését inkább elképzelte, mint látta. Az asszony szíve szinte hallhatóan dobogott. Valami furcsa sejtés támadt benne, ami egyszerre aggodalommal és büszkeséggel töltötte el. A város fölött egyre gyakrabban húztak el a vadlibákként, ékalakban felfejlődött repülőgép-rajok. Egyesek azt állították, hogy amerikai, mások, hogy angol gépek. Rendszerint a déli órákban jelentek meg tompa morajlással, olyan fenn- ségesen és nyugodtan, mintha csak sétarepülést végeznének. Az emberek szemüket tenyerükkel árnyékolva bámulták az ezüst madarakat, amint mozdulatlan szárnyakkal úsztak az augusztusi verőfényben. Magda megfeledkezve a kötelező óvatosságról, kihajolt Karoláék ablakán, s addig nézett utánuk, amíg a szeme könnybe nem lábadt. Hiába szóltak a szirénák, senki nem szaladt a légoltalmi pincékbe. Mintha valami néma egyetértés lett volna az utcára, és az ablakokba tóduló emberekben. Nem féltek a bombázástól. Nem a halált, a szabadulást várták a titokzatosan búgó gépektől. Bár a szájak óvatosan némák maradtak, egy vibráló áramkör járta át a szíveket és kötötte össze a gondolatokat: bárcsak vége lenne már a sok éve tartó borzalmaknak és végre békesség lenne. Béke...- Mit szólnál hozzá, Péter, ha Magdával új papírokat kapnátok és albérletbe költöznétek most már mint házaspár? - fordult ebéd közben Sándor a sógorához.- Az nem lenne rossz, de hová?- Az egyik kollégám bejelentette, hogy átmegy a cseh protektorátusba. Ó onnan való. Csodálkozom az ötletén, de hát az ö dolga... Szóval, az albérleti szobája a Dolná utcában van egy nagyon rendes özvegyasszonynál. Karel maga javasolja, hogy ajánljam fel nektek, mert nem viszi el minden holmiját és akárkire nem bízza. No, mit szóltok hozzá? Péter és Magda egymásra néztek. A szemükben igenlés volt.- Gondolom, elfogadjuk - mondta Péter. - Már úgyis elpuhult csecsemőnek érzem magam ebben a nagy gondoskodásban. Bocsáss meg - fordult Karolához annak elborult arcát látva -, tudom, hogy te nem szívesen engedsz el minket a védőszárnyaid alól, de tudjátok, mit mondott Tomeá? Hogy nemsokára üt a megtorlás órája. Hát én erre készülők és azután csak nyugtalanságot hoznék a házba. Az átköltözés könnyen ment, hiszen a szoba bútorozott vott, a ruha-holmijuk csekély. Az önálló élethez szükséges apróságokkal Karola látta el őket. Egy napon - éppen augusztus 29-én délután L. GÁLY OLGA • mélyen elmerültek gondolataikban, amelyeket szívesen ki is mondtak volna, de nem ismerték egymást eléggé. Az illegalitás törvényei szigorúak. Néha azért biztatóan egymásra mosolyogtak és - vártak.- Hurrá; lányok, kitört a felkelés! - rontottak be az ajtón a férjek. - Nem németek jöttek Vlkanová felől, hanem a saját szlovák katonai alakulatunk, állítólag éppen azért, mert a felkelés hírére német egységeket rendeltek egyes területekre. A mi hadseregünk szembeszáll velük. Szóval - elkezdődött... - magyarázták egymás szavába vágva a két asszonynak. Átmegyek Meést'anék szobájába, mert nekik volt rádiójuk. A hangszóróból valami beszéd, vagy felhívás szövege hallatszott. Nagy figyelemmel hallgatták: „.. .ezért felhívást intézünk minden derék katonához és derék szlovák emberhez, hogy a német egységeket mint szövetségeseinket fogadja és őket hathatósain támogassa... senki se hagyja magát megtéveszteni a partizánoktól, mindenki rettenthetetlenül forduljon ellenük Szlo- venszkó védelmében, a német hadsereg oldalán, és kövesse törvényes kormánya utasításait... a partizánok a szabad és békés Szlovenszkó ellenségei. Aki velük tartana, az fajtája és hazája ellensége...“ Még néhány ilyen frázis hangzott el, semmit sem 1 ni. És te mit <- Pontosai kovái régi hai munista ifjúsá tünk meg. Ké- Mi meg Magda. - (I hónapot töltő gában, de ki kifejlődött; bei Szerencsére ta tovább a d- Nem tudl ennyit mondc Magda be Karoláékhoz. a fejleményei Sándor „árja a gyorsan sz bizottságnak örömteli izgat- El sem ' Karola -, ho< értékű ember gunkat. Ez t a háború bef meg a többi bér szabadul: A két testv az öröm és a felkavarta bei ten visszafojtt da visszasiett mumm a mem- Magda a nővérénél volt, hogy néhány tisztítószert vigyen el új otthonába. Az utcán hirtelen nagy lárma, zűrzavar támadt. A nyitott ablakhoz futottak. Egy középkorú nő rohant kibomlott hajjal az utca közepén és eszelősen sikoltozott: „Emberek, az isten szerelmére, fussatok, Vlkanová felöl jönnek a németek! Emberek, fussatok!...“ Karola és Magda ijedten néztek egymásra:- Mi lehet ez? Igaz lenne?-Tudod mit - szólt Karola -, ón elszaladok a gyerekkel Sándorhoz az üzletbe, te meg siess Péterhez. Aki valamit megtud, értesíti a másikat, jó? Magda felkapta a már teli táskát, meg az odakészített vadonatúj seprűt és elindult. Csak az utcán döbbent rá, hogy seprűt visz a kezében. - Érdekes - gondolta -, életemben másodszor megyek át egy városon seprűvel a kezemben, és az első alkalom is nagy változás előzménye volt. Ugyan mi vár rám most? - Megsza- porázta a lépteit, úgy igyekezett a férjéhez.- Németek? Ugyan, Csupikám -mondta Péter a lihegő Magdának. De azért bekopogtak a szomszédos albérleti szobában lakó Meáfan házaspárhoz. Bemutatkozásuk és a háziasszony szerint bra- tislavai szlovákok, de Gregorék úgy sejtették, hogy árja papírokkal bujkáló zsidók. Gyakran voltaik látogatóik, akikkel hosszasan bezárkózva tárgyaltak. Gre- gorékkal jó barátságban voltak, de mind- ezideig nem avatták bele egymást bizalmas ügyeikbe. Most Péter egyenes kérdésére nyugodtan reagáltak.- Nem valószínű - mondta a tagbaszakadttestalkatú Meáfan, aki mellettafe- lesége, a bronzvörös hajú Vera törékeny játékszernek tűnt fel. - De ha akarjátok, kimegyek és meggyőződök róla. ,- Veled megyek - jelentette ki Péter. A két fiatalasszony gondterhelten üldögélt Magdáék nagyon egyszerűen berendezett szobájában. A szekrényen, az ablak alatti könyvespolcon a kis asztal melletti két széken és a porcelán vízve- zetékes mosdón kívül csak egy ágy volt benne, hiszen Karel azelőtt egyedül lakott itt. A Meéfanék szobája se volt kü- lömb, de valamivel nagyobb volt, és két ágy fért el benne. Az asszonyok hallgattak, mindketten (REGÉNYRÉSZLET) majd bemondták, hogy a felhívást maga Catloá tábornok, hadügyminiszter intézte a néphez.- Ennek a fele sem tréfa, megkezdődik a tánc - füttyentett Meéfan. - Az utcán láthattad, mennyi szimpatizáns van a lakosság között. Egyre-másra felemelt ököllel köszöntötték a vonuló katonákat, hogy „Mór ho!“ - és azok lelkesen válaszoltak rá. *- Kár, hogy már este van. Én reggel minden esetre elmegyek a katonai parancsnokságra - mondta Péter. - Addigra már kikristályosodik a helyzet.- Reggel majd én tartok veled - szólt erre Meáfan. Hogy így lerombolódtak köztük a gátlások, az est hátralevő részét együtt töltötték, az elkövetkezendő eseményeket, lehetőségeket latolgatva. Másnap reggel Péter és Jankó elindultak a katonai parancsnokságra. A két feleség ismét magára maradt, ezúttal a Meéfanék szobájában. Vera a rádióhoz lépett, tekergette a gombokat. A hangszóróból szlovák szó hangzott, de olyan értelmű szöveggel, hogy Magda felkiáltott: „Már nyíltan átvették volna az irányítást?“- Várj csak - szólt Vera. - Ez London. De a felkelésről beszélnek: Lépjetek valamennyien: katonák, partizánok, fegyverforgató férfiak és nők harci sorba egy egységes irányítás alatt... a kormány valamennyi harcolót a csehszlovák védelmi erők tagjává nyilvánítja... felszólítjuk mindazokat, akik nem tudnak fegyverrel a kezükben harcolni a német betolakodók ellen, hogy adjanak meg minden segítséget a harcoló egységeknek... harcoljatok és győzedelmeskedjetek!“ - Tatata - tam... ta- tata-tam... Megrendítő, torokszorító pillanatok. A két fiatalasszony könnyektől szivárványló szemmel nézett egymásra. Aztán Vera visszacsavarta a rádió keresőjét hazai állomásra és kikapcsolta. Beideg- zett mozdulatok voltak ezek és megnyugtatóan hatottak mindkettőjükre. Leültek az asztal mellé.-Te mit csinálsz, ha Vojto bevonul a felkelő hadseregbe? - kérdezte Vera Magdától. így mondta: Vojto, mert csak egymás illegális nevét ismerték.-Ahová ő megy, oda megyek én is. Amit ó tesz, azt teszem én is. De még- Nézd ess be az ajtón P< termetű, zöme Vizenyős, dűli igen kopott ru- Ez Vidor bati bajtársarr rancsnokságoi nézem, nézer persze, hogy i Magda leül talált a legroki- Na, most öregem? Vidor mes a határon át í merős paraszt hogy mi készé hazafiak. Ide hogy az elsők tart a németet- Ide halig, mást, bízunk £ Nekem van e< Másnap a k a Garam-par épületéből. A i beosztottjai le első vonalban és megfordíts majd az egy; Ságról. Nem < kerékpárt kap' Vidor fog vez utaltak ki szár vaglónadrágol bőrkabátot, m Ebéd után egyet sétálni, jártak, amikor rénák és az é kattogással, é kedve három ros felett. Péter nem \ Magdát és Pál úttest má magas falhoz.- Lapuljatol gyorsan. Sejtelme visszafofdulta kedve kegyetli a városra. Az i a Garamot is f fröocsent.
