Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-24 / 34. szám
V új szú 3' 1984. Vili. 24. A Vörös Hadsereg nyári hadműveletei során 1944-ben grandiózus offenzívába lendült az egész széles fronton, és őszre a Szovjetunió majdnem egész területe felszabadult a német megszállóktól. A Vörös Hadsereg elérte a Navert, a Visztulát és a Kárpátok nyúlványait. Az iasi-kisinyovi hadművelet eredményeként felszabadult Románia. Az ország hadserege és népe' csatlakozott a fasizmus elleni harchoz. Felszabadult Bulgária. A szovjet csapatok egyesültek, Jugoszlávia nemzeti-felszabadító hadseregével és előrenyomultak Magyarország felé. Hatalmas előrenyomulásuknak köszönhetően 1944 nyarára Délkelet-Euró- pában a katonai-politikai helyzet gyökeresen megváltozott, mégpedig a mi javunkra. Európa megszállt országainak nemzetei nemcsak hogy köszöntötték azokat, akik felszabadították őket a fasiszta iga alól, hanem be is kapcsolódtak a fasiszta Németország elleni aktív harcba. A Vörös Hadsereg sikerei aktivizálták az ellenállás erőit Lengyelországban, Szlovákiában, Görögországban, Olaszországban, Franciaországban és más országokban is. 1944 őszén viharos események érlelődtek Szlovákiában, érezhető volt: a fasiszta rezsimmel szembeni nyílt fegyveres harc kitörésének pillanata közeledik. A kommunista párt vezetésével folyt a felkelés aktív előkészítése, fokozták harci fellépéseiket a partizánegységek, az antifasiszta érzelmek a szlovák hadseregben is gyökeret eresztettek. 1944 augusztusának végén az 1. ukrán front, befejezve a Ivovi-szandomiri hadműveletet és elfoglalva állásait a Visztulánál, a berlini stratégiai irányra összpontosított, balszárnya pedig a 4. ukrán fronttal együtt harcokat vívott a Kárpátok előhegységében. A heves harcok után, melyekben | a front hadseregei kénytelenek voltak visszaverni az ellenség harckocsijainak elkeseredett, tömeges ellentámadásait a szandomirszki csatatéren, a csapatok nagyon elfáradtak, pihenésre és utánpótlásra volt szükségük. Mivel hadműveleti szempontból nagy és előnyős hídfőállásunk volt a Visztula mögött, mi természetesen azzal számoltunk, hogy továbbra is előrenyomulunk Breslau és Berlin irányába. Ami a front balszárnyát illeti - itt helyezkedett el a 60. és a 38. hadsereg - feltételeztük, hogy ezek a Kárpátok előhegységei mentén Krakkó irányába fognak előrenyomulni, együttműködve a 4. ukrán fronttal. Bennem az a nézet alakult ki, hogy ilyen nagy manőverezési területtel, nagyon előnyös terepet birtokolva Lengyel- országban .és egy hídfőállást a Visztula mögött - a berlini stratégiai támadási irányban kell felfejlesztenünk az 1. belorusz és az 1. ukrán front fő erőit abból a célból, hogy Lengyelországban verjék szét a fasiszta német csapatokat, a harci cselekményeket vigyék át Németország területére és fejezzék be a háborút. Ezek az elképzelések a kialakult helyzetből következtek és egybeestek a vezérkar operatív irányvonalával. A főhadiszállás a háború befejező támadássorozatának tervezésénél a berlini és a bécsi előrenyomulási irányvonalat jelölte ki alapvetőként azzal, hogy délről megkerülve a Kárpátokat körül kell zárni és meg kell semmisíteni az ellenséges csapatokat a hegyekben. Előnytelennek bizonyult nagy erőkkel elhúzódó harcokba kezdeni a Kárpátokban. A tapasztalatok alátámasztották, hogy a hegyeket rohamozni nagyon nehéz lesz. A németek, mint védekező fél, a hegyekre támaszkodva sokkal előnyösebb helyzetben lennének, mint mi. Számomra teljesen világos volt, hogy a hegyi harcokra csak a legkegyetlenebb, legkényszerítőbb szükség vihet rá bennünket, ha nem lesz semmilyen kerülő út vagy manőverezési lehetőség. Haditerveinkben nem szerepelt hadművelet a Kárpátokban. De a helyzet úgy alakult, hogy az 1. ukrán front kénytelen volt sürgős intézkedéseket tenni a szlovák nép fegyveres nemzeti felkelése megsegítésére, amely 1944. augusztus 29-én tört ki. Nem fogom részletesen leírni a szlovákiai eseményeket abban az időszakban, mindez megtalálható Gustáv Husák Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című könyvében. Röviden csak arról számolok be, hogyan alakultak az események nálunk a fronton, mit tudtunk a szlovákiai helyzetről, hogyan reagáltunk rá. Azoknak a napoknak az eseményeire emlékeztetve meg kell jegyezni, hogy a Felkelés előtörténetére jellemző egyrészt a partizánegységek és a diverzáns- felderítö ejtőernyős csoportok aktív tevékenysége, melyeket a partizánmozgalom törzskara vetett be, másrészt a helyi partizánok számának gyors növekedése és aktivizálódásuk. Szlovákiába 24 szervezéssel megbízott partizáncsoportot küldtek, melyekben több száz ember volt. Az előnyösen alakuló helyzetben ez nagy hatással bírt. 1944 augusztusának közepére a szlovákiai fegyveres harc vezetésében kialakultak a különböző irányzatok. Szlovákia Kommunista Pártja és a Szlovák Nemzeti Tanács az össznépi fegyveres felkelés előkészítését tűzte ki feladatul, s hogy Szlovákia hazafias erőinek akcióit feltétlenül egyeztetni kell a Vörös Hadsereggel. Ukrajna partizánmozgalmának törzskara és a CSKP moszkvai vezetősége szintén a partizánmozgalom tömeges kibontakozása mellett volt azzal, hogy a munkások és a szlovák hadsereg katonái széles körben csatlakozzanak a parti-’ zánegységekhez. Más álláspontra helyezkedett a londoni vezetőség, amely a szlovák hadsereg harci cselekményeit tervezte, a néptömegekkel, a kommunistákkal és a Vörös Hadsereggel való együttműködés nélkül. A kialakult helyzet bonyolultsága, a hazafias erők - amelyeket a csehszlovák kommunisták vezettek, illetve a Londonban tartózkodó burzsoá Benes-kor- mány hívei voltak - közti ellentétek vitathatatlanul akadályozták az antifasiszták széles táborának mozgósítását a Felkelés egységes előkészítésére. Gustáv Husák könyvében megjegyzi, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés nem úgy kezdődött, mint ahogyan azt Szlovákia Kommunista Pártja és a Szlovák Nemzeti Tanács elképzelte. Alapvető hiányosság volt az, hogy Szlovákia hazafias erői nem egyeztették tevékenységüket a Vörös Hadsereggel, nem volt konkrét egyezségük Moszkvával sem. A Vörös Hadsereg csapatai északon és délen is messze voltak még Szlovákia területétől, a szlovák hazafiaknak nem sikerült közvetlen kapcsolatba lépniük és megállapodniuk az egységes fellépésről sem a partizánmozgalóm ukrán törzskarával, sem a CSKP moszkvai vezetőségével. Ebben az időben a Szovjetunióból küldött szervezési partizáncsoportok aktív hatással voltak a partizánmozgalom fejlődésére Szlovákiában. A Szlovák Nemzeti Felkelés kezdetére kb. 5 ezer ember volt a partizánegységekben. Augusztus 20-a körül csatlakoztak hozzájuk olyan antifasiszta csoportok, amelyek a különböző nemzetiségű hadifoglyokból alakultak, és a szlovák hadsereg egyes egységei. Abban az időben az emigráns korAlekszej Nyikitovics Aszmolov ezredes, aki az ukrán partizánmozgalom törzskarából érkezett Szlovákiába, s lett az itteni partizánmozgalom egyik vezetője. ◄---------------------------------------------mány és Szlovákiában a befolyása alatt álló burzsoá személyiségek a szlovák hadseregre számítottak, mint a felkelés alapvető erejére, abban reménykedve, hogy sikerül katonai puccsot végrehajtaniuk és létrehozniuk a hatalom burzsoá szerveit. Golian alezredes, aki 1944. június 29- én a Szlovák Nemzeti Tanács mellett működő Katonai Központ élére került, június 15-én írta Londonba: ,,Nem akarunk átállni az oroszokhoz. Együttműködve velük mi elsősorban arra számítunk, hogy felszabadítjuk Szlovákiát, és azután lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtunk a cseh földek felszabadításához. Ezért egyezzenek meg az oroszokkal, hogy hadseregünket szövetséges hadseregként ismerjék • el (mintegy a csehszlovák hadsereg részeként), hogy ne ejtsenek foglyokat és ne fegyverezzék le egységeinket, s hogy lehetőséget kapjunk a megállapodásra velük a közös akcióról (hol, mikor, hogyan és kivel). “ Elemezve a Felkelés előkészületeit meg kell jegyezni: a Katonai Központ által kidolgozott terv legalapvetőbb hiányossága a* védekező jelleg volt, nem vette figyelembe a reguláris csapatok együttműködésének kérdését a partizánegységekkel, amelyek a nemzet harci élcsapatát képezték. Ugyancsak nem dolgozták ki a gyakorlati lépéseket az együttműködés megszervezésére a szovjet csapatokkal. Közben Szlovákiában a forradalmi események és a partizánok tevékenységének aktivizálódása a Vörös Hadsereg előrenyomulásával összefüggésben fokozódott. Amikor a hitlerista vezetés megérezte, hogy esetleg elveszítheti fontos hídfőállását, úgy döntött, hogy véget vet Szlovákiában az önállósági játéknak. A hitleristák augusztus 23-án Szlovákia határain vonták össze hadosztályaikat, hogy megszállják és szilárd védelmi frontot hozzabak létre a keleti határon a szovjet csapatok előrenyomulásának megállítására. Szlovákia megszállása a szlovák nemzet legszélesebb rétegeinek haragját és felháborodását váltotta ki. Ebben az időben a partizánok és a munkások felfegyverzett egységei támadó akciókba kezdtek a szlovák bábkormány és a hitleristák ellen. A felkelők augusztus 25-26-án elfoglalták Ruzomberokot, Poprádot, Zvolent, Vrútkyt és más városokat. A nemzeti bizottságok kezükbe vették a hatalmat. A felkelők oldalára álltak a szlovák hadsereg egyes egységei és egy sor város, például Brezno, vagy a Tri duby reptér helyőrsége. Az eseményeknek nagyon gyors lefolyása volt. Megkezdődött a szlovák nép fegyveres harca a hitleristák ellen. Augusztus 29-re a helyi antifasiszta fellépések nemzeti felkelésbe nőttek át, és augusztus 30-án este már a partizánok ellenőrzése alatt volt Szlovákia területének kétharmada. Banská Bystrica lett a Felkelés politikai központja, itt volt a Szlovák Nemzeti Tanács, a Katonai Központ, Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a partizánok vezető szervei, a Pravda újság (Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának sajtószerve) szerkesztősége. A burzsoá politikusok akaratával ellentétben a Felkelés azonnal kinőtte a tisztán katonai hatalomátvétel kereteit. Első napjaitól kezdve demokratikus és nemzeti volt. Szeptember 1-én a Szlovák Nemzeti Tanács bejelentette, hogy kezébe vette a törvényhozó és végrehajtó hatalmat. A Tanács élén elnökség állt, tagjainak felét - a paritás elve alapján - a kommunista párt, másik felét pedig más pártok adták. A kommunista pártot kezdettől fogva képviselte Karol Smidke, Gustáv Husák és Ladislav Novomesky. A Tanács elrendelte a 18-40 éves férfiak mozgósítását a hadseregbe, ami lehetővé tette a nép oldalára átállt egységek feltöltését. A helyi hatalom a helyi nemzeti bizottságok kezébe ment át. Szeptember közepére Szlovákia felszabadított területein megalakult a felkelő hadsereg, amelynek élén a Katonai Központ állt. Az újonnan létrehozott hadseregnek a szervezés kezdetén mindössze hat gyalogos alakulata volt. Egy alakulat két gyalogos osztagból állt (egykét ezred), mindegyikben -1500-2500 nber volt. Ez a hadsereg azonban nem ; eléggé harcképes. A parancsnokok gyenge katonai felkészültséggel rendelkeztek. Közülük egyesek, főleg a burzsoá pártok védencei, megbízhatatlanok voltak, ingadoztak. A reakciós parancsnokság akadályozta a hadsereg politikai felkelését, amire pedig feltétlenül szükség lett volna a forradalmi öntudat és az éberség fokozásához. Nem állt megfelelő szinten az operatív vezetés sem. Az egységek szétszórtan tevékenykedtek, egymástól meglehetősen távol. Nem voltak felkészített tartalékok. Ügynökeik révén a németek tájékoztatva voltak a hadsereg helyzetéről és lépéseiről. Ebben az időben a felkelt nemzet nagy fegyveres erejét a partizáncsoportok és egységek képezték, amelyekben kb. 16 ezer ember volt. A partizánerök fellépéseinek egyesítésére szeptember 16-án megalakult Szlovákia Partizánmozgalmának Vezérkara, amelynek tagjai lettek Karol Smidke (vezérkari főnök), Rudolf Slansky (a CSKP KB képvisletében), Aszmolov ezredes, akit mi dobtunk át az ukrán partizánmozgalom stábjából, mint a vezérkari főnök helyettesét. A Felkelés vezető ereje és a felszabadított területeken a forradalmi átalakulások kezdeményezője Szlovákia Kommunista Pártja volt, amely a Felkelés idején felújította legális tevékenységét. Szinte valamennyi településen és üzemben létrehozták a pártszervezeteket. A frontparancsnok feljegyzései, 1943-1944 című könyvéből (APN) Szlovák partizánok egy csoportja 1944 ószén. (Felvételek a ÖSTK - TASZSZ archívumából) ®!iür MEGHEÜÍIfRE írta: Ivan Sztyepanovics KONYEV, a Szovjetunió marsaflja:
