Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-24 / 34. szám
KÖZÖS HAGYOMÁNYOK (Folytatás a 3. oldalról) ban a követelményben nyilvánultak meg, hogy Magyarország és Szlovákia területén optimálisan egybehangolják a fasisztaellenes küzdelem konkrét, kölcsönösen összefüggő szükségleteit. E feladatok objektív kölcsönös vonatkozásainak kihasználásához jelentősen hozzájárult a Kommunisták Magyarországi Pártjának moszkvai vezetősége, amely a Kossuth Rádió révén széles körű propagandatevékenységet fejtett ki. Antifasiszta tanfolyamokat szervezett a hadifoglyok közül kiválasztott hallgatók számára, és fokozatosan kialakította a partizánharc fejlesztésének szervezeti magvát Magyar- ország területén. A kommunisták Magyarországi Pártjának moszkvai vezetősége a Kossuth Rádióban a magyar néphez intézett felhívással reagált a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésére. A felhívás utolsó szavai:......Használjuk ki a kedvező helyzetet, amelyet a szomszéd népek bátor cselekvése teremtett számunkra. Kövessük a szlovákok példáját! Vessük be mi is minden erőnket a fegyveres partizánharcba! Vállvetve a szlovák hazafiakkal, vegyük fel mi is a harcot a németek ellen! Vívjuk ki mi is hazánk függetlenségét és szabadságát!“ A moszkvai vezetőség nem maradt csupán a hazai antifasiszták mozgósításánál és bátorításánál. Már 1944. szeptember 17-én leszállt a Tri duby repülőtéren Kozlov őrnagy szervező csoportja, amely szovjet és magyar partizánokból állt. A felkelő Pravda lelkes szavakkal köszöntötte a Szovjetunióból érkező magyar partizánokat a Beszélgetés a magyarokkal című glosszában. A szívélyes fogadtatás és beszélgetés őszinteségét fokozta, hogy a csoport tagjai között olyan kommunisták voltak, mint Fábry József, rozsnyói munkás, Csehszlovákia Kommunista Pártjának ismert, lelkes funkcionáriusa a két háború közti időszakban. Rövidesen, 1944 október elején a szovjet és magyar partizánok újabb szervező csoportja érkezett Szlovákiába. Parancsnoka Nógrádi Sándor - amint visszaemlékezéseiben írja - a Felkelés területén mindenütt a két háború közti időszakban megismert harcostársaival találkozott. .....Olyannak tűnt fel ez a felsz abadított közép-szlovákiai terület, mint a szabadságukért minden áldozatot meghozni tudó egyszerű emberek kiválasztott, szent földje“ - írja. Nógrádi Sándor a CSKP alapító tagjai közé tartozott. A csehszlovákiai forradalmi munkás- mozgalom résztvevőinek, a kommunistáknak a partizánok között teljesített fontos feladatai ugyancsak kifejezték a szlovák és magyar kommunisták s antifasiszták harcának internacionalista összefonódását a Szlovák Nemzeti Felkelés időszakában. A partizánok a Kommunisták Magyarországi Pártjának moszkvai vezetősége által meghatározott feladatokat teljesítették. A vezetőség a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésének első napjaitól azt hangoztatta - ezt tanúsítja a szakirodalom is hogy a magyar antifasiszták azáltal nyújthatják a legértékesebb segítséget a felkelőknek, ha saját maguk harcba indulnak a szabadságért. Ennek értelmében a Felkelés területét, valamint az akkori szlovák-magyar határ vidékét a magyarországi partizánharc szervezése bázisának tekintették. A szervezés a magyar és szovjet partizánok már említett két szervező csoportjának a feladata volt. Az a tény, hogy a csoport vezetőit a szlovák kommunisták ismerték, jelentősen megkönnyítette feladatuk teljesítését. Sokoldalú segítséget kaptak a Felkelés szerveitől, amelyek nagy erőfeszítéseket tettek a magyar partizáncsoportok kialakítása érdekében. Ezzel azt a célt követték, hogy megerősítsék a felszabadított terület déli szakaszát, ami fontos feltétele és tényezője volt a felkelő Szlovákia megvédésének A szlovák és magyar antifasiszták érdekei összefonódtak és ez különleges jelleget adott szolidaritásuknak. Minden akciót, tekintet nélkül arra, hogy a szlovák hegyekben, a határ mentén vagy pedig Magyarország területén hajtották végre, a közvetlen kölcsönös segítség megnyilvánulásaként könyveltek el. Ezt tanúsítja a két szervező csoDort harci útja. Kozlov őrnagy csoportja brigáddá fejlődött, amelynek keretében több csoport alakult. A magyar harcosok többsége a Petőfi Sándorról, a nagy magyar költőről elnevezett egységbe tömörült. 1944 október végén, a Felkelés elleni erős német támadás idején a Petőfi-egység a csetneki völgybe vonult át. Ez a völgy a Cierna Lehota-i Forradalmi Nemzeti Bizottság vezetésével - a községben Banská Bystrica eleste után is csehszlovák zászló lobogott - a partizánköztársaság életét élte. A Petőfi-egység itt egyesült Adler Károly szlovák-magyar csoportjával. Ezt a csoportot Gömör hegyi falvaiban a határvidék lakossága ,,Otec" néven ismerte. A további partizáncsoportokkal megerősített Petőfi-egység bázisa a szabadságnak ez a szigete volt, amely csaknem tíz községet, sőt a slavoáovcei papírgyárat is magába foglalta. Ebben a gyárban nyomtatták a Petőfi-egység partizán igazolványait. Őierna Lehota környékén a falvak hónapokon át ellenálltak a németek fegyvereinek, amihez jelentős mértékben hozzájárultak a szegény Őierna Lehotaiak, akik a község krónikájának tanúsága szérint több mint egymillió korona értékű ruházatot és élelmiszert adtak a partizánoknak. Nógrádi csoportjának tevékenységét is a szlovák és magyar antifasiszták szoros együttműködése jellemezte. Miután a csoport Magyarország területére került, szlovák tagjai teljesen természetesnek tekintették, hogy magyar társaik oldalán tovább harcoljanak. Közben több magyar partizán Keleti Ferenc vezetésével a szlovák hegyekben maradt: A Sőors- egység keretében egy magyar csoport felváltva hol Magyarország, hol Szlovákia területén működött. A szakemberek megállapításai szerint a három egységen kívül magyar antifasiszták csaknem áz összes szlovákiai partizáncsoportban harcoltak. A magyar uralkodó körök határozatlansága lehetővé tette, hogy a fasiszta alvilág maroknyi csoportja, Szálasi nyilaskeresztes pártjának tagjai kezükbe ragadják a hatalmat, és a felperzselt föld taktikáját kezdjék megvalósítani. Ebben a helyzetben, amikor lehetővé vált, hogy délről támadást indítsanak a Felkelés ellen, és a felkelők a hegyekbe vonultak vissza, a magyar partizánok megértették, hogy a fasiszták hátában végrehajtott minden akció meggyorsítja a felszabadító Vörös Hadsereg megérkezését. Ilyen körülmények között a Szlovákia területén átvonuló első magyar hadsereg teljes mértékben demoralizáló- dott. Először csupán egyének, később egész egységek a szlovákiai hegyekbe szöktek, és átadták a fegyvereket a szlovák partizánoknak. A fasizmus elleni harcban az internacionalista szolidaritásnak különböző megnyilvánulásai voltak. A fejlemények azt bizonyították, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés időszakában a közös harc minden megnyilvánulása a szlovák-magyar kapcsolatokban az előző időszak uralkodó osztálya által szított bizalmatlanság kiküszöbölésének jelentős tényezője lett. A szocialista Csehszlovákiában e közös harcok hagyatékának megőrzése és továbbfejlesztése, a Szlovák Nemzeti Felkelés egész hagyatéka részeként, elválaszthatatlanul összekapcsolódik nemzeteink és nemzetiségeink egységének elmélyítésével. Ez a hagyaték áthatja a szocialista építés hagyományát, amely a Csehszlovákiában élő nemzetek és nemzetiségek közös műve. A szocialista előrehaladás pemzetközi viszonylatban is megteremti az internacionalista felzárkózottság hagyományát. A szlovák és magyar nép közös harca a fasizmus ellen kifejeződik a két szocialista állam internacionalista együttműködésének elmélyítésében. „Pártjaink és szocialista államaink testvéri kapcsolatainak alapja, nemzeteink haladó hagyományai - mondotta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke 1983. november 10-én a Kádár Jánossal való baráti találkozás alkalmából - a burzsoázia és fasizmus ellen, a kapitalizmus megdöntéséért és a néphatalom kivívásáért folytatott sokéves közös osztályharccal összefonódó proletár szolidaritás. A szocialista építés baráti kapcsolataink egyedülálló felvirágoztatását hozta magával“. A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója jó alkalom, hogy tudatosítsuk ezt a hagyatékot. A fejlett szocializmus társadalmának építése a szocialista országok közösségének testvéri egységében azt tanúsítja, hogy az internacionalista együttműködés a további fejlődés feltétele és távlata. JURAJ PURGAT, KISS JÓZSEF A második világháború előtt a falut arról ismerték, hogy a környéket mésszel látta el. Ma ugyanez a mészégető emlékhellyé alakítva, zarándokhely. Felkeresik a kirándulók, turisták, olyanok, akik már hallották hírét, s útirányukat úgy választják meg, hogy közbe ejtsék Ne- meckát, de megállnak olyanok is, akiket a megkapó szépségű emlékmű vonz. A lángnyelvre emlékeztető oszlop tövé- - ben Pataky Klára alkotása. Karját az ég felé táró asszony. Akinek a lábához - a fájdalom enyhítése jelképéül - virágot hordanak. De a fájdalmat nehéz enyhíteni; az elkövetett bűnöket megbocsátani nem lehet. Nem szabad! Banská Bystricától Brezno felé haladva húszegynéhány kilométernyire magasodik az út bal oldalán az emlékmű, s tőle pár méterre az egykori mészégető. Ma borzalmas tettek idézője. A fasiszták rémtetteiról a háború befejezése után szerzett tudomást a világ. De a nemeckái mészégetőben lezajlott tragédiára csak a felszabadulás után 12 évvel derült fény. A gyilkosok rendezett körülmények között éltek, biztosak voltak benne, hogy aljas tetteik feledésbe merülnek, soha senki nem szerez róluk tudomást, hiszen megbízható társakkal dolgoztak együtt, s egy lélek nincs, aki bevádolhatná őket. Alapos munkát végeztek: tanúja nem maradt a „tisztogatásnak“. Annyi év után csak nem bukkannak áruló nyomokra?! Minden nyomot mégsem sikerült eltüntetni ... Két vaskos börtönnapló lett árulója 15 gyilkosnak. Azoknak a névsora, akiket a Banská Bystrica-i Kerületi Bíróságon tartott fogva a Gestapo. Az egyik könyvben 1335 név, a másikban 697. Ez a két könyv lett a koronatanú 15 gárdista perében, 1958-ban. Partizánok, zsidók, gyerekek, öregek, nők neve és adatai. Az emberi kor legvégső határán az egyik, pelenkás a másik. Kilencszáznál többen voltak, akik „ a nemeckái mészégetőnél, illetve a mészégető kemencében végeztek. Negyvennégy őszén alakult meg Po- vazská Bystricában a Hlinka Gárda készültségi osztaga. Minden parancsot (parancsot?!) lelkiismeretesen, pontosan teljesítettek. Az első szállítmány negyvennégy decemberében, a hajnali órákban érkezett, akkor dördültek el az első lövések. Ne- meckában. Az áldozatok sírja a bombák ütötte gödör lett. Kemény tél jött, csonttá fagyott a föld, sírt ásni nem lehetett. Könnyű volt embert ölni, de hová tüntessék el a tetemeket? Az „emberi találékonyság“ azonban nem ismert lehetetlent. Negyvenöt januárjában megszűnt a nemeckái mészégető üzemelni, de a tűz nem aludt ki, tovább lobogott. Január 4- én negyven személyt vittek oda teherautón. A kemence torkolatához deszkát állítottak, azon lépdeltek az áldozatok. Hány lépést kellett megtenniük a nyílásig? A torkolatnál letérdeltek - nem önszántukból, hanem kényszerből - s várták a megváltó lövést. Lángokba buktak a testek. A parancs szerint azokat végezték ki, akik veszélyeztették a szlovák államot. A tárgyaláson az ügyész feltette a kérdést a vádlottaknak, miért éppen a mészégetőt választották a kivégzések színhelyéül. A válasz így hangzott: hogy nyomuk se maradjon. El kellett őket tüntetniük, hogy az ügyről senki se szerezzen tudomást. Őrök vigyázták a mészégetőt és környékét. Csak a beavatottak közelíthették meg a terepet. A szállítmány pedig naponta érkezett, utoljára január 11 -én. Gyerekek, asszonyok, aggastyánok, partizánok, ártatlan emberek hamvait szórták a gyilkosok a Garamba. Hogy a világ ne tudja meg, mit műveltek. A nyomokat nem sikerült teljesen eltüntetni. Évek múltán a hamuban csontmaradványokat találtak, gyűrűt, apró tárgyakat, ami bizonyította, hogy a mészégetőt nem eredeti céljaira használták. Az embertelenség áldozatainak emlékműve a nemeckái. Több mint 900 ember sírja a nemeckái mészégető. Ennyiről tudnak, de az is lehet, hogy többen voltak. Legyen ez az emlékmű örök figyelmeztetés: emberek, soha többé ne engedjétek. KOPASZ CSILLA ÚJ SZÚ 4 1984. Vili. 24 A nemeckái emlékmű (Gyökeres György felvételei) Az egykori mészégető MEBIDQATHHpilN Tifty n y ü y ^
