Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-17 / 33. szám
Fletcher tábornokkal való találkozója után Bemard H. Meyer másnap reggel washingtoni szolgálati lakásában ébredt, s szájában még mindig ott volt a konyak és a pezsgő íze. Oldalra fordult és Tur- tonnak, a külföldi fegyvereladások osztálya vezetőjének alvó titkárnőjén pihent meg tekintete. Eileen Davis rosszul viselte az éjszakázást és nyilván csak reggel felé aludt el. Hollófekete haja szétomlott, szeme körül apró ráncok voltak, melyeket korábban sosem vett észre. Minden percben felébredhetett. Ezért sietett a fürdőszobába, hogy minél előbb rendbe szedje magát. Amikor visszatért a hálószobába, Eileen még aludt. Kíváncsian nézett bele nyitott kézitáskájába, s megállapította, hogy állításával ellentétben nem 35, hanem 43 éves. Ez az apróság azonban nem zavarta. Csodálatosan nézett ki, és egyáltalán nem hozott áldozatot a cégének azzal, hogy vele töltötte az éjszakát. Az első lépés már mögötte volt. Eileennel kötött bizalmas barátsága biztosan már ma elvezeti azokhoz az információkhoz, amelyekre szüksége van. Bemard öltözni kezdett, s köhintett egy hangosat. „Oh, Ben“ - szólalt meg Eileen, „az a konyak meg a pezsgő, egyáltalán nem akarózik felkelnem!“ „Nincs jobb, butuskám, mint a milliomosok itala, de már tényleg fel kellene kelned, ha nem akarsz nagyon későn bemenni a hivatalba. Fél kilenc van.“ „Ne félj kedvesem, légy egészen nyugodt. A te Eileened mindenre gondol, a főnökénél bebiztosította magának a későbbi munkakezdést. Erre igazán súlyos oka van, nemde?“ Kinyújtotta kezét Meyer felé, de annak már nem volt kedve a további enyelgéshez. Rendkívül elégedett volt azzal, amit elért, s most már csak arra törekedett, hogy minél előbb megszerezze a szükséges információkat. Minél előbb ott akart vele lenni az irodájában. Igazi James Bondnak érezte magát és már az is eszébe jutott, ha Eileenon keresztül nem sikerül megszereznie az adatokat, meghívja főnökét, Turtont a jövő hónapra Kaliforniába a repülési találkozóra. Ott leitathatná, megismertethetné egy előre felfogadott „szépséggel“, és ez már gondoskodna a többiről, beleértve a kompromittáló felvételeket is. Ez lenne az igazi! Turton a markában volna, és akkor szorongathatná meg, amikor csak szüksége lenne rá. A hasonló gondolatokat azonban gyorsan elhessegette és gondolatban jól lehordta magát. A realitásokhoz kell tartania magát, Elieenhoz. ÚJ SZÚ 15 Elvitte őt a hivatalába és jólnevelten egészen az irodájába kísérte. Még ezelőtt, az úton, engedélyt kért tőle, hogy elintézhessen néhány telefont. Vagy fél órán át telefonált egy csomó ismerősével és barátjával, de több beszélgetést csak megjátszott. Közben éberen figyelte, hogyan nyitja ki Eileen a páncélszekrényt és szedi ki belőle az íráshoz szükséges dolgokat. Látta, hogyan teszi a gépbe a befejezetlen jelentést és a diktafon szalagjáról folytatja a szükséges jelentés írását. Fülhallgatójából kétséget kizáróan kihallatszott, hogy a jelentésben, amelyet ír, nemcsak Szaúd-Arábiába, hanem a Közel- és Közép-Kelet egész térségébe irányuló fegyverszállítmányokról van szó. Ismét egy telefonbeszélgetést játszott meg felettesével, cége igazgatójával. Eileen pár perc alatt kész volt, az utolsó oldalt hozzákapcsolta a többihez és főnöke postarekeszébe tette. Megírt még két rövid levelet, és ezeket is ugyanabba a rekeszbe tette, majd félretette a diktafon fülhallgatóját. „Nem értem, Ben, hogy ennyi, a munkáddal járó gond mellett hogyan lehetsz ilyen szórakoztató és hogyan győzöd mindezt. Attól tartok, csodálni foglak.“ Kicsit gondterhelten nézett rá. „Azt nem teheted, Eileen, erről le kell, hogy beszéljelek. Nős vagyok és jelentős kötelezettségeim vannak. Inkább azt mondd meg, kedvesem, kérsze-e egy kávét?“ „Nagyon szívesen. De tudod mit? Te megvársz itt, és én máris hozom.“ Eileen kiment a helyiségből. Ez volt az a pillanat, amelyre Meyer várt és amelyre már lakásán is készült, ahol mutató- és hüvelykujja belsejére ragasztószalagot vitt fel, hogy szükség esetén ne hagyjon semmilyen ujjlenyomatot. Villámgyorsan, ügyesen kiemelte a rekeszből a fegyver- szállításokról szóló jelentést és saját irattáskájába süllyesztette. Amikor Eileen visszatért, már újra a telefonnál volt. A kávét nyugodtan, lassan itta, az izgalom minden jele nélkül. „Szeretném, ha eljönnél velem ebédelni, Eileen. Remélem, nem utasítasz vissza.“ „Szívesen veszem a meghívást. Igazán kedves vagy. Sietnünk kell azonban, hogy kettőre készek legyünk. A főnöknek azután szüksége lesz rám.“ Meyer gyors búcsút vett és irodájába ment, amely a Pentagon közelében volt. A nyolcoldalas, szigorúan titkos dokumentumról három xerox-másolatot készített, és sietett vissza Eileen irodájába. A titkárság azonban üres volt. Eileen asztalán üzenetet talált: „Ben, nagyon sajnálom, de nem mehetek az ebédre. Rosszul lettem és hazamentem.“ És most mi legyen? - gondolta Meyer. A szigorúan titkos dokumentum visszaadását egy kicsit másképpen képzelte el. Vissza akarta csempészni a rekeszbe, még mielőtt ebédelni ment volna Eileennel. Most azonban teljesen valószínű, hogy a titkárnő átadta reggeli munkáját főnökének, még mielőtt elment volna haza. Eszébe jutott, nem keresi-e már valaki az iratot? Ezt azonnal kizárta. Ebben az esetben Eileen irodája már a feje tetején állna. Tanácstalan volt ebben a váratlan helyzetben. El kellett hagynia az irodát, nem várhatott a döntéssel. A dokumentumot ezért a postarekeszbe tette és lefedte egy tiszta papírlappal. Úgy képzelte, hogy ha Eileen holnap reggel megtalálja ott, azt fogja hinni, sietségében figyelmetlen volt, és ott felejtette. Biztosan nem lesz neki gyanús a dolog, s ami még fontosabb, nem fogja őt gyanúsítani és nem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Megnyugodva gyorsan elhagyta az irodát. Szerencséje volt, mint mindig. Senki sem látta őt. A következő nap reggelén, amikor Hughes tábornok, a Pentagon különleges biztonsági osztályának vezetője belépett titkárságára, néhány alárendeltje várt ott rá. White hadnagy hozzálépett és diadalmasan átadta neki a nyolcoldalas szigorúan titkos dokumentumot. „Turton titkárságán találtam a postarekeszben, csak egy tiszta papírlappal takarták le.“ A tábornok a dokumentumot nézegeti, és közben hallja, ahogyan Dhillon kapitány megjegyzi: „Tábornok úr, kérem, veregesse már meg White vállát, mert még valami baja lesz. Nem lehet vele bírni!“„Kitűnő, hadnagy, legény a talpán. Ami a többit illeti, az ok arra, hogy meghívja magát egy jó italra. Nem volt ilyen fogásunk már hosszabb ideje“ - dicsérte White hadnagyot a tábornok, majd folytatta: „A további vizsgálatot csak én folytatom. Az esetet tekintsék teljesen titkosnak, s nem tudhat róla önökön kívül senki.“ Eileen Davis kimondottan hisztérikusan viselkedett az irodájában. Előtte az asztalon egy rakás papír hevert. Még egy hivatalnoknő segített neki, valamit szorgalmasan kerestek. A titkárnő a kétség- beesés határán volt. Az egyik iratköteget a másik után nézte át, és ezt csinálta már reggel óta. Amikor Hughes tábornok belépésekor felnézett, az arca több mint összetört volt. ,,Eileen, csak nem azt a szigorúan titkos memorandumot keresi a Szaúd- Arábiába, a Közel- és Közép-Kelet egyes más országaiba irányuló fegyvereladásokról?“ „Az istenért, ezt honnan tudja? Csak nem az ön emberei találták meg?“ „Igen, megtalálták, s úgy vélem ez így van jól az ön számára és számunkra is. Különben nem tudom, mit tenne. Mellesleg, tud erről a főnöke?“ „Nem, nem tud, de csak nem megy neki megmondani?“ - kérdezte ijedten Eileen a tábornoktól. „Egyelőre nem, de el kell nekem mondania, hogy ez hogyan történt.“ „igazán nem tudom. A felvétel leírását tegnap ebéd előtt fejeztem be, és oda tettem, a főnök postarekeszébe. Ezután szabadot kértem Turton úrtól, mivel nem éreztem jól magam. Távozásom előtt átadtam neki az előkészített postát, és meg vagyok győződve, hogy a szigorúan titkos anyag is ott volt.“ „Amint láthatja, nem volt. A dokumentum egész éjszaka abban a rekeszben hevert, ahová a főnök postáját rakják, egészen addig, míg fel nem fedezte egyik munkatársam. Egy tiszta papírral volt letakarva.“ „Az lehetetlen, tábornok.“ „De igen, kedves Eileen. Különben miért lennék itt. Mellesleg két napja, délután, amikor Turtonnál jártam, láttam egy szépfiút, ahogy átfogta az ön vállát, miközben valamit írt. Talán éppen ezt a dokumentumot.“ „Oh, igen. És az az ember Ben Meyer volt. Bizonyára ismeri. Teljes bizalmat élvez, és szabad bejárása van a Pentagon talán összes helyiségébe.“ „Ez azonban nem jelenti, hogy megismerhetné egy szigorúan titkos dokumentum tartalmát, nem gondolja? Mondja csak, akkor tényleg azt a dokumentumot írta, vagy valami mást?“ „Azt, uram“ - felelte leverten Eileen. „Köszönöm, ennyi elég. Szerencséje van, hogy az iratok nem kerültek illetéktelen kezekbe. Talán nem lesznek semmiféle bonyodalmak. Legközelebb pedig legyen sokkal óvatosabb!“ - mondta Hughes tábornok. Hátat fordított a szerencsétlen nőnek, és elment. A Szaúd-Arábiába irányuló fegyverüzlet - az AWACS rendszerű repülőgépeket is beleértve - részletesen kidolgozott konspiráció volt és a feszültség további növelését tartotta szem előtt a Közel- és Közép-Keleten. Közvetlenül azután, hogy Fletcher tábornok a Pentagonból megismertette Meyert, a Boeing Airplane konszern képviselőjét az új fegyvereladási lehetőségekkel, majd Meyer illegálisan megszerezte az erről szóló szigorúan titkos dokumentumot, teljesen tudatosan, függetlenül a fentebb említett ügyeskedőktől beindult a jóelőre megtervezett színjáték. Az izraeli kormány óriási propagandakampányba kezdett Szaúd-Ará- bia ellen, rámutatva arra, hogy bekövetkezik az erőegyensúly komoly megbontása és veszélybe kerül Izrael biztonsága. Hasonlóan az Egyesült Államok politikai köreiben is bírálatok hangzottak el a tervezett szaúdi fegyverüzlet címére. Egy csoport kiállt az egyezmény mellett, egy másik - az Izrael-barát - ellenezte azt. Szaúd-Arábia, a dráma harmadik szereplője hivatalos nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy a fegyverüzletnek a Kongresszus által történt jóváhagyása az amerikai kapcsolatok őszinteségének vizsgája nemcsak Szaúd-Arábiával, hanem egyáltalán az arabokkal szemben. Ez a látszatvita megfelelő keretet biztosított az amerikai fegyvergyártó monopóliumok előnyös üzlete lebonyolításához, és biztosította az USA agresszív stratégiai érdekeinek megvalósítását elsősorban a Perzsa-öböl térségében. A kampány kirobbantása hatással volt az AWACS- repülögépek eladásával foglalkozó szigorúan titkos dokumentumok eltűnése és előkerülése kivizsgálásának folyamatára is, a résztvevő személyek akarata ellenére. A memorandum eltűnéséről és előkerülésének körülményeiről tudomást szerzett Turton, Eileen Davies főnöke, és nemcsak az eltűnés alapos kivizsgálásához ragaszkodott, hanem titkárnőjének is azonnali hatállyal felmondott. Eredeti elhatározásával ellentétben, Hughes tábornok kénytelen volt a tovu^oi vizsgálatot folytatni. Alig egy hét telt el, s a látszólag bonyolult ügy teljesen világos lett. Eileen, a szerencsétlen titkárnő csak tudatlan eszköz volt egy sokkal dörzsöltebb valaki számára. Minden arra mutatott, hogy ez a valaki nem lehet más, mint Bemard H. Meyer, a Boeing befolyásos, magabiztos és szükség esetén mindenre képes munkatársa. Bizonyítékokra volt azonban szükség ellene, és ezeket nem , volt könnyű megszerezni. Eileen lett a Meyer elleni vádemelés kulcsfontosságú személye. De óvatossága szinte határtalan volt, és a hazugság- vizsgáló is csődöt mondott nála. Hughes tábornoknak ekkor támadt az az ötlete, hogy létre kell hozni egy olyan helyzetet, amelyben Eileennek váratlanul szüksége lesz egy nagyobb összegre. Feltételezte, hogy ilyen szorult helyzetben minden bizonnyal Meyerhez fordul. S ez már bizonyíték lesz. A megfelelő alkalom váratlanul, magától adódott. Eileen Davies nem éppen sikerült lánya egy New York-i áruházban dolgozott, s éppen akkoriban sikkasztott kétezer dollárt. Börtönbe került, s a bíróság csak jelentős összegű kaució ellenében volt hajlandó szabadon engedni őt. Minden a tervek szerint ment. Eileen nehezen viselte lánya bebörtönzését és igyekezett kapcsolatba lépni Meyerrel, de nem találta. Meyer ugyanis tudta, hogy gyanúba keveredett, s igyekezett elkerülni a Pentagont; inkább utazott. Mivel Hughes figyelemmel kísérte őt, és így - természetesen megfelelő módon - tájékoztatni tudta hollétéről az elkeseredett Eileent. New York La Guardia repülőterén Meyer a Hertz autókölcsönző cég pultja előtt állt sorba kocsiért, amikor feltűnt Eileen. Rossz előérzete támadt, a szíve hevesen kezdett verni. A nő, miután a szemére vetette, hogy bujkált előle, azonnal a tárgyra tért; „Sürgősen szükségem van 3 ezer dollárra. Ha nem adsz, holnap reggel elmegyek Hughes tábornokhoz és elmondom neki, amit tudok.“ „Várj, Eileen, ne bolondozz!“ „Elmondok neki mindent, ahogy a lakásodon voltunk, ahogy megpróbáltál belőlem mindent kiszedni. Elmondom, hogyan örültél, amikor a memorandum megírása után felajánlottam, hogy hozok kávét.“ „Azt mondtam, hallgass! És ha adnék is, ki hord a zsebében 3 ezer dollárt?“ „Hát adj egy csekket, és minden rendben lesz. Különben még most felhívom a tábornokot.“ Meyer kitöltötte a csekket és mosolyogva Eileennek nyújtotta. „Mégiscsak szeretlek, Ben! Ha Washingtonban leszel, feltétlenül hívj fel“- mondta Eileen, és elegáns mozdulattal a keblébe rejtette az értékes papírt. Meyer abban a pillanatban döntött. Tudta, hogy egész hátralevő életében zsarolni fogja őt ez a ravasz nő. Egy • gyors kocsit vett kölcsön, és elindult Washingtonba. Holdfényes éjszaka volt. Az autópályán ebben a kései órában szinte nem is volt forgalom. Meyer ismerte az utat, tudta, merre fog menni Eileen. Az egyik kanyarban teljes gyorsaságban úgy előzte a nőt, hogy az - igyekezetében, hogy megakadályozza az összeütközést - kénytelen volt hevesen oldalra rántani a kocsit, és ez volt a veszte. Autója néhány bukfenc után egy facsoportnak vágódott. „Remélem, sikerült“ - mondta magában Meyer és a roncs felé tartott. Már néhány méterről látta, hogy a nő a volánnak ütközött. Arcát megvilágította a holdfény. Eileen Davies halott volt. Meyer gondolkodás nélkül átnyúlt a kitört ablakon és ruhája kivágásából kivette a vérrel átáztatott csekket. Meyer most már megnyugodott. Beült a kocsiba és lassú tempóban folytatta útját washingtoni lakásába. (OPL) Vége 1984. Vili. 17. *
