Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-10 / 32. szám
• A Felhőjátékban Múltakról a mának Nem mondhatnánk, hogy nem láttunk történelmi eseményekről dokumentumfilmeket (-összeállításokat) a televízió megjelenése előtt. Láttunk a moziban, meg olykor az iskolában is vetítettek ilyet számunkra tanáraink a tudományos-ismeretterjesztő filmek között. A műfaj virágkora mégis a televízió elterjedésével kezdődött, sőt, igazi televíziós műfajjá vált, amely- és ez nem mellékes- népszerű is a nézők körében, itthon és külföldön egyaránt. Ez a népszerűség és a tévé által kínált lehetőségek újabb és újabb dokumentumműsorok készítésére serkentik az alkotókat, akiknek a munkája révén élvezetes, tanulságos történelemórákban van részünk. Eddig ismeretlen képeket tárnak elénk múltbeli korszakos eseményekről, kiegészítve a róluk könyvekből szerzett - de sokszor bizony hiányos- tudásunkat. Nem túlzás azt állítani, ha nincs a televízió, a sok-sok archivális, önismeretünket is gazdagító dokumentummal talán sosem találkozunk, legfeljebb a kutatók, szűk szakmai körök. A szüntelenül korszerűsödő televíziós technikának köszönhetően pedig eleven formákban kerülnek a néző elé a régi képek - a Csehszlovák Televízióban mostanában a Szlovák Nemzeti Felkelésről például, -borE gyszer csak azt vettem észre, hogy kínos a csend. Ebédről jött, sietett; vártam, hadd fújja ki magát. Ö sem szólt egy szót sem. Az ujjaival játszott az asztalon. Először lassan, finoman, aztán gyorsan, egyre gyorsabban. Amikor megszólalt, hangja hűvös volt és kihívó. * - Nos? - koppintott a kezével. - Mivel kezdjük? - A bún és bűn- hódés Dunyájával? A tisztességgel, az elvekkel, a kiszolgáltatottsággal?- Előbb másra vagyok kíváncsi. Szeret tükörbe nézni?- Nem. Ritkán nézek bele.- Kár. Megkérdeztem volna, milyennek látta magát például ma?- Nem hiszek a futó pillantások jelentőségében. Meg mit is állapíthattam volna meg úgy hamarjában magamról?- Ez izgat engem is. Itt a tükör az öltözőjében, elég, ha egy picit balra fordul, máris szembenézhet önmagával.- Most azt akarja, hogy gyorsan feltérképezzem, milyen is vagyok? Röviden, tömören úgysem tudnám elmondani...- Nem baj, lehet máshogy is.- De akkor meg nagy szavakat használnék és azt sem akarom. Maradjunk hát abban, hogy nem vagyok könnyelmű, bár egyszer- ketszer talán az sem lenne baj. Mindenem a munka, valójában csak ennek élek, s ezzel is úgy vagyok, hogy egyszer elkeserít, máskor meg azt mondom, így van rendjén.- Lendít a kedélyállapotán, na elégedett a tükörképével?- Engem nem érdekel a tükör. Nem vagyok rá kíváncsi! Számomra csak egy bútordarab, nem más.- Akkor miből tudja, hogy formában van-e vagy nem?-Abból, hogy jó napom van, hogy jó a közérzetem, abból, hogy örülök a munkának, hogy helytállók a szerepben, abból, hogy hiányoznak a barátaim...- Hogyan alakultak a dolgai ezen a héten?- Nagyszerűen. A tévében egy ördögi nőt játszottam, aki csak úgy falja a férfiakat és magabiztosan, szinte megállíthatatlanul tör előre a maga útján. A Vynohrady Színházban pedig Dunya a legújabb feladatom, s ez is kedvemre való szerep- Nem lenne most nagyobb az öröme, ha Dunya helyett Szonyát játszaná?- Dosztojevszkijnél minden szerep pontos jellemet jelent. Dunya például kiegyensúlyozott, becsületes ember, aki bátran belenézhet mások szemébe, s mindennek a tetejébe harmonikusan él, tehát igazi emberi sorsot mutathatok meg.- Magáról is elmondhatja, hogy harmonikusan él?- Igen. De meg is fizettem érte. Előttem is beigazolódott az élet íratlan törvénye: a boldogságnak tényleg nagy ára van. Csak azt ne kérdezze, hogy mekkora.- Miért? Elkeseredik, ha ezen töpreng?- Hagyjuk ezt! Maradjunk abban, hogy a rosszból nekem is kijutott, mint másoknak.- Mit gondol, mitől volt olyan páratlan sikere a Kórház a város szélén című sorozatnak, amelyben ön Blazej doktor feleségét alakította?- A kórház varázsától. Attól, hogy egy kicsit mindenki ismeri azt a légkört. Egyébként engem is rabul ejtett a fehér falak világa. Azt hiszem, ha még egyszer születnék, csak orvos lennék.- Ez meglep. Azt hittem, a színészi játéknál semmi sem érdekli jobban.- De, az emberi test. Meg az, hogy segíthetnék másokon.-Akkor mégis, mi tartja ezen a pályán?- A kaland. A fantasztikus kaland, hogy mindig más valaki lehetek. Persze, mint mindennek, ennek is van rossz oldala: néha olyan szerepeket is el kell játszanom, amelyekhez semmi kedvem sincs.- Maár Gyula filmjében, a Felhőjátékban hogy érezte magát?- Pompásan. Minden inspirált ebben a filmben. A rendező bizalma - hogy egy-két fotó alapján főszerepet adott, a helyszín, a forgatás légköre, az, hogy minden pontosan ki volt találva... egyedül a nyelvben nem tudtam orientálódni. De egy mondatot azért magyarul is megtanultam a szövegemből: „Ha nem csókol meg, a térdébe harapok!“ jól mondtam?- Bólintottam - majd mindketten felnevettünk. Azt hittem, ezzel be is fejeztük a társalgást. Hát mégsem igaz, amit a háta mögött suttognak róla, villant át az agyamon. Hogy nincs az a pénz, amiért kitárulkozna, olyan dacosan védi belső világát, hogy nehéz eset és olykor-olykor csípős megjegyzései vannak - én nem ezt tapasztaltam. De még fel sem álltam a székről, amikor keményen, határozottan kijelentette, hogy mielőtt leadnám a cikket, neki el kell olvasnia. Nem azt mondta, hogy látni szeretné - neki el kell olvasnia SZABÓ G. LÁSZLÓ A harmadik évezred - ma kezdődik Annak idején állítólag vitatkoztak arról, hogy mikór kezdődik, illetve kezdődött a 20. század, 1900. január 1 -én vagy 1901. január 1-én! Meglehetősen oktondi kérdés volt ez. Ugyanilyen oktondi dolog lenne, ha mi most arról kezdenénk töprengeni, melyik évben, 2000-ben vagy 2001 -ben kezdódik-e majd a harmadik évezred. Fontosabb kérdés ennél, hogy milyen lesz ez az újabb évezred. Erre válaszolni persze még a legjobb futurológusok se mernének, egyet azonban mindnyájan tudunk róla. A technika, az elektronika, a mikroelektronika, a robottechnika, a biotechnológia és más modern termelési technológiák kora lesz. És erre már most kell gondolnunk, valamennyi területre szakembereket nevelnünk. A mai szakmunkástanulók éppen az ezredfordulón lesznek a legproduktívabb korban. Ezért kezdődik már ma a harmadik évezred. így bizonyára senkit nem lep meg annak a televíziós ciklusnak a címe - Az ezredforduló nemzedéke -, amelyet a szakmunkás- tanulók számára a jövő év elejétől kezd sugározni a Csehszlovák Televízió, heti harminc percben. A műsor olyan kérdésekkel és problémákkal foglalkozik majd, mint például a szakoktatók-peda- gógusok és a tanulók közötti kapcsolat új formái, a tanulmányi eredmények és a gyakorlati készség, amatőr művészeti tevékenység, sport, szakköri munka stb. Ennek a hosszú távú ciklusnak az előkészítésében részt vesznek a művelődési műsorok szerkesztőségei valamennyi kerületben, az illető kerület szakmunkásfiataljainak közreműködésével. M. B. IV Meglepően sokan foglalkoztak már a detektívtörténeIVI tek elemzésével. (. . .) az embernek már-már az az érzése, hogy aki nem tud egy jó bűnügyi történetet írni, az kötelességének érzi legalább a műfaj elméletet kidolgozni. Mely műfaj nevének egyébként nemcsak magyarul, de angolul is számos szinonimája van, kezdve a tartózkodó, viktoriánusán brit „tale of detection“-tól egészen az őrjítően amerikai ,,whodunit“-ig. („Osztkitette“, fordíthatnánk.) Egy negációban persze a legtöbb tudós szerző egyetért: a krimi nem művészet, jó esetben nem is akar annak látszani, tartalma a rejtély, eszköze a logika, s a katarzist a végső soron mindig pofonegyszerű megoldás helyettesíti. A krimi alighanem a mese és az újságriport sajátos ötvözete (riporton ezúttal nem vállaíatigazga- tók optimista nyilatkozatait, hanem szenzációkra éhes vérbeli újságírást értve), vagy még rövidebben városi mese, az urbánus életforma jellegzetes kalandműfaja. A történet persze játszódhat falun vagy távoli kastélyban is, de ilyen esetben is jelentkeznie kell benne legalább az idegen, külső elemnek, hiszen zárt, tradicionális közösségekben nincs szükség zseniális nyomozóra a történések és indítékaik felderítéséhez. A huszadik század első felében „aranykorába“ jutott detektívirodáimat a nyomtatott sajtó új vetélytársa, a televízió mohó érdeklődéssel fedezte fel magának: s ahogy kialakult a televíziós mese legnépszerűbb formája, a sorozat, úgy lett a képernyő jellegzetes hőse a felügyelő, a nyomozó, a detektív, a nyominger. (Erre is sok szép szavunk van.) Ezzel már el is jutottunk a tévékrimi egyik jellegzetes vonásához: míg a bűnügyi irodalom elsősorban amatőr nyomozókkal oldatja meg a rejtélyt, sokszor meg is fricskázza a profik tehetetlenségét, addig a televíziós változat szívesebben alkalmaz rendőrségi alkalmazottakat, esetleg rendőrségen kívüli, de hivatásos detektíveket, ügyvédeket, hajdani hekusokat. Talán nem feltétlenül konformizmusból: egyszerűen nehéz lenne hitelesíteni, hogy a civil foglalkozású főhős hétről hétre, a sorozat legvégső kifulladásáig újabb és újabb gyilkosságokba botlik, s még ideje is jut kinyomozásukra. Ennél is lényegesebb újítás, hogy a tévékrimik jelentős részében a néző kezdettől fogva tudja, ki a gyilkos, s a történet a tettes és a detektív közti küzdelemre épül: az irodalmi krimiben az ilyesmi ma is kivételnek számít, többnyire csak a „ponyva ESTÉNKÉNT A FELÜGYELŐ ponyváján" torouinat elő. Végül, a tévékrimiknek csínján kell bánnia a logikával, a történet (legalábbis a videókorszakig) nem lapozható vissza tetszés szerint elejtett utalásokért, így tempójának a rest gondolkozásúakhoz kell igazodnia: véres, titokzatos, vagy éppen humoros betétekkel szórakoztatni azokat, akiknek agya túl gyorsan cikázna végig a talányon. Meglepő, hogy a közhelyesen „izgalmasnak“ ítélt, a pedagógiailag éppen ezért kárhoztatott tévékrimik valójában mennyire az állandóságra, az ismert dolgok ismétlődésére, a sémára épülnek. A sorozatok lényege a „pattem“, a minta visszatérő érvényesülése, a jól ismert szemhunyo• San Francisco utcáin rítások, rápipázások, látszólagos megtorpanások és diadalmas keresztkérdések szertartása: a dolgoknak az az eltéríthetetlen rendje, melyben végső soron mindig minden ugyanúgy történik.. A történet hétről hétre kísértetiesen hasonló fejlemények, sőt, gesztusok között jut el a bűn nyitányától a végkifejletig, a bűnös bukásával beteljesülő „igazság pillanatáig“, mintegy az eleve elrendelés kategó riáját zanzásítva képernyőre. Az állandó, ismétlődő motívumok természetesen a detektívirodalomban is helyet kapnak; még a meséből erednek: de közel sem olyan szájbarágóan, néhány mozdulatra lecsupaszítottan, primér vizualitásban, mint a tévikrimikben. Szeressük bármenynyire is a televízió folytatásos bűnügyi meséit, alighanem el kell ismernünk: nem kristálytiszta logikájukkal, választékos feladványaikkal, agyafúrt szerkesztésükkel kötik le figyelmünket. Amit viszont a tévékrimi tud és legtöbbször vállal is, az a bűn közegének sokszor mesterkélt, de gyakran szociográfiától sem teljesen idegen megjelenítése, a „bűnös élet“ vonzásában és kötésében élők világának bemutatása. Már csak ezért sem viheti sokra a krimisorozatokban a civil foglalkozású amatőr nyomozó: a főhősnek, legyen bár mégoly tisztességes és kispolgári hátterű detektív, benne kell élnie abban a környezetben, ahol természetes ; és mindennapos a bűn, ahol az ártatlanoknak is okuk van rettegni a tanúskodástól, az igazság feltárásától. Ismerjük ugyan a dalt, hogy „az alvilágnak nincs romantikája“ - de a tévékrimiktől mégis azt várjuk, hogy ebbe a közegbe kalauzoljon alá minket, ne csak egy bűnesetet oldjon meg diadalmasan, de a törvényen kívüli élet szubkultúrájában is otthonosan mozogjon. A televíziós sorozatok ilyen értelemben az Agatha Christie-féle arisztokratikus magasiskolától egyértelműen visszakanyarodnak a műfaj egyik ősforrásához, a bűnügyi riporthoz, a neves detektívek folytatásos eseteihez. (...) A tévékrimi, már említett jellemvonásai miatt is, valójában meglehetősen ártalmatlan szórakozás: s minden epizódja az igazság tökéletes diadalával győzedelmeskedik. E műfajban a tettest mindig elfogják és megbűnhődik: míg |jj jjjfj a tévéhíradóban - hogy csak néhány példát említsünk - az Idi Aminok, a Pol Potok és az emberevő Bokassza császárok megússzák, biztos menedékben pihenik, ki bűneiket... (Rövidített szöveg) HEGYI GYULA 1984. Vili. 10 flül Prágai találkozás Hana Maciuchovával
