Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-10 / 32. szám
ÚJ sxú 15 Az amerikai hadiipari monopóliumok politikájának szerves részévé vált az ipari kémkedés. Nemcsak a külföldi vállalatokkal szemben folytatják, hanem egymással szemben is. Minél többet szeretnének markolni, s ennek érdekében rafinált és könyörtelen módszereket alkalmaznak. Érdeklődésük homlokterében az áll, hogy előnyös állami megrendelésekre tegyenek szert a Pentagon részéről új típusú fegyverek gyártására, és biztosítsák ezek eladását a világ legkülönbözőbb részein, akár a feszültség szítása és háborús konfliktusok kirobbantása árán is. Az államkassza bőkezű megrendeléseinek biztosítása és a hadiipari gyártmányok eladása a legnagyobb monopóliumok közti titkos és könyörtelen konkurrencia- harc feltételei között folyik. Képviselőik bejáratosak a Pentagonba is, és az információk megszerzése során úgy viselkednek, mintha ellenséges kémszervezetek, nem pedig amerikai vállalatok parancsára járnának el. A halálgyárosok és ügynökeik tevékenysége nagyon kiterjedt, s a korrupció lehetővé teszi számukra, hogy a legtitkosabb információkhoz is hozzájussanak. Feladataik teljesítéséhez minden eszközt felhasználnak, s ha kell, a bűnténytől sem rettennek vissza. Magával ragadja őket a dollár utáni hajsza, életük egyedüli értelmévé válik. Megsokszorozza a katonai-ipari komplexum koncentrált hatalmának fenyegető veszélyét, amelynek politikája - képviselői által az USA jelenlegi kormányában - teljesen tudatosan fenyegeti az egész világ békéjét. * * * 1981 márciusának második felében járunk. Az Amerikai Egyesült Államok fővárosának lakói igazi tavaszi napra ébrednek. A friss, napfényes reggel többségükben új vágyakat és reményeket ébreszt. Egyesek számára viszont az átvirrasztott éjszaka utáni fáradság és csalódottság szinonimája. Bemard H. Meyer, a Boeing Airplane, a repülőgépeket, irányított lövegeket és más fegyvereket gyártó egyik legnagyobb monopólium képviselője a szerencsésebbek közé tartozik. Egy nyugodt éjszaka volt mögötte, és kíváncsisággal telve várt a Pentagon közelében, a Potomac klub előtt Eric Fletcher tábornokra. Egy hete már, hogy elfogadta ebéd meghívását, és még mindig kétségei vannak, mit is akarhat tőle Fletcher több mint négyéves hallgatás után. Végre látja, hogy jön. Bemard észreveszi, hogy a tábornok, aki igyekezett mindig méltóságteljesnek mutatkozni, a szívélyes üdvözléskor kicsit ideges. Sietség nélkül követi ót a jól ismert klubba, megállnak a bárpultnál, hogy szokás szerint megigyák kedvenc aperitifjüket. Meyer figyeli Fletchert és visszaemlékezik, hogy tíz évvel ezelőtt a tábornok mélységesen megsértődve utasította vissza a megvesztegetési összeget azért, hogy az új bombázó repülőgép tervezetéről való döntés során az ő vállalata javára szavazott. Akkor ezt méltatlannak minősítette és kifejezésre juttatta, hogy rangja és helyzete a közérdekek védelmezőjének feladatát szabja meg neki. Mint a legfelsőbb repülési tanács tagja azonban már akkor is Meyer vállalatát támogatta, mivel véleménye szerint a vállalat új stratégiai bombázójának prototípusa garantálta a szükséges repülési tulajdonságokat és a korábbi, már bevált B—47 és B-52 bombázók továbbfejlesztését jelentette. Meyer tudta, hogy Fletcher tekintet nélkül a korábbi személyes nézeteltérésekre, meggyőződésből szavazott a Boeing mellett, amely végül is győzött a versenyben. Azóta csak néhányszor beszélgettek, és tudatosan kerülték a korábbi együttműködés felemlegetését. „Mi nyomja a szívedet, Eric?“ - kérdezte ezért türelmetlenül nyomban azután, hogy befejezték az ételválasztás szertartását. „Több dolog is, Ben. Elsősorban személyesen a te számodra és a Boeing számára van egy érdekes információm, amely bizonyára örömet okoz a koncern vezetőségének és neked nem kis összeget jövedelmez. Másodszor, úgy döntöttem, hogy mégis nyugdíjba megyek, és tudni szeretném, hogy mit tudsz tenni az érdekemben.“ „De hiszen tudod, Eric, hogy ha rólad van szó, mindig kész vagyok segíteni. Megtárgyalom a Boeingnél való alkalmazásod kérdését és hiszem, hogy te is elégedett leszel. Azonban mi az az információ?“ „A Pentagon ajánlása alapján a Fehér Házban döntés született arról, hogy a Perzsa-öböl térségében stratégiai katonai támaszpontot építenek, amely nemcsak saját nagyhatalmi érdekeinket biztosítaná, hanem ezzel együtt megfelelő hídfőállás lenne a szovjetekkel vagy a szövetségeseikkel szembeni esetleges háborús konfliktuskor“ - kezdett bele bizalmas tájékoztatásába Fletcher, és közelebb hajolt Meyerhez, hogy teljesen lehalkíthassa szavát. Majd folytatta: „Készséges szövetségesre találtunk a szaúdi rezsimben, amely egyetért ezzel a tervünkkel és kész megvenni mindazokat a fegyvereket és hadifelszerelést, amelyet el kell oda juttatnunk. Elsősorban az AWACS felderítő rendszer támaszpontjait akarjuk kiépíteni, minek keretében az első szakaszban 8,5 milliárd dollár értékű fegyvert szállítunk oda és biztosítjuk a katonai berendezések, a hangárok, műhelyek, javítók, raktárak és más kiszolgáló létesítmények felépítését 30-40 milliárd értékben.“ „Konkrétan, Eric, milyen fegyverekről van szó?“ - érdeklődött Meyer leplezetlen kíváncsisággal. „Ne légy türelmetlen, Ben. Mindjárt odajutok. Csak azt akarom, hogy a szükséges összefüggésekkel együtt légy tájékoztatva az egész ügyről“ - nyugtatgatta őt Fletcher. „Az első szállítmányban öt E3A típusú, AWACS rendszerű repülőgép, a vállalatotok hat KC 135 típusú ciszternarepülőgépe lesz, továbbá hét földi radarállomás az AWACS repülőgépekkel való kapcsolattartásra, 62 darab F-15-ös gép és 1177 AIM-9 típusú levegő-levegő irányított lövedék, amelyeket ugyancsak a ti cégetek szállít a légierőnek. Áz előzetes kontraktus keretében természetesen más szállításokra is sor kerül. Egyvalami biztos, Ben“ - folytatta Fletcher, - „a Boeing Airplane ennek a programnak a keretében, amely folytatódni fog más stratégiai térségekben is, új megrendeléseket kap 25 darab KC 135 típusú repülőgépre, három és fél ezer AIM-9 lövedékre és számos katonai berendezés, hangár, javítóműhely és pótalkatrészraktár építésére. Az egész ügyet egyelőre titokban tartják és gyorsított eljárással akarják megvitatni a Kongresszusban, amint befejeződnek a bizalmas tárgyalások az izraeli kormánnyal, amelyet előre tájékoztattak erről az intézkedésünkről, hogy meg lehessen előzni az esetleges nézeteltéréseket. Az izraelieknek kezdetben fenntartásaik voltak a Szaúd-Arábiá- nak való fegyvereladással szemben, de végül tudomásul vették döntésünket, mint saját biztonságuk megszilárdítását. Megértették, hogy a szaúdi rezsimmel kötött egyezségünk lehetővé teszi jelentős katonai kontingens állomásoztatását Arábiában, feltételeket teremt a közvetlen katonai intervencióra egy konfliktus esetében és a nagyon operatív hírszerzési együttműködésre Izraellel közvetlenül közös stratégiai érdekeink térségében. A Tel Aviv-i kormány kézhez kapta a Fehér Ház biztosítását arról, hogy az AWACS rendszerrel szerzett valamennyi információt haladéktalanul megkapja. Láthatod, Ben, hogy ezt jól kitalálták. A Szaúd-Arábiába előnyösen eladott fegyverek nemcsak az Egyesült Államok, de Izrael érdekeit is szolgálni fogják. Sőt Izrael - a szaúdi rezsimnek nyújtott katonai segítség ellensúlyozására - újabb 600 millió dolláros fegyvervásárlási kölcsönt kapott. És ez, Ben, újabb lehetőség, amelyet ki kell használni, még ha egyelőre nem is ismerjük a kilátásba helyezett vásárlások struktúráját. A részletesebb információk Turtonnál vannak, aki az egész program üzleti részét intézi. Jó lenne bejutni hozzá. Feltételezem, hogy vannak ott valamilyen ismerőseid“ - fejezte be bizalmas tájékoztatását Fletcher, aki elégedett volt, hogy láthatta partnere leplezetlen érdeklődését. „Ne félj, Eric, amire szükségem lesz, azt megtudom Turton munkatársaitól vagy valaki mástól, aki még engedékenyebb“ - jegyezte meg magabiztosan Meyer, és felemelte poharát. „És kitől, ha szabad érdeklődnöm?" „Az már az én dolgom. Akár magától a kongresszusi védelmi bizottság elnökétől, vagy egyenesen Turtontól.“ „Ebben erősen kételkedem“ - mondta Fletcher. - „Egyikük sem szivárogtat ki semmit a nyilvánosságra vagy az üzleti körökbe.“ „Illúzióid vannak, Eric, ami ezeknek az embereknek az államtitkok megőrzése iránti kötelességtudását illeti. Bízd ezt rám és meglátjuk! Inkább azt mondd meg nekem, milyen állásra tartasz igényt a cégünknél nyugdíjba vonulásod után?" „Nincsenek túlzott igényeim, ne félj. Megelégszem egy 45 ezer dolláros hely- lyel“ - közli a tábornok és árgus szemmel figyeli ravasz és mindenre kész társát. „Megbeszélem a főnökkel. Biztosan találunk valamit, amivel elégedett leszel. Hiszen tudod, hogy cégünk értéke',íi tudja eddigi szolgálataidat. Amit az előbb közöltél velem, azt is bizonyára nagyra fogják értékelni. Legelőbb azonban biztosítanom kell tájékoztatásod kihasználását és a további részleteket. És már tudom is, hogy hol kezdjem!“ „OPL“ (Folytatjuk) • Az amerikai Langley támaszpontról Szaúd-Arábiába tartanak az F-15-ös gépek Van kiút az atomzsákutcából Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke június 4- én az ír parlamentben mondott beszédében újra tárgyaló- asztalhoz hívta a Szovjetuniót. Emellett azt állította, hajlandó megvitatni az erő nem alkalmazásának elvét Európában, de azt a kikötést tette,,hogy az ilyen megegyezés nem vonatkozhat az atomfegyverekre. A Fehér Ház vezetője tehát lényegében azt ajánlja, hogy hunyjanak szemet afölött, ami éppen a probléma lényege. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy mostanában volt egy nevezetes esemény második évfordulója: 1982. június 16-án a Szovjetunió az ENSZ második rendkívüli leszerelési ülésszakához üzenetet intézett, s ebben kötelezettséget vállalt arra, hogy elsőnek nem alkalmaz atomfegyvert, és valamennyi atomhatalmat arra szólította fel, hogy kövesse a példáját. A Szovjetuniónak az a kötelezettségvállalása, hogy elsőnek nem alkalmaz atomfegyvert - ma is érvényes. Mint helyesen jegyzi meg sok politikus és katonai szakember számos országban, ez a kijelentés egyszerűsége és egyúttal nagyfokú hatékonysága révén lenyűgöző. Ha valamennyi atomhatalom lemond az atomfegyver alkalmazásáról, az senkinek az érdekeit nem csorbítja, és senkinek a biztonságát nem fenyegeti. Az ilyen kötelezettségvállalás egyikük jelenlegi fegyveres erőiben sem tesz szükségessé semmiféle lényeges átszervezést. Végeredményben nem szükséges bármilyen pótlólagos, különleges ellenőrző intézkedéseket kidolgozni. Hogy a Szovjetunió példáját kövessék, ehhez más atomhatalmaknak csak egyvalamit kell tenniük - le kell mondaniuk az első csapás koncepciójáról, azaz - más szóval - az agreszióról. Ugyanakkor az atomfegyver elsőként való alkalmazásáról történő lemondás azt jelentené, hogy sem első, sem második ellencsapás nem lesz, egyáltalán nem lesz háború. Az emberiség végre megkönnyebbülten lélegezhetne fel, és nyugodt légkörben tárgyalhatna a fegyverkezési verseny korlátozásáról, a nemzetközi kapcsolatok normalizálásáról, valamennyi ország és nép együttműködésének szellemében. De minden jel arra vall, hogy az eseményeknek éppen ilyen fordulatát nem akarják á legkevésbé sem megengedni az Egyesült Államok jelenlegi kormányzata és legközelebbi NATO-szövetségesei. Immár két éve - bár váltig hangoztatják, hogy kívánatos volna a fegyverzetek ellenőrzéséről tárgyalni - lényegében kitérnek a szovjet kezdeményezés komoly megvitatása elől, mégpedig azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy az ilyen döntés állítólag fokozza a nem atomeszközökkel folytatott háború kitörésének veszélyét. Bár közismert tény, hogy a Varsói Szerződés országai azokkal a javaslataikkal, amelyek szerint szerződést kell kötni arról, hogy egyáltalán nem alkalmaz nak katonai erőt - ezt az ürügyet megfosztják mindenféle valószerüségtól. Voltaképpen csak egy magyarázata lehet annak, hogy az Egyesült Államok az első atomcsapás nem alkalmazására vonatkozó szovjet javaslattal kapcsolatban negatív álláspontra helyezkedik. Washington és szövetségesei a valóságban arra számítanak, hogy meglepetésszerü, lefegyverző támadást intéznek a Varsói Szerződés országai ellen, és közvéleményüket erre a stratégiára és taktikára orientálják. Ez az általános megközelítés gyakorlatilag kifejezésre jutott „Az Egyesült Államok vezető védelmi irányelvedben, amelyek az 1984-1988-as időszakra és az 1985-1989-es pénzügyi évekre érvényesek. A világűr militarizálásának amerikai terveit is annak a kalandor elgondolásnak rendelték alá, hogy szavatolni kell a megelőző atomcsapás biztonságát - ezek a tervek arra irányulnak, hogy az Egyesült Államokat megbízható rakétaromboló védelmi rendszerrel vegyék körül, s a Pentagonnak szabad kezet adjanak az agresszióhoz. Senki előtt sem titok az, hogy amikor az USA közepes hatótávolságú rakétákat telepít Európába, ezeket is eszköznek tekinti arra, hogy első atomcsapást mérjen a Szovjetunióra és szövetségeseire. Az, hogy az amerikai katonai doktrína az első atomcsapásra irányul - a lehető legvilágosabban leleplezi ennek kalandor, agresszív jellegét. Vajon nem nyilvánvaló, hogy annak, aki támadásra készül, aki elsőcsapásmérő fegyvereket helyez él más országok határainál, nem érdeke bármilyen tárgyalásokat folytatni a fegyverkezési verseny korlátozásáról? Ma sajnos semmilyen más következtetést nem lehet levonni. És mit érnek e tények fényében Reagan „álbékeszerető“ felszólalásai? ,.Tárgyalni olyan körülmények között, amikor amerikai rakétákat telepítenek - jelentette ki Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke - ez csak a biztonság illúzióját keltené az emberekben, szabad kezet engedne a fegyverkezési verseny híveinek. “ A Szovjetunió, amely gondoskodik saját biztonságáról és felismeri óriási felelősségét az emberiség sorsáért, ilyen útra természetesen nem léphet. Más utat ajánl - az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján folytatott tárgyalásokat, s emellett változatlanul úgy véli, hogy az atomfegyver elsőként történő alkalmazásáról való lemondás megbízható kiindulópont lenne ahhoz, hogy kivezető utat keressenek a mai rendkívül fenyegető helyzetből. V. KORTUNOV az APN politikai szemleírója « 1984. Vili. 10.
