Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-10 / 32. szám
M isa Szedih, az energetikai főiskola hallgatója második éve a nagybátyjánál lakik Moszkvában. Első évben ezt irta anyjának Irkutszkba: „Kedves anyám, elég jól berendezkedtem. Elmondhatom, hogy a nagybátyám roppant rokonszenves, de megvannak a maga furcsaságai. Szeret énekelni, de csupán egyet fúj állandóan, és annak is a kezdetét: »Fejem fölé tegyetek majd egy szál gyer- mekláncfüvet, de ne tudja soha senki, hogy a sírban ki lehet...« Nekem egyáltalán nem tetszik ez az ének. Megpróbálom átnevelni a bácsit.“ Az anyja ezt válaszolta Misának Irkutszkból: „Kedves fiam, az a lényeg, hogy jól tanulj. Ne próbáld átnevelni a nagybátyádat. Jó ember, de valahogy régi szellemű.“ A bátyja megszerette az unokaöcs- csét, gondját viselte, és mindennap bölcs, gyakorlati tanácsokkal látta el: hogyan tűnjék ki a tanárok előtt, kivel barátkozzék és kivel ne. Misa nagy jegyekkel jutott át a második évfolyamba. A bátyja roppant elégedett volt. Egyszer azt mondta Misának:- Ide figyelj, öcsém, a tanulás az tanulás, de szerintem mégiscsak hálás kellene hogy legyél.- Kinek? Magának, bátya? — Ó, te fickó! Persze, nem nekem, hanem azoknak, akiknek köszönheted, hogy átjutottál a másodévre.- Érdekes! Vagyis, saját magamnak kell köszönetét mondanom?- Ejnye, milyen élhetetlen vagy! Inkább azt hallgatnád, mire tanítanak az idősebbek. Mondd csak, ki a közvetlen főnököd? A dékán? Nos, köszönd meg neki.- Nem értem.- Látom, hogy nem érted. Nálunk, a postahivatalban, ahol dolgozom, van egy bizonyos Marija Ivanovna. Lánya a színészeti iskolában tanul. Nahát, ez a Marija Ivanovna hetente kétszer megvendégel valakit a lánya tanárai közül.- Na és, az evészetek után a lánya tehetségesebb lesz?- Ej, te fickó! Hogy mit jelent szerinted egy lakoma? Egy olyan lehetőség ...- Bátyám, ne tömje tele a fejem ilyen képtelenségekkel! Én modern szellemű ember vagyok, és a maga efféle ügyeihez nem értek.- Úgy van! De a dékán régi szellemű ember; ő majd megérti és tudja értékelni. Röviden, nézd: hívd meg a dékánt egy vacsorára. Másnap reggel ahogy felébredt MiVARVARA KARBOVSZKAJA E6VREG*. fZEUEMV EMBER sa, a nagybátyja kézen fogta, és minden szó nélkül a konyhába vitte. A konyhaasztalon nagyszerű csendélet: egy hatalmas ezüstösen csillogó süllő, egy csíkos görögdinnye, néhány paradicsom, két üveg bor.- Tessék! - mondta nagybátyja parancsoló hangon. - Próbáld meg ne hívni, miután ennyit költekeztem! Misa szó nélkül vette fel nagykabátját, és elindult a főiskola felé. Az úton így töprengett: „Úgy látszik, ott kell hagynom a nagybátyáimat és be kell költöznöm az otthonba. Nem akarom, hogy kinevessenek miatta.“ Miközben kabátját átadta a ruhatárosnak, Tyihon Vlaszicsnak, Misa mélyet sóhajtott.- Mi a baj, kedvesem? - kérdezte Vlaszics egyetértő hangon. A diákok nagy barátja volt. - Vagy rossz jegyet kaptál?- Ugyan. Nahát... - mondta Misa.- De maga, Vlaszics, ma hogy van ilyen jó formában?- Hát ma van a születésnapom- mondta Vlaszics bizalmasan. - Ma töltöm a hatvanat.- Hja? Gratulálok! Misa Vlaszicsra tekintett, aki nagyszerű férfi volt, és hirtelen isteni ötlete támadt.- Mondja, Vlaszics, ma este foglalt? Lesznek vendégei?- Nem. A fiam a reggel felköszön- tött. Mást nem várok. Egyedül töltöm az estét.-Azt már nem, Vlaszics! Tudja mit? Ma este jöjjön el hozzánk. A nagybátyám örülni fog, esküszöm, jöjjön el! Vlaszics meghatódott.- Bizisten! Tudd meg, elmegyek! Köszönöm szépen! A kagylóban hallani lehetett a nagybácsi győzelmi nevetését. Este Misa elment Vlaszics után. Az öreg fekete öltönyt és fehér csíkos fekete atlasz nyakkendőt vett fel. Szakálla szépen levágva. Misának az volt a véleménye, hogy jobban mutat, mint maga a dékán. Egyetlen kérdés kínozta: megmondja-e a titkát vagy ne? „Nem, nem kell - gondolta. - Az öreg még megsértődik. Lesz, ami lesz!“ A nagybácsi komolyan és megille- tödötten ment ki az előszobába és így szólt:_- Őszintén boldog vagyok, hogy az ön személyében köszönthetem a...- Teljesen egyetértek - mondta Vlaszics egész méltósággal. Az asztal szépen, ínycsiklandozó- an meg volt terítve.- Tessék, vegyen - mondta a nagybácsi. Vlaszics éppen úgy dörzsölte össze a tenyerét, ahogy egyes professzorok, és kedvesen mosolygott.- Megkóstoljuk, meg bizony a maga flóráját és faunáját. „Lám, mit jelent tanult embernek lenni“ — gondolta a nagybácsi. - „Akarod, nem akarod, minden szavát áthatja a tudomány.“ Miután megtöltötte a poharakat, a nagybácsi diplomáciai beszédbe bocsátkozott:- Mit szól az ifjúságunkhoz? Becsületesen tanul, ugye? Vlaszics egyetértőén jelentette ki:- Valóban nagyszerűen tanul, a korral arányosan. Még töltött egy rendet, aztán egy másikat.- Igyunk - mondta meghatottan a nagybácsi - azok egészségére, akik megvilágosítják a fiatal elméket a tudomány fényével. Erre a vendég hirtelen meglepő dolgokat kezdett mondani. A nagybácsi azt gondolta: „Azt hiszem, többet ittam a kelleténél, és nem nagyon értem, hogy áll a dolog...“ Tyihon Vlaszics ezt mondta:- Persze, fontos az is, ami bemegy a fejbe, de az is, ami a fejre kerül. Ami engem illet, húsz éve harcolok azért, hogy egyetlen kalap vagy sapka se vesszen el. És elmondhatom, hogy a befektetett energia konkrét eredményeket szül. Misa könyökét az asztalra támasztotta és fejét tenyerébe temette. „Többé nem maradhatok itt - gondolta. - Ha Vlaszics a ruhatárról beszél, akkor kibújik a szeg a zsákból...“ Vlaszics folytatta:-A mi fiatalságunk, a szó teljes értelmében, homlokegyenest kitűnő. Például a fiam. Felelős munkája van, a tizenhatos postahivatal főnöke...- Hogy-hogy? - dadogta a nagybácsi. - Én... a tizenhatos postán dolgozom, és van szerencsém személyesen ismerni a főnökünket, Andrej Tyihonicsot. De... apja nem dékán.- Pontosan úgy, Vlaszics. - Nem dé táros az egyik tudón Én vagyok az. A dél a professzorok szí: az egyetemi hallgat bírom, nem válók világától! Nem aki engedni! Mert szere- Úgy-úgy - mór Misa hunyorított < bátyja arcát, de úgy iqazi örömet lehet ból.- Úgy-úgy! - is a nagybátyja. - Szí Vlaszics, a közvetli Nem tudtam. De Őszintén boldog vá-Teljesen egyi - erősítette meg mé Vlaszics. A vacsora elnyúl« után óvatosan elkís visszatért a szoba megállt unoköccse- Fiú, mit szólsz,- Rendben van - r tévő legyek? Most r ba vagy holnap reg-Ahogy akarod bátyja. - De marad Ha nem akarod a ja\ rajtad múlik. Én csa szerencse ért, úgyt gedett vagyok. BÁN Marta Podhradská TŰZIJÁTÉKRA VÁRV Alkonyat. Ezerkilencszázhetvenkilenc május kileno A ház hozzáépített szárnyához támaszka a történelemkönyvből idézek fiamnak türelmetlenül. A zárt kapuk mögötti befejezetlen munkára gondolok. Várjuk a tűzijátékot. Nem szeretem, mondja a mellettem álló öreg férfi. Nincs a szemében tűz. A mankó-láb-mankó háromszögére támaszkodik. SZITÁSI RÁCZ OLIVÉR Kis mb (Mexikói mese) Kis Pedro ötéves volt, és sok minden furdalta az oldalát. Miért szúrnak a kaktusz tüskéi? Miért susognak a pálmafák? Miért olyan csillogó-villo- gó, színes-pompás, ékes-fényes a pici kolibri madarak tolla? És miért olyan picik a kolibrik, ha olyan szép színesek?... Ki is faggatja minderről öreg Pedrót. öreg Pedro sokat tud. Meg is kérdezte:-Hé! öreg Pedro megbotránkozva nézett fel a munkájából: éppen a jó öreg Teresa hátasló nyergét javította.- Hát ez meg milyen beszéd, te babszem? így szólítja meg az ember a nagyapját? Nem tudsz tisztességesen szólni, te gyerek? Nagyapa az én nevem, nem Hé! - ha esetleg nem tudnád! Kis Pedro tisztességtudóan biccentett.- Nagyapa, hé! Mitől olyan égő pirosak a túzliliomok, és Juanitónak mitől lett olyan kék a homloka bal fele? És nekem miért nem szabad felülnöm az apa bicajára? öreg Pedro a magasba emelte a bütykös mutató ujját.- Juanitónak pontosan azért lett olyan kék a homloka, mert tegnap felkapaszkodott az apád kerékpárjára. Aztán a másik oldalon nyomban le is pottyant róla és beverte a kobakját. Hát ezért nem szabad neked felülnöd az apád bicajára. A többit pedig majd megtudod, ha iskolás leszel. Kis Pedro elfintorította az orrát. Nehezen ment, mert pontosan csak akkora volt az orra, mint egy nagyobbacska búrmogyoró.- Én nem akarok iskolába menni!... öreg Pedro lelökte az öléből Teresa nyergét.- Nem-e?- Nem.- Hát mihez akarsz kezdeni?- Teresán akarok lovagolni. Meg nyalókát akarok vásárolni. Juanito a múlt héten segített Maria mamának narancsot fuvarozni a piacra, és Maria mama adott neki egy csomó pesót. öreg Pedro visszahúzta a nyerget az ölébe.- Egy egész csomót? - kérdezte csak úgy, mellékesen. Kis Pedro buzgón bólogatott.- Sokat. Juanito két nyalókát vásárolt belőle. Azt mondta, az egyiket nekem adja, ha neki adom a nagy, színes üveggolyómat.- És? Neki adtad? Kis Pedro a nyalókára gondolt és büszkén-bánatosan megrázta a fejét.- Nem adtam neki. A nyalóka elolvad az ember szájában, és aztán nem lesz üveggolyóm sem. De azért én is szeretnék nyalókát. Hát ezért nem akarok iskolás lenni, öregapó, veszel nekem nyalókát? öreg Pedro újra felpillantott a nyeregről.- Na megálljunk egy cseppet. Tartsunk sorrendet. Nyalókát akarsz, egy halom pesót akarsz, iskolát nem akarsz, ha jól értettem. így van? Kis Pedro buzgón bólintott.- Ez végleges? Kis Pedro újra bólintott. öreg Pedro tanácstalanul az égboltra meresztette a szemét. Dél felé járt az idő.- Hát akkor nincs mit csinálni. Pénz, hát pénz. Csakhogy a pesókért meg kell ám dolgozni. Juanito is megdolgozott értük, nem igaz?... Mikor akarsz beállni? Kis Pedro értetlenül eltátotta a száját.- Hová?- Hát - mondjuk hozzám. Béresnek.- Az mi?- Az olyan, hogy én kiszabom a tennivalódat, te meg csinálod. Kapsz lakást, kosztot.- Azt eddig is kaptam - vágott az öreg szavába kis Pedro hebehurgyán, öreg Pedro megcsóválta a fejét.- Először is: a béres akkor beszél, ha kérdezik. Nem vág a gazdája szavába. Másodszor: lakást, kosztot eddig azért kaptál, mert úgy véltük, iskolás leszel. Iskolásnak jár a puha ágy, meleg étel. Cipó, ruha...- A béresnek nem jár?- Annak is jár, csakhogy munkáért. De azért ne szomorkodj; részed lesz a gyümölcsösből is. Kapsz egy kókuszpálmát - melyiket akarod? Kis Pedro találomra rábökött az egyikre. Szép, sudár, fiatal fa volt. öreg Pedro elmosolyodott a bajusza alatt, de azért komolyan rábólintott.-A tied. Ámbár - sok termést egyelőre ne várj tőle. ötéves. Annyi, mint te: kapsz egy narancsfát is. A legszélsőt a ház mögött. Ne kelljen messzire menned szüretelni. kis Pedro kedvetlenül szuszogott.- Most mi a baj?-Azt a narancsfát a múlt héten szüreteltük le... öreg Pedro legyintett.- Lesz még termése, ne félj. Mind a tied lesz. Felállt, nyújtózott. - Gyerünk ebédelni. Anyád már integet az ajtóból. De előbb még megeteted Teresát, vizet hordasz neki - ne kérdezd, honnan: majd húzol a kútból, vigyázz, le ne rántson a veder, köpd meg a markod, nehezen jár a kerék -, lecsutakolod a lovat, kitakarítod az istállót. Egy óra - kettő alatt végzet Az ebéd megvár. A nyerget meg hozd utánam. A gazda nem cipeli maga a nyergét, ha bérest tart a háznál. Kis Pedro nekigyürkőzött a nyeregnek. Megpróbálta egyből a vállára lendíteni, ahogyan öregapjától látta. De csak annyit ért el vele, hogy letoty- tyant a nyereg súlya alatt a földre.- öregapám... Az öreg hátra se nézett.- Mi van, legény?- Nehéz ez a nyereg...- Az? Nehéz.- öregapám...- Mi kéne?- öregapám is j< Az öreg eltűnői szolt.- Jártam hát. De lát. Úgy szerettük jársz... Na, jön az- öregapám.. ^- Most meg mi v Kis Pedro szuszt- Mikor kezdődik Az öreg újra mo a bajusza alatt.- Még van rá idő vele? Kis Pedro újr a nyeregnek.- Hát - mormo megpróbálkozhator azért az enyém n aztán sóvárogva.- Tied - legyinte nalúan. - Meg a igazi. Olyan, amely- öregapám...- Hallom.- Vesz nekem n Az öreg megállt dezte:- Ingyért?- Szerétéiből. -Abból igen... Kis Pedro cipelte gan felsóhajtott.- Szeretlek, őrei Az öreg egyke a vállát, bevárta ki:- Kölcsönös... Kis Pedro belet öreg kemény ma húzta maga útán 7 És már népi is a nyereg.
