Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-10 / 32. szám

Elismert dolgozó Több mint 40 éwel ezelőtt kezdte munkáját az építőiparban Jozef Moravec, Dlhá Lúka község (bardejovi járás) szülöttje. Mesterségét 1937-40 között sajátította el Bardejovban. A négy évtized alatt sok tapasztalatot szerzett, s a gyakorlati tudását szabad idejében elméleti ismere­tekkel bővítette. Szorgalmasan képezte magát elismert, többféle építészeti mesterségben járatos dolgozóvá, építésvezetővé. Az ö irányításával épített objektumok gazdag szakismeretről árulkod­nak. Irodaépületek, raktárak, mag­tárak, istállók s más mezőgazda- sági objektumok felépítésében vett részt. Munkakezdeményezé­séért, s eddig elért eredményeiért a Vili. szakszervezeti kongresz- szus alkalmából elismerő okleve­let kapott munkáltatójától, s a Me­zőgazdasági építóvállaiatok leg­jobb dolgozója, valamint a Preéovi vállalati igazgatóság legjobb dol­gozója címmel is kitüntették. Mikuláé Mat’aéeje Példás határőrközség Értékelték a szlovákiai határ­menti községek és városok verse­nyét, melyben 140 helyi és városi nemzeti bizottság vett részt, köz­tük a Nagytárkányi (Veiké Tra- kany) Hnb is. A Nemzeti Front feladatainak teljesítését, a határ­őrközségeknek és -városoknak a határőrséggel közösen elért je­lentős eredményeit a CSKP KB 6. ülése határozatai értelmében értékelték. A Z-akció beruházásos részében az óvodák és iskolák, valamint a szolgáltatásokat javító létesítmények építését emelték ki. Ezen kívül figyelembe vették a ha­tárátkelőhelyek, a parkok állapo­tát, a zöldterületek tisztántartását. A szocialista versenyben Nagy- tárkány elnyerte a Példás határőr- község címet. Ebből az alkalom­ból került sor a Béke ünnepség megrendezésére, amelyen a tö­megszervezetek tagjainak, a tevé­keny munkát kifejtüknek kitünteté­seket adtak át, s köszönetét mondtak odaadó munkájukért. Az ünnepély színvonalát gazdag kul­turális műsor emelte. A CSEMA- DOK helyi szervezetének éneklő- csoportja és citerazenekara, vala­mint a bélyi (Biel) éneklőcsoport szórakoztatta a közönséget. Dobos Sándor Közös összefogással A lévai (Levice) járásban az idén Z-akcióban 33 megkezdett építkezés folyik és 19 új létesít­mény építését kezdik el, 28 millió 200 ezer korona ráfordítással. Kö­zös összefogással az idén fejezik be a kozárovcei művelődési ház, a fakóvezekényi (Plavé Vozokany) és a garamgyörgyi (Júr nad Hro- nom) élelmiszerbolt építését, le­fektetik Jablonovcén az ivóvíz-ve­zetéket. Nagysallón (Tekovské Luzany) befejezik az óvoda és a bölcsőde, valamint Alsószecsén (Dolná Seő) az óvoda építését. A tizenkilenc új létesítmény között szerepel többek között az óbarsi (Stary Tekov), a Nová Dedina-Í és a nagyölvedi (Veiké Ludince) víz­vezeték-hálózat építése. Élelmi­szerüzletet Kozárovcén és Szo- dón (Svodov) kezdenek el építeni. Palástin (Pláát'ovce) művelődési házat, Ipolyszakállason (Ipel'ské Sokolec) egészségügyi központot és bölcsödét építenek majd. Császár Ernő VIETNAMI FIATALOKAT FOGADTAK A nyitrai (Nitra) 02-es számú autójavító üzemben Jarolín Varga kollektívája a napokban kapta meg a szocialista munkabrigád arany fokozatát. A brigád tagjai becsületes, lelkiismeretes munká­val érték el ezt az eredményt. Az emúlt tíz évben nemcsak a kiváló munkavégzés hanem az egymásnak nyújtott segítség, az emberi kapcsolatok elmélyítése is jellemezte őket. Tervüket általában 120 százalékra teljesítik. A munkabrigád több vállalati és reszortkitüntetést is magáénak mondhat. Két dolgozót a Jánsky-emlékérem ezüst fokozatával tüntettek ki. A félvételen Jarolín Varga brigádvezető (balról) és Jozef Tkáőik a brigád legidősebb tagja. Pavol Matis felvétele A Szocialista Ifjúsági Szövet­ség, valamint a vietnami Ho Chi Minh Kommunista Ifjúsági Szövet­ség tagjai a két ifjúsági szövetség közötti hosszú lejáratú szerződés értelmében, mely többek között az ifjúsági küldöttek kölcsönös cseré­jét is tartalmazza, az elmúlt na­pokban megtartották hazánkban az idei csehszlovák-vietnami ifjú­sági találkozót. A találkozó részt­vevői a közös program során megismerkedhettek hazánk ipará­val, mezőgazdaságával, népünk munkájával és kulturális életével, valamint párt- és ifjúsági szerve­zetünk tevékenységével. A vendé­gek ellátogattak a mezőgazdasá­gáról híres dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) járásba is, ahol a találkozó résztvevőit népi szoká­sok szerint kenyérrel és sóval fo­gadták. A fogadáson részt vett Magyarics Vince az SZLKP KB tagja, a járási pártbizottság vezető titkára, aki az ünnepélyes fogadta­tás után tájékoztatta a vendégeket a járás mezőgazdaságában, vala­mint élelmiszeriparában elért kivá­ló eredményekről. Ezután a fiatatok egy-egy cso­portja baráti összejövetelen talál­kozott a somorjai (Samorín), felső- patonyi (Horná Potőfi) és a duna­szerdahelyi földmüvesszövetkezet vezető dolgozóival és fiataljaival. Megtekintették a szövetkezet mű­szaki felszerelését, s ellátogattak Ünnepi est A CSEMADOK farnadi (Farná) helyi szervezete méltóképpen ün­nepelte a kulturális szövetség megalakulásának 35. évfordu­lóját. Ünnepi gyűlést rende­zett, amelyen megemlékeztek a szövetség megalakulásáról, te­vékenységének jelentőségéről, értékelték az eddig végzett mun­kát és vázolták a további célkitű­zéseket, feladatokat is. Gáspár István felolvasta a CSEMADOK KB békenyilatkozatát, amellyel a tagok egyhangúan egyetértet­tek. Ezután oklevelek átadása kö­vetkezett, melyet a legaktívabb CSEMADOK-tagok kaptak sok­éves, odaadó munkájukért. Az est másik fénypontja - az új művelődési házban - a József Attila irodalmi színpad fellépése volt. A csaknem másfél órás mű­sor Petőfi Sándornak állított emlé­ket. Versek, naplórészletek, meg­zenésített versek, levélrészletek elevenítették fel a költő életútját. A színvonalas előadást a nézők zúgó tapssal köszönték meg. Buchlovics Péter a szövetkezet földjeire, szőlőibe, valamint kertészeteibe. Somorján a vietnami fiataloknak lehetőségük nyílt találkozni hazánkban tanuló kollégáikkal. Ezután a vendégek meglátogattak egy-két fiatal csalá­dot is. Az egyik ifjúsági csoportot, mely a dunaszerdahelyi Dukla Efsz-be látogatott, Ho Due Viet a Vietnam) HKISZ KB titkára vezette. A ven­dégeket a szövekezetben Píver Dezső, a szövetkezet elnöke és Boráros András mérnök kalauzol­ta. Megtekintették a hatvan hektá­ros szőlő területén az idén üzem­be helyezett korszerű csöpögtető öntözőberendezést, valamint a fó­liasátras zöldség- és virágter­mesztést. Ezután a hodosi (Vydrany) művelődési házban a vietnami fiatalokat Strbka Lajos tájékoztatta a gazdasági eredmé­nyekről, valamint a párt- és ifjúsá­gi szervezet tevékenységéről. Ezt baráti beszélgetés követte. A viet­namiak kérdéseikkel főleg a SZISZ alapszervezetének elnö­két ostromolták. Nagyon érdekelte őket az ifjúsági szervezet politikai­nevelő, 'kulturális és sporttevé­kenysége, valamint a társadalmi munkába való bekapcsolódás mi­kéntje. Rácz Péter Üdülés itthon és külföldön A vojkovicei (Karlovy Vary-i járás) alapiskolában már kilenc éve működik a Vojkovanka 32-tagú gyermek-folklóregyüttes. Tagjai azok a tíz-tizenhárom éves fiúk és lányok lehetnek, akik jó tanulók és persze szépen énekelnek, tehetségük van a tánchoz. Habár itt a vakáció a tánc- és énekcsoport tagjai most is szorgalmasan próbálnak és járnak a fellépésekre. A felvételen a csoport egy része fellépés közben a Karlovy Vary-i XXIV. Nemzetközi Filmfesztivál alkalmából a Thermál- szálló nagytermében. Kovács Árpád felvétele Az érsekújvári (Nővé Zámky) Elektrosvitben a szakszervezet üzemi bizottsága az előző évek­hez hasonlóan, az idén is gazdag nyaralási lehetőséget kínál dolgo­zóinak. A vállalat poőúvadlói üdülőköz­pontja 100, a vranovi pedig 600 dolgozónak nyújt kellemes pihe­nést a nyári hónapokban. A étúro- vói Vadas termálfürdőben június közepétől augusztus végéig tíz la­kókocsit véve igénybe, 300-an válthatják egymást. Csereüdülte­tés keretében 60 dolgozó a Buda­pesti Elektromos Művek siófoki üdülőjében, 45 dolgozó pedig a Pécsi Dohánygyár ábrahámhe- gyi üdülőjében nyaral. Családi szakszervezeti beutalóval az idén 110-en üdülnek, a vállalat 20 leg­jobb dolgozója pedig külföldre szóló szakszervezeti beutalót ka­pott. A szakszervezet nem feledke­zik meg a dolgozók gyermekeiről sem. A poőúvadlói Svitáőik pionír­táborban az idén 130 gyerek nya­ral. További 40-en lengyelországi, 19-en pedig jugoszláviai nemzet­közi pionírtáborban töltik a vaká­ciót. Bállá Mária A betonozó mesterséget Tóth Gá­bor (a felvételen) több mint hu­szonöt évvel ezelőtt a Stavoin- dgstria bratislavai üzemében sajá­tította el. A szakember azóta is hű maradt a betonozáshoz és az üzemhez is. Tizenkét éve a trnavai részlegen dolgozott, s ott indítvá­nyozta munkatársainak, hogy szervezzék meg a szocialista munkabrigádot. Azóta a brigád tagjai megkapták az ezüst fokoza­tot, s Tóth Gábor következetesen, szigorral, de megértéssel irányítja a brigád tevékenységét. Munka­szeretetéért, segítökészségéért kedvelik a közösségben. Jó ered­ményeiért pedig számos kitünte­tést kapott. Oláh Gyula felvétele SOK A LÁTNIVALÓ - KICSI AZ ÉRDEKLŐDÉS Szlovákiában több mint 500 föl­tárt barlang van, de közülük csak 13 tekinthető meg (Kassától (Ko­sice) keletre található a jászói (Ja- sov) cseppkőbarlang. Jelentős pa­leontológiái és archeológiái lelete­in kívül érdekessége, hogy az öt szintet függőleges „kémények" kötik össze. A szpeleológusok máig csak a barlang egyharmadát tették hozzáférhetővé, s 1950 óta sokan fölkeresik a mintegy 850 méter hosszú folyosókat- Ennek ellenére a barlangot működtető szerv nem lehet elégedett a láto­gatottsággal, hiszen a múlt évben is csak 17 ezer turista kereste fel a barlangot. Pedig Jászón egyéb megtekinthető műemlék is van. A barokk stílusban épített kolos­torban könyvtárt helyeztek el, melybe számos történelmi neve­zetességű könyvet összpontosí­tottak. A felbecsülhetetlen értékű könyveken kívül figyelemre méltó a képtár is. A kolostor barokk­kertje sok egzotikus növényével egyedülálló Szlovákiában. A komplexumhoz tartozó halastó fürdésre is alkalmas. Partján csó­nak- és vízibicikli-kölcsönző áll a kirándulók rendelkezésére. Lydia Konéeková ELSŐ GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁS Beáta Kabícková-Vinceová gyűjteményes kiállítása nyílt meg Nyitrán (Nitra) a Studeny-képtár- ban. A kiállító neve Szlovákiáiban még nem eléggé ismert, hosszabb időt töltött távol szülővárosától, Nyitrától. Most visszatérte alkal­mából mutatkozik be a gyűjtemé­nyes kiállítással. A megnyitón dr. Marta Parnic- ká, a galéria vezetője elmondta, hogy Beáta Kabíőková-Vinceová a harmadik fiatal nyitrai képzőmű­vész, akit a képtár bemutat. A Bra­tislavai Iparművészeti Középisko­lában kezdett keramikával foglal­kozni, majd Prágában bábszínházi díszlettervezést tanult. Ezután Li- berecben a Textilana tervezője­ként dolgozott, jelenleg tanárnő­ként működik Nyitrán. A kiállítás festményekből és textilmunkákból áll. Mindkét rész látványos, lebilincselő. A művész képei - főleg csendéletek - üde színekben pompáznak. Faliszó- nyegei, textilmunkái ötletesek, ap­rólékosan kidolgozottak. Felvételünkön a Csendélet gyü­mölccsel c. festmény látható. Mártonvölgyi László ÚJSZÓ 10 1984. Vili. 10

Next

/
Thumbnails
Contents