Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-03 / 31. szám
„Tánc“ a szőnyegen. Bemutatja Kazarasvili (balról) és Vadász. A világbajnok veresége volt az egyik szenzáció Amikór Budapesten július 13-a előtt összegyűlt hét szocialista ország hatvanegy kötöttfogású birkózója, minden túlzás nélkül elmondhatták a viadal krónikásai, hogy az idei év csúcsviadalát rendezik a Budapest Sportcsarnokban. A tíz súlycsoport oldaláról nézve tulajdonképpen nem sok a 61 birkózó, de ha megnézzük, milyen 61 birkózó lépett szőnyegre, úgy a megállapítás helyénvalóságát aligha vitatja valaki. Mivelhogy a 61 birkózó nem kevesebb, mint 76 aranyérmet (!) gyűjtött e viadal kezdetéig olimpián, világ- és Euró- pa-bajnokságokon, junior EB-n, ugyanilyen VB-viadalon, és IBV-n. Ráadásul ebben a számban nincs benne a héttagú kubai csapat teljes győzelmi listája, hiszen közülük valamennyien nyertek már a Pánamerikai Játékokon. Az egyes csapatok erejét tekintve ilyen szempontból is a szovjet együttes vezetett, hiszen az imént felsorolt „kategóriákban“ nem kevesebb, mint 33 aranyérmet gyűjtöttek, míg a magyarok 17, a bolgárok 15, a lengyelek pedig 9-szer álltak a nevezett versenyek dobogóinak tetején. Volt a csehszlovák csapatban is junior Európa-bajnok - Zeman -, míg egy korábbi IBV- aranyérmes versenyzővel érkeztek a kubaiak. Csak az NDK csapatában nem volt korábban világversenyen győzelmet szerzett birkózó, de dobogón ők is voltak már valamennyien. Aztán elkezdődött az a viadal, amelynek szinte minden mérkőzése beillett volna bármilyen rangú világverseny döntőjének, de legalább valamelyik további helyosztó mérkőzésének. így aztán ahány mérkőzés, annyi érdekesség. íme közülük egy csokorravaló... VISSZAVÁGÓSDI. Amikor elkészült az egyes súlycsoportok sorsolása, azonnal lehetett „csettinteni.“ Már az első fordulóban is akadt olyan párosítás, amikor egy-egy korábbi világverseny döntőjének visszavágójára került sor. Itt volt például a 90 kilogrammos súlycsoport, amelyben a szovjet Kanigin, aki volt már világ- és Európa-bajnok több ízben is, azt a bolgár Komsevet kapta ellenfelül, akitől az idei EB-döntőben vereséget szenvedett. Volt aztán az 52 kilóban Rácz -Pasajan összecsapás, mérkőzött Tóth Swieraddal, akit már legyőzött VB-döa- töben is; volt Kocsis-Supron mérkőzés, amely korábban - éppen a mostani színhelyen - az EB-aranyéremért folyt egy évvel ezelőtt. No, és a tavalyi kijevi VB 74 kilós súlycsoportjának döntője is megismétlődött a szovjet Mamiasvili és Sup- ron között - hogy csak az érdekesebbjeit említsük. KÉPTELENSÉG... Ugyancsak visz- szavágó a javából a szupernehézsúlyban a bolgár Dinev és a szovjet Artyuhin csatája. Dinev lehet vagy 150 kiló, ehhez képest elég fürge, szerez is egy mögéke- rüléssel egypontos vezetést a nálánál 30 kilóval könyebb Artyuhinnal szemben. Aztán nem történik semmi. Meg is kapják érte a „jutalmukat,“ két-két intést mindketten. A passzívabbnak Artyuhint látják a bírák, a szőnyegelnök magához is rendeli, és magyarázza neki - amit úgysem kellene -, hogy ez itt birkózóverseny, tessék tehát birkózni..! Artyuhin mondana valamit, de nehezen akar „összejönni“ a véleménye, inkább csak a mozdulata árulja el: „Birkóznék én, de hát képtelenség...,“ és szemmel láthatóan szeretne egy évvel öregebb lenni... Nem mintha 34 éves korában annyira szüksége lenne valakinek arra, hogy egy évvel hirtelen megöregedjen, de jövőre a szupernehézsúlyban is lesz felső súlyhatár: 130 kilogramm. Ilyen nehéz fiúkkal pedig még a 35 éves Artyuhin is „köny- nyen“ elbánik... PASAJAN. Egy szovjet klasszis az 52 kilóban a Kaukázus túloldaláról. Benur Pasajan, e súlycsoport ügyeletes világbajnoka, ellenfele pedig a négy évvel ezelőtti 48 kilós Európa-bajnok Roman Kierpacz. Wem vitás, hogy ki az esélyes. „Az örmény fiú játszva nyer...“ - jegyezte meg valaki a szőnyeg mellett. Aztán egyáltalán nem úgy kezdődik. Ugyanis Kierpacz fergetegesen indít, pillanatokon belül 6:1-re elhúz, és már-már tust látnak Kierpacz szurkolói, de Pasajan kifordul belőle. Megint csak a kis lengyel felé billen a mérleg nyelve, mert Pasajan térdelni kényszerül a szőnyeg középén. És ekkor jön el az ő pillanata. Megkontrázza Kierpacz pörgetését, majd ő következik, és 7:6 a javára, amikor félidő lesz. A kis lengyel feljön még 9:9- re, de ezután már csak a szovjet fiú „van a szőnyegen.“ A legvégén még egy nagy félkaros szaltóra is marad ereje, 4 pontot kap érte, és a vége 20:9-es pontozás. Ha jól megnézzük, Pasáján tényleg játszva nyert. De amíg ez kiderült... KOCSIS. A teljes mezőny egyik kiemelkedő alakja. Olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok. Egyéb sikereinek se szeri, se száma, csípődobását pedig a birkózóakadémián - ha volna ilyen - kellene oktatni. Most azonba csak vergődik, nem sikerült a fogyasztása, birkózása erőtlen. Hiába küldik ellenfeleit térdelő helyzetbe passzivitásért, nem tud velük mit kezdeni. Ha ő kerül ugyanoda, az ellenfelek játszva megforgatják. Még a „nevesincs“ NDK-beli Tháttner is. Mivel előtte már Suprontól is kikapott, csak az ötödik helyért birkózhat. Történetesen éppen Zemannal, a másik csípődobásspecialistával. Aztán szinte senki sem akar hinni a szemének: a szünetben 10:0-ra vezet a csehszlovák junior Európa-bajnok! Ekkor viszont Kocsis „föltárnád.“ Annyiszor megcsodált energiájának utolsó tartalékait is mozgósítva 10:9- ig feljön, Zeman viszont már talpra sem tud állni. Leléptetik. Az olimpiai bajnok a „poénra“ ismét a régi volt. FÁRASZTÓSDI. A 82 kilósok között a szőnyeg egyik sarkálban a junior Európa-bajnok Komáromi, a másikban az utóbbi évek feljövőben levő klasszisa, a szovjet Aphazava, aki tavaly úgy „hajtogatta össze“ Kijevben a világ legjobb 82 kilósait, hogy szinte meg sem izzadt. Úgy tűnt, most is így lesz, hisz Komáromi szániára egy pontozásos vereség már tisztes helytállást jelent, és a félidőben 7:0-ra vezet Aphazava. Ez a papírforma. Ami viszont a birkózásban nem sokat ér. Mert a második három percben Komáromi még mindig „pattog,“ Aphazava pedig egyre sűrűbben a szőnyegen keres pihenési lehetőséget, és egyre megviseltebb. Már 7:3, Aphazava alig áll a lábán, Komáromi friss... Az óra azonban könyörületes, megmenti a világbajnokot. Hang a mérkőzés után: „Szemtelen kölyök ez a Komáromi, még sokra viheti...“ Ezután Aphazava leiskolázza a bolgár Bon- csevet. Nehogy valaki kétségbe vonja, ki a világ legjobbja. AKCIÓiNSÉG. Amikor a moszkvai olimpia után a Nemzetközi Birkózó Szövetség, a FILA vezérkara megváltoztatta a birkózás szabályait, tette azt azzal a szándékkal, hogy gyorsabbá, akciódú- sabbá váljék a sportág. Nos, a gyorsabb, kezdeményezőbb birkózás még nem zárja ki, hogy ne születhessen kevés akció, vagy esetleg egy sem. Ehhez persze az kell, hogy két egyformán kiemelkedő képességű birkózó viaskodjék. Nos, erre bőven volt alkalom Budapesten. A már említett szupernehézsúlyú Dinev-Artyuhin összecsapáson kívül a sokkal könnyebbek között is előfordult. Például a 62 kilósok döntőjében a bolgár Vangelov és az idei szovjet Európa- bajnok Madzsidov között. Alaposan „nyúzta“ egymást a két fiú, de az első menet csak két Vangelov, és egy Madzsidov intést hozott. A második menet elején aztán Madzsidov is megkapta a második intést, de ez sem hozott előnyt Vangelovnak. Aztán egy billentés után Madzsidov térdre kényszeríti Vangelo- vot, és ezzel az egyetlen pontocskával aranyérmes. Más. Például: a 68 kiló „bronzrangadója“ a magyar Péter és a lengyel Kopanski között. Kopanski szerez silány egypontos vezetést, s azt őrizgeti végig. A legkritikusabb pillanatban aztán a szőnyegelnök odainti, elmagyarázza neki, mit kell tennie, különben lelépteti... Kopanski oda sem figyel, de jó mélyeket lélegzik, pótolja az oxigénhiányt, majd „kibekkeli“ Péter újabb rohamait. BALBOSIN. Tulajdonképpen ide lehetne sorolni az iménti „fejezethez“ minden idők egyik legnagyobb birkózójának, Nyikolaj Balbisinnak az „esetét“ is a bolgár Dimitrowal. A 100 kilós csoportmérkőzések során kerültek szembe, és a bolgárok tavalyi világbajnoka szerzett egypontos vezetést. Aztán már csak arra maradt ereje, hogy bontsa Balbosin fogáskísérleteit. A 12 világversenyen győztes, majd három évi szünet után visszatért szovjet fiú viszont úgy küzdött, mint fénykorában. Amikor a bírák másodszor is „térdelni“ akarták küldeni a szőnyeg közepére a bolgárt, Balbosin intett, hogy állásból folytatják! Mígnem a tíz évvel fiatalabb összeesett, fölállni is alig bírt, aztán a bírák megkönyörültek rajta, és leléptették. Amikor a 35 éves „öreg legény“ kezét fölemelték a szőnyeg közepén, az volt a torna egyik legfeleme- lőbb pillanata. MATEMATIKA. Gyakran produkál a birkózósport fonák helyzeteket. Például két csehszlovák fiú is olyan helyzetbe került, hogy rajtuk már semmi sem múlott, ók már a csoportmérkőzéseket befejezték, de még nem tudták hányadán állnak. Lehettek volna csoportelsők jó esetben, és harmadikok is, hogy legfeljebb az 5. helyért mérkőzhessenek. Leginkább a 100 kilós Bojko esete kavarta föl a kedélyeket, hiszen legyőzte az idei Európa-bajnok Gáspár Tamást, de kikapott Wroclawskitól, akit ha Gáspár ellen leléptetnek, Bojko a csoportelső. Ha Wroclawski nyer, Bojko csoportmásodik. Úgy nyert Gáspár pontozással, hogy Bojko csak harmadik lett. A végén meg hatodik, pedig akár ezüstérmes is lehetett volna... Sokkal jobban járt viszont Jasko. Ő kikapott a kubai Lopeztől. Aztán óriási bravúrral verte a lengyelek 68 kilós versenyzőjét, Kopanskit, méghozzá tussal, így a Lopez-Kopanski mérkőzés eredményétől függött, vajon Jasko döntős, vagy csak ötödik esetleg hatodik. Itt a számolgatás sokkal egyszerűbb volt, mert ha a kubai nyer, úgy első, a lengyel pedig harmadik, Jasko a bronzéremért mérkőzhet. Ha Kopanski győz, úgy Jasko az első. Győzött a lengyel, de nem örült túlságosan. A legkevésbé Lopez. Jasko kezét pedig sűrűn szorongatták a nézőtéren, mert az aranyért mérkőzhetett a szovjet Prokugyinnal, s ezüstérmet nyert. JIMENEZ. A 48 kilós kubai csaknem fél fejjel volt magasabb a többinél a legkönnyebbek között. „Ez semmit sem jelent - gondolták a legtöbben - adva van a hatodik helyezett!“ Erre a vékony kubai megverte az NDK reményteljes fiatalját, Klimtet, majd úgy kapott ki a bolgárok extraklasszisától, Cenovtól, hogy másodpercekkel a meccs vége előtt 9:6Balbosin (balról) legyőzte a bolgár világbajnok Dimitrovot ra a kubai vezetett, és a levegőben lógott a legnagyobb szenzáció, amikor Cenov végső erejéből még egy hárompontos dobásra futotta, egyenlített, és az utolsó akcióval nyert. Jimenez azonban okozott egy szenzációt: a 48 kilósok „bronzmeccsén“ megverte a korábbi szovjet világbajnokot, Kazarasvilit. KONKLÚZIÓ. A budapesti kötöttfogású, akárcsak egy héttel később a szófiai szabadfogású Barátság Verseny a szocialista országok birkózóinak idei legnagyobb viadala volt. „Fajsúlyát“ tekintve alighanem minden idők „legsűrűbb“ mezőnye gyűlt egybe mindkét fővárosban. E nehéz megméretéseken biztatóan szerepeltek a csehszlovák birkózók, s ezzel feledtették a tavaszi EB-kisiklást, amikor mindössze az 52 kilós Jankovics Tibor tudott pontot érő helyen végezni. így joggal lehet remélni, hogy a hosszan tartó hullámvölgyből kikerült a hazai birkózósport, és a jövőben már a hagyományokhoz méltóan szerepelhet. MÉSZÁROS JÁNOS Rácz-hidal, Pasajan nyer (A szerző felvételei) #Ú J SZÚ VASÁRNAPI KIADÁS index 48 097 Kiad|a Szlovákia Kommunista Párt|a Központi Bizottsága főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10, telefon: 309. 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek 506-39 Táviró 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanoviőova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825. Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrezie 15 II emelet, telefon: 551-83. 544-51 Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedicia a doyoz tlaőe, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 A kötöttfogású birkózó Barátság Verseny után CSÚCSVIADAL - SZŐNYEGKÖZELBŐL