Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-10 / 32. szám
4 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1984. augusztus 10. XVII. évfolyam Ára 1 korona E gyik barátom, aki helyi tisztségviselő, panaszkodott a minap:- Szakközépiskolás fiam hazajött a nyári idénymunkáról, a feleségem gyógykezelésre utazott, ketten vagyunk a lakásban, s mégsem tudunk úgy beszélgetni, ahogy szeretném, nincs közös témánk. Úgy szeretnék vele eszmét cserélni terveiről, életéről, bármiről, de nem és nem megy. Ha szólok hozzá, mond néhány kurta-furcsa mondatot, aztán vagy elrohan hazulról, vagy bömbölteti a magnót, a múltkor kerek-perec meg is mondta: apu, nem érdekel a sóder. Bánatát-gondját velem megosztó barátom nem folytatta a szokványos, ön- mentegetó sóhajjal, hogy lám, lám ezek a mai fiatalok. Másfél évtizeden keresztül kiváló pedagógus volt, most sem hazudtolta meg önmagát, nem esett túlzásokba, megpróbálta reálisan értékelni a helyzetet, szülők, fiatalok helyzetét. Tanulságos, sok gondot, ötletet fölvető beszélgetés következett, töprengő, késő éjszakába nyúló. Abban mindjárt az elején egyetértettünk, hogy a fiatalság nevelése, szellemierkölcsi arculatának formálása mindig a legfontosabb és legnehezebb feladatok közé tartozott, kis és nagy közösségben: családban, társadalomban egyaránt. Ma sincs másképp. Hiba, végzetes hiba lenne legyinteni vagy pálcát törni a mai fiatalság felett, gondokat, negatív tendenciákat fölnagyítani. Mert ez a felnövekvő nemzedék ugyanúgy, mint az előző generációk bármelyike - tehetséges, életképes, szép reményekre jogosító. Mondjuk ki nyíltan: olyan, és főleg olyan lesz, amilyenné neveljük-formáljuk őket. Legtöbbet talán a család szerepéről, helyzetéről vitatkoztunk. Vallattuk, faggattuk emlékezetünket. Lelkiismeretünket. Volt-e energiánk, türelmünk rendszeresen odafigyelni a gyerekre. Vála- szoltunk-e vajon a világ dolgaira rákérdező, kételyeit, szorongásait eloszlatni igyekvő, szüleinél támaszt kereső kérdéseire? Mert időnk, lehetőségünk - ezt őszintén elismertük - ebben a rohanó világban is akadt volna. Olykor talán egy focimeccs, tévésorozat vagy baráti dumaparti rovására. De mindez, és megannyi más dolog ott és akkor fontosabbnak tűnt. S a ragaszkodó, támaszt kereső kérdésekre, közeledésre, rideg, ideges, a meghitt kapcsolatok finom szálait összegubancoló, szétszaggató válaszokat adtunk. Egyszer, kétszer, sokszor. Számba vettük az olyan eseteket, amikor mi, szülők iparkodunk minden földi jóval elhalmozni gyermekünket. Pénzzel, s olyan játékokkal, ruhákkal, tárgyakkal, amelyek túlnőnek normális rendeltetésükön, sokkal inkább viselőjük, tulajdonosuk kivagyiságát, nagydobra vert lehetősségét hivatottak csillogtatni. Nem is olyan régen dicsérő szót vagy esetleg szerény ajándékot kapott az érettségiző vagy az egyetemi tanulmányait elvégző fiatal. Ma már hallottam olyanról is, aki motorkerékpárt, méregdrága hifitornyot, sőt személygépkocsit kapott ajándékba, azért, mert kegyeskedett leérettségizni. Ami hovatovább mindenkinek kötelessége lesz. Egyik legnagyobb hibánk, hogy túlzottan elkényeztetjük, elhalmozzuk gyermekeinket, szinte a semmittevésre kárhoztatjuk őket. Nem mindenhol, de bizony nem is kevés családban. Mindent elvégzőnk, mindent iparkodunk megoldani helyettük. Néhány hete kérdeztem az egyik gimnazistától, milyen pályára készül.- Ahova a faternak sikerül protekciót szerezni - hangzott az egykedvű válasz. A fiú a felvételi után elutasító választ kapott. Ez sem hozta ki a sodrából:- Majd a fater bedug valahová. Vitatkozhatunk azon, mennyire egyedi, illetve mennyire jellemző ez az eset. Sokat, sokáig töprengtünk a példaképeken, amelyekre minden nemzedéknek szüksége van. Miért van az, hogy sokan bárgyú tévéjátékok hőseinek pózában tetszelegnek, silány táncdalok szövegeivel azonosulnak, tőlünk idegen életformákat, magatartásokat majmolnak? Azért is, mondtuk egybehangzóan, mert sokhelyütt még mindig nem vagyunk képesek mással, társadalmi eszményeinknek megfelelő szabadidőprogrammal, vonzó foglalkozásokkal megnyerni a fiatalok érdeklődését. Nézzünk körül, mennyi korszerű művelődési ház, szövetkezeti klub épült szerte az országban. S érdemes belelapozni a fölmérésekbe: mennyivel kevesebb az olyan kulturális létesítmények száma, ahol valóban művelődhetnek és szórakozhatnak a fiatalok - érdeklődési körüknek, életkoruknak megfelelően. Szeretnénk azt is, ha ezek a fiatalok olyanok lennének, s egyszersmind különbek is, mint apáik. Olyanok eszmei, politikai értelemben, különbek tudásban, rátermettségben. E cél érdekében sokat, az eddiginél jóval többet kell tennünk. Tudatosítani kell, hogy e generációnak nincs élménye szociális, politikai harcokból, háborúból - szerencsére. Ez a nemzedék már létbiztonságban született és él. Szívében, értelmi világában tehát nem találnak visszhangra a ,,bezzeg a mi időnkben“ - szerű, sokszor talán őszintén is gondolt, de ma már eléggé hatástalan visszaemlékezések. De megnyílik sok-sok fiatal szíve, lelke, ha őszinte szavakat hall: emberi helytállásról, bátorságról, áldozatokról, kis és nagy tettekről, mindarról, ami szocialista jelenünket alapozta meg. Néhány hete egy idős kommunista találkozott gimnazistákkal. Nem istenítette önmagát, keresetlen szavakkal szólt nélkülözésről, nyomorról, harcokról. Arról is, hogy bizony félt a csendőrszuronyoktól; fájt a verés, a megaláztatás, de a hit, az eszme erősebbnek bizonyult minden megpróbáltatás! iái. Látni kellett volna azokat az őszinte tekinteteket, csillogó szemeket! Ez igazi történelemóra volt. Életes, tudatot formáló, jellemet acélozó. Több, sokkal több kellene az ilyen nem formális, a fiatalok sajátosságaihoz igazodó rendezvényekből. Későre járt, s barátommal rádöbbentünk, mennyi mindenről nem beszéltünk, ami lényeges, s nem mellőzhető, ha a fiatalokról, növelésükről szólunk. Fiatal költőnk verseskötetét mutatom neki. Tűz mellett didergők éneke, a vers címe, amely egyszerre felfigyeltető és elgondolkoztató. S néhány lappal arébb az ugyancsak őszinte vallomás: Álmunk tisztább, mint a harmat. A mi feladatunk, hogy meleget - értelmes életcélt, őszinte légkört - kívánjunk nekik, igaz eszmével, tudással, erkölcsi értékekkel vértezzük fel őket. Hogy arra az útra lépjenek, s azon az úton haladjanak tovább, amelyre apáink, nagyapáink oly sok harc, küzdelem és áldozat árán léptek. SZILVÁSSY JÓZSEF ERTEKES ELETCELT Gyökeres György felvétele
