Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-03 / 31. szám

fr SÜSSÜNK SZILVÁS KALÁCS Hozzávalók: 50 deka kimagozott gyümölcs, tíz deka liszt, 15 deka cukor, három tojás, két deci tej, csipetnyi só, négy-öt deka mar­garin Margarinnal alaposan kikent hő­álló tálba rétegezzük a szilvát. Önt­sük rá a tojással, cukorral, sóval alaposan összedolgozott lisztet, amihez apránként adtuk hozzá a tejet. Elömelegitett, meleg sütő­ben 40-50 perc alatt készül el. Melegen tálaljuk. EZ IS, AZ IS TANÁCSOK Nyáron a tej savanyodását meg­akadályozhatjuk, ha forraláskor egy késhegyni szódabikarbónát te­szünk bele. A birkahús elveszíti jellegzetes szagát, ha elkészítés előtt minden faggyút és hártyát eltávolítunk róla, majd ecetes vízben áztatjuk. Ké­szítéskor viz helyett vörös bort használjunk, és kevés fokhagymá­val fűszerezzük. A vöröshagymát (pörköltbe, rán­tásba stb.) csak üvegesre pirítsuk, mert ha túlpirított, gyomorégést okozhat. A fokhagymát nyersen te­gyük a forrásban levő ételhez, így kellemesebb ízű lesz. A tojáshab hamarabb felverődik, ha minden tojásfehérjéhez egy pár csepp citromlevet vagy egy kiska- nál vizet teszünk. HOGY SZÉPEK LEGYÜNK A ROZSKENYÉR ÉS AZ ARCBŐR Sok fiatal lány szenved pattaná­soktól, mitteszerektöl, s noha elkö­vet mindent - ami a kozmetikai készítmények használatát illeti - mégsem múlik el a kellemetlen tünet. A külsőleg alkalmazott sze­rek mellett ajánlatos még egy apró­sággal próbálkozni: rendszeresen fogyasszanak rozskenyeret. A rozs­kenyér magas proteintartalma ked­vezően hat a zsirmirigyek működé­sére, s kevés hatásosabb szer lé­tezik a pattanások eltüntetésére. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Kék Duna bevásárló központ azonnali vagy megegyezés szerinti be­lépéssel- gépkocsivezetőt vesz fel az áru házhoz fuvarozására a lakosságnak nyújtott szolgáltatások keretében. Érdeklődni a Kék Duna bevásárló központ háztartási cikkek részlegén le­het. Telefon: 255-81-3, 25-ös mel­lék. ÚF-83 ADÁSVÉTEL ■ Eladó Moszkvics 408 kitűnő állapot­ban. Cím: Veréb Árpád, Dunajská ul. 372, Dunajská Streda Ú-2506 ■ Eladó jó állapotban levő garázsolt Lada 1201 -es. Cím: Salka 215. Ú-2507 ■ Eladó félig kész kétlakásos, emele­tes ház Vydranyban. Közületek részé­re is alkalmas. Jelige: Előnyösen. Ú-2524 KÖSZÖNTŐ ■ Augusztus 5-én ünnepli 60. szüle­tésnapját T aksonyon (Matúékovo) Varga Ferencné Papp Mária. E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulálnak, jó erőt, egészséget és hosz- szú, boldog életet kívánnak szerető férje, édesapja, fiai: Sanyi, Feri, menyei: Ilonka és Ági, unokái, Gergely, Zoli, Gabi és a kis Ferike. Ú-2239 ■ A legdrágább édesanya és nagy­mama Koreny Terézia Nagyabonyban (Vel'ké Blahovo) au­gusztus 5-én ünnepli 55. születésnap­ját, valamint Koreny János és felesége Terézia augusztusban ünnepük házasságköté­sük 30. évfordulóját. Ezen alkalmakból erőben, egészségben gazdag, hosszú életet kívánnak a drága szülőknek lányuk, fiuk, menyük, vejük, három kis unokájuk: Petra, Mártika és a kis Zsuzsika. Ú-2498 ■ 1984. július 15- én ünnepelte 60. születésnapját Nagy Béla Somorján (Őamo- rin)'. Ebből az alka­lomból szívből gra­tulál, sok boldogsá­got és hosszú életei kíván lánya Rózsi, veje Tibor és unokája Deniszka valamint a Kanyicska csa­lád Kürtről (Strekov). Ú-2518 MEGEMLÉKEZÉS ■ Életünk legfáj­dalmasabb napja maradt 1983. augusztus 4-e. Ezen a napon dob­bant utolsót szíve a drága férjnek, édesapának Szűcs Bélának (Bof - Kráf. Chlmec), akit 56 éves korában, tragikus körül­mények között váratlanul ragadott ki szerettei köréből a halál. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a fájdalmas első évfordulón. Emlékét örökké szívükben őrzik fe­lesége és gyermekei Ú-2424 VEGYES ■ Elcserélem Wartburg de luxe 353-as személyautómat Skoda MB-1000-re, az árkülönbözetben megegyezünk. Cím: Csukás Tibor, Budovatelská 3/15, Komámo. Ú-2500 ■ Ötödikes diák mellé olyan embed keresünk, aki felkészítené a pótvizsgá­ra matematikából. Csak bratislavaiak jelentkezzenek. Jelige: Sürgős. Ú-2503 HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ÚdfcSZÚ 23 1984. Vili.3. JO KÖNYVET MINDENKINEK Ezt a nyereménysorsolással egybekötött könyvárusítást a brati- slavai SLOVENSKÁ KNIHA könyvterjesztő vállalat szervezi a szlo­vákiai kiadóvállalatokkal karöltve a szép és édékes könyvek kedvelőinek. Aki az alábbi könyvjegyzék alapján rendel és utánvéttel átvesz legalább 70,- korona édékű könyvet, az a könyvszállítmánnyal együtt számozott sorsjegyet kap (minden 70,- korona édékéd egy-egy sorsjegyet), amellyel részt vesz a következő édékes díjak kisorsolásában: 1. díj: SKODA GARDE típusú személygépkocsi 2. díj: tetszés szerinti áruvásárlás 10 000,- korona édékben 3. díj: tetszés szerinti áruvásárlás 5 000,- korona édékben 4. díj: tetszés szerinti áruvásárlás 2 000,- korona édékben 5-10. díj: tetszés szerinti áruvásárlás 500,- korona édékben 11 -40. díj: tetszés szerinti áruvásárlás 300,- korona édékben 41-1000. díj: négy könyvből álló nyereménycsomag Megrendelését küldje el minél előbb, de legkésőbb 1984. augusztus 30-ig a következő címre: MAGYAR KÖNYVESBOLT Michalská ő. 6 811 01 BRATISLAVA A sorsolás a sorsjegyeken feltüntetett számok alapján tödénik, ezéd gondosan őrizze meg őket a számlával (dobierková faktúra) együtt! A sorsolás 1984. október 8-án lesz 9.00 órai kezdettel a Slo- venská kniha könyvterjesztő vállalat bratislavai igazgatóságán az illetékes állami szervek és az akcióban részt vevő kiadóvállalatok képviselőinek jelenlétében. A sorsolás eredményét a sajtóban fogjuk közölni, mégpedig a kővetkezőképpen: Szlovákiában a Práca 1984. október 11-én, a Nedel'ná Pravda 1984. október 19-én és a Vasárnapi ÚJ SZÓ 1984. október 26-án megjelenő számában. Csehországban: a Rudé právo 1984. október 18-án és a Mladá fronta 1984. október 19-én. MEGRENDELÉS SZÉPIRODALOM: korona 1. ... Zamarovsky: Éló olimpia (A neves szer­ző e könyve az ókori olimpiai játékok bölcsőjéhez, Olümpiába viszi el olvasóit.) 44,— 2. ... Rácz: A lótuszevők fehér szigetén (A szerző új kötete egzotikus országokba kalauzolja el olvasóit, rejtelmes távoli or­szágokban szerzett élményei alapján). 21,— 3. ... Páll: Legjobb vadászni (vadászka­landok) 22,— 4. ... Jefremov: A múlt árnyéka (tudományos­fantasztikus regény) 22,— 5. ... Dumas: Monte Cristo grófja I—III. (a nagy elbeszélő leghíresebb regénye) 155,— 6. ... Zilahy: A Dukay család l-lll. (A nagysza­bású családregény alapján megismerke­dünk szerelemmel, történelemmel és egy­ben a magyar arisztokrácia széthullá­sával). 7. ... Bronté: Jane Eyre (Meghatóan szép re­gény, egy csúnyácska nevelőnő történeté­ről (Világ Könyvtár) 45,— 8. ... Fielding: Tom Jones l-ll. (Világ Könyvtár) 63,— 9. ... Petőfi: János vitéz - A helység kalapá­csa - Bolond Istók 15,— 10. ... Koncsol: Vizesnapló (versek) 11,— 11. ... Gál: Az Éden és a Golgota között (versek) 11,— 12. ... Minác: Holtak és élók (A szerző regénye a Szlovák Nemzeti Felkelésről szól, törté­nelmi alulnézetből a szenvedő kisemberek szemével nézve az eseményeket.) 23,— 13. ... Két magyar Anyegin (Puskin verses re- • génye Bérczy Károly és Áprily Lajos fordí­tásában) 37,— 14. ... Somlyó: Rámpa (Visszaemlékezések a magyarországi zsidódeportálásokra) 21,— 15. ... Zalabai: Mindenekelőtt számot adok (Ipolypásztó - kis község múltján keresztül igyekszik a szerző bemutatni a régmúlt parasztság-emberiség sorsát, lebilincselő olvasmányos formában.) 23,— 16. ... Merle: Csikóéveink (Két puritánul nevelt francia nemesifjú sorsán keresztül megis­merkedünk a tizenhatodik század mozgal­mas és veszélyes korszakával. 37,— 17. ... Hammet: A máltai sólyom (krimi) 29,— 18. ... Barabás: Éjjeli őrjárat (Rembrandtnak, a festészet és az emberi művelődés kima­gasló alakjának életregénye) 22,— 19. ... Haynal: A sztyepptől a tundráig (Gazda­gon illusztrált útleírás a Világjárók soro­zatban) 62,— 20. ... Cognat: Antekume, avagy egy másik élet (Világjárók) 42,— 21. ... Tamási: Ábel (Ábel, a világot járt sze­génylegény kalandokban gazdag útjának lehetünk tanúi a könyvet olvasva) 42,— 22. ... Schwarz-Bart: Igazak ivadéka (1185- ben York városában, a pogrom elöl mene­külő zsidók rabbijukkal együtt önként men­nek a halálba, a szerző nagy hozzáértés­sel kíséri hősei sorsát egészen a Hitler hatalomra jutása utáni időszakig.) 27,— 23. ... Gerlei: Népszámlálás (Egy tragédiába torkolló szerelem története, melynek hát­terében egy szociográfiai pontosságú falu­kép bontakozik ki) ' 19,50 24. ... Németh: Irgalom (Két fiatal orvostanhall- v gató meghatóan szép szerelméről és megpróbáltatásáról szól a híres szerző műve) 40,— 25. ... Móricz: Rózsa Sándor (Rózsa Sándor a híres betyár vagy másnéven a pusztai király történetének mindkét részét tartal­mazza a könyv.) 38,— 26. ... Szilvási: Szökőév 24,— IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKIRODALOM: 27. ... így élt Móra Ferenc 23,— 28. ... Kőszegi: Szerelmetes Orsikám (Csíkos könyvek) 24,— 29. ... Bruckner: Szadoko élni akar (Csíkos könyvek) 19,— 30. ... Twain: Koldus és királyfi (kalandokban bővelkedő meseregény) 30,— 31. ... Nyekraszov: Linkóci kapitány kalandjai (Delfin könyvek) 12,— 32. ... Szentiványi: A köbaltás ember (Delfin könyvek) 13,— 33. ... Doyle: A sátán kutyája (Delfin könyvek) 1'8,— 34. ... Római regék és mondák (Romulus és Rémus s egyben az örök Város, Róma történetével ismerkedhetünk meg) 27,— 35. ... Kästner: A két Lotti (Csíkos könyvek) 12,— 36. ... Egyszer egy királyfi (lapozó 3 éven felüli­eknek) 16,— 37. ... Török: Hahó a tenger! (Rengeteg képpel illusztrált könyv, jó segítséget nyújt fiatal szülőknek 5-6 éves gyermekük előkészí­tésére a kistestvér közeledtére) 20,— 38. ... Mildi meséi (A mesék az árva, jó és ártatlan Mildi vándorútjairól szólnak) 23,— ISMERETTERJESZTŐ IRODALOM: Hasznos tanácsok, fontos tudnivalók: 39. ... Magyar néprajzi lexikon 4. kötet 175,— 40. ... Magyar néprajzi lexikon 5. kötet 170,— 41. ... Világirodalmi lexikon 7. kötet 195,— 42. ... Világirodalmi lexikon 8. kötet 200,— 43. ... Nagy: Saláta ABC (Több száz salátare­ceptet tartalmaz) 32,— 44. ... Lévai: Kelet-Európai szakácskönyv (Speciális nemzeti ételekből nyújtunk íze­lítőt.) 26,— 45. ... Hájková: Édeskönyv (több száz édes és sós sütemény, torták, tészták, krémek és fagylaltok receptjeit tartalmazza a sokak­nak már ismert könyv.) 47,— 46. ... Pelech: Házi disznóölés 14,— 47. ... Makay: Szabadtűzön (halász-vadász- és pásztorételek - 150 recept) 32,— 48. ... Bágyoni: A szerelem ébredésétől a har­móniáig 22,— 49. ... Dr. Szendéi: Orvos a családban 55,— 50. ... Orosz-magyar, magyar-orosz szótár iskolák számára 28,— 51. ... Zádor: Építészeti szakszótár 26,— 52. ... Levsky: A KARATE önvédelem alapjai (A könyv jó segítséget nyújt nemcsak az ifjúsági klubok számára, de érthető mó­don szól a katonakötelesség előtti és a ka­tonaköteles ifjúsághoz. A könyvet több száz kép egészíti ki, és adja meg a lehető­séget a gyakorlatokhoz magántanulók számára is.) 41,— 53. ... Természettudományi kisenciklopédia (A könyv átfogó képiét ad a természettudo­mányok teréről, 11 témacsopxirttal foglal­kozik: Világegyetem, A Föld, Az ember és környezete, Az élet, Vírusok és baktériu­mok, A növény, Az állat és az ember, Fizika, Kémia, Matematika, Történelmi át­tekintés). 160,— 54. ... Sajátkezűleg - Autó, sport, kemping (A szabad idő hasznos eltöltéséhez sok jó tanáccsal szolgál a könyv) 60,— 55. ... Kubiőková: Bácskái Béla (Kubiőka Klára első monográfiája a korán elhunyt cseh­szlovákiai magyar művészről. A kötetet 75 fénykép egészíti ki.) 40,— 56. ... Monumenta Literarum l-ll. (A világiroda­lom kisebb remekművei legkiválóbb mű­fordítóink új fordításaiban. Az album több mint 20 remekművet tartalmaz többek kö­zött pl. Amor és Psyché, Dante dicsérete, Árgirus és Tündér Ilona dicsérete, Doktor Faustus históriája, Mucsai széplelkek, Zrí­nyi: Viola, Poe: A fekete macska, stb. 1000,— Kérjük kedves olvasóinkat, hogy rendelés esetén jelölje­nek meg pxttkönyveket is, arra az esetre, ha az eredetileg megrendelt könyv kifogyott volna. így elkerüljük a kelle­metlen félreértéseket. Megrendelését borítékban küldje, de ne ragassza le, csak tűrje be a sarkát. Ezzel munkát takarít meg nekünk, amit előre is köszönünk. Ne feledje el feltüntetni lakhelyének irányítószámát és hivatalos szlovák nevét. Kérjük, hogy címét olvashatóan írja. Megértésüket köszöni és megrendeléseiket várja a bratislavai Magyar könyvesbolt. Név: .................... Ut ca, házszám: .. Postai irányítószám: Lakhely: .............. Dá tum: ................ ÚP-84

Next

/
Thumbnails
Contents