Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-03 / 31. szám
JÚLIUSI TEREPSZEMLÉN A GABÓÍKOVÓI VÍZLÉPCSŐ ÉPÍTÉSÉN A táj nem ígér sok látványosságot. Gabőíkovót elhagyva évek óta megszokott kép fogad. Műhelycsarnokok, kisebb és nagyobb kavicsrakások, körülkerített gazdasági udvarok, földmunkák nyomai. A majdani erőmű építményei közül szinte alig emelkedik valami a föld felszíne fölé. Pedig már hetedik esztendeje épül a gabőíkovói vízlépcső, a magyar és csehszlovák együttműködésben megvalósuló dunai rendszer egyik legfontosabb része. Idáig odajutottak, hogy a föld mélyében elkészítették az erőmű alatti teknő medrét. Oldalát agyagbeton résfalakból, fenekét - ce- mentbentonit és vegyi injektálással - szintén kevésbé vízáteresztő rétegből. Ugyanígy készül a közvetlenül mellette elterülő ikerhajózsilip medre is. Június vége jelentős határkőnek ígérkezett a kivitelezés idei próbatételei közül, hiszen ekkorra kellett elkészülni a vízmű teknő- jének vegyi injektálásával. Ez a határidő annyiban befolyásolja a Gabőíkovo- Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésének további folyamatát, hogy teljesítése lehetővé teszi a kivitelezés ütemtervének tartását, s ez pedig 1990-re vetíti előre a gabőíkovói erőmű első aggregátorjának beindítását. Hogyan birkóztak meg az építők a szóban forgó feladattal, s mi vár rájuk a legforróbb nyári hónapokban? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ, amikor júliusi terepszemlére indultunk. Félévi tervteljesítés Még mielőtt az építkezés irányába vennénk utunkat, megállunk Stefan Poh- reboviönál, a főkivitelező, azaz a bratisla- vai Hydrostav itteni üzemének gazdasági igazgatóhelyettesénél. Várta érkezésünket, előtte kimutatások, ezekben lapozgat.- Eljutott már a híre mindenfelé, hogy június végén befejezték az erőműteknő vegyi injektálását. Hallhatnánk erről bővebben is?- A tételes feladatok közül valóban ez volt a legfőbb - válaszolja. - Sikeresen teljesítettük. Én azonban a „számok embere“ vagyok, nekem rajtuk keresztül kell felmérnem elvégzett tennivalóinkat. A félévi terv négyszáz millió korona beruházásával számolt. Ezt elértük, sőt túl is léptük, hiszen egészében véve a fő objektumokon elvégzett munka értéke 407 millió korona. Zsebszámológépet emel maga elé, segítségével pillanatokon belül hozzáfűzheti:- A pénzügyi tervünket így 101,7 százalékra teljesítettük. Egyébként ebben az évben összesen 895 millió koronát ruházunk be, ebből a félévi 407 millió... És az ujja már a számítógép billentyűrendszerén jár. Megint csak gyorsan kap eredményt.- ... az esztendő teendőiből 45,5 százalékot „kanyarít le“. Meg kell említenem, hogy nemcsak a gabőíkovói vízlépcső épül, munkálatok folynak a majdani üzemvízcsatornán és más létesítményeken is. Az általam felhozott eredmények a kivitelezés egészét összegezik. Az itteni lépcsőfokon az eröműmeder vegyi injektálásával tehát végeztünk, most a teknő kotrására való felkészülés időszaka Kilenc nappal korábban mederszárnyon végzett szúrópróbák nagyon jó eredményeket hoztak. Ha ezeknél akár 50 százalékkal rosszabb végső értékeket kapunk, akkor is még a normán belül maradunk.- Mire alapozza bizakodását? Netán az építők által is emlegetett szigorú felügyelet az injektálás eredményeiben is közvetlenül lecsapódhat?- Nézze, az szinte természetes, hogy szigorúak voltunk. Pardon nélkül megkövetelünk mindent a kivitelezőktől. Panaszkodtak netán? Csakis az ügy érdekében tettük, amit tettünk. Szakembergárdánk állandó ügyeletet tartott. És azon őrködött, hogy a tervezett paraméterek szerint menjen az injektálás. Kezdetben voltak gondjaink a kivitelezővel. Gyalog indulunk terepszemlére. Kísérőnk Jozef Homola, a beruházó vállalat egyik szakembere, aki az injektálás idején munkatársaival együtt felváltva tartott felügyeletet. Alig néhány perce tért visz- sza az építkezésről, s most megint oda tart. Útközben a félévi célba érés „adalékai“ kerülnek jegyzetfüzetembe: a nagy- beruházás építőinek közös kötelezettségvállalása meghozta gyümölcsét, hiszen a vegyi injektálás befejezésének június utolsó előtti napjára kitűzött határidejét alaposan lerövidítették. Kilenc nappal korábban, vagyis június 20-án már elkészültek ezzel a munkával. Pillanatfelvétel az erőműteknő kotrásának első napjairól (Gyökeres György felvételei) következik. Ezalatt minőségpróbát végzünk, s meggyőződünk arról, hogy a teknő eléri-e a megkívánt paramétereket. Emiatt elkezdtük a víz szivattyúzását ebből a relatíve körülhatárolt közegből. Az első eredmények? Igazolják, hogy az erőműteknő vízáteresztő képessége a tervezett értékeken belül mozog. Lassan az építés döntő momentumainak egyikéhez érünk, hiszen ha minden jól megy, ősztől elkezdhetjük a vízmű alapozását, amely az itteni geológiai feltételek között műszakilag szinte egyedülálló próbálkozásnak ígérkezik, akárcsak számos más munkafolyamat ezen a nagyberuházáson. Ezekben a hetekben befejezzük Szinte alig emelkedik valami a föld felszíne fölé. A felső zsilip fő betonozása viszont messziről látható a szivattyúrendszer hálózatának kiépítését. Vízszivárgás ezután is lesz, szükséges tehát a víznek a munkamederből való elvezetése. Próbaképpen elkezdtük a teknő kotrását. Egyelőre csak kis területen. Ennek eredményeiből majd lehet némi következtetéseket levonni, de végső értékelésre csak a folyamatos kotrás befejeztével lesz alkalmunk. Ez a mintegy egy évre tervezett munka a szakemberek szigorú felügyelete mellett zajlik majd le.-Csak jöjjenek közelebb. Az építés történetének érdekes pillanatait rögzíthetik ezen a helyen - csalogat maga után kísérőnk. És valóban igaza van! Amíg a kotrógép egyhangú mozgása, s az üresen meg teli rakománnyal közlekedő teherautók látványa az építkezés hétköznapjaira emlékeztet, addig Jozef Homola mondanivalója az egyediséget tárja fel benne.- Pontosan a baloldali kiömlő mederszárny feltárásának vagyunk szemtanúi. Ezzel kezdtük az erőműteknő kotrását. Az itteni mélyedés arra szolgál majd, hogy meggyőződjünk a földkéregben húzódó tózegréteg feltételezett tulajdonságairól. Később a megszerzett tapasztalatokat nagy mértékben felhasználjuk majd a hajózsilipteknő feltárásában. Hogy miért éppen ezen a helyen kezdtük az egészet? Érdekes módon itt valamennyi számításba vehető lokalitás talajösszetételével találkozhatunk. Hát ezért esett erre a választás. Egyébként a munkagödör kétszázszor négyszáz méteres lesz, mélysége 34 méterre tervezett. Ebben a mélyedésben a gépek igazi „csatájának“ leszünk szemtanúi. De az még várat magára, csupán az elkövetkező egy-két tucatnyi hónapban várható. Továbbmegyünk. Két-háromszáz méternyi járás után csővezeték állja utunkat. Méterekkel arrébb szivattyúk halk búgá- sa ad okot a magyarázatra.- Ennyit látni az erőműteknő vizének szivattyúzásából - mutat a működő kutak felé kísérőnk. - Most folyik az első próbaszivattyúzás, ötvenkét napig tart majd. Utána folytatódik az egész, még az építés alatt is. Minden szivattyú teljesítménye másodpercenként 20 liter víz. Köny- nyú kiszámítani, ha npind a hét működik, másodpercenként 140 liter vizet szippantanak ki a teknőből. Ennek megfelelően csökken a víz szintje is. Eddig mintegy négy méterrel lett alacsonyabb, de az alapozás megkezdéséig körülbelül 34 méterrel kell lejjebb szorítani.- És mi történik, ha ez nem sikerül? Ha az injektált teknő vízáteresztő-képessége nagyobb lesz a megkívántnál?- Sok galibánk támadhatna belőle. Egy ilyen nagy kiterjedésű munkagödör kotrása szolgálhat váratlan meglepetésekkel. Ezért a legnagyobb szakértelemmel látunk hozzá. Jelszavunk a fokozatosság és a folytonosság lesz. Az ezt megelőző szivattyúzásnak pedig sikerülnie kellene, hiszen a bal és jobboldali Vízszivattyúzás - látványosság nélkül ◄-----------------------------------:------------------Kö zben már a földdel teli erőműteknő egyenetlen terepét járjuk. A határi útra emlékeztető páros kerékvályat egy frissen kotort mélyedéshez vezet. Stefan Pohreboviő: „A fő objektumokon elvégzett munka értéke 407 millió korona“ Időbe telt, amíg az emberek rájöttek, hogy jtt magasra emeltük a mércét. Végül is minden rosszul elvégzett munkát maguknak kellett pótolniuk, mi azonban még egyszer nem fizettünk érte. Azt már ne tőlem kérdezze, hogy mennyi tandíjukba került a pontatlanság. Visszafelé tartva Jozef Homola elárulja, hogy az erőműteknő injektálásának befejezésével a beruházó szakemberei is egy eléggé kimerítő időszakot hagytak maguk mögött. Mostanában elég, ha naponta egyszer körülnéz a terepen, ellenőrzi az adatokat, s máris helyzetképet kap a munkák előrehaladásáról. Ellentétben az előző sok-sok hónap gyakorlatával, amikor tövéről hegyére figyelték az injektálás úgyszólván minden mozzanatát. Javasolja, máskor olyankor is nézzünk feléjük, ha nagyobb gondjuk lesz, hátha a probléma „kiszellőztetése“ közelebb vinné őket a megoldásához. Most nincs rázós témajavaslata, de legközelebb talán már akad. Tehát mikor próbálkozzak, netán szeptemberben, kérdem és javaslom egyszerre. Rábólint. Ebben megegyeztünk, legalábbis az időpontban mindenképpen. J. MÉSZÁROS KÁROLY