Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
AKI NEM FELEJT- Milyen szomorú vagy, barátom! Gyere, igyunk egyet, s felejtsünk el mindent!- Én csak felejtenék, de a főpincér ... az nem felejt... LÉGGOMB A takarékos apa egy léggömböt ajándékoz két kisfiának. Ünnepélyesen átnyújtja a becses ajándékot, s figyelmezteti a lurkókat:- Nesztek. De aztán igazságosan osszátok el! SÜRGŐS- Sürgősen meg kell tanulnom úszni.- Minek?- Hogy meg ne fulladjak, ha a vízfejű barátomnak az eszébe jutok. CITROM-MODELL- Mondd, miért nevezed az új ruhádat citrom- modellnek? HF szén nem is sárga...- Azért, mert úgy kellett kipréselnem a férjemből ... SZÉKELY DEZSŐ Fotók negatívban Kiskirály Autó viszi, menő márka s vadászlak vagy horgásztanya várja. Szórja a pénzt, mint magot a gazda: sikert arat... Inkább rozst aratna! Karrierista Tipor, tapos, törtet s gőggel tekint vissza: aktahegyek között elszánt alpinista. Nihilista Nem aratott, nem vetett. Mindent utált, megvetett. Ha önmagát földbe dugja, nem nő belőle, csak dudva! SZÓRAKOZOTT A szórakozott tanár benyit a borbélyhoz.- Hajnyírást kérek.- Máris, uram... Csak vegye le a kalapját!-A kalapomat? Elnézést. Nem tudtam, hogy itt hölgyek is vannak. KÖNYV- Irmuska, nagyon sápadt vagy. Mi bajod?-Tudod, ez a karácsony előtti bevásárlási hajsza, aztán meg tegnap olyan könyvet olvastam, amelyiknek nagyon rossz volt a vége.- És milyen könyv volt az?- A betétkönyvünk... ALKALMASSÁG- ön buszkalauz akar lenni. Alkalmasnak tartja magát?- Igen. Évekig egy szardínia- konzerv-gyárban dolgoztam... VONATON- Bocsásson meg, kisasszony, azt hiszem, mi már utaztunk együtt.- Lehetséges, de nem szoktam semmitmondó arcokat megjegyezni magamnak.- Én igen... KÖLTŐK Az ifjú költő fájdalmasan panaszkodik:- Majd ha nem élek már, akkor fogja a világ megérteni, hogy ki voltam én, mit alkottam.- Igen, - bólint helyeslőén a kollégája. - De akkor már biztonságban vagy... ISMERI A FELESÉGÉT- Úgy gondoltam, talán mégsem akarsz eljönni a régi ruhádban színházba - mondja a férj.- Igazad van. Vettél egy új ruhát nekem?- Nem, hanem csak egy színházjegyet vettem. KÉT PERC Amikor a hatvanéves Renoir egy kozmetikai gyár tulajdonosának vendége volt, a házigazda megkérte őt arra, hogy rajzoljon neki valamit, amivel egyik termékének csomagolását díszíthetné. Renoir elővett egy papírt, és néhány vonással egy fiatal nő képét rajzolta rá, aki a kezében virágszálat tart. A gyáros átvette a rajzot és az illendőség kedvéért megkérdezte a művészt, mennyivel tartozik:- Húszezer frankkal! - válaszolta a festő.-Húszezer... - dadogta meg- döbbenten a gyáros. - Húszezer egy rajzért, amihez önnek két percre volt szüksége?- ön téved - mondta Renoir. - Hatvan évre és két percre! / MOZIBAN- Miért van ma olyan kevés néző a moziban?- Mert ez a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott - a többieket pedig nem érdekli... HALLOTTUK SemW S«* kovácsom _ vnnuira clí <?*<kereket, rm'n-t a fámoíeszk. . Disznóölés után avagy a nagy rokonság (Vladimír Pavlík rajza) KIEGYEZÉS- Nézd, Klári, unom már ezt az állandó vitatkozást! Azt ajánlom, hogy egyezzünk ki... Neked tízszer legyen igazad egymás után, azután nekem is egyszer... ÁRUHÁZBAN Böhönyei ruhát vásárol a feleségének. Az asszony már a huszadikat veszi fel, az sem tetszik neki.- Drágám, már beleőrülök ebbe a próbálgatásba. Mondd meg már végre, milyen ruhát akarsz.- Az a ruha legyen olyan, amilyet minden modern nő hord, de csakis olyan lehet, amilyen nincs senkinek sem! BEFOLYÁS- A sajtó olyan befolyást gyakorol az életünkre, hogy nem is hinnénk!- Nekem mondja? Én hirdetésre nősültem! PONTOS Fehérék látogatóba készülnek a gyermekeikhez.- Manci, legalább karácsonykor pontos lehetnél. Húsz éve vagyunk házasok, és a te pontatlanságod miatt mindenhonnan elkésünk. Mire az asszony:- És mi értelme van annak, hogy te pontos vagy? Úgyis kénytelen vagy rám várakozni... DICSEKVÉS- A kutyám éppen olyan okos, mint én!- Igazán? Ilyet is ritkán hallani! Az emberek általában dicsekedni szoktak a kutyájukkal! A HÉT VICCE A férj hazajön a vadászatról.- No, hol van, amit lőttél? A konyhában?- Nem. A kórházban... Abszolút erényes (Gossányi Péter rajza) A távolsági autóbusz elegáns ívben kanyarodik be az egyik megállóra. A vezető kiszáll, tempósan körüljárja a járművet, szakavatottan belerúg előbb az egyik, majd a másik kerékbe, s aztán a jól végzett munka édes érzésével visszamászik a kormánykerék mögé s nagy koncentráltsággal olvasni kezd. Megteheti. Megteheti, mert a menetrend szerint még mintegy félóra van az indulásig. S ki merné kétségbe vonni egy dolgozónak azt a jogát, hogy ott és akkor művelődjön, amikor erre lehetősége van... A jelek szerint ez az egyöntetű véleménye annak a tucatnyi utasnak is, aki türelmesen sorakozik a busz mellett. Azért csak mellette, mert a vezető gondosan magára zárta a jármű ajtaját, mintha attól félne, hogy valamelyik elvetemült utas batyujában időzített bomba lapul. A buszra várakozás percei (ki ne tapasztalta volna?) mindig irdatlanul hosszúak. S különösen hosszúak akkor, amikor csípős téli szél fúj, és havas eső esik. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az utasok hangulata ijesztő tempóban romlani kezd s ez fura nézetekben nyilvánul meg: például abban, hogy ha még nincs is a felszállás ideje, azért a vezető megengedhetné, hogy ebben a kutya időben a járműbe menekülhetnének az utazni vágyók. Ennek a néphangulatnak enged az egyik utas. BátortalaSzóból ért az ember nul megkocogtatja a busz ablakát, jelekkel adja értésére a vezetőnek: fúj a szél, hideg van, engedjen be. A busz vezetője udvariasan végighallgatja - jobban mondva végignézi az utas produkcióját. Aztán ugyanolyan módon válaszol: a busz melletti menetrendre mutat: tessék, nézzék meg, még nincs itt a felszállás ideje. Majd ha itt lesz - most karórája számlapját ko- cogtatja mutatóujjával - indulunk. Ő tudja a kötelességét, őt nem kell tanítani. Aztán ismét belemélyed az olvasásba. Közben a szomszédos megállóhoz egyre-másra kanyarodnak be a távolsági autóbuszok. Nyomban nyílik az ajtajuk, az utasok azonmód fel is szállnak, bár egyik sem adja jelét annak, hogy már indulni készülne. Hm, rájuk nem vonatkoznak az előírások... ? Végre. Nyílik az ajtó. A vezető kezébe veszi a jegykezelő gépet, udvariasan megkérdi az elsőként felszálló, lilára fagyott utast:- Hová kéri a jegyet? A kérdezett hidegtől dermedt ujjaival pénzt akar elöko- tornászni tárcájából, de ujjai nemigen engedelmeskednek.- A többi sofőr mind azonnal beengedte az utasokat a buszba. Maga miért nem engedett be? - kérdi inkább panaszosan, mind vádlón a vezetőtől. A vezető előbb nagy nyugalommal visszaad a kapott bankjegyből, s aztán nemes egyszerűséggel válaszolja:- Csak. Mi tagadás, az utasokat meglehetősen sokkolta a válasz. De aztán megkönnyebbülten és megértőén bólogattak: hja, hát így már más. Ha így áll a dolog, akkor persze érthető az egész fagyoskodás, ázás, idegeskedés. Lényegében mindig egyszerű, csak meg kell magyarázni. Mert ugye, szóból ért az ember. AGÓCS VILMOS r ÚJ SZÚ 22 1984.1.27.
