Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
Az először bomba formájában elszabadult atomenergia alaposan kompromittálta az atomenergia békés célú felhasználását is. Az atomerőmüvekkel kapcsolatban ez különösen éles vitákhoz vezetett. Az első atomerőmüvek megjelenésekor ugyanis az atombomba keltette rémület a kettő összekapcsolását jelentette az emberek tudatában. A hatvanas években is, amikor az atomerőmű-építés világszerte fellendült, a szakemberek a közvélemény számára inkább a gazdasági előnyöket hangsúlyozták. Kevés szó esett a biztonságról, a kockázatról, holott minden reaktor-építő cég a maximális biztonságra törekedett. Ezáltal az atomerőmüvek sok ember szemében misztikus ködbe burkolt, félelmetes eszközökké váltak. Ezt az érzést aztán meglovagolták a nyugati országok különböző gazdasági és politikai érdekeket kiszolgáló hírközlő szervei. A hetvenes évek közepére sikerült is sok országban olyan hangulatot teremteni, amely egyáltalán nem kedvezett az atomenergetika fejlődésének. Sok esetben lelassította vagy teljesen megakadályozta azt. Az 1979-ben bekövetkezett amerikai Tree Mile Island atomerőmű üzemzavara mindkét tábor elveit látszott igazolni: egyfelől az atomerőművek potenciális veszélyességét, másfelől a biztonsági berendezések védelmi képességét váratlan helyzetekben. Az üzemzavarnak azonban az volt a legfőbb hatása, hogy miatta eddig nem ismert mértékben vizsgálták felül minden üzemelő, épülő vagy tervezés alatt álló atomerőművi egységet. A vizsgálatok egybehangzóan megállapították: az atomerőművek biztonsági foka más ipari létesítményekénél jóval nagyobb, és az általuk létrehozott kockázat elhanyagolható. Ennek ellenére a nyugati országokban az atomerőművek létjogosultsága körül a viták még ma is folynak. Ezért fontos a tudományos szakemberek és a nagyközönség közötti helyes párbeszéd. Ez az írás az amerikai tudósok és hírközlő szervek álláspontját ismerteti. ÚJ SZÚ 15 1984.1.27. A TUDÓSOK 1982-ben a Roger Közvéleménykutató Intézet felmérést végzett amerikai tudósok között, hogy megismerje az atom- energetika fejlesztésével kapcsolatos véleményüket. A megkérdezett tudósokat három csoportba osztották, és nézeteiket elkülönítve vizsgálták meg. Az első csoportba társadalomtudósok, a másodikba energiakérdésekkel foglalkozó tudósok, a harmadik csoportba pedig nukleáris szakemberek kerültek. A társadalomtudósokat a társadalomtudományok különböző területeiről választották ki, és energetikai kérdéseket illetően nem tételeztek fel náluk komolyabb szakértelmet. Az energiával kapcsolatos tudományágak közül olyan speciális ágakat is számba vettek, mint a légkör-vegyészet, napenergia és környezetvédelem. A nukleáris szakértők között atomerőművi szakembereken kívül a nukleáris ipar más képviselői is ott voltak. A tudósoktól azt kérték, hogy négy lehetőség közül válasszanak: az atomenergetika gyors fejlesztése, lassú fejlesztése, fejlesztésének gyors leállítása és az atomerőművek azonnali lerombolása. A társadalomtudósok 53 %-a a nukleáris energia gyors fejlesztését kívánja, 36%-a jobban szeretné a lassúbb fejlesztést, 7%-a leállítaná az atom- energetika fejlesztését, de üzemelni hagyná a már meglevő atomerőmüveket és csupán 3%-a szeretné, ha a már meglevő atomerőműveket felszámolnák. Az energiával kapcsolatos tudományok képviselőinek támogatása még ennél is nagyobb. Véleményük a négy lehetőség között százalékban kifejezve a következőképpen oszlik meg: 70, 25, 4 és 1 %. A nukleáris energiával közvetlenül foglalkozó tudósok 92 %-a a gyors fejlesztés, 8%-a pedig a lassú fejlesztés mellett állt ki. A tudósok nagy részének a nukleáris energia biztonságába vetett bizalma elég nagy ahhoz, hogy hajlandónak mutatkozzanak arra, hogy városukban atomerőműveket építsenek. A véleménnyel rendelkezők közül tízből heten arra is hajlandók, hogy akár „saját udvarukba“ atom- erőmüvi egységet állítsanak fel. Ugyanez vonatkozik az energiaszakértóknél tízből nyolcra, valamint a nukleáris szakemberek 97%-ára. Miért támogatja az Egyesült Államokban is a legtöbb tudós az atomenergetika fejlesztését? Azért, mett az energiaproblémát nagyon vagy rendkívül súlyosnak tekintik. Továbbá az energetikai szakemberek sokkal kevésbé derűlátóak az alternatív energiaforrások (napenergia, szélenergia, biomassza, tengerek energiája stb.) hozzájárulását illetően az energiaválság megoldásához. Véleményük szerint az atommaghasadás a szén után a közeljövő legfontosabb energia- forrása. Az Egyesült Államokban az ellentábor tudósai az ún. Aggódó Tudósok Szövetsége (The Union of Concerned Scientists) tömörülnek. Nézeteiket többször ismertették a televízióban és a sajtóban. Azzal érvelnek, hogy a nukleáris energetika fejlesztése katasztrófát okozhat. Úgy gondolják, hogy nagyobb energiatakarékossággal és a napenergia jobb kihasználásával az energiaválság megoldható. Amory Lovin fizikus és Barry Commoner biológus szintén e tudósok csoportjához tartozik. Népszerű könyvet írtak a napenergia jelentőségéről és egyben elítélték az atomerőmű-építés folytatását. Ot, az atomenergetika ellenzőinek táborába tartozó Nobel-díjas nyilatkozatban csatlakozott hozzájuk. Válaszként erre a Nobel- díjas Hans Bethe harminckét olyan tekintélyes tudóst talált - köztük 11 Nobeldíjast - akik nyilatkozatban az atomenergetika fejlesztése mellett foglaltak állást. Az Egyesült Államokban az atomenergetika fejlesztése mellett kiálló tudósokat az a vád is éri, hogy főleg anyagi érdekek befolyásolják döntéseiket, mivel jövedelmük az atomenergetika folyamatos bővítésétől függ. Az elvégzett közvéleménykutatás e kérdésre is kiterjedt, s végül azt az eredményt hozta, hogy azok a tudósok, akik anyagilag esetleg jelentős mértékben érdekeltek, nem támogatják az atomenergetikát jobban, mint azok, akiknél ez az érdekeltség nem áll fenn. nak, mint a pronukleáris tudósokénak. Számukra nem az a szenzációs hír, hogy az atomerőmüvek eddigi üzemeltetése során még nem fordult elő a reaktorból kibocsátott radioaktivitás miatt haláleset, hanem az, hogy egy rendkívül kis valószínűséggel előforduló reaktorbaleset több ezer ember halálát okozhatja. A tudományos kérdésekről sokszor szakképzetlen újságírók tudósítanak. A nukleáris energetikával kapcsolatos magatartásuk gyakran politikai ideológiájukkal hozható összefüggésbe. A közvéleménykutatás szerint minél liberálisabb egy amerikai újságíró, annál valószínűbb, hogy az atomerőművekkel kapcsolatban antinuk- leáris elveket vall. A Battelle Center tanulmánya a nukleáris energia propagálásával foglalkozik az amerikai tömegtájékoztató eszközökben. A tanulmány számba vette az újságokban és a televízióban elhangzott pro- és antinukleáris kijelentéseket. A négy legnagyobb amerikai folyóiratban még 1972-ben valamivel több pronukleáris cikk jelent meg atomerőmű-ügyben, de 1976-ra a negatív cikkek 2:1 arányban túlszárnyalták a pozitívakat. Ugyanez a tanulmány áttekintést nyújt a hírközlő hálózat hírforrásainak megválasztásáról is. 1968 és 1979 között az országos hírközlő hálózatnak az atomenergetikával kapcsolatban az Aggódó Tudósok Szövetsége volt a leggyakrabban idézett forrása. A Tree Mile Island-on történt üzemzavart követő hónapban a televízióban kizárólag csak negatív magatartást tanúsító tudósok kerültek képernyőre. Végezetül nézzünk egy példát a nukleáris ipar kockázatainak eltúlzásáról a nyugati sajtóban. 1981-ben a bonni egyetem szervetlen kémiai intézetében egy 20 literes tríciumos vizet tartalmazó üvegedényt szállítás közben összetörtek. Jogosan merül fel a kérdés: ha az USA hagyományos közössége ennyire támogatja az atomenergetika fejlesztését, miért van az, hogy a nagyközönség ennyire nem ért vele egyet. Ugyanis mig 1956- ban a megkérdezettek 20%-a ellenezte, hogy atomerőművi egységeket helyezzenek el környezetünkben, addig 1980-ra ez az arány 54%-ra emelkedett. A válasz a tudósokat a nagyközönséggel összekötő kommunikációs csatornákban rejlik. A tudományos közösség ritkán szól a nagyközönséghez. A Roger-intézet adatai szerint az Egyesült Államokban az antinukleáris tudósok inkább hajlandóak arra, hogy nézeteikkel a közönség elé álljanak. Többet publikálnak e tárgykörben- olyan folyóiratokban, amelyeket a nagyközönség olvas. A nukleáris energiát támogató tudósok sokkal inkább szakfolyóiratokban publikálnak, szakavatatlan közönséghez ritkán szólnak. A TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS Az Egyesült Államokban az újságírók is több figyelmet szentelnek az antinukleáris tudósok írásainak és nyilatkozataiA mért radioaktivitás 2,7x10a Bq volt. A sajtóban atombalesetről és alig elkerült nukleáris katasztrófáról tudósítottak. A pániktól átitatott, hisztérikus hangnemben íródott cikkek felhívták a figyelmet a 160 000 bonni lakost fenyegető „Harris- burgi szellem“ veszélyére, amely ismét kiszabadult a palackból. Valójában az eset figyelmet sem érdemel, hiszen a kibocsátott radioaktivitás csupán kb. egytizede volt annak, amennyit egy fluoreszkáló óra bocsát ki. PÁRBESZÉD A NAGYKÖZÖNSÉGGEL A tudatos információtorzításról most térjünk át egy más területre. Közismert C. P. Snow angol író felfogása a két kultúráról. Az egyik tudományos, műszaki és számszerű, a másik nem tudományos, művészi és nem számszerű. Snow a két kultúra közötti szakadékért az utóbbit marasztalja el az előbbi meg nem értéséért. Az atomenergetikával kapcsolatos meg nem értés is erre emlékeztet, de ezúttal a műszaki kultúra képviselőit tartják felelősnek ezért. A nagyközönséggel Az amerikai Tree Mile Island atomerőmű, az előtérben turisták folytatott párbeszédben ugyanis gyakran ugyanazokat az érveket használják, amelyekkel egymást győzik meg az atomerőművek kielégítő biztonságáról és kockázatuk elhanyagolható nagyságáról - és ez helytelen. Nézzünk néhány jellemző példát. " Ha egy újság közli, hogy „földrengés következtében meghalt 10 000 ember“, mindenki számára világos, hogy azonnal vagy rövid időn belül bekövetkező halálesetekről van szó. Másik hír: „a dohányzás 1981-ben 50 ezer ember halálát követelte“. Ez szintén érthető: a dohányzás ártalmas az egészségre, megrövidíti az emberek életét, ami azzal jár, hogy egy bizonyos időszakban az átlagos elhalálozások száma növekszik. Senki sem gondol arra, hogy 50 ezer ember cigarettára gyújt és utána holtan esik össze. De mit ért az átlagember ilyen megállapítás olvasásakor: „Egy reaktorbaleset megölhet 104 ezer embert. “ Ez a megállapítás az NSZK atomerőműveinek kockázati elemzéséből származik. A lehető legpesszimistább feltevésekkel elképzelt baleset következményeire vonatkozik 800 milliós népesség (Európa összlakossága) figyelembe vételével. Tekintve, hogy az átlagembernek nincs közvetlen gyakorlata az atomerőművi kockázat- elemzés terén, újságolvasás közben egy atombombát lát felrobbanni lelki szemei előtt, amely 104 ezer emberáldozatot követel. Valójában másról van szó. Kiszámították a feltételezett baleset következtében kibocsátásra kerülő radioaktivitás egy emberre eső sugárterhelését, amelyet beszoroztak 1,25.10 ‘Vrem kockázati tényezővel és 800 milliós lélek- számmal, ami 104 ezret eredményezett. Az idézett kockázati tényező annak a valószínűsége, hogy 1 rém dózis hatására valaki 10-30 évvel a baleset után rákban megbetegszik. Két fontos dolog maradt tehát rejtve a hír hátterében: nem azonnal bekövetkező halálesetekről van szó, hanem csak a megbetegedések esélye nőtt meg valamivel, másrészt a közölt szám nagyon függ attól, hogy milyen pesszimista feltételezésekkel éltek az elemzések közben. További hibás érvelések: a nukleáris katasztrófák előfordulási valószínűsége kicsi (lO^/év). A már említett kulturális szakadék miatt az átlagembernek nincs elképzelése arról, hogy mit jelent az egy az egymillióhoz esély. Ezért nem fog az ilyen érvelés sok embert meggyőzni. Ha kimutatják, hogy a mindennapi élet kockázatai sokkal nagyobbak (autóbaleset, áramütés stb.), ez már jobban érthető, de szintén zavaró, mert olyan eseményekkel hozza kapcsolatba a nukleáris balesetet, amelyek nála sokkal gyakoribbak, sőt lépten-nyomon elő is fordulnak. Viszont a nukleáris baleset rendkívül kis valószínűsége miatt nem fog előfordulni. Az a helyes érvelés, ha a reaktorok baleseteit két nagy csoportba osztjuk: várható és elképzelhető balesetekre. A várható balesetek a közönségre nézve következmények nélkül valók, hiszen a reaktor ilyen esetekre védelmi berendezésekkel van ellátva. Nagyobb számú áldozat csak a balesetek második csoportjánál fordulhat elő. Itt néhány közvetlen halálesettel is kell számolni, de ezek számát el kell különíteni azokétól, akik a rákban való megbetegedés megnövekedett valószínűsége miatt az esetet követő 10-30 év múlva fognak idő előtt meghalni. A várható és elképzelhető balesetek illusztrálására a repülésbiztonságot hozhatjuk fel példának. Elképzelhető, hogy egy 300 embert szállító repülőgép lezuhanjon, de ha ezt éppen akkor várnánk, amikor utazni készülünk, sohasem szánnánk repülőgépre. Az is elképzelhető, hogy a levegőben két repülőgép összeütközik. Ilyenkor már 600 ember halna meg. Az is megtörténhet, hogy az ütközés és egy zsúfolásig teli futballstadion fölött történik, amikor már több tízezer ember is meghalhat. Fantáziánktól függően egyre súlyosabb eseteket gondolhatunk ki, egyre több áldozattal. Mégsem hihető, hogy valaki ezt komolyan venné, amikor a repülés biztonságát elemzi. Nem ismerhetjük tovább a lehetséges érveléseket, végezetül csak a témában dolgozó angol szakemberek javaslatát idézzük: „Az atomerőművi kockázat jellegének legjobban a dohányzással való összevetés felel meg. Ismert az egy cigaretta elszívására vonatkozó kockázati tényező is. Egy London körzetében történő feltételezett baleset során 10 millió ember kapna 1 rém dózist, aminek a kockázata megfelel heti 20 cigaretta elszívásával járó kockázatnak. Ez kevesebb, mint az ún. passzív dohányosok által belélegzett füst. Végeredményben tehát egy nagy reaktorbaleset kockázata nem nagyobb, mint amit a passzív dohányosok kénytelenek vállalni.“ KOVÁCSZOLTÁN VITÁK A BÉKÉS ATOM KOCKÁZATÁRÓL