Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
ly/lj az elidegenítés? IVII Egy történés vagy jellem elidegenítése először is egyszerűen a történés vagy jellem megfosztását jelenti mindattól, ami magától értetődővé, ismeretessé, evidenssé teszi, ahelyett a történésnek vagy jellemnek csodálkozást és kíváncsiságot kell ébresztenie. Vegyük példának Lear haragját lányai hálátlansága miatt. A beleéletés technikájával úgy tudja a színész ábrázolni ezt a haragot, hogy a néző a világ legtermészetesebb dolgának veszi, hogy el sem tudja képzelni, miképp ne gyulladna Lear haragra, hogy teljes szolidaritást vállal Learral, beleéli magát egészen, maga is haragra lobban. Az elidegenítés technikájával viszont úgy ábrázolja a színész Lear haragját, hogy a néző el tud rajta csodálkozni, el tudja képzelni Lear más reakciót is, BERTOLT BRECHT: A kísérleti színházról (Részlet) mint éppen a haragot. Lear magatartása elidegenítés tárgya lesz, vagyis különösnek, szokatlannak, megfigye- lendónek teszik, társadalmi jelenségnek, amely nem értetődik magától. Emberi lesz haragja, de nem általános emberi, nem táplálna mindenki ilyen haragot. Nem minden emberből és nem minden időben kell a Lear szerezte tapasztalatoknak haragot kiváltaitok. Harag lehet a mindenkori ember mindenkori reakciója, ez a harag azonban, az ilyen okból és így megnyilvánuló harag, időhöz van kötve. Az elidegenítés historizálást jelent tehát, a történéseket és személyeket történetinek, azaz mulandónak mutatja be. Ugyanez persze kortársakkal is megtörténhet, az 6 magatartásukat is be lehet mutatni időhöz kötöttnek, történetinek, mulandónak. Mit nyerünk ezzel? Azt nyerjük, hogy a néző az embert nem látja már a színpadon egészen változhatatlan- nak, befolyásolhatatlannak, a sors ké- nyére-kedvére kiszolgáltatottnak ábrázolva. Azt látja, ez az ember ilyen meg ilyen, mert a viszonyok ilyenek meg ilyenek. A viszonyok pedig azért ilyenek meg ilyenek, mert az ember ilyen meg ilyen. De nemcsak ilyennek lehet őt elképzelni, amilyen, hanem másnak is, amilyen lehetne, és a viszonyokat is el lehet másnak képzelni, mint amilyenek. Azt nyertük ezzel, hogy a néző új magatartást vesz fel a színházban. Ugyanazt a magatartást ölti fel az embervilág színpadi képeivel szemben, mint századunk embere a természettel szemben. A nézőt úgy fogadják el a színházban is, mint a változtatót, aki bele tud avatkozni a természeti folyamatokba és a társadalmi folyamatokba, aki már nemcsak elfogadja, hanem alakítja a világot. A színház nem próbálja többé megrészegíteni, illúziókkal táplálni, a világot elfeledtetni vele, sorsával kibékíteni. A színház azért teszi immár elébe a világot, hogy belenyúljon. (1939) Fordította: WALKÓ GYÖRGY T udtam, hogy komoly beteg volt, hogy hosszú hónapokig fájdalmak és kétségek közt feküdt a kórházban, olykor talán a reményt is feladva, hogy színpadra léphet még. Azt is tudtam, hogy néhány héttel ezelőtt végre kiért az alagútból, s úgy ahogy felépült. Kilátástalan órák, napok után most újra próbál. Csak éppen azt nem tudtam, mit mond majd, ha felhívom: örülni fog a kíván- csiskodásomnak vagy zaklatásnak veszi? Először nem lelkesedett a beszélgetésért. A hangjából legalábbis így ítéltem meg. Hűvös volt és távolságtartó. Azt mondta: elege van már a cirkuszból, a sok hűhóból. Igen, meggyógyult, jobban érzi magát, próbál, igen, újra színpadon van, ó, hát persze, Molnár Ferenc valóban gyógyír a szívére, de most nyugalomra van szüksége. Különben is, mindent elmondott már, meg nincs is sok ideje, minden nap próbál és hát ugye, a barátok is várják __talán a bemutató után. Mit lehe t erre mondani? Hogy köszönöm szépen, akkor majd máskor. De előtte még valamit: örülök, hogy újra játszani fog. Erre pillanatnyi csend állt közénk, amelyben hangosabbnak tűnt a telefonzúgás, aztán más lett a hang és kisebb a távolság. - Hát jó - folytatta kedvesen - jöjjön el a Madáchba, nézze meg a próbát, aztán elbeszélgetünk. De a betegségemről egy szót se! ígérje meg nekem! Megígértem. x Ülök az utolsó sorban, sötétben, délelőtt tizenegykor. A színpadon Zenthe Ferenc, Almási Éva és Márkus László. Javában tart a próba: Játék a kastélyban. - Márkus - az író szerepében - azon töpreng, milyen nehéz elkezdeni egy előadást. Aztán azon, hogyan kell befejezni, mikor kell legördülnie a függönynek. Ami a két kérdés között történik, az egy nagyszerű színész brillírozása. Mert Márkus László úgy játszik a szavakkal, az arcával, a szemével, a kezével, hogy a próbát is előadássá avatja. Nincs az a tárgy, amelyikbe ne lehelne életet. Előtte, az asztalon üres a tányér, de úgy forgatja fölötte a kést meg a villát, hogy elhiteti velem micsoda ízes falatokkal tömi magát. Ha telefonál, eszembe sem jut, hogy a vonalnak nincs túlsó vége, ha ajtót nyit, tudom, nem a kulisszákat látja, hanem a kastély folyosóját. Márkusnak mindent elhiszek. Azt is, hogy neki a színház az élete. Hogy ugyanúgy szüksége van rá, mint vízre, kenyérre vagy levegőre.- Hát miről is fogunk beszélgetni? - néz rám kíváncsian a próba után.- Arról, amit szeret - mondom én, s erre kacag egy nagyot.- Mit gondol, mit szeretek én?- Például Molnár Ferenc darabjait.- Ebben igaza van.- Ugye, abban .is egyetért velem, hogy Molnár Ferencről még ma is sokan lekicsinylőén beszélnek.- Kik? A közönség imádja, akárcsak én. Ja, hogy valakik elutasítják öt? Elég szomorú. Azok nem értenek sem az irodalomhoz, sem a színházhoz. Molnár nemhogy jó darabokat írt, hanem zseniális darabokat. Ezen nincs mit vitázni. Olyan jól írt, hogy ezt sokan még ma sem tudják megbocsátani neki. Bécsben most az Ibolyát és az uiympiát játsszák fergeteges sikerrel - ott semmi kifogás sincs ellene, csak nálunk beszélnek róla vállveregetve. Molnár Ferencnél még az ötmondatos szerep is jól van megírva, ezért volt világhírű már az életében is. És ez az, ami itt sokaknak nem fér a begyükbe. Hiába, aki másoknál többet tud, annak annyi az irigye, mint a pelyva.- Ezek szerint önnek is sok irigye van.- Remélem is! Bár az utóbbi időben, sajnos nem sok okot adtam az irigységre, hiszen sokat betegeskedtem, de hiszem hogy februártól megint visszazökkenek a régi kerékvágásba.- Nem idegesíti, ha fújják a port a háta mögött?- Nem. Most már nem. Az első tizenöt év nehéz volt, akkor még el lehetett keseríteni egy-két rosszindulatú megjegyzéssel, ma már oda se figyelek az irigyeimre. Tudomásul vettem, hogy ez is a pálya egyik velejárója.- Mint mi?- Mint például a hiúságunk, az érzékenységünk, az, hogy mind ahányan vagyunk, meg akarjuk hódítani a legmagasabb csúcsot. Hogy minden szerepünkkel a továbblépésünkért harcolunk.- ön is harcolt? Hát én azt hittem, csak úgy egyik napról a másikra lett a közönség kedvence.- Úgy ám... Igaz, az utóbbi években szépen mentek a dolgaim, de a sikeremért alaposan meg kellett küzdenem. És így a jó! Én nem hiszek a váratlan berobbanásban. Abban, hogy valakit fiatalon színészzseniként futtatnak. Nekem ott mindig gyanús valami. Az igazi siker nem csöppen csak úgy estéről reggelre a színész ölébe. A sikert meg kell alapozni. Fel kell építeni. Ha nincs alapja, visszaüt. Én nagyon keservesen indultam a pályán, sok-sok álmatlan éjszakáról mesélhetnék, de minek? Előre nézek, a múlt nem érdekel. Ami megtörtént, azon már úgysem tudok változtatni.- Az ágyhoz kötött hónapokban sok minden megfordulhatott a fejében.- Igen, de a kellemetlen dolgokat mindig elhessegettem magamtól. Eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogy mikor halok meg, mert nincs annál rémesebb, ha az ember ilyesmiket forgat a fejében. Különben is én olyan természetű vagyok, hogy a rosz- szat ösztönösen elriasztom, és mindig találok magamnak valami apró csodát, amelyben megkapaszkodhatok.- Ez a Molnár-darab is ilyen csoda?- Az egy nagy csoda. Az egy oltári csoda.- Meglepett, hogy a próbán a partnereit is ellátta ötletekkel, hogy nemcsak a maga szerepét, hanem a többiekét is formálgatta.- Nekem nem az a fontos, hogy én legyek a jó, hanem az előadás. Persze, ebben is van némi önzés. Mert ha jó az előadás, ha a legkisebb szerep is pompásan ki van találva, akkor én is jó vagyok.- Mi jön a Kastély után?- Nem akarok sokat vállalni magamra, hiszen még mindig nem vagyok a régi formámban. Nekem most az egészségem mindennél fontosabb. Olvasok, pihenek, zenét hallgatok, vettem egy japán színestévét, most az a mindenem. Tegnap is nyolcvanszor ide-oda kapcsolgattam. A nyáron Bécsben voltam, soványan, sápadtan, idén, ha fölszedek még néhány kilót Prágába szeretnék elutazni. Tényleg, mondjon róla valamit. Igaz, hogy olyan gyönyörű? Igen, mondtam én, s ő tovább faggatott. Ott ült mellettem, fürkésző tekintettel, elegánsan, szürke, magas szárú csizmában, belefeledkezve a szombat délutánba. Boldog volt, mert jól sikerült a próba, dühös, mert felfelé kellett mennie a lépcsőn, aztán mosolygott, nevetett, majd újra magába zárkózott. De mint mindig, most is őszinte volt... SZABÓG. LÁSZLÓ A CSODA FOLYTATÓDIK Beszélgetés Márkus Lászlóval Hamlet monológja TALÁLKOZÁS INOKENTYIJ SZMOKTUNOVSZKIJJAL Különös érzés szemtől szembe állni Hamletiéi, Csajkovszkijjel, Ftomm Egy év kilenc napja című filmjének Tudósával, Miskin herceggel. .. és a Moszkvai Múvészszinház Sirály előadásában látott Dom doktorral. Ino- kentyij Szmoktunovszkij, a Szovjetunió nemzeti művésze. A Sirályban nemrég csehszlovákiai színpadon is láthattuk. Törékeny, érzéki és érzékeny ember, kifejező eleven szemekkel, halk hanggal és ideges vékony ujjakkal. Mint minden igazán nagy művész, ő is szerény, a lélek nemességét sugározza.- 1925-ben Szibériában, Tomszk közelében születtem. 1945—46-ban a krasznojarsz- ki színház stúdiójában tanultam. 1946-tól 1951-ig színész voltam a norilszki Második Sarkköröntúli Színházban. Két évig a ma- hacskalai Gorkij Színházban játszottam, majd 1953-tól 1955-ig. Volgográdban, később két évig a Moszfilm stúdió színésze voltam. Ezután mentem a leningrádi Gorkij Színházba, ahol 1960-ig Arbuzov Irkutszki történetében Szergejt, Pogogyin A Kreml toronyórájában Dzserzsinszkijt és a Tovszto- nogov dramatizálta Félkegyelműben Miskin herceget játszottam. Erre a szerepre emlékszem a legszívesebben, és egyáltalán a leningrádi időszakomra. Fiatal voltam és a környező világot egészen másképpen érzékeltem: érzelmileg. Akkor éltem át a legnagyobb belső növekedést... Később a film mellett köteleztem el magam és újabb szünet után a moszkvai Kis Színházban töltöttem öt évet, ahol Alekszej K. Tolsztoj Fjodor cár című drámájának címszerepét játszottam. Az utolsó években a Művész Színházban dolgozom. Olyan embereket keresek, akik érvényesítik a közös gondolatokat. Félek az elszigetelődéstől. Velük egy sorban akarok állni... Csehov Sirályában Dorn doktort alakítom, továbbá Ivanovot az azonos címú Csehov- drámában. Ez egy dühös, rossz ember. Éppen ezért egyszerűbb is mint Ványa bácsi, akit a filmben mint dühös, de jó embert értelmeztem. Éppen ezért érdekesebb és összetettebb szerep. Személy szerint a Cse- hov-drámák közül a Cseresznyéskertet és a Sirályt tartom a legtöbbre. Filmszerepeim? Egész sor volt belőlük — színházban és filmben mintegy 120-130 szerepet játszottam. Legszívesebben Kozin- cev Hamletjére emlékszem... Miként vélekedem a klasszikusok mai értelmezéséről? Néha nehéz követni az aktualizálás aspektusait és ugyanakkor felismerni az adott műalkotás mélységét is. Ez mind' a filmre, mind a színházra érvényes. Gyakran találkozik az ember divatos dolgokkal, de ez nagyon is rövidtávú és felületességet takar. Egy klasszikus mű megformálásakor egyes rétegeinek feltárására, a mélység megmutatására kellene törekednünk. Ezt kíséreltük meg például a Hamletben. Hogyan értékelem a munkámat? Azt mondják, hogy azok közé tartozom, akik úgy kritizálnak, mint a legszigorúbb kritikusok... Ezért is csodálom Mozartot, akik gyakran bírálta saját alkotásait. Zenéjében sokáig a könnyedséget, a tetszetős dolgokat látták meg, most kezdik igazában felfedezni mélységeit, átütőerejét. Melyik rendezővel dolgoztam legszívesebben? A filmben Mihail Rommal, igazi egyéniség volt. Majd Mihalkowal és Tar- kovszkijjeí - annak idején felajánlotta játsszak az Andrej Rjublovban, de akkoriban mással voltam elfoglalva. Nagyon érdekes volt szá- vnomra Ivanov is, aki a Katonák című filmet forgatta. Legújabb munkám? Nemrég készítettük el a Cseresznyéskert tévéfilm változatát, ebben Gajev szerepében láthatnak, öreg gyermekként alakítom őt, butácska, kedves, elkényeztetett, mint egy elveszett jó ember. Majd a Holt lelkek Pljuskirr\át játszottam. Csicsiko- vot ebben a tévéfilmben színházbeli kollégám, Kaljagin személyesítette meg, akit Csehszlovákiában a Satrov-darab Lenin szerepében láthattak a színházlátogatók. Miben látom a színészi munka küldetését? A színészet a világ legszebb hivatása. Képes az ember lényegét megmutatni. Orvosok, tanítók után a színészek a lélek tanítómesterei - de ez alatt igazi művészetet értek, nem valamifajta bohóckodást, amelynek egyetlen célja a néző megnevettetése. A színészet nagy célokat követ, ugyanúgy, mint a gyógyítás és a nevelés. A színészek összekapcsolják a test és a lélek gyógyítását. Rendkívülien nehéz hivatás, sok szenvedést is hoz. Olykor az ember megkérdi: miért? Több mint száz szerepben játszottam és néhánnyal elégedett vagyok. Minden alkalommal mégis újrakezdem, a nulláról indulok. Az alkotás keresése végtelen.... A színész akkor érzi a legnagyobb örömet, amikor a néző vele együtt lélegzik, alkot; a nézőtéren olykor ordító a csönd. A mai világban a művészet, így a film és a színház is az emberek szeretetére kell, hogy neveljen. A technika nem képes az emberi kapcsolatokat pótolni. ALENA MORÁVKOVÁ ÚJ SZÚ 14 1984.1.27.
