Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
ANTONISZ SZAMARAKISZ* Az Elou úton járt már a Hriszoszpilio- tissza felé... Szilveszter éjszakája volt, az újév közelsége már-már fizikailag és érződött, így azután egymást követő léptei fizikailag is, de valahogyan átvitt értelemben is közelebb vitték a beteljesedés, az újév felé... Több százezer athéni járt ezen az estén a fényárban úszó utakon, az alkalomhoz illően ajándékkal a karjukon, úgy, ahogyan azt a hagyományok előírják. Szinte az emberek arcán élt a „Boldog Új évet“ kifejezése. Ez a három szó együtt ott volt ezen az éjszakán, az emberek ajkán, a kirakatok feliratain, függetlenül attól, hogy virágot vagy húst és hentesárut árultak... mindenütt. Áthaladt a Visszi úton is, hajszálon múlt csak, hogy egy magas kövér ember, rengeteg ajándékkal a karján fel nem döntötte. Az Elou úton menj... mondotta magában. És bement az „Egymillió játék“ elnevezésű üzletbe. Annyi ember volt az „Egymillió játék“ nevű üzletben, hogy szinte fél lábon állva sikerült csak bepréselnie magát egy sarokba, ahonnan a szó szoros értelmében nem mert kimozdulni. Végül is elhatározta, hogy előbbre megy, persze amikor már a tömeg valamelyest megritkult, megtette az első lépést...- Kérem - mondta a nagyon fiatal és nagyon csinos fekete hajú eladónőnek- kérem, kisasszony...- Nem vagyok kisasszony - felelte az mosolyogva.- Ó elnézését kérem...- Semmi sem történt, apró tévedés, szóval, milyen játékokat parancsol?- Többfélét kérnék...- Többfélét? Vagyis hány gyereknek?- ötnek!- ötnek? öt gyereke van már?- Már? Mi az, hogy már? Csak nem azt akarja mondani, hogy nem néz ki belőlem öt gyerek?- De bizony, pontosan ezt akartam mondani. Egyáltalán nem látszik magán. Ilyen fiatalon öt gyerek!- Fiatal! - mosolygott, de a mosolyán szomorúság tükröződött. Odahajolt a fiatalasszonyhoz, mintha valami félelmeset titkot súgna:- Negyvenkettő. Komolyan mondom, negyvenkét éves vagyok!- Nem hiszem... Én a szememnek hiszek, annak, amit látok! És most lássuk a játékokat. Tehát öt gyerek... ez azt jelenti: öt játék, (gy van?- Igen...- Rendben, kezdjük tehát az elején. A legnagyobb gyerek bizonyára fiú...- Te jó Isten, honnan gondolta...- Mégpedig tizenkét éves!- Nahát, kérem, ez már veszélyes, hogy mindent kitalál...-Szóval, hagyjuk a túlzásokat... Térjünk a tárgyra. Tizenkét éves fiú...- A jobb oldalon levő polcra mutatott.- Segíthetek? - kérdezte.- Természetesen, hiszen ön ismeri jobban a kisfiú ízlését.- Azt az autót, ott!-Ezt?- Nem, a másikat, ott, jobbra. Azt a nagy pirosat.- A szirénás tűzoltóautót?- Szóval szirénás tűzoltóautó! És mit tud?- Szalad, szirénázik, sőt vizet is spriccel...- Nahát, ennyi mindent?- Tessék meggyőződni róla! A fiatalasszony felhúzta a tűzoltóautót, letette a padlóra, s az hihehetlen gyorsasággal, mint az igazi, szirénázva megindult.- Rendben van! - visszatette a tűzoltóautót a dobozba. - Ennyi ebből elég. Zuhanyozni nem szeretnék - folytatta mosolyogva. A fiatalasszony is elnevette magát. Sőt nevetett a körülöttük álló többi vásárló is. Egy kövérkés asszony, aki szintén a sorban állt, és szűk cipőjét próbálta néhány percre levetni, rálépett a lábára, de ő nem szólt egy szót sem, hiszen ' Antonisz Szamarakisz görög baloldali író, 1919-ben született Athénban. 9 szilveszter estéjére volt, és annyira örült, hogy sikerült ilyen csodálatos autót vennie.- Ez rendben van. Nekem nagyon tetszik!- És a fiúnak is tetszeni fog - folytatta a fiatalasszony. - Mi a neve?- Alekszandrosz.- Alekszandrosz?- Bizony ám. Semmi rövidítés vagy modernizálás.- Akkor ezt becsomagolhatom? - mosolygott a fiatalasszony. - És a következő fiú?- Bizony ezt is kitalálta. A második gyerek is fiú. Dimitrisz, tízéves.- Nagyon jó. Fiú a második is! - komolyodott el az eladó nő- Miért? Történt valami?- Dehogyis, csak tudja, nekem csak három hónapja volt az esküvőm, és mi is úgy tervezzük a férjemmel, hogy az első két gyermekünk fiú lesz. - És visszafordult a játékokhoz. Zöldessárga tankot tartott a kezében.- Olyan, mint az igazi, sőt jobb! Jobb- ra-balra forog...- Nem, ezt köszönöm, nem kérem. Nem szeretném, hogy a gyermekeim is háborúzzanak. Ránézett a férfira, világosbarna szeme néhány percre sötétbarnává változott, de nem mondott semmit.- Akkor talán az a repülő... Utasszállító - tette hozzá. Felhúzta a repülőt, letette a padlóra. Az fölszállt, majd több kört tett az üzletben.- Rendben. Becsomagolhatja a repülőt is.-Tehát végeztünk az első kettővel. A harmadik?- Nagyon elárasztottam?- Dehogyis! Hogyan is mondhat ilyet a kedves vevő. Hiszen, ha csak arra gondolok, hogy önre otthon öt gyerek vár... szilveszter estéjén... öt gyerek... öt szép gyerek, óriásira tágult szemekkel, tiszta szívvel, örömre éhesen...- A harmadik... Fiú az is?- Nem, most az egyszer rosszul találgatott. A harmadik a mi kis gyöngyszemünk. A kislányunk. Artémisz.- Kora?- Hétéves.-Tehát idén ment iskolába...- Igen.- Ez a baba itt. Tetszik önnek? Baba és baba között legalább olyan nagy különbség van, mint ember és ember között. Ezt tudom. De nézze csak, milyen babát választottam a mi kis Artémiszünk- nek, aki idén ment első osztályba... A baba lépkedni kezdett. Sőt, pislogott és meghajtotta magát, azután ismét lé|> kedett, meghajolt...- Ez jó lesz Artémisznek!- örülök, hogy tetszett önnek. * - És most az ikrek!- Ikrek?- Úgy bizony, ötévesek.- Nevük?- Sztavrosz és Leónidász.- Sztavrosz és Leónidász - ismétli a fiatalasszony, miközben szemével jobbra, a polcokon keresgél.- Ott... ott... jobbra... az a majmocska. Szinte haragosan nézett rá.- Kérem, uram. Ez nem akármilyen majom. Jöjjön csak közelebb és figyelje meg jól, hogyan működik. Megfogta a majmot, s a vállára vette. A majom a válláról pompás szaltóval felugrott a fejére, s onnan a másik vállára. .. Felnevetett. Nevetett a fiatalasszony is:- Jó lesz Sztavrosznak. És most még valamit Leónidásznak. Például ezt a búgócsigát. Szokványos ajándék, az igaz, de ez a búgócsiga valóságos csoda. Egyetlen felhúzással negyedóráig működik. Forog magától... A fiatalasszony már-már hozzálátott, hogy felhúzza, de a vevő közbevágott:- Hagyja csak. Rendben van. így azután végeztünk is, köszönöm a segítségét.- Tehát végeztünk!- Igen.- Igen, öt gyerek... öt ajándék.- És a kedves feleségének?-Játékot? A, nem. Annának a legszebb ajándék egy csokor virág. Szegfűt veszek majd. Piros szegfűt.- Piros szegfűt? Mintha még fiatal házasok lennének...- Bizony, éppen úgy, mint amikor megismerkedtünk! A fiatalasszony hirtelen felkiáltott:- És kedves uram, a karikagyűrűjét miért nem hordja? Tudom, a férfiakat zavarja a karikagyűrű, könnyebben közlekedhetnek nélküle, mintha a gyűrű akadályozná őket a mozgásban...- Nahát, félelmetes megfigyelöképes- sége van.- Úgy bizony, majd meglátja, mi lesz, ha legközelebb karikagyűrű nélkül látom. .. szerencséje, hogy szilveszter estéje van.- Megígérem, az idén többet nem fordul elő! Nevetett a fiatalasszony még akkor is, amikor a kiállított fizetési blokkot átnyújtotta:- Boldog új évet!- Boldog új évet önnek is! Hihetetlen szerencséje volt. Azonnal talált taxit. Letette a csomagokat, kinyitotta a kocsi ablakát, rágyújtott egy cigarettára, majd odaszólt a vezetőnek: Patiszi- on. Ráérősen elterpeszkedett az ülóssen...- Holnap Újév! - kezdte a beszélgetést a középkorú, szemüveges sofőr.- Igen... Újév - mondta ó is, és szeretettel megigazította a baba dobozát. - Hogy megy a munka? - kérdezte a sofőrt.- Hogy is menne? Ezekben a napokban valamivel jobban. Persze, ne gondolja, hogy agyonkeressük magunkat.- Nem?- Persze, hogy nem. Látja, uram, mi van ilyenkor? Csúcsforgalom. Rengeteg a mazsola. Azután a rendőrök. Mintha külön prémiumot kapnának a taxisok üldözéséért.-Igaza van. A forgalom... A büntetések. ..- Hagyja, uram... és az éjszakázás. Egész éjjel a kormányt fogni. Ócska munka.- Régóta csinálja?- Régen. Májusban lesz harminchárom éve, hogy elkezdtem.- Egy egész élet.- Az bizony! A legfontosabb, hogy egészségesek legyünk. És hogy béke legyen!- Igen. És béke!- A gyerekeknek, ugye? Játékok?- Igen.- Hány van?-öt.- Gratulálok, uram, az Isten éltesse őket. »- Köszönöm.- Nekem kettő van. Két fiú. Az egyik a tengerészeinél szolgál. A másik... Hirtelen fékezett. A közlekedési rendőr állította meg az Angelopulounál.- Az Amerikai útnál álljon meg... Virágot akarok venni.- Virágot? A kedves feleségének?- Igen a feleségemnek.- A Tendeunál megállók. A téren lehetetlen parkolni.- Rendben van, Tendeunál... Egy pár perc alatt elintézem. Leszállt, berohant a virágüzletbe, szegfűért. A piros szegfűért. Ahogy a taxi felé ment, egy kirakatban márkás italokat látott. Vett egy üveg jó bort is.- És most irány: haza! - mondta a sofőrnek.- Igenis! Haza uraim. Legnagyobb dolog az életben örömöt adni. Képzelem, milyen boldogan várja ma haza a kedves családja. És ön is boldog bizonyára, hogy rövidesen közöttük lehet! Három-négy perces csönd következett.- Második utca jobbra, harmadik kapu jobbra. Az a földszintes ház. A taxi visszafordult a Patiszion felé, ö pedig kivette a kulcsát, és kinyitotta a kaput. Felvette a csomagokat a belépett az előszobába. Felgyújtotta a villanyt. Valamennyi lámpát. Minden szobában. A ház fényárban úszott. Kinyitotta a rádiót, nagy hangerőre csavarta. A ház hangos lett, vidám énekkel teltek meg a szobák. A szegfűket megfelezte, és két vázába tette. Egyet az asztalra, egyet pedig a tálalóra helyezett. A lakást beragyogták a piros szegfűk. Elővett hét borospoharat. Kinyitotta az üveget. Töltött mind a hét pohárba.- (gy ni! - mondta. - Anna és én, az kettő. És az öt gyerek, az hét. Felhúzta a tűzoltóautót, ami őrült sebességgel szirénázva rohanni kezdett a szoba piadióján. Felhúzta a repülőt is, ami először alacsonyan a piadió felett, majd mind magasabban körözni kezdett a szobában. Felhúzta a babát is, az lépkedni kezdett, meg-meghajolt, miközben jobbra- balra pislogott. Felhúzta a majmot, és a vállára tette. A majom a válláról a fejére, s onnan a másik vállára szaltózott. Felhúzta a búgócsigát, s elkezdett pörögni, forogni, ahogy az egy igazi búgócsigához illik.- Valójában, a dolog nem egészen így van - mondta. - így lett volna, ha nem jött volna közbe semmi... Igen, piontosan heten lennénk... Anna és én, az kettő. És az öt gyerek, az hét. De most nem vagyunk heten itt. Csak én vagyok... egyedül! Megfogta az egyik pioharat, hozzákoccintotta a többihez egyenként, és hangosan fölkiáltott:- Boldog Újévet! Hangja furcsán visszhangzott az üres házban.- Boldog Újévet! - mondta most még hangosabban. Azután nem mondott semmit. Csak egy korty bort ivott, és a szoba közepén állva úgy érezte, mintha mégsen sikerült volna, hogy megajándékozza önmagát egy csalóka ábránddal. S még önmagával sem sikerült elhitetnie, hogy boldog. Egyedül volt, körülötte a fényárban úszó lakás, a padlón körbejárt a tűzoltóautó, a repülő, jobbra tőle a baba és a majom és a még mindig forgó búgócsiga, a ragyogó piros szegfűk, a hét piohár nemes bor és a rádióból a bemondó vígan ismételte, hogy közeledik, egyre közeledik az Újév... Mindenhol csupia vidámság, a fényárban úszó lakás, az egész ház fénnyel volt tele, csak a szíve volt üres... RÉVÉSZ MÁRIA fordítása LENDVAY TIBOR RUDG&. Eg' 3. Ilyen toron mondta m falu köször kéznyújtá ház előtti p ablak előtt Pedig a kö nem foglal s nem Ígér Egy ilyen t van egy ki; Szám a ajtó az ajtó ember az 4. Mégha bo ha meg: korábban v s boldoc Az mik tar az me Csendélet. A megteríti kenyér és Gyönyörű Hasznos i: Mi teremtöje Nem sütöd Szemébe A lényeg a kéz és az ész tetteiben vs Tudod bizti Naponta meggyözöc 7. A ház előtt kicsi kocsit kislány toljc göndör haj babáját. Nézed. Értik Kacsintg; A kislány e takargatja Még csak s már gyen f Jeteh< WC _________________M_________ W_________ A koc smáros tétlenül bámult ki az ablakon. Délelőtt kevés munkája van. Félemeletnyi magasságból jó kilátás nyílik az utcára. Itt van a park is, a hősök tiszteletére állított emlékművel, vörös tulipánok és fehérre meszelt kövek között. Nagyobb ünnepieken pirosnyakkendős gyerekek és fehéringeS férfiak rajzanak körülötte. Most elhagyatott. Egy autóbusz megy el az úton. Nyomában alacsony porfelhő száll, ráérősen átbilleg a sánc túloldalára, s letelepedik a tulipánokra. A kocsmáros ellép az ablakból. Görnyedten a pult felé indul. Hirtelen megtorpan, a mozdulat befejezetlenül semmisül meg az izmaiban. Áthajolt a pult fölött, s hitetlenkedve mered a homályos sarokba. A harmadik sorban valaki ül az asztalnál. Dús, ősz haja van, előtte egy piohár, egyik keze az asztalon. Mögötte a fogason kalap lóg. Idegen, véli a kocsmáros. Az itteniek közül senki sem veszi le a kalapját. Kilép a sörösládák árnyékából, hogy szemügyre vegye. Az olajos padlódeszkák belereccsennek a kocsma csendjébe. Mintha szabálytalan sortűz dördülne. Már egyvonalban van az ajtóval, mikor az idegen megfordul. Tekintete szelíden végigsiklik rajta, megállás nélkül elhalad az ajtó irányába, aztán a szürke, dísztelen falon visszatér.- Nem is vettem észre, hogy bejött - szólal meg zavartan a kocsmáros. Még tesz előre három lépiést, de mert választ nem kap, elbizonytalanodik. Megáll.- Bort iszik? - kérdezi. Nyomban elszégyelli magát. Hangjából bizalmatlanság s indokolatlan
