Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-15 / 24. szám
A másfél milliós metropolistól, Miamitól gépkocsival egy órányira kezdődik az észak-amerikai földrész egyik legcsodálatosabb darabkája: az Everglades Nemzeti Park. A darabka persze csak az egész kontinenssel összehasonlítva állja meg a helyét: az 1947-ben létrehozott „park“ területe 570 000 hektár. Ez azonban még mindig csak az egyhetedét foglalja el az egész Evergladesnek - a floridai félsziget teljes déli felére kiterjedő mocsaras-lápos világnak amely az Atlanti-óceántól a Mexikói-öbölig húzódik. Egy szelet trópusiba hajló táj ez a szubtrópusi környezetben, ahol az esős nyári évszak idején a fullagztóan párás harmincnégy-harmincöt fok a megszokott, s ahol a száraz évszakot csak nagyon feltételesen lehet télnek mondani. A látogató, aki fél napot, egy napot, egy hetet, vagy egész nyarat, szabad- ságnyi időt tölt itt, olyan növényekkel, állatokkal ismerkedhet meg, amelyeket egyébként csak füvész-, vagy állatkertben láthat. Esetleg szafarikban is. Oda azonban az ő kedvéért viszik az állatokat. Ide viszont ö jön el, hogy hamisítatlan környezetükben lássa az őshonos lényeket. A bejáratnál, a látogatóközpontban a képletes belépődíj (50 cent) ellenében ellátják útikalauzokkal és jótanácsokkal. A legelső úgy szól, hogy szerezzen be szúnyogirtó permetet. Azután indulhat gépkocsin, kerékpáron, gyalog. Részt vehet különféle hajókirándulásokon, sőt saját vagy bérelt csónakban is mehet. Ebben az esetben azonban le kell adnia pontos útitervét, hogy ha időben nem jelentkezne, helikopterrel induljanak kér resésére. A vízfelület óriási, a csatornák, a víziutak száma szinte végtelen - igazán könnyű eltévedni. Az Everglades területén keresztül haladó folyó a Balatonnál háromszorta nagyobb Okechobee-tó vizét viszi a Floridai-öbölbe. A számok hihetetlennek tűnnek, mégis valós: a folyó 80 kilométer széles és 15 centiméter mély. Állóvíznek tűnik, de folyik. Florida egyébként is telisdetele van ilyen mocsárszerú természetes és mesterséges víziutakkal, amelyek valahol mind-mind kapcsolatban állnak egymással. Ottjártam után néhány nappal olvastam az újságban (ez már az esős évszak elején történt), hogy iszonyú felhőszakadás zúdult Ft. Lauderdale floridai üdülő- városra és környékére. Hirtelen megduzzadtak és kiöntötték a kis csermelyek, kanálisok, és a város egy része víz alá került. A hatóságok segítettek menteni a lakosokat és vagyonukat. Az egyik serifflegény már tengelyen felül érő vízben hajtott gépkocsijával az egyik házhoz, ám amikor kiszállt a tornácon, olyat látott, hogy még neki, az országúti autós gengszterek üldözőjének is inába szállt a bátorsága. Egy jókora, több méter hosszú alligátor úszott a gépkocsija mellett. A magas vizet kihasználva valahonnan az Everglades mocsaraiból kóborolt oda. Magában a nemzeti parkban százával, ezrével úszkálnak az alligátorok a tavakban és folyóvizekben. Bőségesen van élelmük, senki sem háborítja őket. Legfeljebb ók ijesztgetik a látogatókat különös hangjukkal, amely hol olyan, mintha valaki hangosan krákogna, hol pedig, mintha tucatnyi medve dörmögne egyszerre. Az alligátoros helyek fölött fahidakat, fajárdákat építettek a park dolgozói, és ezeken, gyakran az autóparkolóktól alig három perc járásra, már meg is állhat az ember, hogy közvetlen közelről figyelje, amint lustán ejtőznek csaknem a víz színén, hogy aztán szélsebesen meginduljanak egy számunkra ismeretlen cél felé. A két és fél - három méteres hosszúságra is megnövő alligátorokat az Egyesült Államokban veszélyeztetett egye- deknek nyilvánították, ezért védettek. A természetben. Ami viszont nem akadályozott meg jónéhány vállalkozó szellemű és nem kis tökével rendelkező floridai polgárt abban, hogy alligátor-farmot alapítson, ahonnan, évente száz meg százszámra adják el az állatok lenyúzott bőrét cipőnek, retikülnek. Azok ugyanis magánalligátorok és a magántulajon az Egyesült Államokban szent. Az Everglades talán legelterjedtebb, legnevesebb lakója: az alligátor----------------------------------------------------A tóból időnként valószínűtlenül nagy és kiváncsi teknősök cammognak ki a partra. Amint gépkocsink tovább megy, már úgy tűnik, mintha afrikai szavannán haladnánk keresztül. A következő parkolóból kiinduló sétaút viszont olyan valósa-- gos őserdőn át vezet, ahol az összeboruló lombozattól (ilyet még csak a guyanai valódi dzsungelben láttam) fényes nappal is félhomály uralkodik. A sűrű aljnövényzetben, a páfrányok tövében színes gyíkok, kígyók surrannak. Jó másfél óra innen gépkocsival a Flamingo nevű látogatóközpont, ahol tábla hirdeti, ez a kontinentális Egyesült Államok legdélibb pontja. Itt az édes- és a tengervízi szigetvilág szinte teljesen egybemosódik. Az innen induló háromórás hajókirándulás során, ahol a keskeny csatornákat csaknem beláthatatlan öblök, majd ismét szűk, kacskaringós vízi utak követik, csak onnan sejtettem, hogy most éppen tengeröbölben járunk, hogy hangszóróján a kapitány időnként a jobb vagy a baloldalon feltűnő cápákra hívta fel a figyelmünket. A gép platformján jókora madár gubbasztott. A kikötőben daru segítette a móló építését. A kapitány itt arra hívta fel a fotósok figyelmét, hogy Két gém címmel örökíthetnek meg eredeti kompozíciót. A kikötők faoszlopain pelikánok és kanalasgémek üldögélnek. Flamingók azonban nemcsak a Flamingó nevű helyen, de sehol az Everglades-ben nincsenek. Ezzel szemben aki nem sajnálja rá az időt és több napot tölt el a nemzeti parkban, az a figyelótornyokból hajnaltól naplementéig távcsövei cserkészheti a madarakat: ritka kócsag- és madárfajtákat, hosszúcsörű Íbiszeket. Nagy számban élnek az Everglades-ben ún. „floridai párducok“ (pumák), medvék, szarvasok, a vizek mentén és a vizekben pedig vidrák, vidramenyétek, zöld tengeri teknősök, kisebb számban krokodilok és lamartinok (egy tonna súlyt is elérő jámbor növényevő vízitehenek). ÚJ szú 15 A vlzimadarak a kikötő faoszlopaira is rátelepednek (A szerző felvételei) A víz az Everglades-ben kétszeresen az élet forrása. És ezzel az éltető vízzel az utóbbi évtizedekben mind több a gond. Amikor a spanyol konkvisztádorok néhány évtized híián félezer esztendeje először jártak ezen a vidéken, alig- alig éltek errefelé indiánok, senki sem háborította a végtelen lápok világát. Amikor a múlt században az amerikai hatóságok kihirdették, hogy az indiánok csak a Mississippitől keletre élhetnek, néhány mikkoszuki törzs bevette magát az Everglades ciprus-ingoványába, mangrove-vadonjába és semmiféle katonaság sem volt képes rájuk bukkanni és kiűzni őket onnan. De ők még mindig nem bontották meg a természet egyensúlyát. Hanem amikor a XX. század elején rohamosan megindult Florida ipari és mezőgazdasági kiaknázása, a gyáraknak, a farmoknak vízre volt szükségük. Nosza, elkezdték megrabolni a délnek folyó vizeket; csatornákat építettek, s azokon vezették el őket. Ez azonnal kihatott az Everglades élővilágára. Természetesen károsan. Ám amikor a század húszas éveiben a vegyipar is fejlődésnek indult Floridában, majd később, amikor a mezőgazdaságban oly nagy mértékben terjedt el a vegyszerek használata, a délnek folyó vizekbe egyre több káros kémiai anyag került. Arról szerencsére nincs szó egyelőre, hogy a pusztulás fenyegeti az Evergla- des-t, vagy kivált a nemzeti parkot. A környezetvédők, a természetbarátok hadat üzentek a környezetszennyezőknek, és ezt a csatát - akárcsak másutt az Egyesült Államokban - itt is keményen Emlékezetesen szép fa a nemzeti park „szárazabb“ részén vívják. Olyan keményen, hogy egyes vélemények szerint az ő állhatatos fellépésük következtében kellett lemondania tisztségéről az állami földekért, a környezetért és a természetért felelős tárca szerintük bűnös washingtoni gazdájának, Watts belügyminiszternek. Még az ezer sziget vízi útvesztőin hajónkat kalauzoló, már említett kapitány sem felejtette el felhívni figyelmünket arra, hogy (szavait pontosan feljegyeztem): „az a baj, kérem, hogy a miami városatyák a mi vizünket használó polgároktól függenek és az ö véleményüket kérdezik, nem pedig az Everglades madaraiét“. Dehát a madarakat nem szokás megszavaztatni. Ruházni sem. Jólétükre, akárcsak az alligátorokéra vagy a medvékére a nemzeti park őrei, munkatársai vigyáznak. No meg maguk a látogatók. Itt is, másutt is Amerikában - például állatkertekben - érdeklődtem, hogy sok bajuk van-e a vandálokkal. Ha nagyon kis számban is, de akadnak persze a szabályokat semmibe vevő látogatók, akik mondjuk, a tilalom ellenére etetik az állatokat. Amikor azonban megkérdeztem, hogy fordult-e náluk elő olyasmi, hogy valaki szöget csempészett az állatoknak szánt eledelbe, vagy kiszedte fészkéből a park ritka madarainak tojását, úgy néztek rám, mint az őrültre és attól tartottam, hogy mindjárt engem fognak meggyanúsítani e tettek elkövetésének szándékával. Az amerikaiak féltve őrzik páratlan trópusi mocsarukat és lakóit. 1984. VI. 15. KULCSÁR ISTVÁN EVERGLADES m !df / ff fi f/f
