Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-15 / 24. szám
Nota bene! A Munkanaplóból kiválasztott részek csupán figyelemfelkeltők. A kötet nemrég jelent meg magyarul, s a huszadik századi dráma és színház egyik legnagyobb megújí- tójának szellemi forgácsait tartalmazza. Az Utószóban Almási Miklós írja a következőket: „Jegyzetei mindig az aznapi véleményét, sőt hangulatát rögzítik, de ettől válik páratlanná ez a dokumentum: mit gondolt, érzett, tett egy jelentős művész abban az időben, mikor majd mindennap történt valami „világtörténelmi“ fontosságú esemény. A finn háború, a Szovjetunió megtámadása, a sztálingrádi csata - fellapozhatjuk Brecht belső reakcióját, kommentárját, vagy éppen csak annak a jelzését, hogy akkor éppen mit engedett meg neki az élet. Mert utólag könnyebb tisztán látni a történelemben, de nagyon ritkán találkozunk az eseményekben benne élő ember, művész politikus napi véleményeinek, magatartásának, életreakcióinak és távlatainak pontos tükrével.“ Az 1938-tól 1956-ig írt feljegyzései is bizonyítják harcát mindazzal, amivel meggyőződésből, a művész újító szándékától vezérelve szembefordult. Ebben az időben írta meg legmeggyőzőbb drámáit: a Galileit, A szecsuáni jóléteket és a Kurázsi mamát. A kiragadott részletekben epikus színházának egyik alapfogalmát, az „elidegenítési hatást“ közelíti a „beleéléshez“, önmagát vizsgálná felül? Aligha. De mégis árnyal, pontosít, a dialektika módszerének megfelelően. (d-n) (1938-1955) 41.1.11. elérkezve oda, hogy milyen szerepet játszik a beleélés a nem arisz- totelészi színházban: a beleélés itt a próba egyik művelete, először jön a szerep elrendezése (a színház előkészít magának minden megnyilatkozást, tennivalót, reakciót, hogy keze ügyébe essenek, noha még nem alkot meg valamiféle különös figurát, csak néhány általános tulajdonságát vázolja fel), aztán kerül sor alapjában véve ugrásszerűen, az alak megformálására, miközben hasznosítja tapasztalatait (bizonyos embereket lemásol, különféle emberek jellemvonásait kombinálja stb.). már a szerepek előkészítésének is véget vethet, hogyha a színész beleéli magát az anyagba, elsősorban a szituációkba (hogy ő maga miként viselkedne ilyen helyzetben). az alak megalkotásakor ismét vállalkozhat beleélésre, most abba a személybe élheti bele magát, amelyet ábrázolni, másolni akar. de ez a beleélés is csak egy fázis, egy művelet, melynek segítenie kell őt valamely típus teljes megragadásában, fontos azonban, hogy a mindenkori beleélés szuggesztió nélkül következzék be, vagyis egyetlen néző se érezze késztetve magát beleélésre, ezt nehéz lesz elérni, de nem lehetetten, a mai színház színésze mindenesetre a saját beleélését azonosnak tartja azzal, hogy a nézőt beleélésre késztesse (szug- gesztív beleélés), nehezen tudja elképzelni és gyakorolni az egyiket a másik nélkül, a valóságban a két művelet egymástól függetlenül fordul elő, és kombinációjuk különös művészet, nem a művészet. a mostani színház színésze a hatást, se tudja elképzelni beleélés és szuggesztió nélkül, a szuggesztió nélküli beleélést a színész ma is gyakorolja a vígjátékban, szuggesztió nélküli hatásra az artista tör. 41. 1. 12. semmilyen fejtegetés közben nem volna szabad elfelejteni, hogy a nem arisztotelészi színház mindenekelőtt csak a színház egyik formája; meghatározott társadalmi célokat szolgál és nem akarja a színházat általában leigázni. bizonyos előadások alkalmával én magam is alkalmazhatom az arisztotelészi színházat a nem arisztotelészi mellett, ha ma mutatjuk be mondjuk a VÁGÓHIDAK SZENT JOHANNÁJÁT, akkor előnyös tehet, ha olykor beleélést idézünk elő johanna esetében (igaz persze, hogy mai álláspontról), hiszen ő megismerési folyamaton megy keresztül, így hát a néző, aki beleéli magát az 6 alakjába, erről a nézőpontról igen könnyen áttekintheti a cselekmény fő részeit. De ma már mindig tesznek olyan nézők, akik szívesebben szemlélik kívülről ezt a személyt, számukra használhatóbb a nem arisztotelészi színház. 41.1.14. a nem arisztotelészi színházhoz: kívánatosnak látszik, hogy a színész a próba bizonyos fázisaiban beleélje magát a darabbeli személybe, de ezt ne szuggesztív alapon tegye, vagyis ne úgy, hogy az esetleges nézőt e beleélés utánzásra késztesse, greid és weigel kezdetben tagadta, hogy a beleélést szuggesztió nélkül is lehet gyakorolni, vagyis anélkül, hogy a nézőt szintén beleélésre bírják, a komikusra hivatkozom, aki - előadás közben - beleéli magát mondjuk egy kispolgári jobboldali fanatikusba és ezzel nevetésre készteti a közönséget, kérdés, hogy azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a komédia tesz a közönség beleélésének megakadályozása végett, a tragikus színész is alkalmazhatja-e. mármost a szuggesztív játék teljességgel mesterkélt, bizonyos izomkötegek megfeszülnek, úgy mozog a fej, mintha gumiszalagon rángatnák, a lábak mintha szurokba ragadtak volna, a hang tompasága, hirtelen változásai, fojtottsága, valamint monotóniája, mely litániákra emlékeztet, egyaránt a hipnózist szolgálja, és elmondhatjuk, hogy a kígyók, tigrisek, héják és színészek vetélkednek ebben a művészetben. a meggyőző, plasztikus játéknak ehhez semmi köze, ez szuggesztió nélkül is keresztülvihető. kétségkívül ezt kell előnyben részesíteni, ahol az illúzió helyébe a puszta hipotézis, a „megigézés“ helyébe az érdeklődés lép. ha ilyen dolgokról beszélek, akkor - hogy el ne vesszek a spekulációkban - mindenkor szem előtt kell tartanom a gyakorlatot, például azokat az előadásokat, amelyekről mindig is úgy láttam, hogy a leginkább közelítik meg a célt, nevezetesen az utolsó próbákat, ahol is a színész „mechanikusan", jelzésszerűen, „félerőból“ megismétel még egyszer mindent, hogy megértse önmagát, csupán arra törekedve, hogy semmit se hagyjon ki. 41.1.15. a nem arisztotelészi színházhoz: az arisztotelészi színházban a színész egyszerre szuggerálja önmagát és a közönséget: önmagát arra szuggerálja, hogy ő másvalaki, és a nézőt arra szuggerálja, hogy ő a másvalaki, szuggesztí- ven utánoz, vagyis arra kényszeríti a nézőt, hogy ő is ezt tegye, (feltételezem, hogy a kígyó mozgása vagy a tigris pillantása is előidéz utánzásokat - a mozgások vagy a merevség utánzását -, de erre nincs bizonyítékom.) még nem látom tisztán, hogy a beleélés (vagyis az önszuggesztió egy aktusa) végrehajtható-e a néző szuggerálása nélkül (akkor ez puszta utánzás lenne, mely persze csak a bemutatott személyre vonatkozhat), de - akárcsak a beleélés, az elidegenítési effektus is létrehozható szuggesztív alapon, az ázsiai színművészet bizonyíték erre. ezek olyan „démonikus“ jellegű elidegenítési effektusok, amelyek a mi színházunk szempontjából nem jöhetnek számításba. a színészek gyakran félnek attól, hogy egyáltalán nincs hatásuk, ha nem szuggesztív alapon működnek, azt a tényt, hogy ez vagy az a színész „jelen van", mihelyt a színpadra lép, vagyis magára vonja a pillantásokat, csak a szuggesztióval tudják megmagyarázni. egyvalami azonban mégis vitathatatlan: bizonyos színészek „jelen vannak“, még ha nem alkalmazzák is az ismert szuggesztív eszközöket, alapjában véve kevés súlyt helyezek mindezekre a spekulációkra, fontosabb olyan gyakorlatokat és próbamódszereket találni, amelyek előidézik a kívánt hatást, hiszen viszonylag könnyen ellenőrizhetők. egyszerűen ezt kell kérdeznünk: eléggé nyíltan áll-e a valóság szóban forgó mozzanata az okságot fürkésző pillantás előtt? - hiszen az egész elmélet nem spekulatív természetű, csupán a gyakorlat magyarázata, arra való, hogy megtisztítsa a gyakorlatot. az általam létrehozott, jellemzett munkamódszer nagyon is korlátozott; egészen meghatározott célokat követ, másokat meg figyelmen kívül hagy, és talán még a saját céljai is megvalósíthatók egészen más módon. Bertolt Brecht YSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSS Munkanapló YSSSSSSSSSSSSSYSSSSSSSSYSSSSSSSSYYSSSSSSSSYYSa (1938-1955) //////////////////////////////////////////////> V ilághírű hegedűművész a hőse Ja- roslaw Abramov-Newerly legújabb darabjának, amelyet a varsói Teatr Polski tavaly novemberben mutatott be óriási közönségsikerrel. A Teatr Polski Varsó régi színházai közé tartozik, 1913-ban alapította Arnold Szyfman. A Mester mai tárgyú darab, a mai Lengyelországban játszódik, 1982-ben. Alighogy Newerly befejezte, azonnal színpadra került. Mégsem a fővárosi premier volt az ősbemutató: Toruhban valamivel hamarabb játszották. A háromfelvonásos színmű egyetlen színhelye, a Varsóhoz közeli wila- nówi palota egyik szalonja. Ide várják nagy izgalommal a világhírű lengyel származású hegedűművészt. Jobboldalt Orlando Steinberg (Ignacy Machowski) és Norbert, a fogadóbizottság tagja (Jan Matyjaszkiewicz) A Mester, Orlando Steinberg úgy döntött, hogy közelgő századik születésnapját az óhazában ünnepli meg. A hegedűművész fogadásáról, otthontartózkodásának programjáról két hivatalnok gondoskodik. Remek figurák, a bürokrata mintapéldányai. Végre megérkezik a Mester - soros ifjú feleségével -, s alig akar hinni a szemének a fényes fogadtatás láttán. Némi iróniával jegyzi meg, hogy bizony voltak olyan idők, amikor a hivatalos körök nem is igen akartak tudni róla, ha hazalátogatott. Szellemes, könnyed társalgás folyik az első felvonásban; a Mester szüntelenül a múltat idézi, a lengyel zene és irodalom nagy alakjait. Jó barátként emlegeti Szymanowskit, Paderewskit, de bár a múltat idézi, a dialógusok a mai lengyel társadalomra ugyanúgy vonatkoznak, égető problémákat vetnek fel. A darab megszületésében nagy szerepe van Artur Rubinsteinnek, a világhírű lengyel zongoraművésznek (aki ugyancsak zsidó származású volt, akárcsak Newerly Mestere), bár ö maga erről mit sem tudott. Azt nyilatkozta ugyanis, hogy századik születésnapját Lengyelországban szeretné megünnepelni. Ez adta a darab ötletét. A főhős, Orlando Steinberg fiktív alak, egyszersmind a lengyel zene kiválóságainak ötvözete: Paderewski, Szymanowski s főként Rubinstein beszél a nézőhöz. Mint a szerző mondja: „a kiváló hegedűművész életre hívásában magától értetődően felhasználtam számos lengyel virtuóz és zeneszerző életrajzát és emlékiratait... Mesterem sokat köszönhet e könyveknek, általuk vált hitelessé. Az általa idézett anekdoták és események valóban megtörténtek, azzal a különbséggel, hogy hősük nem Orlando Steinberg volt, hanem más nagy muzsikusok“. Az agg Mester megváltozott körülményeket talál hazalátogatásakor. Az ország súlyos problémákkal küzd. A Mester minduntalan a múfet idézi: ifjú éveire emlékezik humorral, elhunyt barátokat emleget, s régi barátokkal találkozik: a hajdani tábornokkal, s az egykori híres primadonnával, aki a múltban a felesége volt (a második számú) jelenleg pedig barátja, az egykori tábornok neje. A múltidézés még most is humoros, de már szentimentalizmusba hajlik. A harmadik felvonás az összecsapásé. A Mesternek találkoznia kellene egy tehetséges ifjúval, aki - ha a Mester is úgy találja - külföldi ösztöndíjat kaphat. Az ifjú titán körül azonban valami nincs rendben. A Mester nem érti, miért igyekszik megakadályozni a találkozást a két hivatalnok. Kiderül, hogy a fiatalember internálva volt, s pillanatnyilag nem folytathatja tovább tanulmányait. A Mester feltételt szab: csak akkor hajlandó részt venni a számára rendezett születésnapi ünnepségen, ha találkozhat az ifjúval. A találkozó létrejön, de váratlan fordulat következik be. Az ifjú - tiltakozásképpen- nem hajlandó játszani a Mester előtt- s a felajánlott ösztöndíjat sem fogadja el, mondván, hogy most sokkal fontosabb dolgok történnek az országban. A Mester nem ért vele egyet. Hisz a művészet nagyságában és szerepében. Játszani kell - mondja mert ez a természetes. A hosszú évtizedek óta távol élő művész jobban megérti, mire van szüksége most az országnak, mint a forrófejű ifjú. A darab végén Steinberg saját gyönyörűségére akar valamit játszani. A szomszédos termekben őt ünnepük. Álla alá emeli a hegedűt, de kezéből kiesik a vonó... A Mester hazatért. Nagy sikerű színházi előadás Newerly darabja. A hegedűművészt alakító Ignacy Machowski és Kazimierz Dejmek, a rendező, méltán kap vastapsot az előadás végén. K. Cs. HEGEDŰMŰVÉSZ A SZÍNPADON DJ SZÚ 14 1984. VI. 15. Balról jobbra: Hanna Balínska (a Mester felesége), Tadeusz Bartosik (Wale- rian, hivatalnok) és Ignacy Machowski (a Mester) (Leon Myszkowski felvételei)
