Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-08 / 23. szám

ÚJ szú

15

1984 VI. 8

N

egyven évvel ezelőtt, 1944. június 6-án a kora reggeli órákban Overlord fedőnéven megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb csatája. Az angol-amerikai csapatok több éves előkészületek után partra szálltak az északnyugat-franciaországi Normandiában.

1944 tavaszi hónapjai a frontokon állandóan új eseményeket hoztak. A szovjet fegyveres erők további döntő győzelmeket értek el. A német fasiszta csapatok az egyik védelmi vonalat veszítették el a másik után és nagy veszteségekkel vonultak vissza nyugat felé.

Az amerikai és az angol fegyveres erők sikerei Észak-Afrikában és a Földközi-tenger középső térségében ugyancsak hozzájárultak a fasiszta tömb meggyengüléséhez és közvetlenül befolyásolták Olaszország kapitulációját.

A hitleri csapatok veresége a szovjet-német fronton, valamint az európai felszabadító mozgalmak felerősödése arról tanúskodott, hogy visszafordíthatatlanul közeledik a Nagy Német Birodalom összeomlása. A hitleri Németországban napról napra kritikusabb volt a helyzet. Egyértelművé vált, hogy a, szovjet hadsereg a szövetségesek segítsége nélkül is végérvényesen szétverheti a fasiszta Németországot, elfoglalhatja azt és felszabadíthatja a többi nyugat-európai országot is. Ez arra ösztönözte az USA és Anglia kormányköreit, hogy már ne halogassák a franciaországi partraszállást.

Félrevezető manőverek

Az Overlord hadművelet előkészítésének fontos része volt a brit szigetek megtisztítása a fasiszta kémcsoportoktól.

A brit elhárítás, az MI-5 olyan feltételeket teremtett, amelyek között az országba átdobott ügynökök többségét még azelőtt leleplezték, hogy megkezdhették volna tevékenységüket. Az így előállt helyzet következtében a német titkosszolgálat 1944-ben nem volt képes megbízható értesülésekhez jutni a második front megnyitásának pontos dátumáról.

Azért, hogy az ellenséget félrevezessék az invázió megkezdésének időpontját, illetve helyszínét illetően, a brit titkosszolgálat átgondolt dezinformációs intézkedések egész rendszerét dolgozta ki, amely keretében egyebek között különböző híreszteléseket röpítettek világgá, az újságok olyan cikkeket közöltek, amelyekből az derült ki, hogy a partraszállás a Norvégiától egészen Olaszországig húzódó partvidéken bárhol várható. Az említett intézkedések között volt egy érdekes akció is. Egy brit tengeralattjáróról Spanyolország partjai közelében egy holttestet engedtek ki, s a spanyol hatóságok megtalálták nála a második front „terveit“. Ezeket továbbadták a németeknek, s a félrevezető manőver nem maradt hatás nélkül.

Hasonló akció volt a holland ellenállás megszervezése és irányítása; ezt gyakorlatilag arra használták ki, hogy félrevezessék a németeket és azt a benyomást keltsék, hogy az inváziót a holland partvidéken hajtják végre.

Ami a partraszállás területének eltitkolását célzó tisztán katonai intézkedéseket illeti, az angol-amerikai légierő az előkészítő szakaszban nem az invázió feltételezett térségét bombázta. Ellenkezőleg, azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy a partraszállás Calais kikötőjétől északra valósul meg. E félrevezető manőver hihetősége érdekében a Londontól délkeletre fekvő térségbe irányították a 3. amerikai hadsereget, úgyhogy a fasiszta vezetés azt hihette, az invázió valóban a Pás de Calais szoroson keresztül indul meg.

Mindezek az intézkedések elérték céljukat. A német parancsnokság még a normandiai partraszállás után sem merte gyengíteni a Szajna folyótól északra elhelyezett csapatait.

Patrick, az Abwehr-ügynök

Szép májusi este volt 1944-ben. A Hamburgból Berlinbe tartó fekete Mercedes hátsó ülésén az Abwehr két magas rangú tisztje ült: Hans Krüger ezredes és helyettese, Rolf Kaufmann ezredes. Jóbarátok voltak, s fontos akcióból tértek haza. Egy U-54-es tengeralattjáró kapitányára bízták az ügynököt, akit az ír nacionalisták soraiból toboroztak, s megbeszélték, hogy Skócia partjainál teszik partra. Az egész akciót a legapróbb részletekig kidolgozták, számoltak minden eshetőséggel, semmit sem bíztak a véletlenre. ,, Patrick“ - ez volt az ügynök fedőneve - tökéletesen felkészült az akcióra. Feladata az volt, hogy behatoljon az Anglia délkeleti térségében összevont inváziós csapatokhoz, s rádión adja le jelentéseit a partraszállás előkészületeiről. A két Abwehr-tiszt ilyen módon hasonló ügynökök tucatjait kísérte már el az ismeretlenbe, azonban minden új akció alkalmával izgatottság lett úrrá rajtuk, mivel ismét legalább reménykedhettek a sikerben. Beszélgetni azonban nem sok kedvük volt. A keleti frontról egyre érkeztek a rosszabbnál rosszabb hírek! s a jövő kérdéses volt.

Krüger szakította meg a csendet, s könyökével megbökte a magába mélyedt Kaufmannt.- Mi bajod? Mire gondolsz? Hiszen minden a legnagyobb rendben.

Kaufmann ránézett:- Mit gondolsz erről a Patrickról? Bízol benne?- Micsoda kérdés - csodálkozott el Krüger. - Természetesen bízom benne. Az eddigi legnagyobb reményünket jelenti. Ne felejtsd el, hogy Patrick sokkal jobban ismeri Angliát azoknál az embereknél, akiket eddig küldtünk abba az átkozott szigetországba. Nem kelt feltűnést, hiszem, hogy eljut Délkelet-Angliá- ba és teljesíti feladatát.- Szeretnék ebben hinni, Hans. Ne csodálkozz, hogy kétségeim vannak. A kiképzés során gyakran figyeltem Pat- rickot és nem minden ment neki úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Mi lesz, hogy ha meggondolja magát, s egyszerűen cserbenhagy bennünket?- Kockázat nélkül nincs siker, ezt te is jól tudod. Akkor miért fessük az ördögöt a falra már előre. Meglátjuk, hogyan üt ki a dolog - nyugtatgatta barátját Krüger.- Patrick az én felfedezettem, s az én ötletem volt bevetése is - emlékeztetett rá Kaufmann. - Ne csodálkozz hát, ha azt akarom, hogy újra és újra megnyugtass. Tőled eltérően, annyi vereség után nem vagyok olyan optimista.- Ne adjuk fel a reményt, Rolf. A nekrológra még mindig elég időnk van. A fő, hogy Patrick úton van, s meg vagyunk győződve arról, hogy feladatát teljesíteni fogja. Ha ez nem így lenne, nyilván nem is küldtük volna Angliába.

E szavaknál Krüger lehúzta az ablakot és a sötét, kivilágítatlan város házainak körvonalait nézte.- Berlinben vagyunk, barátom, mindjárt otthon leszünk. Holnap együtt adunk jelentést a főnöknek.

xxx

Pirkadt. London a reggeli ködben csak igen lassan ébredezett. Május utolsó szombatja volt, amikor Tom Driberg százados, az MI-5 különleges osztályának munkatársa épp befejezte jelentését Patrick O’Brien kihallgatásáról. Egész éjszaka az írógép mellett ült és örült, hogy befejezte a munkát. Nyújtózott egyet, lazított megmerevedett izmain, rágyújtott kedvenc cigarettájára és újra elolvasta a jelentés utolsó bekezdését.

Az O’Brien-ügy lényegében nem különbözött a többi leleplezett német ügynök esetétől, leszámítva, hogy egy ír származású, egykori angol katonáról volt szó, aki az ellenség oldalára állt. Egyébként az eseten semmi érdekes sem volt. Driberg százados mégis minden apró részletnek nagy figyelmet szentelt. A fasiszta ügynökök kihallgatásának specialistája volt, igen jó pszichológus híréoen állott, és Canaris titkosszolgálatáról, a neki dolgozó emberekről annyit tudott, hogy mindenki, aki a kezébe került, hamar feladta és elmondott mindent, amit tudott.

O’Brien kihallgatása megerősítette azokat a korábbi információkat, amelyeket az angol ügynökök szereztek, tehát Patricknak hinni lehetett. Egy vonatkozásban azonban igen érdekes volt vallomása. A jelentés zárórészében ezt Driberg százados is megemlítette. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a fasiszta vezetésnek semmilyen megbízható információja sincs arról, mi is történik Nagy-Britan- niában. Nyilván nincs meg a szükséges kémhálózata és ezért kétségbeesett kísérleteket tesz, hogy megtudja, mikor és hol tervezik a partraszállást.

Krüger és Kaufmann utolsó reménye sem vált be.

Elszabadult a pokol

Az 1944. június 5-ről 6-ra virradó éjszakát az északnyugat-franciaországi normandiai partvidék lakossága közül senki sem felejti el. Az esős éjszaka és a kellemetlen reggel pusztulást és halált hozott a szélkorbácsolta La Manche-csatornán keresztül. Elszabadult a pokol. A német csapatok parti állásait több ezer repülőgép és a haditengerészet tüzérsége szüntelenül bombázta. Megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb és- technikailag legbonyolultabb hadművelete - a szövetséges csapatok európai partraszállása.

Az inváziós erőket két hadseregcsoportra osztották. Bradley tábornok vezetésével a 12. amerikai hadseregcsoport és a Montgomery marsall parancsnoksága alatt álló 21. brit hadseregcsoport megkezdte a hadművelet bonyolult tervének végrehajtását.

Eisenhower tábornoknak, az angol-amerikai csapatok főparancsnokának az egész akció biztosítására 2 millió 900 ezer katona és tiszt, több mint 6500 hadihajó, 5000 harckocsi és mintegy 20 ezer repülőgép állt rendelkezésére a brit szigeteken.

Az Anglia déli partvidékén levő kikötőkben már június 4-én befejeződött a csapatok és a fegyverek behajózása.

A hajókonvojok június 5-én este indultak útnak a La Manche csatornán keresztül, s nem ütköztek a német légierő vagy a haditengerészet ellenállásába.

Miközben a hajók Normandia felé tartottak, a partvidéket 8000 repülőgép folyamatosan bombázta. A légierő többi része a behajózás térségét, a hajókonvojokat fedezte, illetve a fasiszta csapatok utóvéd-állásait bombázta.

A nyugat-európai német főparancsnokság a légi és tengeri felderítés alapján tudott az angol-amerikai csapatok összevonásáról, ismerte erejüket. Azonban azt feltételezte, hogy a brit szigeteken összevont katonaság számának nem felel meg a hajók mennyisége, s így nem várható a közvetlen invázió. A rossz időjárás és az angol-amerikai légierő nagyobb aktivitása következtében a német légierő május 25-e után nem végzett rendszeres felderítést. A június 5-i rossz időjárás miatt a nyugati haditengerészeti parancsnokság úgy látta, nem áll fenn a partraszállás veszélye. Ezért a június

5- re virradó éjszaka a német torpedóna- szádokat nem is helyezték harci készültségbe. A német radarállomásokat Franciaország északi partjain az angol-amerikai légierő szinte teljesen szétbombázta. A 7. német hadsereg parancsnoka sem tartotta lehetségesnek, hogy az ellenség ilyen kedvezőtlen időjárási feltételek mellett kísérelje meg a partraszállást. Úgy döntött, hogy ideiglenesen megszünteti a harci készültséget, és június 5- én a magasabb rangú tiszteket törzskari gyakorlatra hívta össze.

Ebben a helyzetben, amikor a fasiszta erők parancsnoksága nem rendelkezett az invázió megkezdéséről szóló információkkal, a partra szálló egységek hadműveleti és harcászati téren egyaránt meglepetésszerűen támadhattak, s ez döntő mértékben járult hozzá a partraszállás sikeréhez, illetve az angol-amerikai csapatok további eredményes előrenyomulásához. Az invázió első napján az amerikai csapatok két, 3-5 kilométer mélységig nyúló, 10 kilométer széles hídfőállást vettek birtokukba, míg az angol egységek

6- 12 kilométer mély és 35 kilométer széles területet foglaltak el. Az első napon öt gyalogsági hadosztályt, három légideszant hadosztályt és egy páncélos dandárt sikerült elhelyezni a francia pary Ek * jLlj® Jljl I j^^WBfai|wJ

tokon. Velük szemben egy páncélos és három gyalogos hadosztályt tudtak csak felállítani ^ németek.

Különbéke Németországgal?

Június 10-én valamennyi svájci reggeli lap tele volt az angol-amerikai csapatok normandiai akcióiról szóló jelentésekkel. A szövetséges csapatok heves harcokat vívtak a hídfőállások kiterjesztéséért, s az emberek abban a reményben továbbították egymásnak a híreket, hogy a háború néhány hónapon belül véget ér.

A szovjet felderítök egy csoportja ebben az időben igen nehéz körülmények között dolgozott Svájcban. Sokukat letartóztatták, s a lausanne-i Bois-Marmais börtönben tartották fogva. Felix Dorn, a csoport vezetője, aki a Geopress kiadó tulajdonosának védelme alatt dolgozott, még időben illegalitásba vonult és így elkerülte á letartóztatást. Azonban tovább folytatta tevékenységét és értékes híreket szerzett informátorain keresztül. A német főparancsnokságon két barátja is volt, „Leon“ és ,,Kamba", akikkel megbízható és nehezen leleplezhető módon tartotta a kapcsolatokat, úgy, hogy az értesüléseket „Leon“ és „Kamba“ előre meghatározott időben Genf külvárosában üres ládákba helyezték el.

Ma „Leontól“ kellett információt kapnia. Zürichből érkezett Genfbe és elég ideje volt még az akció végrehajtásához. Minden rendben ment, „Leon“, mint mindig, most is betartotta szavát. Dorn izgatottan olvasta a fasiszta főparancsnokság lépéseiről szóló információkat, ám érdeklődését leginkább az a hír keltette fel, hogy Anglia és az USA aktívan törekszik egy különbéke megkötésére Németországgal. Az információ szerint röviddel a normandiai partraszállás után Dulles, a berni amerikai rezidens titkos megbeszélést folytatott olyan emberekkel, akik közvetítésével kapcsolatot tartott fenn a német főparancsnokság élén szerveződő ellenzékkel, s azt üzente nekik; „... Néhány hét van csupán arra, hogy az ellenzék maga szabaduljon meg Hitlertől és bandájától, s az angoloknak és az ameri!(alaknak megfelelő kormányt hozzon létre“. Ezeknek a terveknek a gyakorlati eredménye kellett volna, hogy legyen a német csapatok visszavonulása a nyugati fronton.

Felix Dorn egy pillanatra sem vonta kétségbe a forrás hitelességét, s az információt azonnal kódolta. Délután találkozott az új rádiós lánnyal. Igen jó hangulatban volt, mivel örült, hogy a szovjet vezetést ilyen fontos fejleményről értesítheti.- Sussi, ma éjszaka fordítson különös gondot az adásra. Ez nagyon fontos, legyen óvatos! Bízom magában és a férjében. Sok még a munkánk, ki kell tartanunk a háború végéig.

Annak ellenére, hogy az események másként alakultak, mint ahogy azt az USA és Anglia bizonyos befolyásos körei kívánták volna, az említett információnak nagy volt a jelentősége, s a szovjet diplomácia megfelelően k: is használta.

A szovjet-német fronton dőlt el

Június végére az angol-amerikai csapatok 12-40 kilométer mély és 110 kilométer széles területet szálltak meg. A támadás lassú tempójának az volt az oka, hogy az amerikai és az angol hadsereg akcióinak egyeztetésébe hibák csúsztak, s a másik oldalon a németek 19 hadosztályt csoportosítottak át a nyugati frontra.

Abban az időben, amikor az inváziós csapatok csak lassan haladtak előre, a szovjet hadsereg kiűzte a fasiszta egységeket Karéliából, Belorussziából, felszabad ította Lengyelország egy részét és eljutott Kelet-Poroszország határaihoz. Megkezdte a Balti-térség felszabadítását és a Kárpátok felé közeledett.

A szovjet hadsereg sikerei rendkívül aggasztották az USA és Anglia kormányköreit. A sajtóban számos cikk jelent meg,amely élesen bírálta az angol-amerikai parancsnokság stratégiáját és taktikáját. A német csapatok belorussziai vereségét értékelő néhány kommentátor úgy fogalmazott, hogy „még egy ilyen csapás és a szovjetek Berlinbe érnek“.

A normandiai partraszállás - amelynek 40. évfordulójáról ezekben a napokban emlékezünk meg — technikailag igen igényes és bonyolult volt, ám nem lehet tagadni, hogy a hadművelet sikeresen zajlott le. A másik oldalon azonban túlzás azt állítani, hogy a második front létrehozása döntő befolyással volt a második világháború kimenetelére. A fasiszta Németország veresége a partraszállás idején gyakorlatilag már eldőlt - a szovjet -német fronton.

„OPL“