Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-08 / 23. szám
T óth Árpádot, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő képviselőjét, a századeleji modern magyar líra jeles alakját egykor szoros szálak fűzték Szlovákia tájaihoz, elsősorban a Tátra vidékéhez. A költő hegyeink közt gyógyította tüdöbaját, amely gyermekkorától kínozta. Kapcsolatait természetesen mi is szá- montartjuk. Elsőként Fábry Zoltán foglalkozott érdemlegesebben Tóth Árpáddal, illetve munkásságával A gondolat igaza című könyvében. Csodálta és nagyra értékelte költészetét, s egyben kijelölte helyét a „történelmi szellemsor“-ban, a magyar irodalom nagy vonulatában. Fábry betegségénél fogva is sorstársnak érezhette őt. Tóth Árpád halálának ötvenedik évfordulóján a Hét hasábjain emlékeztek a költőre, idézve itteni kapcsolatait. Említést tettek többek közt azokról a helyekről, ahol a költő megfordult. A Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona szintén közöl néhány soros utalást Tóth Árpád tátrai tartózkodásait illetően. A szócikkben olvashatjuk továbbá, hogy „A svedléri és a tátrai tartózkodások nyomai költészetében is megtalálhatók“. Lexikonunk a következő verseket említi: Séta az alkonyaiban, Rozskenyér, Este a kilátón, Új tavaszig vagy halálig, Palace-ban... A felsorolás bizonyára a teljesség igénye nélkül készült, mivel a költőnek ennél jóval több - itteni verse van, s akadnak jócskán egyéb tátrai vonatkozású írásai, munkái is. Ezekre egyébként még majd visszatérünk. De kimaradt valami a szócikk után feltüntetett irodalomból is. Például annak a kötetnek a címe, melyben Tóth Árpád lánya, Eszter „a nagy költőt és a gyengéden szerető apát idézi fel gyermekkori emlékei alapján“. Az Apu című könyv számunkra annál inkább is fontos, mivel sorai nemcsak hogy ,, megrendítő és megható emberi közelségből eleveníti meg a költőt“, de az írónő ,,egybeszedte azokat a játékos, tréfás levelezőlapokat is, melyeket a költő szanatóriumi magányából kislányának küldött“. Említett könyvében írja Tóth Eszter az alábbiakat: ,,Betegségét időnként az újtátrafüredi Palace szanatóriumban gyógykezelték (Tóth Árpád betegségéről van szó - Cs. K. megj.), s ilyenkor hetekig, néha hónapokig távol volt hazulról. (...) Ezekben az időkben anyuval együtt én is izgatottan vártam naponta a postát. A neki írt levél borítékjában mindig benne volt a külön nekem szóló küldemény is“. A kedves kis könyvecskét lapozgatva kiderül: szinte valamennyi levelezőlap, illetve étlapkártya hátoldalának szövege és rajza a Palace szanatóriumban született. A költő legtöbbször az ottani állatokról küldött „izgalmas“ tudósításokat és érdekes rajzokat kislányának. M iért érdekesek számunkra ezek a küldemények? Elsősorban talán azért, hogy - Tóth Eszter ajánlása szerint - megtudhassuk: „milyen is volt egy nagy költő a mindennapi életben“. Fontosak továbbá azért is, mert bennük újabb két név bukkan elő: Angyalossy doktoré meg Vág bácsié. A „rajzfilmek groteszk bájával“ készült Tóth Árpád-képek „hősei“ közt ugyanis nemcsak a smokoveci mackókkal, a tátrai nyuszikkal s a „tiszteletlen mókusok“-kal, hanem Angyalossyék majmocskájával és papagájaival, valamint Vágék háziállataival is találkozhatunk. Minket persze az érdekel, ki is volt valójában az a két személy, akinek állatairól Tóth Árpád oly sokat tudott mesélni. S vajon hogy került velük kapcsolatba? Idős ismerősöm, dr. Bállá Zoltán volt körorvos hívta fel figyelmemet a kedves történetekre, pontosabban egyik szereplőjükre, dr. Angyalossy Ernőre, aki ma Ipolyságon (áahy) él. Nagy izgalommal kerestem hát fel ipolysági otthonában a kilencedik ikszén is túljáró, nyugalmazott doktort, Tóth Árpád egykori kezelőjét, a Palace szanatórium volt főorvosát és tüdősebészét. Beszélgetéseink során feltárta előttem regénybe illő életét is. Angyalossy Ernő Beregszászon, a mai Beregovóban született 1893. augusztus 1 -én. Orvosi diplomáját még a Monarchia idején, 1916-ban szerezte Budapesten. Tanulmányai után a Korányi Klinikán kapott állást, majd egy évig az Erzsébet Királynő Szanatóriumban dolgozott Budapesten. Közben megismerkedett első feleségével, dr. Szontagh Miklós mostohalányával, és Újtátrafüredre, a mai Novy Smokovecre került. Apósa akkor már a híres smokoveci szanatórium igazgató- főorvosa volt. Az újtátrafüredi szanatóriumot egyébként az após apja, id. dr. Szontagh Miklós alapította 1876-ban. Ez volt az első tüdőgyógyintézet az akkori Magyarországon, mely a téli időszakban is üzemelt. Az alapító Európá-szSrte ismert orvos, balneológus, botanikus és Tátrakutató volt. ' A fiatalabb Szontagh 1909-ben vette át az újtátrafüredi gyógyintézet vezetését. Külföldi tapasztalatait és elképzeléseit felhasználva kezdték el aztán építeni 1917-ben a másik épületet, a Palace szanatóriumot. Később ebben kezelték Tóth Árpádot is. A világháború kitörése miatt sajnos csak 1925-ben fejezhették be az építkezést. A több mint kétszáz beteget befogadó modern szanatórium akkori pénzben 24 millió koronába került. Átadása után dr. Angyalossy Ernőt nevezték ki a Palace főorvosává. A ma már idős orvos betegsége és magas életkora ellenére is jól emlékszik még a tátrai évekre s magára Tóth Árpádra is. Emlékeit idézve többek közt ezeket mondta: ,,Tóth Árpáddal úgy kerültem közelebbi kapcsolatba, hogy a vállalatnak volt egy gazdasági igazgatója, akihez majdnem minden másodvagy harmadnap átjártunk. Lakásán elsősorban művésztársaság jött össze. A szanatórium különben nagyon támogatta a művészeket. Árpád is gyakran Tóth Árpád válogatott munkáiban találunk egy másik újtátrafüredi írást is. A Tátrai levél Baumgarten Ferenc különc haláláról című cikkét 1927. április 17-én közölte Az Est. Az írás szintén fontos, mert szerzője lényeges irodalom- történeti adalékokat közöl: Baumgarten Ferenc magyar esztéta és kritikus halálának körülményeit tisztázza. Századeleji irodalmunk „új mecénása“ Berlinből Budapest felé tartva egy „hirtelen ötlettel“ utazott fel a Tátrába. Útközben ugyanis tüszős torokgyulladást kapott, s Tóth Árpád szerint: „Nyilván úgy remélte, hogy a csudálatos tátrai tél jégujjainak érintése lelohasztja a beteg torok izzó lüktetését. “ Am Baumgarten nem a szanatóriumba ment; orvoshoz sem fordult, hanem egy szállodai szobában viaskodott betegségével. Csak az utolsó pillanatban telefonáltak orvosért a szanatóriumba, de mire az odaért, Baumgarten már halott volt. Pedig ha ,,Baumgarten idejében üzent volna tátrai doktorokért - írja Tóth Árpád -, gyors műtéttel megnyithatták volna a torkát, s megmenthették volna“. nvi mm \ Tóth Árpád orvosánál átjött Vágókhoz. Vág Lajosnak hívták a szanatórium gazdasági igazgatóját. A beszélgetésekre esténként, vacsora után került sor. Egészen tizenegy óráig, fél tizenkettőig maradtunk ott. Akkor tudtam meg, hogy Tóth Árpád egy tekintélyes költő. Az előző években nem kerültem vele közelebbi kapcsolatba. Csak mint pácienssel találkoztam vele, nem tudtam még, hogy ő egy jeles költő. Különben sem beszélt erről sose. (...) Minden két hétben nagyobb vizsgálatot tartottam. Akkor jött be hozzám a rendelőbe. Még ma is látom magam előtt. Mindig mondtam neki, hogy már javul az állapota, de hát ö csak olyan kesernyésen mosolygott. Egyébként nagyon kedves, szolid, szelíd ember benyomását keltette. Sovány, de nagyon szellemes modorú ember volt. (...) Lakásomon is járt. Lejött hozzám, s elbeszélgettünk, de csak a tátrai dolgokról. Egyről panaszkodott csupán, hogy nagyon sokat kell neki dolgozni. Csak any- nyit mondott, hogy fárasztja már a munka... Mást az életéről nekem nem beszélt. (...) Egyszer mondta nekem, hogy rólam is ír majd pár sort Az Estbe. “ Fény derült tehát, a „mesebeli állatok“ másik tulajdonosára, a szanatórium gazdasági igazgatójára, a kedves Vág bácsira is. Phrenicus isten palotájában címmel Az Est 1926. január 30-i számában egy érdekes írás jelent meg Tóth Árpádtól. Ezt ugyancsak a tátrai szanatóriumban írta. Érdemes vele részletesebben foglalkoznunk, mert újabb lényeges dolgok feltárására kínál lehetőséget. Beszámolóját egy szép leíró résszel indítja a költő. Majd egy párbeszéd következik, melyből kiderül, hogy a páciensek izgatottan, de felkészülten és reménykedve indulnak Angyalossy doktor műtőjébe, hogy minél előbb túllegyenek az új műtéten, a phre- nicuson. Néhány sorral odébb a korszerű gyógyintézet kerül bemutatásra. Ezután (nagát a phrenicust, az új gyógymódot mutatja be szakszerűen. H ogy a cikkben szakszempontból valóban nincs semmi baklövést azt Angyalossy Ernő is igazolta. Elmondta, hogy Tóth Árpád „a szakmai dolgokban is érdeklődött, ismerte az orvosi lapokat‘ Annak idején beszélgettek vele az új gyógymódról, a phrenicusról is. Említettük már, hogy hagyományaink lexikona mindössze öt olyan verset sorol fel, melyben a tátrai tartózkodás nyomai fellelhetők. Az újtátrafürediek közül csak kettőt találunk a listán: az Új tavaszig vagy halálig és a Palace-ban... címűt. Pedig több vers is született Szontagh szanatóriumában. Sorrendben a Palace- ban... az első. Ezt 1925 októberében írta, s a következő évben saját kezűleg másolta be egyik hölgyismerösének emlékkönyvébe. „Hát újra itt. Őszi hegyek közt, Újra rosszkedvűen, betegen, Köhécselni a többiek közt, Míg szél üvölt a szírieken. “- indítja kései elégiáját a költő, amelyben már „a közelgő halállal egyezkedik, és esendő állapotáról megdöbbentő képet rajzol". Egyike ez a búcsúzó verseknek, melyek szépsége „éppen abból adódik, hogy valamiképp mindegyikből érezhető: a költőnek nagy emberi lehetőségeket kell itthagynia“, „... Kérem... én... most... meghalok itten... Legyenek jók... isten nevében... Simítsák meg az arcom szépen... Anyásán... lágyan... ha lehet... S tisztelt etem az életet...“- olvashatjuk a költemény záróakkordjának szaggatott sorait. Az Új tavaszig vagy halálig című aaa rímképletú tercináns formára írt versét 1925 decemberében küldte kísérőlevéllel együtt ugyancsak Mikes Lajosnak. Költeménye először a Magyarország 1925. december 25-i számában jelent meg. Meditálás és számadás ez élete fölött, szomorú számbavétele az ember jussának: „Most, hogy megint útfélre estem, Eltűnődöm a téli esten, Mi volt az élet, uramisten?“ kezdi halk tűnődését Tóth Árpád. Majd így folytatja: „Mi volt? ez volt; sok fénytelenség, Fakó robot és kénytelenspg, Száz bús határ reménytefenség. “ Majd a tátrai magányban* az élet-halál közé szorult költő ilyen helyzetképet fest: „Most itt ülök roppant hegyek között, Betegen a többi beteg közt. Múltnak háttal, halállal szemközt. “ A következő év tátrai napjai reménytel- jesebbek lehettek számára. A már ismertetett két cikken kívül újtátrafüredi vonatkozású az Úton című költeménye is. A vers erőteljes képekkel indul; hangutánzó szavai, mozgalmasságot keltő igéi az életkedvet sugallják; „Ó reggel! robbanó élet! / A friss szél arcomba vág. / Vállal feszülnek a szélnek, / És sikong- nak a fák, / Ráintenek vonatomra, / Zöld zászlajuk zúgva forog, / Mehet! - zengik vihorászva, / Mehetnek a víg utasok!“ Az ismét bizakodó költő szinte rohan dél felé; reménykedve hagyja el Tátrafü- redet. „Köszöntlek, tavaszi erdő! Köszöntlek, tavaszi nap! Most minden sikerül majd, Nem is a vonat röpít, Százezer angyalerővel Visz a gyógyult, gyermeki hit!"- olvassuk a versben. Készülhetett már nagyon haza a költő. Ezt bizonyítja az előre megrajzolt képzeletbeli utazása is. A bájos képet kislányának küldte az alábbi szöveggel: „Tóth Esztikét sokszor csókolja apsi. Apsi utazik haza, és lepkefogóval köszönget az állatoknak. “ A rajzon valóban ott a költő, aki a vonatablakból búcsúzik a tátrai állatoktól. Háttérben a szanatóriumot látjuk. Tóth Árpád előre átélte a megérkezés boldog pillanatát, szinte maga előtt látta már kicsi gyermekét. „Soha" ilyen módon nem vágyott élni, mint ekkor“. Versének záróstrófája így hangzik: „Mire leszáll a boldog este, /És csöndösen megérkezem, / Elmaradt száz határtól / Lesz napfényes a szivem. / Víg villany gyűl a szobában, / Vagy szivemből csap ki a fény? /És alvó kicsi lányom / Felkacag álma ölén.“ E gy év múlva újabb verset kap kísérőlevéllel együtt Mikes Lajos. A levélben ez áll: „Újtátrafüred, 1927. március 29. ... itt küldök egy rossz és hozzá még hosszú verset, melyet laptöltelékül kegyeskedjék felhasználni, ha jobb dolga nem lesz.“ Az Elfelejtetted a napot című költemény 1927. április 17-én meg is jelent a Pesti Naplóban. Halk rezignáció, kesernyés emlékezés ez újra. „És egyszerre úgy esett, Telin, forrón, hirtelen Rád gondoltam s arra, hogy Messze vagy, és jaj nekem. “ Ugyanezen év terméke lehet az Elkoptam... című vers is. A kézirat, illetve a költemény kapcsán Szabó Lőrinc jegyezte meg a következőket: ,,Rángatott, lázas ceruzasorok három papírlapon, sok törléssel, és változattal. A költemény körvonalai ebben az összeállításban valamennyien kitetszenek az összefüggéstelen kézirati sorok és versszakok roncsaiból. Tátrai verskísérlet az utolsó időkből. “ Betegségének, állapotának szomorú kór- képét szőtte versbe a költő. Lássunk néhány megdöbbentő képet: „Tüdőm rekedten felzihál / A csontos rácsú furcsa kasban / Mint őszi szélben csapkodó / Tépett függöny a bús lugasban... / A vérerek bús ágbogán / Roncsolt tüdőm rőt lomb a fán... / ... Levánnyad róla, mint a bús, / Elomló lomb, a gyenge hús.../ A bordák közé aggatott / Tüdő, mint bús kórlyuggatott, / A melyből, ha néha... vér / ... feltör, és ajkamig ér / ....... bíbor iszap / .......kicsap." Egyhelyben ülni című verstöredékének időpontja nincs megállapítva. Bizonyára ez is az utolsó tátrai tartózkodás terméke lehet. A megadásról, az erőtlenségről és a fáradt napokról tudósít ez a néhány sor: „ Egyhelyben ülni resten, nézni a / Tapétarajz kúszását a falon, / Üres szemedbe tompán gyűjteni / Mindent, ami körötted tarka lom. / Lehajtani megadva a fejed, / Mert itt az este és az unalom, / Ó, mit beszéljen, aki fázni sem mer, / Mért vagy te itt, szomorú úriember. “ S van még egy töredék, melynek szövege szintén Ujtátrafüreden születhetett, így hangzik: „Ú, ezek a roppant kövek, Vén ostromtornyok, vadak, merevek, Ezek közt lakik a Gyógyulás, A szelíd... glóriás... “ A költő utolsó tátrai tartózkodását idézve orvosa, dr. Angyalossy Ernő qzeket mondta 1983. október23-án: „Utolsóott- tartózkodásakor javult valamit az állapota. Testileg is gyarapodott egy keveset. Nagy hőemelkedése volt. Ha az lett volna, akkor ágyban kellett volna maradnia. De fennjáró beteg volt, mint sokan mások. Csak annyit mondott mindig, hogy fárasztja már a munka. Nem gondoltam, hogy ilyen hirtelen meghal. Biztos valami komplikáció jöhetett nála közbe.“ Bizonyára ez történhetett vele. Lánya könyvéből idézzük még ezt a néhány sort:,, 1928 nyarán fokozott erővel támadt apámra a betegség. Orvosa ezúttal már nem is küldte a Tátrába. Egy budai szanatóriumban kúrázott néhány hétig. “ (Rövidített szöveg.) CSÁKY KÁROLY
