Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-08 / 23. szám

FÜLÖP IMRE Elképzelni sem tudta, ki csöngethetett. Nemigen járnak hozzá vendégek. Külö­nösen délelőtt. A gyerekeknek sosem engedte meg, hogy pajtásaik bemászkál­janak a lakásba. Játsszanak csak szépen egymással. Jó testvérekhez illően. Már másodszor csöngettek. A gyerekek egy­mást előzve rohantak ajtót nyitni, de az anyjuk rájuk kiáltott, hogy majd ö megné­zi, ki nyomja a gombot ilyen eszeveszet­tül. Szája is tágra nyílt, amikor meglátta, hogy az érkező nem más, mint Lenke, akivel együtt koptatták a gimnázium pad­jait. A haja most is barnásvörös, mint a második érettségi találkozón volt, négy esztendővel ezelőtt. «•- Ez aztán a meglepetés, mi! - nevette el magát Lenke a szemének hinni nem akaró Vali láttán.- Hát te meg hogy kerülsz ide?!- Véletlenül - magyarázta az érkező már bent az előszobában. - Szabadság­ra megyünk, s lerobbant a kocsink, hogy a nyavalya végezne vele! Százszor meg­mondtam már a férjemnek, hogy adjunk túl azon a tragacson, de ó úgy ragaszko­dik hozzá, mintha örök hűséget esküdött volna neki. Most bevitte a szervizbe, s legalább három órát kell várnia, amíg csinálnak vele valamit. Még jó, hogy nem egy órával később nyiffant ki az a rozs­dás vacak: akkor már a Duna túlsó part­ján, Esztergomban lettünk volna, s a fo­rintunk rámenne a javításra.- Szép, hogy eszedbe jutottam - mondta Vali, s valóban örült vendégé­nek, akivel az érettségi találkozón alig tudott beszélgetni. Most neki is van ideje, már negyedik napja a szabadságát tölti. Minden nagyobb munkát elvégzett már, s falun élő szüleihez csak holnap délután utazik a gyerekekkel. Ő egy hétre, azok egy egész hónapra.- Hát ti már ilyen nagyok vagytok?!- csodálkozott el Lenke a gyerekek láttán.- Bizony Mónika szeptemberben már hetedikes lesz - szólt az anyja. - És te, Peti? Mondd meg szépen a néninek, hányadikba jártál!- Elsőbe - felelte helyette a nővére, mert öcsikéje, mint majdnem mindig, most is elszégyellte magát. Ezután lakásnéző következett, melyet Lenke elismerő szavai kísértek. Ilyenek:- De sikkes ez a szoba! Jé, ugyanilyen az én szekrénysorom is! Pont ilyen ülő- garnitúrát akartam venni, de akkoriban nem lehetett kapni. Pedig ismerősöm is volt a bútorraktárban. A konyhából már érezni lehetett a sülő lepény illatát. Lenke orrát összeráncolva beszippan­totta az illatot.- Lepény - mondta Vali. - Túrós. Meg sós. Mindjárt jó lesz. Mostanában ilyesmire van gusztusom. A gyerekeknek is. Tegnapelőtt pogácsát sütöttem. Estére egy se maradt.- Imádom a lepényt - szaladt össze a nyál Lenke szájában. - És a bablevest? Mert az is lesz.-Tudom én, mikor kell idejönnöm!- kacagott Lenke, megfeledkezve min­den bosszúságáról.- De italom az nincs... Egy ideje egy csöpp italt sem tartok a házban - igyeke­zett a dolgok elébe vágni. Aztán hogy túllegyen rajta, hozzátette: Amióta Milán elment. Bár Lenke a hangsúlyból sejtette, hogy Vali férje nem „cigarettáért ugrott le“, mégis csak amúgy mellékesen kérdezte:- Hova ment?- Kirúgtam - Vali ezt minden érzéstől mentesen mondta. Éppen ezért hangzott könyörtelenül, de egyben szánalmat kel­tőn is. Lenke emlékezett a még diákkor­ban elkezdődött nagy-nagy szerelemre. Mi tagadás, jómaga is azok közé tartozott a lányosztályban, akik irigyelték Valit at­létatermetű fiújáért. Milán akkoriban főis­kolára járt. Igaz, nem fejezte be. De így is ugyanaz az állás várt rá, mintha megsze­rezte volna a diplomát.- Viccelsz? - Lenkének semmi ötlete­sebb nem jött a nyelvére. - Mindig is vicceltél - tette hozzá, mert érezte, hogy valamit még kellene mondania.- Persze, viccelek! - nevetett Vali. Most már ki lehetett venni a hangjából, hogy a dolog egyáltalán nem tréfa. Hogy a tény az tény. - Már több mint egy éve.- Miért?- Miért? - kérdezett vissza Vali még mindig nevetve. - Miért? Lenke ugyan nem ismételte meg több­ször a kérdést, de tekintete azt mondta, hallgatlak, ráérek, türelmesen végighall­gatlak. Vali nem is kérette magát.- Ivott. Elitta a fizetését. Azt is, amit kölcsön kért. Mindenit elitta. Az eszit is. Mindenit. 1 - De hiszen valamikor, annak idején nem is szerette az alkoholt.- Vagy csak tudott magának paran­csolni. Akkor még tudott. De most már nem. És nem is akart... Hamarabb észbe kellett volna kapnom. Hidd el, hamarabb. De vak voltam. Elvakult. Mit elvakult? Hülye! Igen, hülye, mert bíztam. Még mindig bíztam. Csak tudnám, miben. Ha egyszer valaki a pohárhoz nyúl, azt le lehet írni. Az csak mesebeszéd, hogy sokan leszoknak az italról. Egy-két hóna­pig nem részegeskedett, de aztán újból elkezdte. A lemaradást is behozta. Ha kiborultam, megint abbahagyta egypár hétre. Utána minden kezdődött elölről. Érted? Minden kezdődik elölről. De a ki­hagyások azok ritkulnak. A hónapokból hetek, később már csak napok lesznek. Hogy azután mi lesz, azt már nem vártam meg. Sokkal hamarabb ki kellett volna rúgnom. Lenke (bár ilyen gondja sosem volt) nem kis részvéttel hallgatta egykori osz­tálytársnőjét.- És nem is dolgozott, ha ivott? - kér­dezte, s megpróbálta maga elé képzelni, amint az atlétatermetü dülöngve betop­pan a konyhába.- Dolgozni mindig dolgozott - vonta meg a vállát Vali. - Talán többet is, mint kellett volna. A vállalatnál sosem volt vele baj. Sőt, becsülték. Amikor bementem panaszkodni, csak azt hajtogatták, hogy máskülönben ilyen meg olyan rendes ember. Mondhatom, sokra mentem vele.- Akkor mégiscsak...- Talán te is neki adsz igazat? - vágott Lenke szavába. - Hát persze, hisz nem éltél vele. Mit tudhatja bárki is, milyen egy férj, ha részegen a földhöz veri a tár>yéro- kat, a bögréket. Lenkének, akárcsak diákkorukban oly gyakran, most is vitatkozhatnékja támadt.- Hány tányért tört össze?- Mit tudom ém?!- Mégis? - erőltette a kérdést akár egy nyomozó.- Tudom is én?!- És bögrét hányat? Vali mintha elbizonytalanodott volna.- ötöt?... Vagy hármat? Most csönd lett a konyhában. Lenke is halkan szólalt meg. Hangja mégis leg­alább úgy dörömbölt Vali dobhártyáján, mint a földhöz vágott porcelán csörömpö­lése. Ezt mondta:- Csak egyet?... Ugye, csak egy bög­rét tört össze? Vali csak nagy sokára bólintott. Lenke további kérdéseit kegyetlen kihallgatás­nak érezte. Nem mert nem igazat vála­szolni rájuk. Mintha attól tartana, hogy csak olyat állíthat, amit tényekkel is bizo­nyítani tud. Pedig semmit sem kellett bizonyítania.- A gyerekek rettegtek tőle. A saját gyerekei. Nem is akarom, hogy látogassa őket. A gyerekek érdekében nem aka­rom. Ő persze ragaszkodik hozzá. De csak azért, hogy borsot törjön az orrom alá. Ezért él a jogával. Ezért olyan fontos neki az „atyai szeretet“ bizonyítása. Ezért. Hidd el, nem másért! Közben megsült a lepény. Éppen ide­je, hisz a kis Peti már vagy hatodszor jött ki a gyerekszobából, s azt nyafogta, éhez. Vali a konyhában tálalt fel.- Tetszik ez a tapéta - igyekezett Lenke a gyerekek jelenlétében másra terelni a szót. - Sokba került a lakás kitapétáztatása?- Ezt még ő csinálta - legyintett Vaii becsmérlően.- Neked talán nem tetszik? Vali megint csak legyintett.- Ezerszer meg kellett kérnem, mire hozzáfogott. Magától egy szalmaszálat sem tett volna keresztbe. Mert őt csak a pia érdekelte. Meg a csavargás. Hazu­dott is. De nekem aztán hiába hazudott. Engem nem lehet becsapni. Engem sen­ki se nézzen hülyének! Pláne egy ilyen disznó ne! Egy ilyen részeg disznó! Lenke megint megpróbált eltérni a tárgytól.- Felséges ez a lepény! Én is sütök, ha visszajövünk. Vali megértette a szándékos témavá­lasztást, bár az okát nem.- Igazad van - mondta. - Ne is beszél­jünk róla. Nem érdemli meg, hogy róla beszéljünk. Kinek van szüksége a keserű emlékek felidézésére? Volt, nincs. Hát nem igaz? Mi bajom nélküle? Mi bajom? Kinek hiányzik? Ugyan kinek? A gyerekeknek a lepény jobban ízlett, mint a leves. Peti a tányérját csak félig kanalazta ki, de e tömte magába.- Most már uz- hangzott az an; befejeztével. A gyerekei«., n Csöndben játszotta ló helyiségben. D< megint a konyhába tenkedés után elm Ám anyja rákiáltott:- Hova viszed? I játok morzsázni a sehova!- De én még éhf kodott.- Akkor egyél itt!- De én ott akart- Mit mondtam?!- Én ott akarok ­- Itt e^zel, vagy r dühösen Vali.- De nekünk já- vallotta be a kisfii Vali elpirult.- És mit játsztc Lenke.- Rendetlenkedn- Nem mondod- simogatta meg Pe minek a lepény? Azt játsszuk, hog- szipogta Pétiké Szavait Mónika i megelőzze további je anyja haragját), t- Ide nézz, Peti, De öcsikéje mir volna a kiáltást.- És milyen ve- kérdezte tovább L ve magát a gyerme viszed a sóslepényi- Apunak - szalí bába.- Legalább neket- oktatta ki dühöse- Hisz te már vén s Lenke órájára p hinni a szemének, a elszaladt az idő.- Rohannom ke oda, mire a kocsi- A férjemet elönte rám is várnia kellen- Nekem az ilye tartanom - nevette Vali. - Azért valar asszonynak is van hogy Lenke ne gönc Búcsúzkodásra nen Amikor a vendég a gyerekszobába, f séget. A három se volt. Papírszalvétáé cérnával átkötve. Könözsi István felvétele a Gö- möri tájakon sorozatból VALENTYIN RASZPUTYIN Születésnap A kisfiú betöltötte a hatodik évét, még­pedig nem egyszerűen betöltötte, hanem éppen ezen a napon - május elsején. A jégzajlás is rendszerint április végére- május elejére esett. A kisfiú nem érte be azzal, hogy születésnapja ilyen szeren­csésen egybeesik az ünneppel, még azt is szerette volna, ha ezen a napon okvet­lenül megindulna a jég az Angarán. Május elsején kora reggeltől a parton ült, és a megkékült, felpuffadt jeget bá­multa. Még sohasem sikerült látnia az első, a döntő lökést, amely ellódítja a je­get a helyéről, Így hát most türelmetlen figyelemmel várta, és a világon a legjob­ban attól félt, hogy ez a nap hamarabb véget ér. A faluban énekeltek valahol, a nap fényesen sütött, az alsó folyás felől még csak nem is fújt, hanem könnyedén suhant a folyó felett az egyenletes, lágy szellő, és csak az imént szabaddá vált víz hűvös és friss fűzillatát hozta valahon­nan. A folyó nyugtalanul hánykolódott, fészkelödött, sóhajtozott. Olykor belülről jövő, tompa, öblös hang hallatszott, majd reccsenés csattant, gyors és erős, mint egy lövés, és repedések robajlották. Mindjárt el kellett volna lódulnia a helyé­ről ennek az egésznek, kerengve, zúgta tovaúsznia, de csak állt. Valami erő ott tartotta vagy belekapaszkodott valamibe, megmakacsolta magát, és nem mozdult sehová. A fiú egész nap hiába várt, este csak üggyel-bajjal tudták hazavinni. MAKAI IMRE fordítása DANIEL HEVIER Hirosima Milyen szomorú, ha valamely várost nem a gejzírei, a ferde tornya, a bora, a filmfesztiváljai, a sajtja, a futballcsapatai vagy a szép női teszik híressé. Bestseller Valamely ismeretlen évezred ismeretlen naprendszerének is­meretlen számítógépe sci-fi re­gényt ír egy ismeretlen bolygó­ról, Artus király kerékasztalának lovagjairól, a keresztes hadjára­tokról, termonukleáris robbaná­sokról, világháborúkról. A regény igencsak érdekfe­szítőre sikeredett és átütő siker­re tett szert az olvasók körében. Csupán annak megértése okoz számunkra nehézséget, hogy mi is az a holttest és miért van belőle annyi azon a bizonyos bolygón. Tóth László fordításai A házassághoz a minimum, mivelhogy Kriptonka tünk egymással. ,,S szóltam neki gyakc képzelje, mama drác ki is jött a zöldbe, cs< Mentünk a réten be csak filmeztek volna tünk feszt. Kerestük Kerestük a fiús házc különbejáratú és tes kát - nem volt az se zat, a bankházat, a volt egyiknek sem. a zöld pusztában, k akkor már többen és iskolába mentek, d tovább, és én elkép mind. Már harminc amikor az asszony h lakás", mondta vái magát, mint egy c tovább. Csak követe a kombinált bútort é Sághoz kell, és eszél a rengeteg sok hiár harisnyakötöm,“ én« S mivel jólnevelt vág mi mást tehettem vol mert a dallam is ar héja van a piros alrr lamra. Azután keze asszonyt, hogy neki amikor ilyen gyengé tottam, hogy mondj akarja, hogy megönr tam egy ipséről, ak Lolánál lakott, ponti harminc esztendeig c jén, de akkor valahc igénye, és mérget ve Réz Lola pontosar koszos, büdös és sö » 1,11 i

Next

/
Thumbnails
Contents