Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-01 / 22. szám
M oszkva sok filmszínházában egyszerre kezdték vetíteni Ivan Goncsarov, a múlt században élt orosz író hasonló című regényéből készült filmet, a Szakadékot. A nézők élénk érdeklődése és a kritikusok felemás véleménye újólag igazolta, hogy az orosz klasszikus müvek továbbra is fontos forrásul szolgálnak a mai szovjet filmművészek számára. Vlagyimir Vengerov, a szovjet rendezők középnemzedékének tagja, aki eddig jobbára modern Orosz klasszikusok mai filmen témákkal foglalkozott, most Goncsarov regényéhez kanyarodott vissza. A Szakadék című regény a rendező megállapítása szerint ,,az emberi kapcsolatokat átható becsületesség, az erkölcsi tisztaság, a lelki eszményképek napjainkban is aktuális problémájával“ ejti rabul a rendezőt. Vengerov féltő gonddal bánt az eredeti mű szövegével, igyekezett híven ábrázolni a 19. századi orosz udvari környezetet, annak légkörét és hétköznapjait. A filmrendezők nem most először fordulnak Goncsarov műveihez. A világ számos országában ma is játsszák az Oblomov című regényéből készített filmet, ez több nemzetközi díjat nyert. Az orosz klasszikus irodalom alkotásai nyomán jelenleg forgatott filmek közül Szergej Bondar- csuk Borisz Godunovja kelti a legnagyobb figyelmet - ez Puskin történelmi drámája alapján készül, és a főszerepet maga Bondarcsuk alakítja. (APN) Barbara Sáss - munka közben--------------------------------------------------------► • Az ön filmjei több fesztiváldíjat kaptak: A szerelem nélkül az NSZK-beli Mannheim- ben, az elsöfilmesek fesztiválján a födijat és az újságírók díját, otthon Gdanskban ugyancsak az elsöfilmesek fesztiválján a Bronz oroszlánt. A Kiáltás a San Sebastian-i fesztiválon a nagydijat vitte el és a közelmúltban, a párizsi, nőrendezők fesztiválján szintén bemutatták a filmet. Milyen sikerrel?- A közönségdíjat kapta. Mindössze tizennégy film szerepelt ezen a minifesztiválon. Itt a döntés nagyrészt a néző joga. 9 Eddig három játékfilmet készített, a Szerelem nélküli, A pályakezdőket és a Kiáltást, mindhármat saját forgatókönyve alapján. Most irodalmi alkotás után nyúlt.- Igen, egy kétrészes filmet készítek a két háború között élt írónő, Gojawiczyríska regényéből, A Novolipek utcai lányokból; ennek is én írtam a forgatókönyvét. De jobban szeretek önállóan dolgozni, ugyanis borzasztóan tisztelem az irodalmat, márpedig ha az ember filmet készít, sajnos kegyetlenül kell bánnia az eredeti szöveggel. A saját forgató- könyvemen meg annyit változtatok, ameny- nyit akarok. De három film utánra rendezőnek mást is meg kell próbálnia. Ez kosztümös film lesz. • Hatvanban végzett. Hány évig kellett várnia, amíg elkészítette első filmjét?- Húszig. Addig nagy rendezőkkel dolgoztam. Mindenki azt mondja, hogy későn kezdtem önállóan dolgozni. De nézze... Én jó rendezőkkel dolgoztam, kezdetben ez kielégített, örömet szerzett. Nem voltak olyan ambícióim, hogy önállóan rendezzek. Felneveltem a gyerekeimet, a lányom most fizen- hét, a fiam tízéves. A gyerekeim is vonzódnak a filmhez, de nemigen örülök neki, mert nyugtalan pálya ez. A férjem is szakmabeli, operatőr, mindhárom filmet ő fényképezte, a negyedikben is vele dolgozom. Egyáltalán állandó gárdám van. • Mindhárom filmjének női föszerelóje is ugyanaz.- Igen, Dorota Stalinska. Ebben a filmben, amelyet most forgatok, azonban nem játszik. • A Kiáltást még most is zsúfolt nézőtér előtt játsszák Varsóban. Egyetért azzal az állítással, hogy a lengyel filmeknek otthon nincs publikumuk?- Ebben a hazai kritika is ludas. Kongatja a vészharangot, mert nem járnak lengyel filmekre, másrészt kétkedve fogadja azt a filmet, amelyiknek közönségsikere van, mondván, ha egy film népszerű, akkor alacsony művészi színvonalú. Ugyanakkor dicséri az unalmas filmeket, amelyekre senki sem kíváncsi. Olyan ,,remekművek“ születnek, amelyeket senki sem néz meg, fesztiválokon nem kapnak díjat, nem tudni, ki számára készültek. Ezeket a filmeket éppen a lengyel filmkritika kényszerítette ki. De úgy látom, a rendezők lassan megértik, hogy a nézők számára kell filmet csinálni. Annál is inkább, mert a filmgyártás reformja, a kiadások rákényszerítik, hogy olyan filmet készítsenek, A NÉZŐK SZÁMÁRA KELL FILMET KÉSZÍTENI NÉGYSZEMKÖZT BARBARA SASS LENGYEL FILMRENDEZŐVEL ameiy hasznot hoz. Azonkívül néző nélkül a film nem film. • Bántja a rossz kritika?- Bánt. Azt hiszem, mindenkit bánt. Minden kritikát elolvasok, és néha bizony na- * gyón bosszánkodom a hozzá nem értés miatt. Nem tudom, mi a helyzet önönknél, de a lengyel filmkritika óriási hibája, hogy ismertetésre korlátozódik: X szépen játszott, Y kevésbé jól. Nem elemzi a rendezés értékeit, hogy miért sikeres egy film és miért nincs közönsége egy másik filmnek. • A filmjei után ítélve Barbara Sass szigorú, komor ember, a valóság azonban egészen más.- Mindenki ilyen véleménnyel van rólam, azt hiszik, a műteremben nálam pokol uralkodik. Pedig egyetlen hangos szó nem hangzik el. Nem tudok zajban dolgozni. Nem vagyok híve a dirigálásnak sem. A rendező és a színész párbeszédének a csend és a nyugalom a feltétele. Sokkal többet lehet elérni higgadtsággal, mint kommandíro- zással. 0 És ha a színésznek más elképzelése van a szerepről?- Akkor hosszasan vitatkozunk. Nem lehet ráerőszakolni a színészre, mert eljátssza ugyan a szerepét a rendező felfogása szerint, de nem lesz jó. A rendező feladata meggyőzni a színészt, s ha mégsem sikerül, meg kell találnia a középutat. Ugyanígy, ha fontos jelenetről van szó, félreteszem a forgatókönyvet, s kamera nélkül próbálok a szereplőkkel, hogy a jelenet minél drámaibb legyen, majd újraírom a dialógust. Ez azért jó, mert nem a színész alkalmazkodik a kamerához, hanem fordítva. 0 A televízióban is rendez?- Az Antigonét fogom rendezni, már elkezdtem a próbákat. A mai filmek után ked- ve'm támadt valami m'áshoz. 0 A Lengyel Filmművészek Szövetsége nemrégiben alakult újjá, a különböző szekciók a filmszakmában működőket tömörítik - a színészek kivételével, ön funkciót vállalt az újonnan alakult szövetségben, a filmrendezők szekciójának az elnöke.- Rengeteg elfoglaltsággal jár, de kötelességemnek éreztem, hogy bekapcsolódjak a szervezésbe, mert nagyon sok munka vár ránk. Ismét felvesszük a kapcsolatokat más országok filmszövetségeivel, új együttműködési szerződéseket írunk alá. KOPASZ CSILLA Csontos arc, szabálytalan orr, sötét szemek. Gyűrött-kopott kalapban, mentében, böszárú gyolcsgatyában vágtázik előttem - csak úgy fütyül a szél a talpa alatt. Ha ellene fordulnak, csattan az ostor, dörren a fegyver, valaki felkiált és a szivéhez kap. Ö az, akit senki sem tud tőrbe csalni. Akinek nem lehet csapdát állítani. Akit élve kell elfogni. Ö az, akinek a feje aranyat ér. Dzsoko Roszics. A kalandfilmek rosszembere. Sárga pulóverben, fekete nadrágban ül az asztalnál, csuklóján széles aranykarkötő villog, magas, szikár alakját márkás francia parfüm illata veszi körül. Egy szerep színészt keres „Meguntam a bőrömet. Igen, pontosan ez történt. Nem tudtam, mit kezdjek magammal. Tizedik éve voltam újságíró a szerb rádiónál, jól ismertem a szakma csínját-bínját. Valami újra, valami másra vágytam már. Úszni, mászni, repülni, lovagolni akartam, vonzott a víz, a magasság, a sebesség, mindenre kapható voltam, ami nagy kalandnak ígérkezett. A munkámat szerettem, azt mondták, jól írok, megbíztak bennem, adtak a szavamra; eszembe se jutott, hogy otthagyjam a szerkesztőséget. Egy este aztán mégis bogarat ültettek a fülembe. Kártyáztunk. öten ültük körbe az asztalt. Barátom, a bolgár filmrendező azon sápí- tozott, hogy van egy szerepe, amelyre nem és nem tud színészt találni. Erre valaki rám mutatott, a többiek ujjongani kezdtek és én úgy éreztem: itt a nagy lehetőség és kibújhatok végre a bőrömből. Pár nap múlva már a főnököm kezében volt a filmgyár levele. Menj bele, Nyeregben és skatulyában DZSOKO ROSZICS VALLOMÁSA próbáld csak meg, biztatott ö is, és én tudtam, hogy az a nap az én napom. A film elkészült, sikere volt, nekem meg új utat nyitott. De a szerkesztőséget nem hagytam ott. További hét évet húztam még le a régi falak között és csak akkor búcsúztam el a kollégáimtól, amikor már semmi hasznuk sem volt belőlem. Időközben ugyanis a filmgyár lett a másik otthonom.“ Csak a szabadban „Annak örülök a leginkább, hogy mindig más valaki lehetek. Igaz, a legtöbbször hajdú, rabló, csikós, hétpróbás gazember, de voltam már intellektuális hős is. Szerb vagyok, de nemcsak Jugoszláviában forgatok. Magyarországon tizenöt filmben játszottam, köztük a Kilenc hónapra, az Útközbenre, a Rosszemberekre, a Magyar rapszódiára, a Hosszú vágtára és A profira emlékszem a legszívesebben. Főszereiket adnak a lengyel, a bolgár és a szovjet rendezők is; most itt forgatok Bratislavában, aztán Sztanyisz- lav Govoruhinnal a Grand kapitány gyermekeit visszük filmre. Munkám mindig van bőven, most is öt forgatókönyv fekszik az asztalomon. A színház csak nézőként érdekel, a színpadon nem akarok bizonyítani. Egyébként is: más dolog filmszínésznek lenni és megint más színpadon játszani. Egyetlen embert ismerek csupán, aki itt is, ott is az elsők között áll: Cserhalmi Györgv. Neki mindegy, hol játszik, nekem nem. Én csak a szabadban, a felvevögép előtt érzem jól magam. Szomjas György filmjében, a Rosszemberekben Tudom, az arcom, a megjelenésem erősen behatárolja színészi lehetőségeimet, de nem baj. Én csak nevetni tudok azon, ha a vámos azt kérdezi a repülőtéren, hogy jé, már megint itt van, maga rosszember? Igen, így könyveltek el a nézők és én nem is csodálkozom rajtuk, hiszen csaknem minden rendező ugyanazt várja el tőlem. Hogy szőrén üljem meg a lovat, lövöldözzek, verekedjek, ménest tereljek, igazságot osszak. Azt, hogy minden emberben, még a rosszban is van valami jó, nem nagyon veszik észre a nézők. Csak az marad meg az emlékezetükben, hogy én minden filmben elteszek valakit láb alól és bárhol forduljak is meg, ott biztosan lángra lobban valami. Hetven-nyolc- van filmben játszottam eddig, talán nem hangzik furcsán, ha kimondom: a kisuj- jamban a szakma. Amióta hivatásos színész vagyok, a szerep jóval többet jelent nekem egy napokig tartó kalandnál, engem most már csak az izgat: vajon tudok-e hatni a nézőre, meg tudom-e változtatni azt, aki rossz útra tévedt.“ Ma itt, holnap ott „Hogy hol érzem magam a legjobban? Én könnyen akklimatizálódom, nekem nem okoz gondot, hogy ma itt alszom, de holnapután már másvalahol ébredek. A családom Jugoszláviában él; apám meghalt, partizán volt, már csak anyám és a testvérem vár haza. A feleségem bolgár, ha nem forgatok, Szófiában vagyunk. Vagy a nyaralónkban, fenn a hegyekben, ahol csak azok találnak meg, akik igazán közel állnak hozzám. Ha rám nyitják az ajtót, a feleségem már tudja: csak hajnalban kerülünk ágyba. Persze a viták, a sztorik akkor sem érnek véget. Másnap újra folytatjuk. Hogy szerbül, bolgárul, magyarul vagy oroszul, nekem teljesen mindegy. Legjobb barátaimat ugyanis nem otthon, hanem a környező országokban találtam meg. így alakult az életem...“ SZABÓG. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 1984. VI. 1.
