Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-01 / 22. szám
neglepetten a pa; bömbölni kezdte: nk a, legkisebb ka- számítottunk rá... ilkiáltott: becsületszavamra, i, de eszembe se eszébe! - dörmög- elismerő szigorral lézett: - De hogy k, barátom? )an elpirult: Dása kisasszony s volna a dologban! / lemezre vétette xiálatosan énekel, i nem kételkedem. : Vondra úrnak meg ;isasszonynak arról iol bárki bármit legveregette az órm, még egy szerel- ilamire. Most pedig le a jelentést az •^Elsősorban a hasé. Ha ugyan már ett még az órmes- <ifogástalanul. Mé- jy szorgosságával áa kisasszonyt egy i karmai közül, ggel Vacátko rendít a felügyelői szo- Bouse urat elmo- dta: dná mondani, hogy igazi házasságszéemtudóan elnevet- úr pedig hangosan í, mi volt annak az I lefülelt? - kérdezt el az ember, taná- a svitavyi takarék- Ezt nem felejtem el, i is emlékezik? lácsos úr - mondta jgyelő. it, és máris menjen í úr ugyanis nem hanem sikkasztó, Mivel nem lépte át logy Prágában rejgy megelégedéssel st a Négyesre. És zobában nem min- jl azt mondta az bekísérek valakit, y bűnös, még ha is! JÁNOS fordítása Molnár János felvétele A csónakban öt öregasszony ült. Egy férfi evezett. Magasabban és távolabb telefonoszlopok sora húzódott, tövükben most csapott össze a két oldalról érkező víz. A férfi elengedte az evezőket, s a csónak most egy helyben forgott.- Egy lány - mondta az első öregasszony.- Egy lány - mondta a második is.- Cigarettázik. »- Már bokáig áll a vízben.- És cigarettázik.- Fázom - mondta a harmadik öregasszony. Ez az öregasszony nagyon vizes volt.- Hogy mi van?- Egy lány - mondta a negyedik BODOR ÁDÁM öregasszony az ötödik öregasz- szonynak. - Már bokáig ér neki.- Hé! - kiáltotta az evezős férfi a lánynak. - Te mit csinálsz'ott?- Semmit! - kiáltotta vissza a lány.- Na gyere hamar.- Nem megyek! - kiabálta a lány.- Ne viccelj. Nincs időnk.- Gyere, kislány, gyere - kiabálta az ötödik öregasszony.- Menjünk - mondta a harmadik öregasszony, aki nagyon vizes volt. - Menjünk, ha nem jön.- Én nem tudok bemenni - kiabálta az evezős férfi. - Semmiképpen sem tudok odamenni.- Nem kell idejönni - kiabálta vissza a lány.- Akkor gyere. Már a lábszáradig ér. Már térdedig ér.- Nem megyek - kiabálta a lány. - Tanyai lány vagyok.- Miféle lány vagy? - kérdezte kiabálva az evezős férfi.- Tanyai lány vagyok. Nem megyek.- Mit mondott? Miféle lány?- kérdezte a harmadik öregasz- szony a negyedik öregasszonytól.- Azt hogy tanyai lány.- Ki az a Tanyai? Mert én nem ismerem.- Én sem ismerem.- Én sem.-Tudsz úszni? - kiabálta az evezős férfi.- Tudok - kiabálta a lány.- Akkor gyere. Csak egy kicsit kell. Attól addig.- Nem megyek.- Nem jön - mondta az első öregasszony. - Nem akar.- Menjünk - mondta a harmadik öregasszony.- T udsz oszlopra mászni?- kérdezte az evezős férfi.- Tudok - kiabálta a lány.- Akkor mássz fel.- Nem mászom. Tanyai lány vagyok. \- Nem mászik, azt mondja- mondta az ötödik öregasszony.- Már a térdéig ér neki a víz- mondta az első öregasszony.- Már a combját locsogja ne- kije.- Menjünk, ha nem jön - mondta a harmadik. - Én nagyon fázom.- Várjunk - mondta az evezős férfi. - Amikor a melléig ér, akkor idejön.- Még cigarettázik - mondta a negyedik öregasszony.- Ezt még elszívja, aztán jön.- Hol a tanyátok? - kiabálta a férfi.-Ott.- Ott nincs semmi.- Ott van. . - Hát a tanyaiak hol vannak?- Ott vannak.- Ott nincs senki.- Ott vannak.- Mit mond?- kérdezte a harmadik öregasszony.- Azt, hogy ott vannak - mondta a negyedik.- Akkor nincs egyedül.- Hát biztos.-Ott vannak, csak nem látszanak.- Valaki adhatott neki tüzet is.- Még meggyújt valamit.- Menjünk.- Igazán menjünk.- Na jössz? - kiabálta az evezős férfi. - Nem tudok odamenni. Nem kerülhetek sodrásba.- Nem megyek - kiabálta a lány.- Most már a melledig ér - kiabálta a férfi.- Most már elindulhatsz. Lökd el magad szépen az oszloptól. Most már pont a melledig ér.- Hagyja a mellemet - kiabálta a lány. - Tanyai lány vagyok. Ne kössön a mellembe.- Menjünk - mondta a harmadik öregasszony. - Meghűlök.- Kellesz a francnak! — üvöltötte az evezős férfi. - Kell a francnak a melled. Már a válladig ér.- Menjenek a dolgukra - kiabálta a lány.- Menjünk a dolgunkra - mondta a negyedik öregasszony. - Igaza van.- Fulladj meg! - üvöltötte az evezős férfi, aztán az öregasszonyokhoz fordult. - Bár kiköthetnénk még az akácosban. De nem hiszem, hogy még kiköthetünk.- Kössünk már ki valahol - mondta a másik öregasszony.- Bár lenne még egy evezősünk.- Bár lenne egy kis hátszelünk.- Né, a feje még künn van. Az még egészen jól látszik.- De már nem egészen.- Az ott épp a szája.- Az nem. A szája már nincs künn, az biztos.- Kialudt a cigaretta.- De az orra neki, az még künn van.- Az ott az orra.-Az nem az orra. Az valami egyéb. Az nem orr.- Hát mi a fene?- A füle.- Az magának fül?- Mit mondott?- Azt, hogy nem fül.- Mert nekem rossz a szemem.- De az ott még az.- Micsoda?-Az.- Az nem az.- Nem is annál az oszlopnál állt.- Melyik oszlopot mondja maga?- Én aztat ott. A másik kettő között.- Én meg aztat.- Én meg aztat.- Én meg aztat. Tami lány / SZITÁSI FERENC Májusi séta Méregzöldek, de nyílnak már a tüskés gubacs-öklök. Púj a szél. Sétálunk a gesztenyelombok alatt. Érzem, hogy létezel. A zöld - tudom - holnapután már sárga lesz, s kiválik barna börtönéből a termés. Most a szemed is még zöld, de lehet, hogy sárga, vagy talán barna? Sétálunk. Hullámzanak bennünk a színek. . Hazafelé Megérkezett a vonat. Leszálló nincs. Két néni cipeli magát felfelé meg én. Az egyiken kendő, a másikon kabát. Együtt utazunk. Ók unokáikat becézgetik magukban, én meg a telefonpóznákat számolom. A századiknál már gyorsabban kezd verni a szívem. Arcom belemártom a tájba: szélvédő erdősáv, kalászodó búzatábla, messzebb sárga traktor - a láthatár partján áll. Aztán összefolynak, mint ismerős induló hangjai, a vonatkerekek kattogásai. JULIO CORTÁZAR: KÉT MININOVELLA á {írnák Másai Történt egyszer, hogy egy fáma csüccsöst meg hadorzót táncolt egy üzlet előtt, amely tele volt dulimanókkal és reményekkel. Főleg a remények háborodtak föl ezen, hiszen folyton arra törekedtek, hogy a fámák ne csüccsöst meg hadorzót táncoljanak, hanem hívest, mert a dulimanók és a remények csak ezt az egy táncot tudják. De a fámák csak azért is odamennek az üzletek elé, és most ez is csak azért táncolt csüccsöst meg hadorzót, hogy fölbosszantsa a reményeket. Az egyik remény letette a furulyáshalat - ugyanis a reményeket, éppúgy, mint a tenger királyát, állandóan furulyásha- lak veszik körül -, és kiment, hogy összeszidja a fámát:- Fáma, ne táncolj csüccsöst meg hadorzót ennél az üzletnél. De a fáma csak táncolt és nevetett. A remény odahívta a többi reményt is, a dulimanók meg körbe- állták őket, és várták, mi történik.- Fáma - mondták a remények. - Ne táncolj csüccsöst meg hadorzót ennél az üzletnél. De a fáma továbbra is csak táncolt es nevetett, hogy kisebbítse vele a reményeket. Erre a remények rávetették magukat a fámára, és jól elagyabu- gyálták. Aztán otthagyták a földön egy kerítés tövében, és a fáma bánatosan óbégathatott vérébe fagyva. Titokban megjelentek a dulimanók, ezek a nedves, zöld lények. Körbeállták a fámát, és így vigasztalták:- Dulimanó, dulimanó, duli- manó. A fáma megértette, és magánya enyhült egy keveset. Ha a fámák elutaznak egy városba és meg is szállnak ott, a következőt szokták csinálni: az egyik fáma elmegy a szállodába, és pontosan megtudakolja az árakat, a lepedők minőségét és a szőnyegek színét. A második fáma a rendőrségre látogat, ahol kitölt egy űrlapot, amelyen föltünteti mindhármuk ingóságait és ingatlanjait, valamint leltárt készít a bőröndjeik tartalmáról. A harmadik fáma a kórházba megy, és fölírja az ügyeletes orvosok beosztását és szakterületét. E teendőkkel végezve az utasok összegyűlnek a város főterén, és bemennek egy kávéházba, hogy igyanak egy szíverösítőt, s hogy megtárgyalják az észrevételeiket. De előbb még kézen fogják egymást, és körbe-körbetánci- kálnak. Ennek a táncnak az a neve, hogy ,,A fámák öröme“. Ha a dulimanók utaznak valahová, a szállodákban minden szoba foglalt, a vonatok elmennek az orruk előtt, úgy zuhog, mintha dézsából öntenék, és a taxisok vagy nem veszik föl őket, vagy többet számolnak. De azért a dulimanók nem csüggednek; meg vannak győződve róla, hogy ez mindenkivel megesik, és elalvás előtt azt mondogatják egymásnak: „De szép kis város, de gyönyörű szép kis város". Aztán pedig azt álmondják, hogy van a városban egy nagy ünnep, amire őket is meghívták. És másnap roppant elégedetten kelnek föl; hát így utaznak a dulimanók. A remények - otthon ülő fajta - csak vitetik magukat a dolgokkal meg az emberekkel; olyanok, mint a szobrok: el kell menni megnézni őket, mert ők nem zavartatják magukat. oÉS MIHÁLY fordításai Andrásy Tibor: Szeretet (ceruzarajz) (Kontár Gyula felvétele)
