Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-01 / 22. szám
JIRÍ MAREK* Ami a takarékbank igazgatóját illeti, csak gratulálhat neki az ember: a lánynak szívbe markoló alakja van. De hiába kutatta át sorra a jelentéseket, egyikben sem talált semmit. Azonfelül egyre inkább furcsállotta, hogy az esetről a járásra valamilyen jelentés jött volna; ahhoz annak a kettőnek bele kellett volna keverednie valamibe. És minthogy némi tapasztalatra mégiscsak szert tett, amióta a csendőrségnél szolgált, s egyébként is nagy előszeretettel turkált az effajta ügyekben, a derék parancsnok úr gyanakodni kezdett a fiatal Sládek őrmesterre. Az a Sládek nagy ficsúr, talán hencegni akart. Természetesen a jelentésekben sehol sem volt szó az esetről, Sládek valahol tudomást szerezhetett róla, és fontoskodásból célzást tett rá a kisasz- szonynak. De vigyázat! Hol szerezhetett tudomást az esetről? S hogy lehetséges az, hogy egy fiatal őrmester jóval előbb hallja a pletykát, mint a parancsnoka? I Vondra úr, a takarékbank igazgatója mostanában ritkábban utazott Prágába. Az életet meg kell nyergelni, vélte. Karriert kell csinálni. Ő csakis azzal csinálhatja meg a karrierjét, ha a Rouha és társa céget megnyeri a takarékbank számára. A fiatal őrmester egy nap azon vette észre magát, hogy megint ott áll Dáááék háza előtt. És az ablakon át meghallotta a hangját. Megállt, és hallgatta, ahogyan énekel. Lehet, hogy énekében nem volt semmi különös, de ó énekelt, és ez az őrmesternek teljesen elég volt. Megesküdött volna rá, hogy még sohasem hallott ilyen gyönyörűt életében. Az angyalok karának éneke közönséges kornyikálás Dááa kisasszony hangjához képest. És miután jól kigyönyörködte magát, megpillantotta a kisasszonyt amint kifordul egy mellékutcából. De hát hogy lehet, hogy a hangját a nyitott ablakból hallja? Elképedve a lányra nézett, köszönt, majd azt mondta:- Azt gondoltam kisasszony, hogy maga énekel.- És ki más énekelne? - húzta el a száját a hűtlen szépség.- Ugyanis az az ének a maguk ablakából jön, és maga... Maga pedig itt van.- Rejtély ugye? Ezt aztán mint csendőr igazán kinyomozhatná! — nevette el magát a kisasszony, és indult tovább. Ám a csendőr olyan ostoba képet vágott, hogy megsajnálta, és megállt mellette, amivel az őrmesternek nem mindennapi örömet szerzett.- Nem jön rá, ugye? - kérdezte édesen turbékolva a lány, leplezetlenül csúfot űzve belőle.- És még azt állítja, hogy ismeri a hangomat! - mondta színlelt haraggal a lány. - így csak én énekelek!-Az természetes, hogy gyönyörűen énekel, de...- Hát szóval, amit hall, az egy gramofonlemez, Prágában egy helyen, ha akarja, lemezre veszik a hangját. Én sem tudtam, hogy van ilyesmi... - itt egy kicsit habozott, de aztán valamiféle könyörtelen szándékossággal befejezte: - Vondra igeizgató úr mondta nekem. Ezért voltam vele akkor! Szóval, abban a stúdióban elénekel valamit, és ók elküldik magának a lemezt. Szép kis játék, ugye, és az öcsém, a bitang, most éppen azzal játszik. De én majd adok neki! No látja, egészen egyszerű, azt hittem, hogy magától is rájön. De magából sohasem lesz valami nagy detektív. Dááa kisasszony, jól tudva, mekkora kést döf a szívébe, gonoszul és érzéketlenül mosolygott, s elment. Az őrmesternek alig volt ideje tisztelegni. Valóban lüké vagyok, ahogyan a parancsnok úr mondta, és már soha nem is jön meg az eszem. És soha, sohasem nyerem meg a tetszését ennek a gyönyörű és büszke lánynak. *Az elbeszélés rövidített változatának közlésével köszöntjük a 70 éves kiváló cseh írót. Ez a megállapítás nagy-nagy szomorúsággal töltötte el. De az emberi élet szerencsére nemcsak gyötrelemből áll. így történt, hogy néhány nap múlva Dááa kisasszony megengedte a szerelmes őrmesternek, hogy elkísérje a teniszpályára, é6 vigye az ütőjét. Mindezt persze csak azért, hogy Vondra igazgató úr lássa, és megértse, hogy a kisasszony nem szándékozik örökké szomorkodni miatta. Csakhogy Vondra igazgató úr nem volt kint a teniszpályán, minthogy úton volt Prága felé, ezúttal persze egyáltalán nem valamiféle szerelmi kalandvágyból, hanem egy ragyogó üzleti ügy sikere érdekében. Ment bejelenteni, hogy sikerült fölvennie a kapcsolatokat a furnírlemezt gyártó Rouha és társa céggel. Megnyerni a furnírlemezt gyártó Rouha és társa céget, nem kis dolog. Ahhoz fej kell! . Amikor a vidám éjszaka után hazatért, kissé törődöttnek látszott. Nem is csoda, egy ilyen tárgyalás kimeríti az embert. Behívta magához a könyvelőt, teljes titoktartásra kötelezte, majd megmutatta neki a központ levelét. A könyvelő földhözragadt lélek volt, leginkább az érdekelte, hogyan kell majd ellenőrizni egy ilyen különleges számlát.- Én magam fogom ellenőrizni - mondta az igazgató úr nem minden büszkeség nélkül. A könyvelő felsóhajtott:- Hihetetlen, hogy az öreg Rouha belement a dologba.- Minden megy, ha az ember jó végén fogja meg a dolgot. Most az a legfontosabb, hogy semmi se szivárogjon ki! A könyvelő természetesen megígérte, hogy hallgatni fog, és már előre örült, milyen képet vág majd a takarékpénztárbeli kollégája, aki folyton azzal bosszantja, hogy a jöttment Vondra túljár az eszén. Ami azt illeti, Vondra nagy rabló, de anélkül nincs üzlet. Eltelt két nap.- Ki van a főnöknél? — kérdezte az öregedő pénztárosnő, amikor az igazgató úr dolgozószobájából beszélgetést hallott. Amikor a beszélgetés nemsokára megszűnt, világos volt, hogy a látogató elment, arra, amerre jött, a ház kapuján át. Kis idő múlva belépett a helyiségbe a főnök. Odahajolt a könyvelőhöz:-A legjobb úton halad a dolog.- Beszélgetést hallottam odabentről, és azt gondoltam, hogy... De úgy rémlett, mintha haragudott volna!- Kihallatszott a beszédünk? Talán csak nem! Kénytelen leszek kipárnáztatni az ajtómat - mondta aggodalmasan Vondra, majd elmosolyodott:- A tárgyalás eredményes volt! Rouha persze kemény dió, de azért meg lehet törni. Bizonyos nagyvonalúság szükséges hozzá. Hitelre van szüksége, érti? De senkinek egy mukkot sem! - Aztán akárcsak egy összeesküvő, ismét visszavonult az irodájába. A könyvelő egy mukkot sem szólt. Másnap jelentősebb összeget fizettek ki készpénzben a furnírlemezt gyártó Rouha és társa cég titkos folyószámlájára. Meg kell mondanunk, hogy ez az időszak minden tekintetben a remények és az izgalmak időszaka volt. Dááa kisasz- szony teljesen kizárta a szívéből Vondra urat, miután tudomást szerzett róla, hogy meglátogatta egy igen feltűnő félvilági hölgy. De ezt persze ne úgy értse az olvasó, hogy ugyanekkor a szívébe zárta Sládek csendőrórmestert, noha ezáltal nagy lehetőségek nyíltak a fiatalember előtt, és tovább reménykedhetett benne, hogy a parancsnok úr megfeledkezett a ballépéséről, és nem küldi el most, amikor már hetente kétszer találkozhat Dááa kisasszonnyal, és megmagyarázhatja neki, hogy bár egy csendőrörmester karrierje nem a legragyogóbb, de nem is elvetni való. Egyébként a takarékbankok prágai központja is reménykedett. Persze egy ilyen fontos hivatal a puszta reménységekre nem épít, éppen ezért kiküldte Vondra úrhoz rendkívüli ellenőrét, hogy győződjék meg a helyszínen, hogyan áll a Rouha és társa cég titkos folyószámlája.- Nem akarom feltartani, de...- Egyáltalán nemt tart fel, ellenkezőleg, ebédre a vendégem, kérem. Csak attól tartok, meg kell önt kérnem, hogy fáradjon át a szomszédos hivatali szobánkba, és ott várjon néhány percet. A tárgyalás nem fog sokáig tartani. Az ellenőr bólintott, és leült a könyvelő mellé, Vondra úr irodájában csend volt. Még egyszer megjelent az igazgató úr, kimutatást kért a pénztárosnőtől a tegnapi készpénzállományról, majd ismét eltűnt, bocsánatkéröen mosolyogva az ellenőrre. Az ellenőrrel a könyvelőt küldte el ebédelni, mert neki halaszthatatlan munkája akadt. Egyébként is jobb lesz, ha az ellenőrt a könyvelő látja vendégül. És legyen bőkezű! - súgta a könyvelőnek diszkréten az ajtóban. A könyvelő bőkezű volt. A fiatal őrmester, aki a szomszéd asztalnál ült, ilyképpen kihallgathatta a nagy vállalkozás minden részletét, s minthogy szívből gyűlölte Vondra urat, figyelmesen hallgatózott. Megtudta, többek között, hogy Vondra úr nagy képességű, de va banque-ot játszik.- Higgyél nekem, pajtás, én már háromszor hallottam, ahogy veszekedtek, és az öreg Roúha minden alkalommal megismételte: Hitelt ígértek nekünk a legkisebb kamatlábra. Mi persze számítottunk rá... Ez azt jelenti, hogy a főnök olyasmit ígért, amit nem tud teljesíteni. Ez őrá nézve rosszul is végződhet.- Órá nézve csak annak lehetne rossz vége, ha az üzleten meg akarná szedni magát. Márpedig azt nyugodtan megteheti, mert hiszen ki ellenőrzi? Senki!- Szóval nagy széltoló, de az ilyeneknek van a legnagyobb szerencséjük. A nőknél például! - mondta nyomatékosan a könyvelő, és ismét a pálinkás pohár után nyúlt. Az urak kedvüket lelték egymásban, úgyhogy az üveg lassan végül is kiürült, és a könyvelő úr kikísérte újdonsült barátját a pályaudvarra.- Senki sem ellenőrzi - mondta szomorúan az ellenőr, miközben a kalauz segítségével felmászott a vonatra. Nemsokára elszundított, s csak Prágában ébredt fel. A pénztárosnőnek az volt a nézete, hogy az erős emberek is megbetegedhetnek, így hát elindult az igazgató úr lakására, hogy - ha szükség lesz rá - hatékonyan hozzájáruljon a meggyó- gyításához. Vondra úr háziasszonya közölte vele, hogy az igazgató úr egészséges és vidám, s hogy nincs otthon, mert elment szabadságra. A pénztárosnő felvonta a szemöldökét, s anélkül, hogy egy szót is szólt volna, lélekszakadva visszarohant a pénztárba. Nyomban hozzálátott, hogy ellenőrizze a pénztári készpénzállományt. Kis idő múlva felsikoltott:-Jézusom, elájulok... Harmincezer hiányzik! A könyvelő aztán újabb tablettát vett be, és a maradékon testvériesen megosztozott a pénztárosnövel. Majd fogta a telefont, és felhívta a Rouha és társa céget.- Csak kisebb információról van szó. Megkapták tőlünk tegnap a százezer koronát? Rouha úr, a furnírlemezgyáros, egyszerű és egyenes ember volt. Azt mondta a telefonba:- Maga, barátom, alighanem megbolondult. Mondja csak, miért adna nekem a maguk intézete pénzt?- Kérem, de hiszen már korábban is... Folyósítások... Kölcsönök!- Hallja csak, maguk abban a takarék- pénztárban valamit ünnepelnek vagy micsoda? És Rouha úr nevetni kezdett, és csak nevetett, nevetett, úgyhogy a könyvelő úr izzadt kezéből kiesett a hallgató, s a pénztárosnönek kellett őt meglocsolnia kölnivízzel, hogy magához térjen. Aztán elkeseredve ismét a telefonhoz ugrott, és felhívta a csendörállomást. A fiatal őrmester vette fel a kagylót. Miután végighallgatta mi történt, elnevette magát.- Mondott valamit, kérem? - kérdezte leverten a könyvelő.- Nem, nem. Csak a telefon recsegett... Egyébként, uram, én tegnap az étteremben hallottam, amint ön egy idegen úrnak arról beszélt, hogy az igazgató úrnak több alkalommal látogatói voltak. Kik voltak ezek a látogatók, kérem?- Minden alkalommal a Rouha úr és társa cég tulajdonosa látogatta meg.- És ön látta Rouha urat?- Nem, nem láttam, kérem, Mindig titokban jött.- Egyszóval ön csak a hangját hallotta - kezdte kialakítani a fiatal őrmester az elméletét.- Igen... de talán ha szíveskednének kiszállni!-Természetesen, azonnal indulunk. Míg meg nem érkezünk, semmihez se nyúljanak. Jelentette a dolgot a parancsnoknak, aki úgy döntött, hogy az eset komolyságára való tekintettel ő maga megy ki a helyszínre. Elképzelhetetlennek tartotta,- hogy éppen Vondra úr tűnjön * el. Másvalami lesz itt a dologban! Egy féltékeny férj, mondjuk. Az őrmester vigyázzba vágta magát:- Parancsnok úr, Sládek őrmester kéri, hogy részt vehessen az eset kivizsgálásában. Bizonyos gyanú ébredt bennem.- Azt tudom, maga torkig van Vondra úrral. De az elfogultság a legrosszabb dolog a nyomozásban, érti?- Igenis. De itt valami másról van szó. Biztos vagyok benne, hogy eléggé lé- nyegbevágóan rá tudnék világítani az esetre. A parancsnok dönnyögve azt válaszolta, nem hiszi, hogy egy csendőrlegény éppen neki megvilágíthat valamit, majd ő maga is rávilágít az esetre, de aztán mégis legyintett, és megengedte, hogy vele menjen, ha már annyira elfogta a buzgalom. Amikor megérkeztek a takarékbankba, a felindult könyvelő azonnal bevezette őket Vondra hivatalvezető úr irodájába.-Tessék, kérem, tanulmányozzák át a feljegyzéseket a Rouha és társa céggel kötött kereskedelmi ügyletekről. Száznyolcvanötezer koronát fizettünk ki nekik.-Az még nem jelent semmit - dör- mögte a parancsnok.- De Rouha úr azt mondja - szólt siránkozva a könyvelő -, hogy ő a mi intézetünktől semmit sem kért, és soha nem is kapott. Akkor hát kivel tárgyalga- tott Vondra úr zárt ajtók mögött?- Senkivel, könyvelő úr - szólalt meg váratlanul az őrmester, és kinyitotta a szekrényt. Nyilván egy cseppet sem lepte meg, hogy a szekrényben ott talált egy egészen modern típusú táskagramofont. Aztán kis ideig az íróasztalban kutatott. A legalsó fiókban megtalálta a hanglemezt, és föltette a korongra. Amikor hozzálátott, hogy felhúzza, a parancsnok ingerülten rászólt:- Mit hülyéskedik, Sládek? Slágereket akar itt nekünk játszani?- Másvalamit, parancsnok úr. Egy darabig sercegve forgott a lemez, majd izgalmas beszélgetés töltötte be a szobát, két hang a kölcsönökről, a takarékbankkal esedékes kereskedelmi ügyletekről, a kamatlábról és a bizalomról vitázott. Az egyik hang Vondra úr hangja volt. A másik...- A másik szintén az övé, csak elváltoztatva - r rancsnok. Amikor a- Hitéltjéért matlábra. Mi- az öreg kö- Ezt a m többször is jutott, hogy e- Kinek jut te a parancs a fiatal őitth jutott eszébe Az érmest- Hát... u vezetett rá.- Hát pers:-Dááa ki a hangját. Ug- Abban e De mi köze v ennek a trükl- Ö beszé a prágai stú mezre vétett A parancs mester vállát- Bravó, S mes őrmeste indulás vissz összes illeték tárállomások; nem késő! Sohasem i tér ilyen gyoi lyen hitt bei örökre kiszab vámpír és go így történt, őrtanácsos ú bába, s meg solyodott, és- Bouse úi miről ismerni delgőt? A felügyeli ték magukat, kifújta az orr£- Emlékszi embernek a i te a tanácsos- Ilyesmit r esős úr. Jan bank hivatalv míg élek.- És a fizii- Nagyon szomorúan E- Akkor fői ki a terepre házasságszé mégpedig na a határt, vak tőzködik. Bouáe felü' kísérte be a később a feli den büszkes uraknak:- Ha én < akkor az biz pillanatnyilag K
