Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-18 / 20. szám
< ÚJ szú 15 1984. V. 18. MA MÁR A MENYASSZONY VÁLOGAT Világszerte növekszik a válások száma. Az okok szerteágazóak. A Szovjetunióban - több demográfus véleménye szerint - a jelenség egyik nyomós oka a fiatal házastársak szellemi igényei közötti különbség. Idézet egy fiatalasszony leveléből, akinek nem sikerült a házassága: „Egy évvel ezelőtt mentem férjhez egy jó természetű, szelíd emberhez, aki segített a háztartásban és kedves volt hozzám. Házasságunk? mégis csődbe jutott. Miért, kérdezem magamtól, de nem tudok válaszolni. Az esküvőnk után a férjem rokonszenves vonásai fokozatosan elhalványultak és ő már más lett: szelídsége ernyedtséggé, jósága közönnyé vált. Senki és semmi nem érdekli, semmi nem lelkesíti. Csak a fizetésért dolgozik, az otthona - „az én váram“. Mindaz, ami lakásunk falain kívül történik, őt egyáltalán nem érdekli. Anyám azt kérdezi: „Mit akarsz? Nagyszerű, házias férjed van, te meg...“ De én teljes és értékes szellemi életre vágyom. Azt akarom, hogy mindketten valami jobbra törekedjünk, mint egyszerűen csak tisztes jólétben élni, de a férjem már az olvasásról is leszokott. .. “ Ez persze csak az egyik fél véleménye, bizonyára a másiknak is megvan a maga „igazsága“. Ám egy valami biztos: egymáshoz nem illő emberek léptek itt házasságra. Ebből is látszik, hogy a fiatal házastársak személyiségeinek, érdeklődési körének, kulturális „egyneműségüknek“ rendkívül fontos a szerepe a családi életben, személyes boldogságukban, amire valamennyien törekszünk, de korántsem mindnyájan érjük el. Hiszen ha az említett példa egyedi lenne! Az ifjúsági lapokhoz érkező, családi életről szóló levelek sokaságában nagyon gyakori - és egyre gyakoribb - a férj személyiségével való elégedetlenség motívuma. Az igényszint hirtelen magasra szökken: már nem az az egyedüli szempont, hogy „ne csaljon meg“, „ne igyon“, előtérbe kerül olyasmi is, hogy tágítsa érdeklődési körét, törekedjék jobbra, például gazdag lelkiéletre. Ha összegezzük a nők véleményét és igényeit, ezt a képletet kapjuk: „unalmas alak a férjem“. Ez a körülmény mind gyakrabban bizonyul elégséges oknak a házasság felbontásához. A Szovjetunióban a válókereseték túlnyomó többségét (háromból kettőt) a feleségek adják be. Az idézett levélben érintett, tisztán személyes kérdések össztársadalmi jelentőséget nyernek. Az államnak és a társadalomnak az az érdeke, nogy a fiatalok szilárd és teljes értékű családokat alkossanak, hiszen az ország demográfiai helyzete nagymértékben függ attól, milyenek a családi viszonyok, mennyire boldogok egymással a házastársak. Az állam sokat tesz a fiatal családok objektív életfeltételeinek javítása érdekében. Mégis, az objektív körülményeken kívül, nagyon sok függ a házasfelek egyéni tulajdonságaitól és attól, hogy lelkileg összeillőek-e. Az a tény, hogy a férfiak jelentős része nem felel meg a nők szellemi igényeinek, nem hagyhat közömbösen bennünket, hiszen nagyon lényeges a fiatal családok széthullásának folyamatában. Általánosítva úgy fogalmazhatnánk meg a lényeget, hogy a fiatal férfiak kulturáltsága elmarad életpárjukétól. Ezen az egyenlőtlenségen sürgősen javítani kell. Az utóbbi években mind szembeöt- lőbb, hogy a színházak és hangverseny- termek nézőterén a nők vannak többségben, holott a mai asszonyokról köztudott, hogy munkahelyükön és otthon egyaránt helytállnak, és sokkal kevesebb a szabad idejük, mint a férfiaknak. És akik olvasnak a moszkvai metrón? Nyomban szembeötlik, hogy a nők többnyire könyvet vagy vaskos irodalmi folyóiratokat olvasnak, a férfiak újságot, általában annak is csak az utolsó oldalát, ahol a sportrovat van. Aligha szorul magyarázatra, hogy különböző színvonalú érdeklődésről tanúskodik ez a tény. Térjünk át a felszínes személyes megfigyelésekről a statisztikára. Ismeretes, hogy (ritka kivételektől eltekintve) szoros kapcsolat van a kulturális színvonal és az iskolai végzettség között. így a fiatal nők, akik iskolai végzettségüket tekintve régen elmaradtak a velük azonos korú férfiaktól, 1970-re már erősen lehagyták őket. A 20 és 30 év közötti korosztályban a nők olyan nagy fölényre tettek szert, hogy a férfiak már nem tudták a hátrányt behozni; jelenleg a 40 évesek között több az iskolázott nő, mint a férfi. Az eredmény hamarosan meg is mutatkozott: a népgazdaság minden tíz szakembere (vagyis felső- illetve középfokú végzettséggel rendelkező dolgozó) közül hat nő, és csak négy férfi. És mindez olyan körülmények között, amikor a férfiak átlagban öt évvel tovább dolgoznak a nyugdíjig. Megváltozik az egyetemek és a technikumok hallgatóságának összetétele is, növekszik a nők aránya, tehát a szakembergárdában tovább emelkedik a nők számbeli fölénye. Mindez azt eredményezi, hogy a fiatal nők általában magasabb végzettségűek, mint a férjük. Sok nálunk az olyan család, amelyben az asszonynak felsőfokú végzettsége van, a férjnek pedig középfokú szakképzettsége, középfokú végzettsége, illetve az asszonynak középfokú, a férjnek pedig általános iskolái. A fordított helyzet mind ritkább, vagyis az, amikor a férjnek van magasabb végzettsége, mint feleségének. A statisztika egyébként azt igazolja, hogy a Szovjetunió a világ egyetlen olyan országa, ahol a nők körében nagyobb a törekvés a felsőfokú végzettségre, ahol több a női szakember, ahol a feleségek képzettebbek férjüknél. A jelenség a szocializmus egyik természetes eredménye. Ám a nők „kulturális fölénye“ (vagy ha úgy tetszik, a férfiak lemaradása e téren) egyben újabb nehézségeket is okoz a családon belüli, személyiségi viszonyban. A férfinak azt a hagyományos törekvését, hogy ö legyen a család feje, gyakran már sem műveltség-, sem beosztásbeli, sem gazdasági fölénye nem támasztja alá, mint korábban. A férjek egy része a vezető szerep elvesztését rosszul viseli, erőszakos eszközökkel próbálja megőrizni, amivel a mai művelt, szakképzett, anyagilag és szellemileg független nő nem tud megbé- külni. A család széthullik. Innét van az is, hogy kevesebb a gyerek a családokban. A megkérdezett nők szinte mindegyike akar egy gyereket, de 40 százalékuk hallani sem akar 3 gyerekről, mondván, noha a gyermek taníttatása gyakorlatilag ingyenes, mégis minden újabb gyerek „költséges“, hiszen időt, erőfeszítést, gondozást követel. Ez pedig csökkenti az intellektuális szükségletek kielégítésének, az alkotó munkának, a társadalmi életben való részvételnek, az önképzésnek, és a továbbtanulásnak a lehetőségét. Mikor arról van szó, hogy a házastársaknak lelkileg össze kell illeniük, semmiképp sem akarom elvitatni a fiatal család anyagi életfeltételeinek jelentőségét. A fiataloknak természetesen szükségük van önálló lakásra, jó fizetésre, gépkocsira. Ám a kérlelhetetlen statisztika ezt mondja: 1961 és 1976 között vagyis 15 év alatt a Szovjetunió lakosságának több mint a fele költözött új, kényelmes lakásba, a lakosság minden csoportjának folyamatosan emelkedett a bére, a városok és a falvak utcáit elárasztották a magángépkocsik, ugyanezen idő alatt a születésszám viszont 22 százalékkal csökkent. A 80-as évek demográfiai helyzete abból a szempontból is sajátos, hogy több évtized óta először vőlegényfelesleg (másként fogalmazva menyasszonyhiány) alakult ki az első házasságkötés átlagos életkorába lépők között. Egészen a közelmúltig éppen ellenkező volt a helyzet. 1960-ig az évi születésszám folyamatosan emelkedett (1943-tól, az 1941-1945-ös Nagy Honvédő Háború harmadik évétől kezdve, amikor a legalacsonyabb volt). A férjek átlagéletkora pedig körülbelül három évvel magasabb a feleségekénél. így a „házassági piacon“ az 1951-es születésű férfiakkal az 1954-es születésű nők állnak szemben, az 1954-es születésű férfiakkal az 1957- es születésű nők és így tovább. Ezt a hároméves korkülönbséget figyelembe véve, mindig mutatkozott egy kevés többlet a nőkből. Tehát sokkal nehezebb volt férjhez menni, mint megnősülni. Ez kétségkívül leszállította a nők igényét partnerük színvonala iránt, a menyasszonyok kevésbé voltak válogatósak. A vőlegényekre viszont ellenkező hatást gyakorolt. Napjainkra gyökeresen megváltozott a helyzet. 1961 és 1969 között nagymértékben visszaesett a születések száma. Ezért ma minden száz, 1960-ban született férfira csak nyolcvanhét 1963-ban született nő jut, száz 1963-as születésű fiatalemberre csak nyolcvanöt 1966-os születésű lány jut... A gazdag férfiválaszték azt eredményezi, hogy a menyasszonyok egyre vá- logatósabbak lesznek (a folyamat már megkezdődött). A fiatal férfiak egy csoportja kénytelen megvárni, amíg a még fiatalabb lányok felnőnek, vagy végképp feleség nélkül marad. És semmi kétség, hogy azok a fiatalemberek maradnak hoppon, akik a lányok szempontjából hátrányosabb helyzetben vannak végzettség és műveltség tekintetében. Teljes joggal feltételezhetjük, hogy az „erőviszonyok“ alakulása rákényszeríti a fiatal nemzedékhez tartozó férfiakat, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak szellemi fejlődésükre, műveltségükre, általános kulturáltságukra. Ennek igazolására idézek egy másik levélből, amelyet egy boldog feleség írt: „21 éves vagyok. Két évvel ezelőtt mentem férjhez, amikor a szaratovi egyetem elsőéves hallgatója voltam. A férjem akkor végezte el a katonai akadémiát. Boldogok vagyunk. Megpróbálom elemezni boldogságunk titkát. Először is nagyon összeillünk. Az iskolában mindketten jól tanultunk, aktivisták voltunk, sok a közös vonás nevelkedésünkben. Másodszor, érdeklődési körünk hasonló. Gyerekkorunk óta szeretjük a színházat, a könyveket, a verseket. Szinte ugyanazok a kedvenc íróink, költőink, festőink. Harmadszor eltérő a temperamentumunk. Én kolerikus vagyok, a férjem csaknem klasszikus módon flegmatikus típus, vagyis kiegészítjük egymást. Én lobbanékony vagyok, előfordul, hogy apróságok miatt felfortyanok, de férjem nyugalma és megfontoltsága lehiggaszt. Nem okoz nekünk gondot, ki, milyen háztartási munkát végezzen el. Mind a ketten úgy véljük, hogy házasságra lépve nemcsak az örömöket és az ünnepeket vállaltuk, hanem a piszkos edényt és a mosásra váró ruhát is. Azt, hogy a hétköznapi gondokat is meg tudjuk osztani egymással. Késznek kell lenni az állandó önnevelésre, tudni kell engedni, megérteni a szeretett embert, megbocsátani hibáit és gyengeségeit. Nem engedhetjük szabadjára a családi életet, magunknak kell irányítanunk és építenünk, mégpedig közös erővel.“ Egyetérthetünk vele, nemde? VIKTOR PREVEGYENCEV, a közgazdaságtudományok kandidátusa San Francisco nemdohányzóvá válik? San Franciscóban, amely politikai és társadalmi szempontból mindig is ismert volt avantgardizmusárót, új egészségügyi rendelet lépett életbe, amely erősen csökkenti a munkahelyi dohányzást. A törvény, amelyet az állampolgárok „P-javaslat“ néven tavaly novemberben fogadtak el, előírja, hogy a hivatalban nem szabad dohányozni, ha akár egy nemdohányzó munkatársnak is kifogása van ellene. Kivétel csak az a hivatal, amelyben kizárólag dohányzók dolgoznak: a nemdohányzó látogatóknak ott el kell tűrniük a füstöt. A törvény, amelyet ellenzői hevesen bírálnak - mert szerintük az állam illetéktelenül beavatkozik az emberek magánügyébe - egyaránt vonatkozik a közüzemekre és a magánüzemekre. A törvény szerint azokra, akik a rendelet ellen vétenek, maximálisan napi 500 dollár pénz- büntetés róható ki, de számítanak arra, hogy számos munkáltató nem veszi figyelembe az új rendeletet, amíg az alkalmazottak nem emelnek panaszt a városi egészségügyi hatóságoknál. De az utóbbi hetekben a vállalatok a biztosítótársaságoktól az ügyészi hivatalokon keresztül ’Wibat a sjood film*... for ik g<MKl task- of a ütni. . KENT Hogy mit szólnak a „P-javaslathoz“ a nagy amerikai dohányipari vállalatok, arról még nem érkezett jelentés. De bizonyára tartanak attól, hogy San Francisco példája ragadós lesz. a kiadókig és a rádióállomásokig több könnyítést vezettek be a nemdohányzók számára. Például a dohányzó alkalmazottakat az ablakok vagy a ventillátorok közelébe helyezték át, légtisztítókat vagy füstelszívó hamutartókat szereltek fel, és külön irodahelyiségeket jelöltek ki a dohányzók, illetve a dohányzási szünetek céljára. Az intézkedések első konkrét eredménye valószínűleg az, hogy az év kezdete óta megnőtt az érdeklődés a ni- kotinelvonó-kúrák iránt. Ha figyelembe is vesszük, hogy a dohányzók száma állandóan csökken és a társadalom mindinkább törvényen kívül helyezi Kaliforniában a nikotinélvezetet, a San Franciscó-i hatóságok új rendelete messzire megy, mindenesetre mesz- szebbre, mint a máshol bevezetett dohányzásellenes törvények. A kézi lőfegyverek viselésének szintén hevesen vitatott, tavaly életbe lépett tilalma után a „P-javaslat“ a Diane Feinstein baloldali liberálisnak tartott polgármesternő által aláírt törvény már a második, amely a magánéletre gyakorolt állami befolyás híveit és ellenfeleit országos szinten állásfoglalásra késztette. ... .... , __ (Neue Zürcher Zeitung) ■« •V * *
