Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-18 / 20. szám
A cseh muzsikusok az elmúlt évszázadokban is jelentős szerepet játszottak Európa zenei életében. Hatásuk elsősorban a német nyelvterületen érvényesült. A 17. és a 18. században, amikor megindult a cseh zenészek fokozott kiáramlása, alig akadt rangosabb udvar, ahol ne működött volna legalább egy cseh muzsikus. A híres mannheimi iskola két vezéralakja, Járt Stamitz és Frantisek Xavér Richter is cseh volt. Merész, új stílusuk a szenzáció erejével hatott a kortársakra, mindkettőjüket Haydn és Mozart közvetlen előfutáraiként tartja számon a zenetörténet. A négy Benda-test- vér Nagy Frigyes udvarában működött: közülük Jirí a melodráma, a daljáték és a szonáta-muzsika mestere volt; melodrámái erősen szubjektív hangvételükkel magára Mozartra is nagy mértékben hatottak. Josef Mysliveóek - akárcsak a korábban élt Bohuslav Cernohorsky, Gluck és Tartini kiváló mestere - Itáliában aratta sikereit, különösen operái voltak népszerűek, egyik müvét, az Isaccó-t a zenetudósok hosszú ideig Mozartnak tulajdonították. Sokáig lehetne még sorolni a ki- sebb-nagyobb jelentőségű cseh muzsikusokat. Csaknem valamennyien külföldön tevékenykedtek, hazájuk fejlődő zenekultúrája még nem tudta biztosítani számukra a szabad kibontakozás és érvényesülés lehetőségét. Zenei nyelvezetük sem tükrözött hazai hatásokat, hanem a német és olasz mintákat követte. Noha Prágában élénk zenei élet folyt, ott is jórészt a német városok és Bécs hatása érvényesült. Változás csak a 19. szár zadban, a romantika korszakában következett be. 1826-ban megszületett az első cseh nemzeti daljáték, Skroup műve, s egyre-másra jelentkeztek a mesterek, akik a cseh muzsika sajátos, nemzeti nyelvkincsét keresték. Bedfich Smetana volt az, aki megvetette az új nemzeti, s egyben európai jelentőségű cseh zenekultúra alapjait. Művészete a cseh kultúra legnagyszerűbb zenei megnyilatkozása, művészete népe földjének és múltjának éltető talajában gyökerezik. B edfich Smetana 1824. március 2-án született Litomyslben. Apja, Frantiáek Smetana sörfózómester - egy paraszti sorból feltörekvő család sarja - rendkívül eszes, szorgalmas ember volt, szenvedélyes zenekedvelő, aki barátaival szívesen kamaramuzsikált. Tizenegy gyermeke közül Bedfich örökölte a zene iránti vonzalmát. A kisfiú négyéves korában hegedűn és zongorán játszott, ötévesen ügyesen improvizált, hétévesen már nyilvános hangversenyen szerepelt szülővárosában. A család 1830-ban Jindrichúv Hradecbe költözött, ahol az apa egy sörfőzdét bérelt. A környezetváltozás több szempontból is jelentős volt Smetana számára; itt kezdett Frantisek Ikavec kántortanító vezetésével rendszeresebben foglalkozni a zenével, itt ismerte meg későbbi feleségét, Katerina Kolárovát és 1832-ben itt komponálta első fennmaradt művét, egy zongoradarabot. Apja 1835-ben Jihlavába küldte, hogy ott tanuljon tovább, ám az újabb környezetváltozás annyira megviselte a gyenge idegzetű fiút, hogy haza kellett vinni. Gimnáziumi tanulmányait Havliőkúv Brodban folytatta, ahol szorgalmasan játszott az iskola kamarazene- karában. A gimnázium negyedik évfolyamát Prágában végezte. Osztálytársai között volt Eduard Hanslick, a későbbi neves bécsi zenekritikus, akit Verdi tréfásan ,,a zenekritika Bismarckjának“ nevezett. Hanslick nem sokra becsülte a fiatal Smetana zeneszerzői próbálkozásait, mivel jól tudta, hogy az jóformán a zeneelmélet alapjaival sincs tisztában. Smetana Prágában is folytatta a kamaramuzsikálást, maga gondoskodott a diák-vonósnégyes repertoárjáról; a hangversenyeken egyszer hallott műveket - főleg Mendelssohn és Beethoven kompozícióit - kizárólag rendkívüli emlékezőtehetségére támaszkodva, a koncert után hazaérve vonósnégyesre írta át. A zene kedvéért iskolai tanulmányait teljesen elhanyagolta, ezért apja Plzenbe küldte, abban reménykedve, hogy nagybátyja, Frantiáek J. Smetana professzor felügyelete alatt majd nagyobb szorgalmat tanúsít. A hazafias gondolkodású, kiváló tanár a cseh nép forradalmi mozgalmaival, a huszita szabadságharcok történetével ismertette meg unokaöccsét. A jól zongorázó fiatalembert hamarosan mindenütt megkedvelték, gyakran hívták vendégségbe, ahol hosszú órákon át szórakoztatta játékával az egybegyűlteket. Sokat komponált, ráadásul Plzenben ismét találkozott gyermekkori szerelmével, Katerinával. Az iskolában megbukott, mire a megértő és művészetpártoló nagybácsi rábeszélte a haragvó apát, egyezzen bele, hogy fia zenei pályára léphessen. Az vonakodva bár, de végül is beleegyezett, ám minden anyagi támogatást megtagadott a húszéves reményteli komponistától. Smetana 1843-ban tele reményekkel és tervekkel, Prágába ment. Itt azonban álmai hamarosan szertefoszlottak. Állandó munka híján rengeteget nyomorgott, s 1844 telén helyzete annyira reménytelenné vált, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Szinte az utolsó pillanatban érkezett a segítség; Kitti, a prágai konzervatórium igazgatója kitűnő állást szerzett számára Thun gróf házában, ahol 1847-ig tanította zenére a gróf gyermekeit. Ez idő alatt Josef Prokschnál, az európai hírű zongorapedagógusnál tökéletesítette technikai és elméleti tudását. Proksch a népművészet lelkes híve és ismerője volt, az elsők között dolgozta fel a cseh zene történetét. Nagyon megkedvelte tehetséges tanítványát, Smetana valószínűleg az ö hatására határozta el, hogy feladva állását zongoraművészként keres érvényesülést. Noha a kritika is nagy elismeréssel szólt játékáról, a kiadások hamarosan felemésztették a hangversenyek bevételét és ismét nyomorogni kényszerült. Végső kétségbeesésében, az öngyilkosság határán levelet írt Liszt Ferencnek, amelyben őszintén feltárta helyzetét, s arra kérte a mestert, tegye lehetővé zongorára irt Hat karakterdarabjának kiadását. Liszt a reá mindig oly jellemző nagylelkűséggel vette pártfogásba az ismeretlen cseh muzsikust. Anyagi támogatásával Smetana 1848-ban zeneiskolát nyitott, amely hamarosan Prága-szerte ismertté vált. A forradalom alatt Smetana fegyverrel a kezében vett részt az utcai harcokban, és a szabadság mámoros hangulatában két jelentős művet komponált a Forradalmi dalt és első nagyszabású zenekari művét, a D-dúr Ünnepi nyitányt. A prágai forradalom leverése után vizsgálatot indítottak ellene, bujdosni kényszerült. 1849-ben feleségül vette Kateri- nát. Ugyanebben az évben Liszt személyesen kereste fel öt prágai otthonában. A cseh komponista néhány hónap múlva Weimarban viszonozta a megtisztelő látogatást. Barátságuk az évek folyamán egyre inkább elmélyült, Smetana mindig nyíltan Liszt tanítványának vallotta magát. Egyik 1857-ben írt levelében, amelyben megszólításában mesterének nevezte a nagy magyar muzsikust, így írt: ,,Engedje meg, hogy ezt a megszólítást használjam. Noha nem tartozom-azon szerencsések közé, akik valóban diákjai, mégis ön az én mesterem, mindent Önnek köszönhetek." K ét évvel korábban súlyos csapás érte a zeneszerzőt; meghalt ötéves kislánya, akihez apja nagy reményeket fűzött, mivel a gyermek örökölte szülei tehetségét, nagyon korán tanújelét adta rendkívüli muzikalitásának. Smetana egyik barátja, látva, mennyire megviselte öt a haláleset, s mennyire szenved a Bach-korszak egyre fojtóbb légkörétől, Svédországban szerzett számára állást. Smetana 1856 októberétől öt évig Göteborgban működött a helybeli filharmóniai társaság igazgatója- és karmestereként. A túlnyomórészt lelkes dilettánsokból álló kórus és zenekar kitűnő együttessé vált Smetana kezei alatt. A zeneszerző itt érvényesíthette először reformtörekvéseit, a hagyományostól eltérő pedagógiai elveit. Jól érezte magát az új környezetben, ahol zongoraművészként is hatalmas sikert aratott. Itt írta három első szimfonikus költeményét, a III. Richardot, a Wallenstein táborát és a Hakon Jarlt. A sikerekben gazdag, termékeny göte- borgi korszaknak felesége hirtelen halála vetett véget. A komponista egy évvel később ismét megnősült, egyik sógornője húgát, a nála 16 évvel fiatalabb Bettina Ferdinandovát vette feleségül. 1861 májusában visszatért Prágába, ahol éppen javában folyt a haladó és a konzervatív művészek vitája az új zenéről. Smetana, aki határozott elképzelésekkel, a pangó zenei élet megreformálásának tervével érkezett haza, élesen állást foglalt a népzene művészi felhasználása ellen. Nem népi, hanem nemzeti zenére van szükség, mindennemű népi kötöttségtől független, haladó nemzeti zenekultúra megteremtésére - hangoztatta. Szembeszállt azokkal is, akik egy ideiglenes színház felépítése mellett kardoskodtak, ő a nemzeti színház létrehozását sürgette. A konzervatívok összeférhetetlen akarnoknak, megrögzött wagne- riánusnak kiáltották ki és mindent elkövettek, hogy ne jusson szóhoz. Intrikáikkal elérték, hogy Smetana helyett Mayr, egy jelentéktelen dirigens kapja meg az Ideiglenes Színház karmesteri állását. Smetana szigorú, a Národní Listy-ben megjelent kritikái tovább növelték haragosainak táborát. E gy év múlva hozzáfogott nagyszabású tervéhez, egy nemzeti opera megírásához. A brandenburgiak Csehországban már a következő évben elké- • szült, de bemutatására csak 1866-ban kerülhetett sor. A bemutatót számtalan intrika, elkeseredett kulisszák mögötti harc előzte meg. A siker Smetanát igazolta, ám bírálói a nemzeti elerh hiányát kifogásolva kíméletlenül gáncsolták a művet. Ezekre a kifogásokra egy újabb operával válaszolt. Az eladott menyasz- szony dacból és a meggyőzés szenvedélyes vágyából született. Az előadás mindent elsöprő sikere meghozta az áhított karmesteri állást az Ideiglenes Színházban, ahol egyben fözeneigazgató lett. Az olasz operákkal szemben Spohr, Gluck, kortárs francia és cseh zeneszerzők müveit, valamint Beethoven Fidelióját tűzte műsorra. Az énekesek és a zenekar tagjai lelkesedtek érte, elismerték Liszt által is nagyrebecsült karmesteri kvalitásait, ám a konzervatívok fanyalogva fogadták radikális müsorváltoztatását. A Nemzeti Színház alapkő-letétele alkalmából bemutatott új műve, a Dalibor megfelelő alkalomnak mutatkozott az ellentábor nyílt támadásának megkezdéséhez. Az operát a közönség értetlenül és hűvösen, a kritika leplezetlen ellenszenvvel fogadta. A Pokrok című lap hasábjain valóságos hadjárat kezdődött a zeneszerző ellen, nemzetellenes wag- neriánusnak, hazaáruló dilettánsnak bélyegezték. Ebben az ellenséges légkörben kezdett hozzá 1871-ben a Libuse komponálásához. Az operát csaknem tíz év múlva, a Nemzeti Színház megnyitása alkalmából mutatták be. Közben 1874 márciusában ismét Smetana-mú került az Ideiglenes Színház műsorára. A két özvegy bemutatóján a közönség tombolva ünnepelte a szerzőt. Alig fél évvel a nagysikerű premier után tragikus csapás érte a zeneköltőt: megsüketült és így teljesen vissza kellett vonulnia a nyilvános szerepléstől. Emberi és művészi nagyságára vall, hogy ez a tragédia sem vette el a kedvét a munkától. Intenzívebben dolgozott, mint valaha, ekkor komponálta hatalmas szimfonikus sorozatát, a hat részből álló Hazám ciklust, a ma is meglepően merész hangzású Életemből című vonósnégyest, A titok és az ördögfal című operákat. 1875-ben Jabkenicé- ban telepedett meg, leánya házában. Ötvenéves zeneszerzői jubileumának ünnepségén szerepelt utoljára közönség előtt mint zongoraművész. A következő években egészségi állapota rohamosan romlott, noha minden erejét megfeszítve harcolt a betegség ellen. Hallucinációk, súlyos depressziók gyötörték, fülében, fejében állandó sípolást, idegtépő zakatolást hallott. ,,Még Írok valamit, de azt is már csak azért, hogy megtudják, mi zajlik egy muzsikus fejében, aki olyan állapotban van, mint én" - írta egyik barátjának 1883 októberében, miközben Viola című operáján dolgozott. Ezt a művet már nem fejezhette be. Nappal is látomások gyötörték, 1884 tavaszán állapota válságosra fordult. Április 22-én a prágai elmegyógyintézetbe szállították, ahol 1884. május 12-én bekövetkezett haláláig nem nyerte vissza többé öntudatát. VOJTEK KATALIN R Magyarországon, a tatai várIVI ban látható az Országos Oktatástechnikai Központ, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum valamint a Tanért közös kiállítása. A kiállítás egyedülálló vállalkozás. Értékét nem csupán a kiállított tárgyak sokfélesége és meny- nyisége adja - pedig hely hiányában több tárgy bemutatásáról kellett lemondaniok a rendezőknek -, hanem inkább az, hogy az odalátogató pedagógusok igényeitől függően szakmai napok, filmbemutatók, különféle szakmai előadások megrendezésével kívánják segíteni a pedagógus továbbképzést. Húsz-harminc fős csoportok helyben tekinthetik meg a különböző szaktárgyi videofilmeket. A tanszerek története lényegében azonos az oktatás történetével, a közoktatás egyik központi problémájává azonban csak a tömegoktatás, a népoktatás kibontakozása után lett. A tanszermúzeumokat a jobb, az olcsóbb taneszközök meghonosítása érdekében már a múlt század közepétől a világ különböző nagyvárosaiban létesítettek. Budapesten a torontói, londoni, lipcsei, washingtoni, bécsi után nyílt meg a Tanszermúzeum 1873-ban. A Tanszermúzeumnak hármas feladata volt: TANSZEREK RÉGEN r ES MA- a hazai taneszközök gyűjtése és hozzáférhetővé tétele;- új taneszközök használatának engedélyezése;- a hazai tanszeripar támogatása. A látogatókkal inkább érzékeltetik, a több évszázados tankönyvirodalmat és más nyomtatott kiállításával a cél a változó tartalom és forma bemutatása volt. A segédeszközök közül - amelyek nagy hatással voltak a tankönyvkiadásra - az 1893-ban alapított Középiskolai Matematikai Lapok kapott kiemelt helyet. A lap egyedülálló feladatra vállalkozott mintegy 100 évvel ezelőtt: a matematikai versenyek meghirdetésére és ezen keresztül a matematikai tehetségek felkutatására. Az eredmény - a világhírű matematikusok egész sora - a kiállításon elhelyezett tablón is érzékelhető. A Kuny Domokos Múzeum tárlóiban a fentieken kívül térképek és faliképek, a népiskolai tantermek jellegzetes tartozékai, Edison 1877-es fonográfja, petróleumlámpás laterna magica láthatók. Megtudhatjuk, hogy a rádiót 1923- tól használják fel az oktatásban. A hagyományos taneszközök reneszánszukat élik világszerte. A legkorszerűbbek társaságában az „ósdiak“ is megtalálhatók az oktatásban. A taneszköz szükséges tehát, de nélkülözhetetlen az azt alkalmazó, használó pedagógus. A számítógép mellett a kréta még sokáig fontos lesz. Ezt sugallja ez a kiállítás is. OLÁH GYÖRGY A säaföU afdímkéA BEDRICH SMETANA ÉLETMŰVÉRŐL
