Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-11 / 19. szám
napenergia kihasználásáról szóló érdekes adatok kerültek minap a kezembe. Hozzáértő szakemberek csapata dolgozta ki ezt a jelentést,, megkapó következtetésekre jutva benne az emberiség jövőbeni energiaellátását illetően. Szerintük az ásványi eredetű tüzelőanyagok ideje legkésőbb 300 év múlva az egész világon lejár. Mint mondják, akkorra felhasználjuk az összes készletet. Sommás megállapítás, de saját tapasztalatainkból kiindulva, gondolom, sokan visszaigazolhatjuk igazát. Adott tehát a kérdés, hogy vajon miként fűtünk, közlekedünk, röviden, hogyan élünk bolygónkon úgy 2300 körül. Erre vonatkozólag a tudományos-fantasztikus irodalom hozott már számtalan elképzelést, köztük néhány nagyon érdekeset is, de mert ezek többsége a valóságtól elrugaszkodott fantázia játékaként született, tudományos következtetéseknél nem tanácsos „készpénznek“ venni őket. Mégis, milyen tartalékokra számíthatunk? Mindenekelőtt a napenergiára, amelyre akkor már feltételezhetően a bolygók közti végtelen térségben is „vadászni“ fogunk elmés szerkezeteinkkel. De talán azt sem tudják sokan, hogy a napsugár attól a pillanattól kezdve, amikor a tüzes égitest kilövi felénk, mintegy nyolc és fél perc alatt szeli át a roppant távolságot, hogy a Föld felszínére becsapódva továbbra is szavatolja az életet. Azt már szerencsénkre felismertük, hogy túl sokáig csaknem kizárólag csupán a természetre bíztuk a világűrből hozzánk érkező nagy mennyiségű energia hasznosítását. Ma világszerte hatalvégéig meg kell kezdeni a napelemrendszerek sorozatgyártását. Tűnődésre nem maradt sok idő, a vállalat kutatói nyomban munkához is láttak, fgy utólag értékelve, mondhatni az is nagyon jó, hogy néhány éve az Elektrosvit nem kapott kizárólagos jogot e tevékenységre. Köszönet e döntésnek, időközben dicséretes módon más vállalatok is nekifogtak a „napcsapdák“ fejlesztésének és gyártásának. Kialakult tehát a konkurencia, ami ismeretesen kedvezően hat többek közt a minőségre is. Rövid időn belül megjelentek a piacon az első késztermékek, amelyek skálája időközben tovább növekedett. Ennek ellenére a kínálat még ma sem teljes. Most, hogy szakavatott kísérőim segítségével az Elektrosvit napelem-fejlesztési bázisával ismerkedem, korábbi tapasztalataimmal ellentétben először érzem úgy, hogy tudományos alapossággal firtatják itt a még tisztázásra váró kérdéseket. Érdekes és meglepően sokoldalú tevékenységet folytatnak a szakemberek. Igaz, e munkának megfelelő anyagi fedezete is van, hiszen a kormányhatározat értelmében két éve 72 millió korona dotációt szavaztak meg számukra egy speciális megbízatás ellátására. E határozat szerint az élelmiszeripar, valamint a mezőgazdasági melegvízigényét biztosító napelem-rendszerek gyors fejlesztését kapták feladatul. Erre hazánkban összesen 11 szervezet társult, mert közösen gyorsabban tudják sikerre vinni az ügyet. Köztük olyanokat is szerepelnek, mint például a Csehszlovák Tudományos Akadémia Anyagtani Intézete.- Amellett, hogy nekünk kell a számos kutató társegységben irányítani a munWtTJuTlTm m Mimim luii/^ ' ' mas összegeket fektetünk olyan berendezések fejlesztésébe, amelyek begyűj- tenék számunkra a nap sugarait. Szándékosan nem a korlátozottabb tartalmú napenergia fogalmat használtam, mert manapság nemcsak a hő, de a fény átvitele is izgatja a tudósok képzeletét. E téren japán szakemberek már konkrét eredményekről is számot adtak. Opto- elektronikai, magyarán fényérzékeny módszerekkel, bonyolult üvegszálas kábelek segítségével képesek rabul ejteni és bárhol újra kivetíteni a nap sugarait. Ez a jövőben akár azt is jelenthetné, hogy mondjuk kimerült szénbányák mélyén rózsaligeteket telepíthetnénk. Tudom, ezek a következtetések már sokak szerint ugyancsak súrolják a sci-fi határát. Tény viszont, hogy a nagytudású japánok már az első növényeket felnevelték a föld alatti laboratóriumaikban. Most éppen azon fáradoznak, a gyakorlatban hogyan pótolhatnák a mesterséges fényforrásokat azokon a munkahelyeken, ahová a napsugarak természetes úton nem jutnak el. Pillanatnyilag azonban világviszonylatban, így nálunk is a hőenergia iránt mutatkozik nagyobb igény. Ez határozza meg a Nappal kapcsolatos hazai kutatásaink irányát. Sokak egybehangzó véleménye szerint ilyen vonatkozásban korábban is „felébredhettünk“ volna, az ébresztőóra állítólag régen csörög már. A napenergia hasznosításában mindenesetre ez idő tájt mérföldekkel előbbre járhatnánk. Érthető és jogos is ez a nyugtalanság. Késve ugyan, de azért nálunk is lassan-lassan fény derül azokra a módszerekre, amelyek segítségével mérsékelhetők energiaellátási gondjaink. A napenergia-program hazánkban 1980-tól kapott konkrét formát egy kormányhatározat révén, amely a Szövetségi Általános Gépiparra ruházza a kutatás, fejlesztés, gyártás és terjesztés kötelességét. Ma, néhány év táv- latéból szerencsésnek mondható ez DJ SZÚ a választás. Minisztériumi határozattal B végül az érsekújvári (Nővé Zámky) Elektrosvit vállalatnak adták feladatul az általánosan megfogalmazott feladat gyakorlati kivitelezését. A központtól kapott uta- 984. V. 11. sítás úgy szólt, hogy itt legkésőbb 1983 kát, ránk hárul a tudományos kutató tevékenység nagyja is - határozza meg röviden a helyzetet Alexander Kristóf mérnök, a fejlesztési osztály vezetője. - Két év múlva dől majd el, képesek yoltunk-e megbirkózni a feladattal. Pillanatnyilag már számos fontos információ van a birtokunkban. Hovatovább, egyre jobban összeáll a kép, de ma mégsem merem azt állapítani, hogy 1986-ban sikeresen célba is érünk. Ma csak azt tudjuk szavatolni, hogy továbbra is egész tehetségünket beleadjuk a kutatásba. Egyébként az új napelem-rendszerekke.l nagyon szigorú elvárásoknak szeretnénk eleget tenni. A feladat úgy szól, hogy 30 négyzetméternyi napkollektorra 1250 literes víztartályt csatlakoztassunk. A lehető legnagyobb hatékonyságot elektronikus automata vezérlőegység beiktatásával akarjuk elérni. A cél, hogy az ilyen módon felszerelt napelem-rendszer évente legalább 12 megawattóra villamos energia megtakarítását biztosítsa. Akkor lesz igazán kifizetődő. El ne felejtsem, még egy elvárásnak kell eleget tenni: nagyobb karbantartások nélkül is minimun 12 éves élettartamot szeretnénk biztosítani termékeinknek. Ha ez sikerül, akkor minden egyes felszerelt rendszer legalább 144 megawattóra villamos energiát takarítana meg működési ideje alatt, s ehhez, gondolom, nem szükséges kommentár. Beszélgetés közben egy érdekes kísérletre készülünk. Kristóf mérnök a hőérzékélő, ún. termovíziós kamerát szereli fel az egyik prototípus-kollektor előtt. Közvetítő kábel segítségével vetíti át a képet egy képernyőre, amelyen Franti- sek Varga mérnökkel most közösen jól látjuk a napelem „diagnózist“. A különböző hőfokú zónák más-más színben jelennek meg előttünk. Ami számomra csupán szemet gyönyörködtetően lenyűgöző színorgia, az a mellettem ülő kutatószakember számára fontos adatok forrósa.- Szerencsére ma már jól fel vagyunk szerelve mérőműszerekkel is - emeli rám a képernyőről tekintetét. - Enélkül nem sokra mennénk. A természetet ilyen kitűnő „műszerek“ híján a legjobb szakember sem tudná tökéletesen kifaggatni. Frantisek Varga mérnök a képernyőn ellenőrzi a különböző hőfokú zónákat Szabad szemmel hiába tanulmányozná ezt a napelemet - int fejével a képernyő felé. - De így már olyan, mint a nyitott könyv, szó szerint olvashatunk belőle. Kiadja titkát, s ezek után tőlünk függ csupán, miként bánunk vele. Ezzel a hőérzékélő módszerrel nemcsak az általunk megszerkesztett napelemeket vizsgáljuk, hanem összehasonlító méréseket végzünk a nemrég kapott külföldi mintakollektorokon is. Így aztán ugyáncsak frontos képet nyerünk arról, is, hol tart ma az élboly a világban. További kutatásainkban majd azon fáradozunk, hogy ameny- nyiben lehet, „lekörözzük“ a konkurenciát. De, hogy szerényebbek legyünk: egy mellhossznyi előny is hozzájárulna napelemeink jobb érvényesüléséhez szerte a világon. Napjainkban viszont még elsősorban a hazai igények kielégítéséről kell gondoskodnunk, a lehető legjobb minőségben. Azzal a szándékkal megyünk ki a napelemtelepre, hogy a valóságban is lássam, milyen sokféle „napcsapda“ készül mostanában a világon. A kollektorok között láthatóak plasztik és üveg burkolású- ak, réz- és acélcsövekkel ellátottak, olyanok is, amelyek egész felülete alatt kering a hőközvetítö folyadék. Különböznek méreteikben, de eltérőek hatékonyságukban is. Mindahány az alkotó mérnökük tehetségét tükrözi.-A lehető legjobb helyezést szeretnénk elérni ebben a versenyben - szólít az egyik különlegesen felszerelt napelemhez Ján Pitonák, a természettudományok doktora, az itteni kutatócsoport tagja. - Ebbe a mintadarabba például hőérzékélőkét építettünk be. Egyet ide, közvetlenül az üveg alá, a másik ott van a szelektív, feketére kiképzett fém felületén. Eldugtunk egyet a szigetelő anyagba is, mert azt is meg szeretnénk tudni, hány százalék hő illan el a kollektor hátsó falán. Ha például magas lenne az e veszteség, akkor a szigetelőanyag vastagságát kellene növelnünk. így hetekig, sőt hónapokig vizsgáljuk ezeket a prototípusokat. Kíváncsiak vagyunk, milyen hatékonysággal közvetítik a hőenergiát napos, vagy borús időben. Olyankor, ha fúj a szél, illetve, ha alacsony a kinti hőmérséklet. Közben ismét egy gazdagon műszerezett helyiségben vagyunk, ahol a hőérzékélők közvetítette adatokat jegyzik megszakítás nélkül papírszalagra az elektromos „cédulák“. Egy ilyen kész napelem ,,EKG“-t kiterítünk magunk elé az asztalra, pontosan leolvashatjuk róla a tesztelt egység pillanatnyi műszaki állapotát. Észreveszem, kint ismét kibújt a felhők mögül a Nap, s nyomban intenzívebben működni kezdenek a kijelzők. Vladislav Korenek mérnök - aki most itt teljesít szolgálatot - azonnal a műszereknek szenteli figyelmét.- Tévesen hiszi, aki azt gondolja, hogy ezen a szakterületen váratlanul születnek a felfedezések - magyaráz Kristóf mér' nők. - Ehhez a munkához inkább á méhecske fáradhatatlan szorgalmát hasonlíthatnám. Nekünk is apránként kell gyűjtögetnünk a hasznosítható adatokat.- Gondolnak - a kutatás során a lakosság igényeire is, lesz-e e fáradozásból haszna például a családi házak, illetve a nyaralók tulajdonosainak?- Feltétlenül, hiszen ami nagyban beválik, azt kicsiben rendszerint meg tudjuk valósítani. Arról, hogy mennyire komolyan gondoljuk a lakosság igényeinek kielégítését, már több kiállításon meggyőződhettek az érdeklődők. Bemutattuk például a párányi, napenergiát hasznosító zuhanyozót, képességeit már a gyakorlatban is több helyen megismerhették. I x x x Szándékosan a távoljövőbői indult ez a beszámoló, befejezni viszont tudatosan a jelen időszerű kérdésein való töprengéssel szeretném. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező évtizedekben, sőt évszázadokban majd attól függően alakul az emberiség további sorsa, amilyen bölcs előrelátással tudunk ma dönteni olyan lényegbevágó dolgokban, mint például az energiaellátás. Mai létünket is sokban befolyásolja elődeink cselekedeteinek minősége. Napenergia ügyben rengeteg esélyünk van még, hiszen a tudósok szerint a csillagrendszerünk központjában elhelyezkedő tüzes golyó évmilliárdok múlva is változatlanul szórja fényét és melegét a Földre. Az Elektro- svitből vett példával mai megvilágításban ugyan, de jövőbe mutató esélyekről is I kívántam szólni. Tavaly a gyár kapuit - a sorozatgyártásra vonatkozó kormányhatározat értelmében - elhagyta már 6 ezer négyzetméter napelem, valamint az ezekből kialakítható 200 darab zárt rendszerhez szükséges többi elem. Ha a szükség úgy kívánja, az idén akár 20 ezer négyzetméternyi kollektort is le tudnak gyártani. Erre már tavaly is megvoltak a lehetőségek. A közeljövőben szeretnék bővíteni termelő kapacitásukat, mégpedig úgy, hogy mire az alkotó mérnökök műhelyében az új, hatékonyabb rendszer konkrét alakot ölt, a gyár évi 50 ezer négyzetméter napelemet leI gyen képes gyártani. KESZELI BÉLA Kriétof mérnök a termovíziós kamerát szereli fel. Segítségével kiadja titkát a vizsgált kollektor (A szerző felvételei) I