Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-05-11 / 19. szám

Szlovákia többi járáshoz hason­lóan a Lévai (Levice) Járási Nemze­ti Bizottság tanácsa is megtárgyal­ta és jóváhagyta azt a jelentést, amely átfogó módon felmérte a környezetről történő 1983. évi gondoskodás eredményeit és fo­gyatékosságait. Ebben a munká­ban részt vettek a jnb szakosztá­lyai, továbbá a jnb tanácsának kör­nyezetvédelmi bizottsága és egyes szervezetek is. Az alábbiakban, ha nem is mindenről, de legalább a né­hány fontos területen észleltekről szeretnék számot adni. A LEVEGŐVEL NINCS NAGYOBB BAJ A levegő szennyezettsége sokhelyütt ko­moly problémákat okoz. Ez elsősorban az iparfejlesztésnek és részben a motorizmus térhódításának a következménye. Ebben a vonatkozásban járásunk a nyugat-szlová­kiai kerület egyik legkevésbé sújtott területe. Igaz ugyan, hogy 79 levegőszennyező for­rást tartunk nyilván, viszont számuk az eltelt esztendőben nem gyarapodott és már ez is kedvező eredmény. Ezen túlmenően a kerü­let légkörébe kerülő különféle szennyező anyagoknak csak 5,35 százalékos hányadát állapítottuk meg járásunkban. Bár megszün­tettünk néhány kisebb termelési létesít­ményt, amely kedvezőtlen hatással volt a le­vegő tisztaságára, még mindig gondot okoz több üzemünk, (gy például a Levitex, továb­bá a Garammenti Cukorgyár és a pukaneci Smreőina. A szennyezettséget nálunk is nö­veli a gépkocsik gyarapodó száma, s nemkü­lönben az a körülmény, hogy a korábbinál nagyobb mértékben alkalmazunk rosszabb minőségű fűtőanyagot. Főleg ennek és a gazdaságfejlesztésnek tudható be, hogy nem sikerült maradéktalanul eleget tennünk a 7. ötéves tervidőszak járási Környezetvé­delmi koncepciója követelményének, misze­rint 1980-hoz képest ne rosszabbodjon a helyzet. Alakulása még így is viszonylag kedvező, és hosszabb távon javulást is vár­hatunk, főleg a járási székhelyen. Itt ugyanis nagyobb méretekben térünk át a gázfűtésre s a hőellátásban - elkészülése után - az elképzelések szerint jelentős szerepe lesz a mochovcei atomerőműnek is. VÁLTOZATLANUL SZENNYEZETT FELSZÍNI VIZEK Három helyen is ellenőrizzük a járás leg­fontosabb folyójának, a Garamnak vizét. A helyzet 1982-höz képest nem változott, de ez kedvezőnek aligha mondható. Járásunk­ban e folyó hosszának nagyjából háromne­gyedén a víz a III. minőségi osztályba sorolt, egynegyedén pedig a leginkább szennyezett IV. osztályba. Az oldhatatlan anyagok vi­szonylatában az Ipoly szintén az utóbbi mi­nőségi osztályba került, egyéb mutatók sze­rint pedig a II. és a III. osztályba. Ez annak a következménye, hogy az említett folyókba és más felszíni vizeinkbe a múlt esztendő­ben összesen több mint 17 millió köbméter szennyvíz került. Természetesen a működő tisztítóállomások hatékonyságától függővi­szonyban eltérő szennyezettségi fokkal. A felmérések megállapították, hogy a kér­déses esztendőben nem fordult elő olyan havária, amelynek következtében fokozódott volna a felszíni vizek szennyezettsége. Az illetékes vízgazdálkodási szerv kénytelen volt azonban hét esetben bírsággal sújtani- 108 ezer korona összegben - az előíráso­kat más formában megszegő üzemeket. Jobban kell gazdálkodnunk az ivóvízzel- ez napjaink egyik legfontosabb követelmé­nye. Jelenleg járásunk lakosságának 47,6 százaléka van rákapcsolva a nyilvános víz­vezetékre. A terv azt írta elő, hogy a hálózati veszteséget 16,29 százalékra csökkentsük. Az eredmény ennél valamivel jobb volt. Magától értetődően figyelmet fordítunk ar­ra is, hogy a mezőgazdasági vegyszerek tárolása és alkalmazása következményeitől a lehető legnagyobb mértékben megóvjuk a földszín alatti vízkészletet. Ennek érdeké­ben számos lépést tettünk és teszünk. Egye­bek között a mezőgazdasági üzemek térké­pein feltüntetik a vízforrások védelmi terüle­tét; magán a terepen is jól látható módon jelzik a II. védelmi övezetet, nehogy az kárt szenvedjen a mezőgazdasági munkák so­rán; a higiénikusok kötelezően meghatároz­zák a vízvédelmi területeken a műtrágyázás és a vegyszerezés módját, és a nitráttarta­lom szempontjából ellenőrzik a víz minősé­gét; a járási mezőgazdasági igazgatóság ügyel a víz minőségének ártó anyagok táro­lásával, kezelésével és alkalmazásával kap­csolatos törvényerejű rendelkezések meg­tartására. Itt említem meg, hogy felmérése­ink megállapították - továbbra is kedvezőtlen a helyzet - elsősorban az egységes földmú- vesszövetkezetek régebben létesített gépe­sítő központjaiban - a kőolajszármazékok raktározását és kezelését, valamint a szennyvíz elvezetését illetően. KEVESEBB EMBERT SÚJT A ZAJÁRTALOM A zajártalom és a vibráció ellen foganato­sított intézkedések közé tartozik, hogy a já­rási székhely Szlovák Nemzeti Felkelés ut­cájáról kizártuk a nehéz tehérgépkocsi-for- galmat, mivel kedvezőtlenül hatott főleg a kórház környezeti viszonyaira. Továbbá a Stúr utcai forgalom korlátozásával megtet­tük az első lépéseket a városközpont séta­övezetének létrehozására. Számolunk zaj­felfogó sávokkal és a zajszintet csökkentő egyéb intézkedésekkel is. Ez év. végéig elké­szül a város zajártalmi térképe is, amely a jövőben kiinduló pontja lehet a további ilyen jellegű megoldásoknak. Az üzemek közül ebben a vonatkozásban főleg a Levitex, illetve a tolmácsi (Tlmaőe) üzem helyzetét kísérték kiemelt figyelemmel. A járásban tavaly általában csökkent a zajár* tatomnak kitett dolgozók száma. Ez főképp annak volt köszönhető, hogy a lévai Kozme­tika üzem megváltoztatta a folyékony sam­ponok gyártási technológiáját, Zselizen (2e- liezovce) a Nehézgépipari Művekben - úgy­szintén a technológia megváltoztatásával - csaknem háromszáz dolgozót mentesítet­tek ettől az ártalomtól. Végül az is éreztette kedvező hatását, hogy átadták rendeltetésé­nek a Smreőina új üzemét. A tolmácsi üzem­ben is több intézkedés járult hozzá a helyzet előnyösebb alakulásához. MÉG MINDIG GOND A HÁZTARTÁSI HULLADÉK Járásunkban is növekszik a szilárd hal­mazállapotú háztartási hulladék mennyisé­ge, s ez gondokkal jár. Ezt a hulladékot a vá­rosokban már mindenütt konténerekbe gyűj­tik, és telepeken tárolják. A székhelyen és környékén az a veszély fenyeget, hogy jövő­re az e célra kijelölt szemétlerakat megtelik. Ezért keresnünk kell a megoldás módját itt, de a járás más részeiben is. A hulladék szállításánál az üzemanyag megtakarítása érdekében tavaly hozzáfogtak további ideig­lenes községi tárolóhelyek kijelöléséhez. En­nek során tekintetbe vették a mezőgazdasá­gi föld védelmének követelményét, a higié­niai előírásokat és azt is, hogy minél alacso­nyabbak legyenek a kivitelezési költségek. Felméréseink azonban kimutatták, hogy - sajnos - tavaly egyetlen egy ilyen tárolót sem nyitottak meg. A másodlagos nyersanyag hasznosítását járásunkban jelenleg négy begyújtőhely szolgálja. A kerületi nemzeti bizottság kétmil­lió koronát bocsájtott a rendelkezésünkre, hogy a Z-akció köretében számukat növel­jük, nevezetesen a járási székhelyen, továb­bá Ipolyságon (Őahy) és Zselizen. Az elmúlt esztendőben tehát a környezet- védelem területén voltak eredményeink, de fogyatékosságaink is. Ebben az évben főleg ezeknek fokozatos elhárítására kell töreked­nünk, amint azt nyomatékosan hangoztatta a jnb tanácsának ülése is. VLADIMÍR CIBULKA mérnök, a Lévai Jnb fóműépítészeti alakulatának vezetője Lépést tartani a gazdaságfejlesztéssel A környezeti viszonyok javítására törekednek EZERÉVES „ÚJ“ GYÓGYMÓD Az akupunktúra kórházi alkalmazása Az emberiség kezdettől fogva kemény harcot vív a természettel. Védekezik az ele­mi csapások, az egészséget és az életet veszélyeztető betegségek ellen. A régmúlt századokban a gyakori ráolvasások, kuruzs- lások mellett ősrégi tapasztalatok alapján alkalmaztak például olyan természetes gyógymódokat és felhasználtak olyan gyógyfüveket, amelyekkel valóban hatéko­nyan tudtak gyógyítani egyes betegségeket. Az orvostudomány fejlődésével, legelőbb a sebészet terén, nagyot változott a gyógyá­szat. De azért, mondjuk, a légzószervi meg­betegedések gyógyításánál ma is elenged­hetetlen a torna, a légzésgyakorlatok, ame­lyek tulajdonképpen a több ezer éves jógán alapszanak. Más gyógymódok is reneszán­szukat élik. Ezek közé tartozik a Kínában már ezer évvel ezelőtt alkalmazott akupunktúra (tűszúrásokkal való gyógyítás). Ennek a gyógymódnak is vannak ellenzői és hívei a szakemberek körében. Természetesen nem lehet igazuk azoknak, akik mindent erre az egy módszerre tesznek fel és egyedül üdvösnek kiáltják ki. Viszonyt tévednek azok is, akik eleve elvetik, haszontalannak, sőt, károsnak tekintik. A vita folyik, közben bizo­nyos esetekben alkalmazzák az akupunktú­rát, méghozzá kedvező eredménnyel. Hazánkban aránylag még kevesen teszik ezt, hiszen ehhez megfelelő szakképzettség és miniszteri engedély szükséges. Ezért is érdekelt a téma, amikor megtudtam, hogy a rozsnyói (Rozfiava) kórház csucsomi (Óuő- ma) rehabilitációs osztályán sikeresen alkal­mazzák az akupunktúrát. Dr. Szergej Vasziljevics Karpenko szívé­lyesen fogadott. A neve is elárulja, messziről, a hatalmas Volga partjáról került a csucsomi hegyek közé. Hogyan is?- Volgográdban jártam egyetemre, ott vé­geztem, mint ginekológus. Évfolyamtársam volt egy csehszlovákiai kislány. Megismer­kedtünk, megszerettük egymást és a felesé­gemmel együtt Csehszlovákiába jöttem. Az egyetemen professzorom többek között fog­lalkozott az akupunktúrával is. Magas szín­vonalon. Látta, hogy ez engem is nagyon érdekel, és fokozatosan bevezetett titkaiba. A diploma megszerzése és a ginekológiai szakvizsga után Kazanyba kerültem, ahol az akupunktúrához szükséges szakképzettsé­get meg lehet szerezni. Rengeteget kellett tanulnom s ezt ma sem hagyhatom abba. Valóságos vadászszenvedély űz egy-egy tu­dományos mű megszerzéséért, s ez nem is olyan egyszerű dolog. Munkánkban és fejlő­désünkben nagy segítséget nyújt az aku­punktúráról Prágában minden évben rend­szeresen megtartott nemzetközi konferen­cia. Ebben az évben januárban vettem részt ezen a konferencián, s a tapasztalatcsere nagy segítséget jelent mindennapi -mun­kámban. • Hogyan sikerült a beilleszkedés? •- Nem jelentett különösebb problémát. A kartársak és a betegek is szeretettel fo­gadtak, átsegítettek a kezdeti nehézsége­ken. Nyelvi problémáim sem voltak, mert már a Szovjetunióban megkezdtem a szlovák nyelv tanulását. Most a magyar nyelvvel birkózom. Már elég jól megy, meg tudom magam értetni a betegeimmel. Először a szülészeten dolgoztam. Itt alkalmaztam először az akupunktúrát. Ennek az volt az előnye, hogy meggyorsította a szülés folya­matát és bizonyos mértékben csökkentette a fájdalmakat is. Természetesen nagymér­tékben nem alkalmazzuk, csupán kísérleti jelleggel. A rehabilitációs kezelésnél azon­ban gyakrabban élhetek ezzel a módszerrel. • Milyen betegségeknél alkalmazható ez a módszer és milyen eredménnyel?- Általában funkcionális betegségeknél. Különösen azoknál, melyek idegeredetüek. Jók az eredmények az idült fej-, hát- és derékfájásnál, allergiás betegségek, az izü­leti fájdalmak gyógyításánál. Néhány eset­ben sikerrel járt az asztmatikus fulladás ' megszüntetésénél is. Természetes, hogy szervi betegségek gyógyításánál nem hasz­nálható ez a módszer. Itt csak a belgyógyász vagy a sebész segíthet. Eredményesnek bizonyult azonban néhány esetben az ekcé­ma gyógyításánál. Félreértés nem essék, ez egy gyógymód a sok közül, amely több betegség gyógyításában segíthet, de általá­nosítani nem lehet. Eddig pácienseim nyolc­van százalékánál értem el jó eredményt. • Mi a lényege ennek a gyógymódnak?- A panaszok szerint megállapítjuk azokat a pontokat a beteg testén, amelyek össze­függnek a fájdalom gócával s ezt tűszúrások segítségével kezeljük. A kezelés nem fájdal­mas. Eddigi ismereteink szerint több mint 1100 ilyen pont van az ember testén. A köny- nyebb érthetőség kedvéért mondom, hogy a fül különböző betegségeinél 130 ilyen pontot ismerünk. Egy érdekes esetet mond el Karpenko doktor:- Szoros baráti körünkhöz tartozik egy fiatal házaspár. Több évi házasság után sem volt gyerekük, bár nagyon szerettek volna. Az asszonyka felvetette, nem segítene-e rajta az akupunktúra? Rengeteget kutattam, olvastam, míg kimondhattam: megpróbálhat­juk. Magam is meglepődtem, hogy félévi kezelés után boldogan közölték: a fiatalasz- szony kisbabát vár. Ma már egyéves a kicsi, s mindhárman nagyon boldogok.- Ismétlem - mondja Karpenko doktor nem lehet általánosítani. Sok esetben csök­kenthetők, sőt meg is szüntethetők a pana­szok az akupunktúra segítségével, de nem mindig és nem mindenkinél. FECSÓ PÁL Orvosi várószobában a mi­nap egy röplapra nyomtatott felvilágosító egészségügyi cikk került a kezembe. A szerző egészségügyünk főbb alapel­veit ismertette. Azt, hogy a la­kosság ingyen veheti igénybe az egészségügyi szolgáltatá­sokat, hogy a gyógyítás épp­úgy társadalmi ügy, mint egyé­ni érdek. Úgy érvényesül, hogy a megelőző kivizsgálások a la­kosságról való gondoskodás szerves részévé váltak stb. Mégsem lehetünk teljesen elégedettek, mert tüdőspecia­listától, nőgyógyásztól is hallot­tam, hogy a szűrővizsgálatokra behívottaknak jó, ha a fele jele­nik meg az első idézésre. Ezért a nővér ,,papírmunkája" is megsokszorozódik az újabb és újabb idézések kiküldésével. A körzeti orvosok pedig azt nehezményezik, hogy az üze­mek dolgozóinak egy része munkaidőben jön el az alapve­tő megelőző kivizsgálásra, vér-, vizeletvizsgálatra, vérnyo­másmérésre stb. Pedig az or­vos az üzem illetékes dolgozó­jától előre megkérdezi, ki mikor szabadnapos, és arra a napra hívják orvoshoz. ELHORDOTT „VARÁZSHEGY“? A tüdőszűrő vizsgálatra, a nőgyógyászhoz beidézettek gyakran kijelentik: „De hisz’ nekem semmi bajom“. Márpe­dig mindenki ismeri a szólás­mondást: „Az ördög nem al­szik". S ez így is van. Nem felesleges zaklatás, ha valakit tüdóröntgenre vagy női orvos­hoz hívnak. Ugyanis a tuberku­lózisnak vagy az emlő- és méhráknak eleinte nincsenek tünetei. Épp azért van szükség a szűrővizsgálatokra, hogy idejében felfedjék a kórt, mert csak az időben felismert meg­betegedés gyógyítható ered­ményesen. Az ötvenes évek végén vég­rehajtott országos szűrővizs­gálat a lakosság egy százalé­kánál állapított meg fertőzött- séget - mégpedig szubjektív panaszok nélkül. Ekkor már- szerencsére - megvoltak az eszközök a hathatós gyógyke­zelésre. így nem olyan sorsra jutottak a betegek, mint Tho­mas Mann Varázshegy című regényének hősei, akik szintén tüdőbetegek voltak, s akiknek megrendítöen reménytelen vi­lága részvétet vált ki mind­azokból, akik olvasták ezt a művet. Orvosaink tehát már elhord­ták a „varázshegyet“? Túlzás lenne azt hinni, hogy a tbc hazánkban már a múlté, hogy a huszadik század utolsó harmadában ez a veszély már nem áll fenn. Viszont a szűrő­vizsgálatokkal elérték, hogy a friss fertőzésre hamar fény derül, mielőtt még a beteg megfertőzné környezetét. A betegség pedig hathatósan gyógyítható. A méh- és emlő- műtéten átesett nők száma emelkedett, viszont csökkent azoké, akik számára e szervek káros megbetegedése végze­tessé vált Az övék is a legtöbb esetben azért, mert - fájdalom- csak akkor mentek orvoshoz, amikor már panaszaik voltak. Tehát résen kell lenni. Egészségügyünk fel van ké­szülve. Minden körzet egész­ségügyi központjában kellő számú szakképzett munkaerő, orvos, egészségügyi nővér van, továbbá jól felszerelt labo­ratóriumok és műszerek állnak rendelkezésre. A betegség megelőzésének elve azonban csak akkor érvé­nyesül maradéktalanul, ha idő­szakonként mindenki - a saját érdekében és munkahelye ér­dekeivel összhangban - szű­rővizsgálatnak veti alá ma­gát. KOVÁCS ELVIRA ÚJ SZÚ 8 1984. V.11

Next

/
Thumbnails
Contents