Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-04 / 18. szám
ÚJ szú 3 H arckocsizóink harca áthúzódott Vítkovice utcáiba, a stadion és a vasmüvek környékére. A szovjet csapatok velünk együtt egész nap folytatták Moravská Ostrava utcáinak megtisztítását az ellenség maradványaitól. A 051. számú harckocsink valamivel öt óra után leállt a Johanny utca és a Tesíni út sarkán. A kezelők kiszálltak. Rövidesen odaért a többi T-34-es is. A harckocsizók a hidat nézegették, amely alig néhány méterre volt tőlünk. Még mindig rajta állt a gyűlöletes felirat: Reichsbrücke - Birodalmi híd. Ezen át menekültek a hitlerista erők maradványai az Ostravice folyón keresztül Slezská Ostravába. Túl a hídon minden csendes volt. Az alkonyatban a híd két hatalmas íve felett ólmos felhők úsztak, s a szél tüzek szagát hozta feléjük. A harckocsizók a híd sötét acélszerkezetét vizsgálgatták. A feladatuk itt egyelőre véget ért, de itt áll ez a híd. És vajon a hitleristák meghagytak maguk után egyetlen egy hidat is? Aggályaikat igazolta az a két fiú is, aki a harckocsizókhoz szegődött. Tizennyolc-húszévesek lehettek. A mellükön zsákmányolt géppisztoly lógott, a derekuk köré töltényheveder tekeredett. Az első pillanatra fiatal, meggondolatlan kamaszoknak, kalandvágyó kölyköknek látszottak. — Parancsnok úr — szólították meg Ivasjuk alhadnagyot -, én Milos Sykora vagyok, ez pedig a barátom, Olsa. A híd alá van aknázva. De mi tudjuk, hogy a németek merre húzták a vezetékeket. Megfigyeltük őket. Ivasjuknak azonnal megtetszettek a fiúk.- Jól van. Hozok nektek egy csípőfogót meg egy rakétapisztolyt - mondta, és bemászott a harckocsiba. - Ez itt egy zöld rakéta. Ha sikerül átvágnotok a drótokat, lőjétek fel a levegőbe. Ez pedig egy piros rakéta... no, szóval arra az esetre, ha nem menne a dolog. A hídszerkezet alatt másszatok át. Ott nem vesznek észre a németek. Az egyik menjen előre, a másik pedig fegyverével biztosítsa őt. No, kellemes „láb- és nyaktörést“, fiúk! Várjuk a zöldet... A vakmerő ifjak elindultak. A harckocsizók feszülten figyelték őket, készen állva, hogy átrobogjanak a hídon. E pillanatban lihegve erkezett meg az összekötő:- Hol van Ivasjuk alhadnagy? Amint Ivasjuk megszólalt, a küldönc parancsot adott át neki:- Azonnal menjen a zászlóaljparancsnokhoz! Nikolaj Ivasjuk csakhamar visszatért, összehívta embereit:- Rajta, fiúk, beszállunk, és megyünk a túloldalra. A túlsó parton kell biztosítanunk az egység előnyomulását. Valamennyien tudták, milyen kockázatos feladat ez. Közvetlen életveszélyben lenni a hosszú világháború utolsó napjaiban. Ivasjuk alhadnagy pedig, hogy bátorítsa embereit, még hozzátette:- Aztán a híd mögött, fiúk, pihenj... Hroch, a 051-es számú harckocsi vezetője indított, Ahepjuk, a rádiós, fülére illesztette a hallgatót, és bekapcsolta a készüléket, Vanek, az irányzó, pedig betöltötte az ágyút. Elindultak. A harckocsi alatt megcsi- kordult a kövezet, s a házak visszaverték a hatalmas motor búgását. Hroch órve- zetö gázt adott. Már rajta voltak a hídon, a zöld rakéta pedig még mindig sehol. A 051 -es harckocsi kezelői e pillanatban semmi másra nem gondoltak, mint arra az elkerülhetetlen másodpercre, amikor egy robbanás felröpíti őket a magasba, utána belezuhannak az Ostravice zavaros hullámaiba, ahol a híd roncsai temetik maguk alá őket. Egyetlen egy láda trinitrotoluol elegendő ehhez. Egyetlen egy láda. Tudták jól, hogy milyen veszély fenyegeti őket, de azért mentek. Védtelenek voltak a hídon ezekben a pillanatokban. Ivasjuk nem zárta le a harckocsi fedelét. Tekintetét a sötétbe fúrta. Mikor szeli már végre át a sötétséget a zöld rakéta fénye? A híd acéloszlopainak sora, mint egy pokoli számológép: az élet és a halál közti pillanatokat mérte. Egyszerre csak fény villant fel. Ivasjuk önkéntelenül becsukta a szemét. így szokott felvillanni az ágyú csöve is. De nem, ez zöld fény volt, a zöld rakéta! A fiúknak tehát sikerült! Már a híd végén jártak, Ivasjuk megkönnyebbülten sóhajtott fel. De korán. Ebben a pillanatban hatalmas lökést kapott a harckocsi oldala.- Panzerfaust! Azonnal kiszálni! - kiáltotta beosztottjainak a parancsnok. Elsőnek Hroch őrvezető ugrott ki a harckocsiból, utána Vanek, az irányzó. És mi van Ahepjukkal? Tehetetlenül ülve maradt a helyén. Nem mozdult. A harckocsi páncélját újabb találat érte. A rádiós összeesett. Ivasjuk káromkodott egyet, • 1945. május 17.: a Szovjetunióból érkezett csehszlovák egységek díszmenete a prágai óvárosi téren BEVONULÁS A FELSZABADULT PRAGABA Részlet Ludvík Svoboda hadseregtábornok Az Uraitól Prágáig című könyvéből jobb kezével gránát után nyúlt, betöltötte az ágyút, megirányozta a vendéglőt, ahonnan egy géppuska közvetlenül fenyegette, és lőtt. A tűzfészek megsemmisült. De egyszerre nagyon elálmosodott, kimondhatatlanul bágyadt lett. Sajgott a bal keze. Elszédült. Aléltságából csak a harmadik találat után tért magához, amikor a mozdulatlan és védtelen harckocsi lángba borult. Az életösztön legyőzte gyengeségét, amely egész testén elhatalmasodott. - Nem maradhatok itt, hiszen megsülnék ebben az égő koporsóban... Nagynehezen kimászott a harckocsi nyílásán, lecsúszott a torony oldalán és leesett a földre. Most pedig minél gyorsabban el innen! Sebesült keze vérzett, égető fájdalmat érzett. Szájában az égő olaj fojtó füstjét érezte. El innen, el, még mielőtt szétfolyik a gázolaj, és a lőszer robbanni nem kezd! Felállt, tántorogva két-három lépést tett, hogy tájékozédjék a füstben, merre is kell mennie. Itt van a híd, ott a németek, hátul a mieink... Az ilyen pillanatokban az ember agya villámgyorsan működik, vagy megbénul. Az égő gázolaj ráfröccsent bőrzekéjére. Égő fáklyaként rohant előre, valahová, ahol elolthatná a tüzet. Ekkor egy emberi alak tűnt fel előtte, egyenruhája mutatta, hogy ellenség. A kezében lövésre kész géppisztolyt tartott, de az égő alaktól úgy megdöbbent, hogy elfelejtette használni fegyverét. Ivasjuk a tőréhez kapott és emlékezete szerint odadöfött. Az SS a földre zuhant. Valahonnan egy fasiszta géppuska ugatott fel élesen. Ivasjuk most már nem látott semmit. Csak azt érezte, hogy valaki - SS, vagy a mi kátonánk — lerántotta a földre. Elvesztette az eszméletét. Ivasjuk alhadnagyot Alekszander Hroch őrvezető mentette meg. Zubbonyával oltotta el rajta a lángokat. Aztán elvitte a hídon a mieinkhez. Ivasjukot a zábrehi kórházba szállították, ahol sebesült kezét amputálni akarták. Kiricsen- ko kapitány, szovjet katonasebész azonban bekötözte a sebesültet, és másnap - 1945. május 1 -én - egészségügyi repülőgéppel Moszkvába küldte, ahol megmentették a kezét. A 051-es harckocsi kezelőinek hőstettét emlékmű őrzi Ostravában. A Ko- mensky parkban ott áll egy köalapzaton Ivasjuknak, Ostrava egyik felszabadítójá-. nak híres harckocsija. Az Ostravice hídját predig arról a fiúról, Milos Sykoráról nevezték el, aki élete árán mentette meg. Fiatal barátjával együtt megölte egy fasiszta géppuska, midőn feladatuk végeztével visszatérőben voltak. 1945. április 13-án este hét órakor Jankó őrnagy jelentette Moskalenko tábornoknak, hogy átlépték az Ostravice hídját és biztosítják azt. Ezekben az órákban fejezték be a szovjet hadsereg lövész- és harckocsiezredjei Moravská Ostrava felszabadítását. És 20.00 órakor már jelentette Moszkva, hogy e fontos város felszabadításánál különösen kitűnt egységek között ott volt az 1. önálló csehszlovák harckocsidandár is. Az ost- ravai térségért vívott harcok idején a dandárt ötször is megemlítették a szovjet főparancsnok napi parancsai, harci zászlóját a Szuvorov Rend II. fokozatával ékesítették, s a dandár egyik tagja, Vajda százados, halála után megkapta a Szovjetunió Hőse címet. A Moravská Ostravá- ért folytatott harcokban harckocsizóink ötven ellenséges harckocsit, több tucat ágyút és sok száz géppuskafészket semmisítettek meg. Háromezer fasisztát harcképtelenné tettek és mintegy hétszázat fogságba ejtettek. 1945. május 1-én a harckocsidandár elindult délnyugat felé. Közvetlen célja Moravsky Beroun, majd Libává városa és Olomouc volt. Május 8-án, amikor Jankó alezredes éppen áthaladt az olomouci hídon, utolérte Moskalenko vezérezredes, és a következő parancsot adta neki:- A 42. szovjet nehézharckocsi-dan- dárral együttműködve, zúzzák szét az ellenség ellenállását. Üldözzék a visszavonuló egységeket, és minél gyorsabban siessenek a harcoló Prága megsegítésére. Litovelnél a fasiszták néhány Ferdi- nánd rohamlöveg támogatásával még mindig szervezett ellenállást fejtettek ki. Szét kellett szórni őket. Ott esett el a 42. szovjet nehézharckocsi-dandár parancsnoka, Gajev ezredes is, akinek oldalán harckocizóink a legvéresebb ütközetet vívták a lengyel Zory városától kezdve. A menetirány a továbbiakban Moravská Trebovára, Poliőkára, majd Zdírecre vitt. Harckocsizóinkat ott érte a háború vége, de nekik még tovább kellett harcolniuk. Még észhez kellett téríteniük Golcov Jeniknél egy német páncélos hadosztály jelentős maradványát, amely több harcjárművel rendelkezett, mint a mieink. • A prágaiak üdvözlik felszabadítójukat, Konyev marsallt (Gyökeres György reprodukciói) A fiúk tudták, hogy Prágát Rybalko marsall harckocsijai szabadították fel. Az ő harcosai támogattak minket Szokolovó- nál, velünk együtt szabadították fel Kije- vet, s most itt vannak nálunk, az Arany Prágában! Azért száguldanak most teljes iramban Cáslavon, Kutná Horán át - nyugat felé! És 1945. május 10-én a Szovjetunióban megalakult 1. csehszlovák harckocsidandár első nyolc harckocsija bevonult a felszabadult Prágába. Május 17-én kigördültek harckocsijaink a prágai óvárosi térre. A prágaiak körülsereglik őket. Látják rajtuk a háború nyomait, a horpadásokat. A T-34-esek nem olyan kifényesítettek és sértetlenek, mint a nyugatról érkező páncélos dandár gépei. De a prágaiak tudják, hogy miért. Az uráli acélból készült harckocsik útja nehéz harcokon át vezetett haza. Nem várakoztak valamilyen kényelmes biztonságos zugban, mint a nyugaton megalakult egységünk harckocsijai, amelynek a szövetségesek csaknem egy évig azt a szerepet adták, hogy őrizzék a Dun- kerque-ban körülzárt német helyőrséget. 1984. V. 4.
