Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-27 / 17. szám
nlítö vlem nadt ikoeszl! Ez inyállai n is. ;it át >. vas!StÖ. 3ZOl! dtak mek nelidór, rját: tasrom Inek idén ette, kadt thez A — Óvárosban az óramester r\Á. kirakatában áll egy nagy óra. Tulajdonképpen ez nem egy óra, hanem sok óra egyetlen órában egyesítve. Az óracsoport a világot ábrázolja: az öt világrészt, térben és időben. Minden számlap más-más város nevét viseli és a mutató jelzi, mennyi az idő abban a városban, abban az időpontban, amikor mi a prágai óváros óramesterének kirakata előtt állunk, és az órák óráját nézzük. Egyetlen óramű, egy tömör és súlyos fémszerkezet mozgatja a sok mutatót. A Prága jelzésű számlap körül sorakoznak a többiek, és minden számlapon a napnak másmás óráját, az órának más-más percét látjuk. Burgos jelzésű számlap nincs az órán. Amikor a mester a művét készítette, Bur- gosban még ugyanennyit mutatott az óra, mint Madridban az idő most előrehalad, a burgosi óra hátrafelé megy. Május elsején, ha rászorítjuk fülünket az óra nagy üveglapjára, talán hallhatjuk a kattogást, mely úgy hangzik, akár csak a munkászászlóaljak ütemes menetelése. Talán láthatjuk, hogy a mutatókon vörös zászlók lengenek. Minden számlapon május elseje van. Prágában reggel hét óra. A Ringhoffer-gyár munkása riadtan ébred álmából, nem az ébresztőóra, de nem is a felesége, hanem az ablakon beragyogó napsugár keltette fel. - Az ördögbe is, ez az első gondolata, elaludtam. - De rögtön visszaszívja káromkodását, mert eszébe jut: ma ünnep van, ünnep, mit apáink harcoltak ki. Még alhatom egy kicsit, még van idő a felvonulásig. Berlinben még négy perc hiányzik a hét órához, de a Siemen- stadt-Művek művezetője már felkelt, és ő is káromkodott közben. De ö nem szívja vissza a káromkodást, mint a ringhofferbeli munkatársa. Belebújik a nadrágjába, másodpercnyi pontossággal kell ott lennie a nácik által elrendelt gyülekezőhelyen, különben a csoportvezető beárulja, és akkor röpülhet munkahelyéről, talán egyenest a koncentrációs táborba. Úgyis ferde szemmel néznek rá, mint régi szervezett munkásra. Hamburgban az óra nagymutatójának még tizenkét percnyi utat kell megtennie, hogy elérje a reggeli hét órát jelző tizenkettes számot. - Hogy ezek ma mit fognak megint összelefetyelni? - dörmögi Klaus, a Blohm és Woss cég esztergályosa -, ma a vezérurak biztosan arról prédikálnak majd, hogy egészségünk szempontjából mennyivel egészségesebb, ha nem zabálunk kenyeret! Londonban a Whitechapel High-Road sötétedik, majd rövidesen feketéllik az emberektől, akik zárt sorokban állnak fel, hogy a Hyde Parkba vonuljanak. A High Gate rácsos kapuin át alig tudják cipelni a koszorúkat, amelyek Marx Károly utolsó lakhelyét díszítik. Párizsban egymillió dolgozó sorakozik fel a Pere Lachaise, a kommünárok sírhelye felé vezető útvonalon. Az F. I. A. vörös zászlói, ez a szociáldemokratáké, a P. C. F. vö«ös zászlói, ez a kommunistáké, a C. G. T. vörös zászlói, ez a szakszervezeteké, minden kézben vörös zászló, él a Népfront. Herroit és ezer más radikálszocialista velük együtt menetel, ók is felemelt ököllel köszönnek, él a Népfront! A munka hadserege tisztelgő sorokban vonul el 1871 dicső hőseinek sírjai és Henri Barbusse emlékműve előtt. Mikor a prágai fémmunkás kilép lakóháza kapuján, hogy felsorakozzon a felvonuláshoz, akkor sid- ney-i és melbourne-i munkástársaik már befejezték felvonulásukat, és sűrű sorokban vonulnak, hogy asszonyaikkal és gyerekeikkel élvezzék a napot, a hullámokat, a májusi napfény melegét. Sanghajban, a riksa-kuli, ma riksa nélkül igyekszik át a Nan- king-Roadon. Amikor nincs rendőr a láthatáron, a párt röplapjait osztogatja, de abban a percben, amikor feltűnik egy rendőr, futásnak ered, és gyorsabban száguld, mint bármikor utasa nógatására. Moszkvában a rendőr a tüntetők elvtársa. A Lenin-mauzóleum- mal szemközti ház erkélyén szovjet költők állnak a mikrofon előtt és beszámolnak a Vörös téren történtekről, de lehet ezt leírni? El lehet ezt mondani? Az örömnek ezt az óceánját? A katonák és munkások hadseregét? A gyermekek örömrivalgását? A zászlók erdejét? A mámorosán ujjongó embersokaság minden egyes tagja üdvözli a pártot, amelynek boldogságát köszönheti. És a pártot képviselő mosolygó elvtársakat, akik a mauzóleum mellvédjéről szeretetteljesen viszonozzák a köszöntést. Tedd csak füledet a madridi számlapra. Az óra fogaskerekeiből, járásából ugyanazt a hangot hallod, bár a város felett repülőgépek zúgnak, hogy az ártatlan gyerekekre és a vörös zászlóra zúdítsák bombáikat. Prága óvárosában állsz az óra előtt, hallod kerekeinek ritmusát. Érzed, hogy a madridi óra, a bombák robbanása, a gépfegyverek kattogása között is azonos szived verésével és az összes számlapokon menetelő májusi ünneplők lépteinek ütemes dobbanásával. Moszkva két órával megelőzte Prágát, nyolc és fél órával pedig Chicagót, csaknem tíz órával előbbre van a detroiti Ford Műveknél. Teljes fél nappal Hollywoodnál. De nemcsak a hosszúsági fokok és az égtájak határozzák meg az időt, ha a mindenség-órát nemcsak füleddel és szemeddel figyeled, hanem agyaddal és szíveddel is, akkor magad is észre- veszed ezt. Figyeld csak! Az órák órájának csak egy szerkezete van, egy erő mozgatja a mutatókat, egy erő határozza meg az időt, s egy napon, egyazon óra üt majd mindenütt a világon. Világ órái, egyesüljetek! (Prága, 1937.) A TÁVOL ÚJ ÉS ÚJ EGEKET SZÓR rol új és új egeket szór, ' testem napos szavakat szól tenyerek erősen, bízva sk. ngszó ömlik a Tiszába, en, nyújtózva kel a lárma, tág mosdok s a vizet askolom szivemre, iücen, tisztán simul hozzám, ring a tálban, úgy zenél, a danoló lányok melle, sk kitárt a szobája, íz a világ így szalad be lint papához a gyerek, ír új ruhát kapott ban is szabad karikázni. fogok senkit se magázni, sn mi jól ismerjük egymást gjaimból a kenyéríz, íz s a csók is szerte árad. inkások közé megyek, izem jól én a munkámat, én, vígan viszem magam, ( úgyis én vagyok a legszebb sépet, tisztát kell már egyszer jtatni az embereknek, sínek majd, ha eljövök, tt jártunk a széles uccán ápor előtt velük loholtam, önyörű elevenek, házakat összerakták épített szivükből már i szivem ki nem tagadják. FÖLDES MIHÁLY Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa: hallasz-e engem? Nem tudtam járni: de te megtanítottál. Nem tudtam beszélni: de te megtanítottál. Nem tudtam gondolkodni: de te megtanítottál. Nem tudtam szeretni: de te megtanítottál. Te csattanó, tűzpiros Május, munkások májusa: mindent tőled tanultam, amit tudok! Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa: látsz-e engem? Láttad-e, hogyan mosolyogtak rám az ellenségeim? Láttad-e, hogyan itatták meg velem a fekete, a barna, a zöld mámort? Láttad-e, hogyan adtam el dús örökségemet egy tál hitvány lencséért? Láttad-e szörnyű kiábrándulásomat? Láttad-e, hogyan tépett, szaggatott az önvád? Láttad-e, hogyan iparkodtam lerázni magamról a hamis „Május“ bohócruháját? Láttad-e, hogyan váltam újra emberré? Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, minden szörnyűség akkor történt velem, amikor megfeledkeztem tanításod igazságáról! Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, sajnáltál-e engem? Sajnáltál-e, amikor gőgösen hátat fordítottam neked? Sajnáltál-e, amikor mocskoltalak? Sajnál- tál-e, amikor ellenségeid szolgája voltam? Sajnál- tál-e, amikor ostobán kifosztottam magam? Sajnáltál-e, amikor becsaptak, leköptek, végigvágtak rajtam? Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, én a tiéd voltam eltévelyedésemben is! Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, undorodtál-e tőlem? Megvetettél-e, amikor nehéz idők jártak fölötted és én megtagadtalak? Megtagadtál-e, amikor elhallgattam, holott szólnom kellett volna? Szidtál-e, amikor gyáván vackomba bújtam, holott te segítségért sikoítottál? És elfeledtél-e, amikor embertelen sorsom igába fogott szótalan baromként? Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, minden nagyság között a legnagyobb vagy, mert mindennek ellenére sohasem vetettél meg, sohasem tagadtál meg, sohasem szidtál, sohasem feledtél és mindiíj az enyém maradtál Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, újra itt vagyok. Újra eljöttem, mert nélküled nincs élet. Újra eljöttem, mert te vagy a jövő; mert én - te vagyok, mert te - én vagyok? mert az új szabadságharc zászlója leng a kezedben; mert mindenkiben csalódtam, csak benned nem, mert ember csak általad lehetek újra! Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, végtelen a te hatalmad és lebírhatatlan az erőd. Hagytál elmenni, mert tudtad, hogy visszatérek hozzád. Hagytál szenvedni, mert tudtad, hogy a szenvedés nagykorúsít. És hagytál abirodalmadba lépni újra, mert tudtad, hogy aki élni akar - egyszer mind megtalálja hozzád az utat! Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, valami új kezdődik most: minden eddiginél újabb és fenségesebb! Atomok forrnak össze új egységekben; új kötések születnek; új erők sarjadnak; benned megújhodik és önmagára lel minden! Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa, nézd: özönlenek feléd! Jönnek a régiek és az újak. A múlt, a jelen és a jövő eggyé forr kezedben. Te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa - most romboljuk le a csüggedés ólját: takarítsuk el a félelem szemétdombját; temessük el a halottakat és - forduljunk az élők elé... Építésünk, te csattanó, tűzpiros Május, munkások Májusa!... *> Szabó Gyula: BÉKE Csótó László rajza Szimfónia,
