Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-27 / 17. szám
> ÚJ szú 5 1984. IV. 27 Szikh szeparatisták Az utóbbi időben szinte naponta érkeznek jelentések arról, hogy az észak-indiai Pandzsáb szövetségi államban bombák robbannak, gyilkosságok sorozatát hajtják végre. A feszültség április elején annyira kiéleződött, hogy Indira Gandhi miniszterelnök kénytelen volt megszakítani észak-afrikai körútját. Az újonnan bevezetett szigorú biztonsági intézkedések és az elnöki rezsim elrendelése sem tudta elejét venni a szikh szeparatista szervezetek terrorcselekményeinek. A csaknem polgárháborús állapotok már-már India területi egységét veszélyeztetik... A szikh vallásúak többsége Pandzsábban él, de kisebb csoportjaik megtalálhatók egész Indiában, sőt Délkelet-Ázsiában, Afrikában, a Fidzsi-szigeteken és másutt is. Számukat mintegy 13 millióra becsülik. Brit India vallási kulcs szerinti felosztása a hindu Indiára és a muzulmán Pakisztánra azt eredményezte, hogy Pandzsáb is két részre oszlott (a keleti Indiáé, a nyugati Pakisztáné). A negyvenes évek végén mintegy két és félmillió szikh települt át Kelet- Pandzsábba. A szikhek nem maradtak meg csupán vallásuk gyakorlásánál: politikai pártot alapítottak - az Akaii Dalt -, s ennek elnöke, Tara Szingh már 1955- ben kampányt indított az önálló szikh állam megalakításáért. A központi kormány kezdetben igyekezett elnyomni a szeparatista mozgalmat, de amikor ez nem vezetett eredményre, felosztotta Pandzsábot. 1966-ban jött létre a szikh többségű Pandzsáb szövetségi állam és Hariana, ahol a hinduk vannak többségben. A szélsőségesek azonban nem elégedtek meg ezzel a lényegében csupán közigazgatási reformmal, s a nyílt erőszak eszközeihez nyúltak. Dal Khalsza nevű szeparatista terrorszervezetüket 1978- ban alakították meg, s az önálló „Khatisztán“ kikiáltásáért küzdenek. Az elmúlt néhány esztendőben a szikh terrorcsoportok főképp a hindu vallású lakosság körében végeznek mészárlásokat, politikusok ellen követnek el merényleteket, középületeket robbantanak fel. P andzsábot India éléskamrájának is szokták nevezni, s nem alaptalanul. Ez a szövetségi állam a leggazdagabbak egyike Indiában, mezőgazdasága rendkívül fejlett, jólétet biztosít a lakosság nagy többségének. A szikh szélsőséges erők épp ezt lovagolják meg, mondván, hogy az önálló „Khalisztán“ megszabadulna az A SZIKH VALLÁS megalapítója Nanak guru volt, aki a 15. század végén, a 16. század elején élt. A szikh vallás egyis- tentisztelő, magán viseli a hindu és az iszlám vallás jegyeit. Lényegében a hinduizmusból vált ki. Azt hirdeti, hogy az isten előtt minden ember egyenlő, tekintet nélkül kasztra és társadalmi helyzetre. A szikhek nevük után ott viselik a Szingh szót, ami oroszlánt jelent. Emellett általában az jellemzi őket, hogy megtartják az ún. öt ,,K“-í, vagyis: hosszú hajat és szakállt (késh), vasfésűt (kangha), rövidnadrágot (kaccsha), jobb karjukon vasból készült karperecét (kará), végül tőrt (kirpán) viselnek. 1765-ben független szikh államot alapítottak, amelyet Nagy-Britannia két brit-szikh háború (1845-1846 és 1848-1849) után bekebelezett. általában szegény szövetségi államok fékező erejétől. A központi kormány viszont épp gazdasági jelentősége miatt nem mondhat le Pandzsábról, s ezt a szikhek többsége (mellesleg meglepően nagy az arányuk a műszaki szakemberek között és a hadseregben, s az ország elnöke - Zail Szingh is szikh származású) meg is érti, s nem azonosítja magát a szaka- dárokkal. Ez megnyilvánult az 1980. december 1-én megtartott pandzsábi parlamenti választásokon, amikor a szavazók az országosan is kormányzó Indiai Kongresszust (I), Indira Gandhi pártját segítették a hatalomhoz (korábban az Akaii Dal a Néppárttal együtt kormányozta az államot). A központi kormány számára azonban figyelmeztetés, hogy a tavalyi helyhatósági választásokon már a szikh párt szerezte meg a szavazatok többségét. Indira Gandhi kormánya a sze- paratistákkal nem tárgyal, viszont hajlandó a párbeszédre a szikhek többségét képviselő, s az Akaii Dal mérsékelt szárnyához tartozó erőkkel, de velük is csupán vallási, illetve politikai kérdésekről. Delhi kész biztosítani a szikhek számára vallásuk szabad gyakorlását, s ugyancsak a nagyobb autonómiát, ám területi kérdésekről - amelyek egyébként magukat a szikhe- ket is megosztják - nem hajlandó tárgyalni. Ez érthető, hiszen India számtalan nemzetiség, vallási csoport gyüjtömedencéje, s nem egyhelyütt (pl. Kasmírban és Asz- számban) a pandzsábihoz hasonló ellentétek követelnek gyakran emberáldozatokat is. A Pandzsábban tett engedmények nyilván egyfajta láncreakciót indítanának el, és így India területi egysége forogna kockán. N em fér kétség ahhoz, hogy éppen ez a célja a terrorszervezeteknek - no és a mögöttük álló külföldi erőknek. Az indiai lapok gyakran számolnak be róla, hogy Pakisztánból érkező titkos fegyverszállítmányokat koboztak el, vagy hogy a szomszédos országban képezik ki a felforgató elemeket. Vezető politikusok - köztük Gandhi asszony is - ugyancsak nyíltan vádolják az amerikai Központi Hírszerző Szolgálatot, a CIA-t azzal, hogy fegyverrel, pénzzel és robbanóanyaggal látja el a szikh szeparatistákat. Az indiai sajtó egy ideje sokat írt a Brahmaputra tervről, amelyet a Cl A dolgozott ki, s amelynek a célja az volt, hogy az ország északi részét elszakítsák Indiától, s valamiféle ütközőállamot hozzanak ott létre. Indira Gandhi nemegyszer hangsúlyozta, hogy India külpolitikai irányvonala az, amely nem felel meg az Egyesült Államok globális stratégiájának. India ellenségei — különösen most, hogy ez az ország az el nem kötelezettek mozgalmának soros elnöke - a belső ellentétek szításával, a szélsőséges erők ösztönzésével akarják letéríteni Delhit arról az útról, amelyen halad: az aktív antiimperialista, el nem kötelezettségi politika, a Szovjetunióval fenntartott jó kapcsolatok útjáról. India soknyelvű és soknemzetiségű ország, melynek lakossága különböző vallású. A gyarmatosítók a megosztottságot támogatták az „oszd meg és uralkodj“ elv alapján, s ma ugyanerre törekednek az imperialisfa erők is. Ez a kontinensnyi ország függetlenségének kivívása óta sokat tett a vallási, nemzetiségi és a kasztok közötti ellentétek felszámolásáért. A mai nemzetközi helyzetben azonban még nagyobb szükség van arra, hogy a kormány úrrá legyen a belső helyzeten. S nem vitás, hogy körültekintően, túlkapásoktól mentesen kell megoldania ezt az érzékeny problémát... A címben Ronald Reagan /l amerikai elnököt idéztük, aki a március 25-i salvadori elnök- választási színjáték - vagy inkább tragikomédia - után nyilatkozott így. A kérdés ezek után az, mit ért Reagan demokrácia alatt? Csak nem azt, hogy Salvadorban évek óta szabadon működhetnek a hírhedt halálbrigádok? Vagy azt, hogy egyik vezetőjük, Roberto d’Aubuisson a május 6-i második szavazási forduló előtt még esélyes elnökjelölt is lehetett? Persze meglehet, hogy a halottak napi átlagának 30-ról 29-re csökkentésére gondolt az amerikai elnök. Vagy netán arra, hogy a szavazók - választási körzet és lista ide vagy oda - bárhol leadhatták voksukat. A ,,demokrácia" megnyilvánulása volt bizonyára az is, hogy a szavazóhelyiségek bezárása után is találtak még ,,elveszett“ urnákat. Salvador „A DEMOKRÁCIA DIADALA“ És a diadal? Mit ért Reagan győzelem alatt? Nyilván azt, hogy a szavazásra jogosultak 50 százaléka az urnák elé járult. Persze a nyugati polgári sajtó is ugyanezt ünnepelte a salvadori választások után. íme, néhány példa. La Suisse (Genf): „A szavazók tömegesen jelentek meg az urnák előtt, értésre adva, hogy békére és demokráciára vágynak". Die Presse (Bécs): ,,A nagy részvétel a választásokon bebizonyította, hogy a nép bízik a demokratikus döntés (mármint a választások kiírásának - a szerk.) jelentőségében". The Australian (Sidney): ,,A választások rendes lefolyása megerősíti a Reagan-kormány közép-amerikai irányvonalának egyik alapelvét..." Ennyi talán elég annak illusztrálására, hogyan igyekszik elferdíteni a tényeket a burzsoá tömegtájékoztatás. Az igazsághoz ui. mellesleg az is hozzátartozik, hogy a szavazást kötelezővé tették, s aki részvételét nem tudja bebizonyítani a személyi igazolványéin jártak a halálbrigádok... ► ba ütött pecséttel, az jobbik esetben 4 ezer pesetás pénzbüntetésre számíthat, de azzal is megvádolhatják, hogy felkelő. A következményeket nem kell részletezni, hiszen olyan országról van szó, ahol a kormánycsapatok és a velük karöltve ténykedő halálbrigádok gyakran a partizánokkal való együttműködés puszta gyanúja alapján is ártatlan parasztok tucatjait gyilkolják le, falvakat égetnek fel vagy bombáznak szét... Namánvost lehet-e diadal az, hogy a salvadoriak fele még így is távol maradt a szavazástól, s azok jelentős része, akik mégis leadták voksukat, a kormányerők és a halálbrigádok megtorlásaitól, a fenyegetésektől és a büntetésektől félve cselekedtek így? Úgy látszik, igen, ha elfogadjuk a washingtoni érvelést, miszerint mindennek a fordítottja igaz és a fehér lehet fekete is. De a szavak helyett beszéljenek inkább az alábbi felvételek, amelyek Salvadorban készültek az utóbbi néhány esztendőben, s a hamburgi Der Spiegelben jelentek meg. Ezt a „demokráciát" akarja tehát megvédeni mindenáron az Egyesült Államok... Az oldal anyagát írta és összeállította: PAPUCSEK GERGELY A kormánycsapatok által 2 éve meggyilkolt 4amerikal (!) apáca egyike Vállvetve... salvadori kormánykatonák állnak őrséget a halálbrigádok „címere“ előtt Oscar Arnulfo Romero San Salvador-i érsek az ellene elkövetett merénylet után... ... és aki a parancsot kiadta meggyilkolására: Roberto d’Aubuisson
