Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-20 / 16. szám

Nem történt semmi? A járókelők csak egy pillanatra kapják fel a fejüket, aztán mennek tovább a dolgukra. „Nem történt semmi..., semmi baj, csak összeütközött két autó" - gondolják, vagy hangosan ki is mondják. A szabálytalan előzés folytán történt ütközés után a jár­mű utasai már ki is szálltak a ko­csikból, a kárt becsülik, az okot vitatják, és - ami ilyenkor rendsze­rint elmaradhatatlan - egymást szidják. „Nem történt semmi..*., semmi baj...“ - hiszen halott ezúttal nincs, elsősegélyre sem szorul senki. A koccanás, a ki- sebb-nagyobb ütközés ma már szinte mindennapos dolognak számit, hozzátartozik a közúti köz­lekedéshez. De tényleg hozzátar­tozik? Valóban természetes vele­járója a szüntelenül fejlődő motori­zációnak a mind gyakoribb baleset a közutakon? A közlekedési szakemberek vé­leménye szerint egyáltalán nem. A koccanás, a gázolás csak szo­morú kísérője a gyors ütemben gyarapodó közlekedésnek, amit kellően szervezett, átgondolt és körültekintő megelőző munkával a minimálisra lehetne csökkenteni. Mert igaz az is, hogy teljesen bal­eset nélküli közlekedés talán soha nem lesz, de visszaszorítani a szerencsétlenségek számát nem csak lehet, hanem mindany- nyiunk kötelessége. Az elmúlt hónapok baleseti adatai azt bizonyítják, hogy a lo­sonci (Lucenec) járás forgalom- biztonsági helyzete - az előző évekhez viszonyítva - valame­lyest javult. Csakhogy a statisztika adatai arra is rámutatnak, hogy a kevesebb balesetnek több köny- nyebb és súlyos sérültje volt, mint korábban. A balesetek oka leg­ÚJ AUTÓK 1984-BEN Sok újdonság, új típus került ki az autógyárakból az elmúlt év során. Az idei esztendő is számos újdonságot Ígér majd minden kategóriában. Egyértelmű irányzat, hogy a középkategóriájú kocsik lesznek 1984-ben is a slágerek. A kocsik családiasabbakká válnak, ezenkívül a kiskocsikba mind jobban beférkőzik a~ technika. Minden osztályban növekszik a kocsik teljesítménye. Kezdjük a sort a legkisebbekkel. Annak ellenére, hogy az Opel cég többször is megerősítette: az idén nem lesz új Kadett, mégis egyre több szaklap jósolgatja ennek a megje­lenését. Inkább elképzelhető a Corsa 4-ajtós változata, vagy akár a dízelmotoros változata. Tavasszal minden bizonnyal utcára bocsátja a Volkswagen az új Goif- GTI modelljét, és az összkerékhajtásos Passat kombit. S ha már a négykerék témánál vagyunk: a Subaru már hosszabb ideje arra készül, hogy a modelljének arculatát megváltoztassa. Kérdéses viszont, hogy a cég összkerékhajtású kisbusza még ebben az évben megjelenik-e. Ezzel szemben a Daihatsu legkésőbb az év közepére szeretné megjelentetni háromhengeres, ezer köbcentiméteres takarékos kocsiját, bekapcsolható összkerékmeghajtással. A VW Golf 4x4-es fejlesztése ez év végére befejeződhet. Az igen nagy sikert aratott Salubaru terepjárókra valószínűleg még az év végéig várni kell. Mindkét modell nagy meglepetés lehet az autópiacon! A Peugeot rövidesen bemutatja a 205 GTI változatát, és a Pininfarina által szabott karosszériás 205 Gabrio is utcára kerül a nyáron. A mosta­nában válsággal küzdő Talbot valószínűleg az idén sem rukkol ki újdonsággal, nem várható új típus a Citroentől sem. A Toyota Európába is exportálni fogja a fronthajtású Starlet és a Crown típusát. A Nissan új ruhát ad a már ismert hathengeres ZX-nek, és a Laurell-modellbe is belekerül majd a V-motor. Meglepetésnek tartogatja a Suzuki az új kocsiját, amely valószínűleg 1300-as motorral és fronthajtással kerül a piacra. Ez az autó a Ford Fiestának és az Opel Corsának fog komoly versenytársat jelenteni. Az autó neve: Curus. A Subaru új modellje a Golfnak okoz majd konkuren­ciát, de kérdéses még, hogy az új kocsi összkerékmeghajtású lesz-e. Nem lehet nem megemlíteni az új Lada 2108-as megjelenését. Ez a merőben új konstrukciójú kocsi az idén már sorozatgyártásra kerül. A felső kategóriában is lesznek autópremierek. Ezek közül az egyik új kocsi minden bizonnyal a Ford Granada utóda lesz. Már régóta folyik a Scorpio névre keresztelt autó nyúzópróbája. A kocsi még több meglepetést tartogat, mint a Sierra. A „nemes“ kocsik gyárától a Jaguártól is várható újdonság. Tavasz- szal érkeznek az első XJS Cabriók a kontinensre 3,6 literes igen igényesen szerkesztett motorral. Ez az erőforrás kerül be egyébként az ősszel megjelenő teljesen új, de a hagyományos vonalakat őrző kis Jaguar limuzinokba is. Az új modellek mellett még számos más autós újdonságot tartogat ez az év. Sok országban árulják majd az ólommen­tes benzint. A szigorú svájci környezetvédelmi előírások miatt igen sok modell csak akkor kerülhet árusításra, ebben a hegyi országban, ha ellátják azokat a drága katalizátorral. Mindezt persze a vevővel fizettetik majd meg. \ . L. A Dacia román autógyár az 1310-es típus korszerűsítése keretében módosította a szerelvényfalat és a kormánykere­ket is többször - s nem csupán Loson­con, illetve környékén - az elsőbb­ség meg nem adása, a gyorshaj­tás, az út-, illetve időjárási viszo­nyok figyelmen kívül hagyása és az alkoholfogyasztás. „A hazai gépjárműpark ugrás­szerű növekedése mellett szem­betűnően lemaradt az emberek alkalmazkodási képessége“ - mondta nemrég egyik közleke­dési szakember ismerősöm. Ez a megállapítás különösen a gya­log közlekedő idős emberekre vo­natkozik, akik - úgy tűnik - nehe­zen szokják meg a megváltozott közlekedési követelményeket. Az öregeket, sajnos, nehéz megtaní­tani a helyes közlekedés szabá­lyaira - rájuk elsősorban vigyázni kell. A bevezetőben említett össze­ütközők szerencsésen megúsz­ták. „Semmi baj..“, de vajon így lesz legközelebb is? Az időjárás javulásával a közúti forgalom min­denütt megnövekedik. Megjelen­nek a télen pihentetett, „gará­zsolt“ autók is, melyek számát tovább gyarapítják az újonnan vá­sárolt járművek. Csak egy adat ennek érzékeltetésére: a Moto- techna Losoncon tavaly 1435 sze­mélygépkocsit - főként Skoda í 05 és 120 L típusút - adott el. A foko­zott óvatosságra tehát ezután is nagy szükség lesz az utakon. KANIZSA ISTVÁN A bratislavai Autóipari Vállalat­nál az idén megkezdték a Skoda Garde és részben a Skoda Mgép­kocsik hátsó tengelyeinek gyár­tását. Ezekből az idén 55 ezret állítanak elő. A vállalat további feladata manipulátorok előállí­tása raktári munkák elvégzésé­re, szerszámgépekhez és szere­lő gépsorokhoz, továbbá célgé­pek, sajtolóberendezések és olajszivattyúk gyártása a kop- rivnicei Tatra számára. Egyide­jűleg folynak a Praga V3S II. tehergépkocsik második kor­szerűsítésének konstrukciós munkái, e típus gyártását 1986- ban kezdik meg és egy évvel később fedezni tudják a szük­ségletet. Egyúttal kifejlesztenek egy új középnagyságú teher­gépkocsit, amely az említett tí­pust fogja pótolni. A képen: Mi­los Hrádek a Skoda Garde hátsó tengelyét szereli. (Vlastimil Andor felvételei - ŐSTK) Üzemanyag kókuszból Ismeretes, hogy a kókuszdióból állítják elő a koprát, az étolajak egyik nyersanyagát. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ez­zel az anyaggal - ha egyelőre kísérleti jelleggel is - már dízelmo­torokat is üzemeltetnek. Például Manilában, a Fülöp-szigetek fővá­rosában már közlekednek kókusz­dió-üzemanyaggal működő városi autóbuszok. A kísérlet bevált, ezért az energiaipari minisztérium utasítást adott arra, hogy nagyobb mennyiségben gyártsák ezt az üzemanyagot. A világ egész kókuszdiótermé­sének 45 százaléka származik a Fülöp-szigetekről. Az ország legfontosabb exportcikke a kó­kusz. A Fülöp-szigetek kb. 38 mil­lió lakosa közül 11 millió dolgozik a kókuszültetvényeken. Az utóbbi években a fülöp-szigeteki gazda­ság nagyon erősen megérezte a kopra világpiaci árának esését. Az ottani gazdasági szakértők szerint az újfajta üzemanyag gyár­tásával némileg javíthatnak a helyzeten. A GÉPKOCSIVEZETÉS ALAPJAI ÉS TECHNIKÁJA • Amikor észrevesszük, hogy gépkocsink hátsó része jobbra ívelő kanyarodáskor balra sodródik, kormányozzuk az első kerekeket szintén balra. Ezzel megállítjuk a sodródást, s a kormányzott kerekeket a kanyar ívének megfelelően állítjuk vissza KANYARODÁS BALRA A gépkocsi bal ívű kanyarodáskor az úttestről kifelé sodródik. A nyomaték a kanyar külső ívén levő kerekeken nyugszik, amelyek az úttest kavicsos szélére sodródhatnak. Kavicsos úttestszélen a tapadóerő igen kicsi, s ha a gépkocsi ide sodródik, a baleset gyakorlatilag elkerülhetetlen. A balra ívelő kanyarból való kihajtáskor a jobb oldali kerekeknek mindig a szilárd burkolatú úttesten kell maradniuk. Kanyarodás előtt a járművezető az úttest külső széléhez húzódik, az ív közepén a bal oldali kerekekkel megközelíti a felezővonalat, amelyen sohasem hajt át, és így tesz szert tartalékra a kanyarból való kihajtáskor. Ha előfordul, hogy a gépkocsi sebességét helytelenül becsül­tük fel, és ez nem felel meg a kanyarodás sugarának, ennek kormánykerékkel történő módosításakor a gumiabroncsok csiko­rogni kezdenek, a gépkocsi hátulja igyekszik kisodródni. A kor­mánykereket ilyenkor jobbra fordítjuk s az úttest jobb felét teljes szélességben igénybe vesszük. Nagyobb megcsúszás esetén lazítunk a gázpedálon is. Az első kerekek irányelterelésének mértékét a gépkocsi hátuljának oldalkúszása befolyásolja. A csú­szó gépkocsinak annyi gázra van szüksége, hogy a meghajtott kerekek ne fékezzenek, hanem enyhén segítsék a kocsi mozgá­sát előre. A gázpedál túl mélyre nyomása nagyobb csúszást eredményez. Csúszásban levő gépkocsit ne fékezzünk. Hogy a megcsúszott gépkocsit egyenesbe tudjuk hozni, gyors, megfon­tolt és nem elhamarkodott cselekvésre van szükség. SZABÁLYOK: (1) Útkereszteződésben, mezei vagy erdei útra, illetőleg I a közúton kívül levő területekre (telek, garázs, várakozóhely, üzemanyagtöltő állomás, üzem, vasútállomás, repülőtér területe, villamosvégállomás stb.) való bekanyarodás előtt a járművezető köteles menetirányának megváltoztatását jelezni. A járművezető­nek bekanyarodáskor nem szabad veszélyeztetnie a mögötte haladó jármű menetirányát keresztezi, és irányváltoztatást jelez, a közúton kívül levő területekre való bekanyarodás előtt köteles fokozott óvatosságot tanúsítani. (2) Ha a körülmények megkívánják (hosszú rakomány szállí­tása stb.), a járművezető a biztonságos bekanyarodást köteles alkalmas és megfelelően kioktatott személy igénybe vételével biztosítani. (3) Jobbra bekanyarodás előtt a járművezető köteles szorosan az úttest jobb szélére húzódni; ha a jármű vagy a rakomány méretei miatt kénytelen balra húzódni, a menetirány megváltozta­tását mindig csak jobbra kell jelezni. Balra kanyarodás előtt köteles a menetirányára megszabott úttestrészen szorosan balra húzódni, figyelembe véve a jármű vagy a rakomány méreteit és az úttest szélességét. A szembejövő, balra bekanyarodó jármü­vek vezetőit balról mellőzik egymást. (4) A balra bekanyarodó jármű vezetője köteles áthaladási elsőbbséget adni a szembejövő gépjárművek és motor nélküli járművek vezetőinek, valamint a mindkét irányba haladó villamo­soknak. (5) A jobbra bekanyarodó villamosnak, amely a mellette jobbról haladó jármű menetirányát keresztezi, és irányváltoztatást jelez, áthaladási elsőbbsége van. ELŐZÉS A helyes előzés feltételezi, hogy felelősségteljesen felmérjük, milyen a forgalmi helyzet, amelyben az előttünk haladó járművet meg akarjuk előzni. Alaposan ismernünk kell saját járművünk képességeit. A biztonságos előzéshez előre fel kell készülni, időben be kell kapcsolni az irányjelző lámpákat. Az előzés befejezésekor figyelembe kell venni a megelőzött jármű haladási sebességét is, és nem szabad úgy előtte besorolnunk, hogy sebességét csökkenteni kényszerüljön. A gépjárművezetők gyak­ran elkövetik azt a hibát, hogy a visszapillantó tükörben nem győződnek meg róla, nem kezdte-e meg előzésüket más jármű. Az előzéshez mindig olyan helyzetet választunk, hogy ne veszé­lyeztessük önmagunkat, sem pedig az előzés alatt levő és j a szembejövő járműveket. * A jelenlegi igen sűrű járműforgalomban feltétlenül meg kell tartani a jármüvek közötti távolságokat. Ha rövid a követési távolság, nemcsak nehéz előzni, hanem kockázatos is. Itt ismét hangsúlyozni kell, hogy a lassú járműveknek az úttesten jobbra tartva kell közlekedniük. S mivel az előzést a lehető legrövidebb idő alatt végre kell hajtani, megfelelő sebességi fokozatot válasz­tunk, tehát alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolunk és teljes mértékben kihasználjuk a gépkocsi gyorsulását. (Folytatjuk) ÚJ SZÚ 16 1984. IV. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents