Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-20 / 16. szám
ÚJ szú 15 1984. IV. 20. KÓRHÁZ MINT EMLÉKMŰ „ El képzel ni sem tudok jobb módot a háborúban elpusztult gyermekek emlékének megörökítésére, mint ennek az intézménynek a felépítését“ - írta Kurt Waldheim, egykori ENSZ-főtitkár a Gyermekegészségügyi Központ emlékkönyvébe a megnyitás évében, 1977-ben. Negyedszázada vetődött fel a gondolat, s a kezdeményezést a lengyel kormány és az Egészségügyi Világszervezet is támogatta, hogy a második világháborúban elpusztult 13 millió gyermeknek - akik között 2 millió 200 ezer lengyel gyermek volt - emléket állítsanak. A kezdeményezők arra az elhatározásra jutottak, hogy ez ne köböl való legyen, hagem élő emlékmű, s szolgálja a mai nemzedéket. Az elgondolás ország-, sőt világszerte visszhangot keltett. Eleinte csak egy szerény kis kórház felépítésére gondoltak, de a nem is remélt mértékű társadalmi segítség - erkölcsi és anyagi egyaránt - lehetővé tette, hogy a Varsó melletti Miedzylesieben felépüljön a - nemcsak Lengyelországban, hanem egész Európában egyedülálló - Gyermekegészségügyi Központ. Áz első pácienseket 1977 októberében fogadták a rendelőintézetben (ez készült el leghamarabb), s fokozatosan adták át az Anyák és gyermekek szállodáját 1979-ben, a nyolcemeletes kórházat 1980-ban, tavaly azt a negyvenágyas pavilont, ahol egy- és kétágyas szobákban különítik el a fertőző betegségben szenvedő gyerekeket. Dr. Adam Jelonek docens, igazgatóhelyettes Krakkóból jött, már a Gyermekegészségügyi Központ megnyitásakor vezető orvosa volt az intézménynek. A szervezés viszont jóval hamarabb kezdődött; kiválasztották az ország legjobb gyermekorvosait, s megtanácskozták velük, milyen is legyen az épülő kórház profilja, hogy űrt töltsön be, s olyan szakrendelések legyenek, amelyek a legjobban hiányoznak, amire a legnagyobb szükség van: kardiológia és szívsebészet, neurológia és idegsebészet, urológia és veseátültetés, genetikai tanácsadó, szemészet. - A három éve átadott kórházban minden vizsgálat elvégezhető, amit csak a modern orvostudomány ismer. A múlt évben befejeztük a vese- átültetéshez szükséges előkészületeket - mondta doktor Adam Jelonek -, s a kórház orvosai már a csontvelő-átültetés előkészítésén dolgoznak. A központ még mindig épül; az év első felében készül el a 120 ágyas rehabilitációs osztály egy része, az év végéig az egészet átadják. De teljesen még akkor sem fejeződik be az építkezés, mert a teiyek szerint orvostovábbképző és ápolónő intézet is tartozik majd a központhoz. Eddig még nem szóltunk magáról az intézményről, amely nem is kelti kórház benyomását: az épület előtt hatalmas park s a fatörzsekből faragott állatok nem riasztják el, inkább vonzzák a beteg gyermekeket, mint ahogy a várószobák, rendelők, kórtermek is. A várószobák tulajdonképpen bölcsődék meg óvodák: mindenütt játék, virág. A rendelők orvosi műszereinek pedig elengedhetetlen tartozéka a játék, s mialatt a gyermek önfeledten játszik, az orvos és a műszer elvégzi a szükséges vizsgálatot. A személyzet öltözéke is kellemes látvány. Kék köpenyt-viselnek az orvosok, rózsaszínt az ápolónők, fehéret a laboratórium dolgozói, sárgát a nevelők, s Elzbieta Filipowicz - a kísérőm, akárcsak a rehabilitációs osztály dolgozói - krémszínűt. Elzbieta három éve végezte el a pedagógiai főiskolát. - Színes köpenyben járnak az orvosok és ápolónők, hogy a gyermekeket semmi ne emlékeztesse arra, hogy kórházban vannak. Vidám környezetet akarunk a számukra teremteni. Az üvegfalon át megnézzük a kórtermeket. Éppen most ért véget a tanítás, a gyerekek könyvvel a hónuk alatt visszatérnek a két-háromágyas szobákba. A falakon bábfigurák, s még a takarók is színesek, tarka a kórházi pizsama is. Olyan gyermekek kerülnek ide (18 éves korig), akiket már kezeltek másutt, de eredménytelenül. Előfordulnak olyan esetek is, amikor gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekekkel keresik fel a varsói Gyermekegészségügyi Központot. Ilyen például a központi idegrendszer károsodása. - A szülők mindent megpróbálnak, ha új kórházról, új gyógymódról hallanak. Mi jól tudjuk, hogy ezekben az esetekben nem tudunk segíteni, s a szülőknek megmagyarázzuk, hogy az egyetlen gyógymód az otthoni rehabilitáció, a különleges bánásmód. Minden ilyen pácienst nem tudunk fogadni, mert a számuk sajnos egyre nő, nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte. De elsősorban olyan betegségek gyógyítása a cél, amit másutt nem tudnak gyógyítani, vagy nem tudják megállapítani a diagnózist. Ilyenkor utalja be a kezelőorvos a beteget a Gyermekegészségügyi Központba. - A szülő elkísérheti a gyermeket - mondta Adam Jelonek docens -, s addig itt maradhat, amíg a kivizsgálás, illetve a kezelés folyik. Minden esetben pontosan megjelölik, mikor, hány órakor várják a pácienst. S ha a szülő 100 kilométernél messzebbről utazik, úgy szobát foglalhat - nem nagy összegért, s indokolt esetben díjtalanul - az Anyák és gyermekek szállodájában. A szállodában szintén működik rendelőintézet, az anyáknak ápolónő segít, a beteg gyermeket előkészítik a másnapi kivizsgálásra. Ha a páciens kipihenten érkezik a kórházba, az orvos pontosabb diagnózist állíthat fel. Harminc hektárnyi területet foglal el a rendelőintézet, a kórház, a szálloda. Kétezer fő a személyzet, ebből 254 az orvos, 514 az ápolónő. Talán nem érdektelen néhány számadat felsorolása: a tavalyi év végéig 24 ezer gyermeket kezeltek a kórházban, 2,5 millió diagnosztikai vizsgálatot végeztek el, a rendelőintézetben félmillió gyermeket vizsgáltak meg, a rehabilitációs osztályon 100 ezer gyermeket kezeltek, a szállodában pedig 41 ezren szálltak meg. Elzbieta gallérján megszólal a parányi adóvevő: azt jelzi, keresik, siessen. Ideje búcsúzni. Távozóban még visszanézek a kórházemlékműre. A homlokzatán nagy C-betű, s benne egy szív... KOPASZ CSILLA Mit üzen egy másik civilizáció? Viktorij Svarcman asztrofizikus hipotézise Az emberek régóta álmodoznak arról, hogy kapcsolatot teremtsenek földöntúli értelmes lényekkel, s hogy bizonyságot szerezzenek arról, nem vagyunk egyedül a világmindenségben. Mindez azonban csak az űrkorszak beköszöntésével vált lehetségessé. A más bolygókon létező civilizációk kutatásának problémái - vagy ahogy a nemzetközi szóhasználatban szerepel: a ,,SETI-problémák“ - ma már témái tudományos kiadványoknak, konferenciáknak, szimpózionoknak. Sokan próbálkoztak már azzal, hogy a kozmikus rádiózajok káoszából kiválasszák értelmes lények jeleit, de mindeddig sikertelenül. A kudarc oka - sokak szerint - a földi kutatótechnika tökéletlenségében keresendő. Állítólag nagyobb rádióteleszkópokat kellene építeni... Szerintem azonban a lényeg másban van... Milyen „adásokat“ várunk az űrből? A fizikusok között elterjedt nézet, hogy a földöntúli értelmes lény saját tudományos ismereteinek részecskéit kell hogy ,,továbbítsa“, s ehhez az általunk ismert matematikai és fizikai fogalmakat kellene felhasználnia. Ezzel nem értek egyet. Először is: egyáltalán nem biztos, hogy ,,ott“ is „emberek“ élnek. Valószínűbbnek tűnik, hogy a földöntúli lény az objektív valóságot valahogy másként észleli. Ebben az esetben pedig a fizikai és matematikai törvények nem azonosak a „mieinkkel“. A közlés alapját képező fogalmi rendszerek (a jelek ábécéje) feltehetően merőben különböznek a földiektől. S ha még sikerülne is megfejteni egy ilyen adást, nincs arra garancia, hogy az azonos az eredetivel. Valamire „rákérdezni“ vagy valamit „pontosítani“ nem lehet: visszakapcsolás ugyanis nincs. Ez tehát azt jelentené, hogy csillagközi kontaktusok nem lehetségesek? De igen, elképzelhetők, de ezeket az „adásokat“ más módon kell „venni“. A SETI-problémák természete Az értelem forrásai a világmindenségben nemcsak térben, hanem időben is megoszlanak. Vannak idősebbek és fiatalabbak. Természetes módon adódik az a feltételezés, hogy amikor a más bolygókon élő fejlett lények „kisebb testvéreiket“ keresik, adásaikat a címzett civilizáció „örökkévalóbb“ elemeire irányítják. Voltaképpen mit is jelent a földi tudomány? Hiszen az emberiség egész kultúrájának csak egy részét alkotja, annak is mindössze egyik meglehetősen fiatal eleme. A természettudomány például alig négy-öt évszázaddal ezelőtt jött létre. Korántsem akarom lebecsülni a tudomány civilizációnk fejlődésében betöltött szerepét. A modern tudomány kialakulása nagymértékben megváltoztatta az emberiség arculatát az elmúlt három évszázad során. Kétségtelen, hogy a gondolkodás tudományos módszerének feltárása egyik legnagyszerűbb vívmányunk. A természet titokzatos összhangjának kutatásában elért tudományos eredmények egyszerűen lenyűgö- zőek. S mégis, bár a tudomány nagy erőt képvisel, alkalmazási területe korlátozott. Képes ugyan az ember életének meghosszabbítására, de boldoggá nem teheti. Ebben a földi civilizáció más alkotórészei segíthetnek. Véleményem szerint van még egy fontos érv, amely a kizárólag tudományos jellegű üzenetek ellen szól. Az elmúlt évszázadoktól eltérően korunkban megszületett a „konglome- rációs kultúra“ jelensége. Egyes ágazatainak képviselői mintha begubóznának kulturális mikrovilágukba. Még a különféle területeken dolgozó matematikusok, fizikusok is nehezen értik egymást, annyira bonyolulttá váltak a kutatott problémák. A földöntúli értelmes lények üzenete ezért aligha szólhat a szakértők szűk rétegeihez. Épp fordítva lehet igaz. E tekintetben óriási előnye van a művészet nyelvének. Egyrészt, mert ez a legősibb a Földön, másrészt, mert a műalkotások külön részekre bonthatók, s minden rész megőrzi önálló értékét. Legapróbb részleteik is érthetők, s minden egyes apróságnak saját, mély jelentéstartalma van. Ha a más bolygókon élő lények célja mégis az, hogy valamiféle ismereteket közöljenek velünk, feltételezhető, hogy ez főként a „feladó“ értelmi „szerkezetére“ vonatkozó információ lesz, amely lehetővé teszi annak megértését, valójában milyen „világkép“ felfogására vagyunk alkalmasak. Az emberi pszichikum „szerkezetéről“ azonban zenénk, költészetünk vagy festészetünk sokkal többet mondhat a fejlett civilizációknak, mint a neuropszichológia pillanatnyi helyzetét jellemző adatok. ' r Lehet, hogy épp a játék segít? A bolygókról érkező üzenetek szerintem tartalmazhatnak akár játékszabályokat, amelyek rengeteg információt hordoznak arról, hogy valójában milyen is a „feladó“ értelme. Az ember számára például unalmas lenne a-kilenckockás sakk, de elképzelhetetlen az is, hogy számítógépek módjára - tízezer kockán játsszon. A logika és a kudarc elemeit ötvöző játékok azonban, mint például a kártyázás, a földi lakók között rendkívül népszerűek. A játéktípusok, a lejátszott játszmaminták a civilizációval együtt fejlődnek. Új ötletek öltenek bennük testet, uralkodó gondolkodási módszerek tükröződnek bennük, utalnak az egyéni jellegre, s a különféle értékrendekre. A játékok sokkal kevésbé kapcsolódnak a hierarchikus ismeretekhez, mint a tudomány, s e tekintetben a műalkotásokra emlékeztetnek. Minden egyes játékban meglehetősen eltérő értelmi szinten álló lények is részt vehetnek. Magától értetődik, hogy különböző sikerrel, de éppen ez mutatja a résztvevő „beállítottságát“ is. Természetesen a csillagközi adás felismerésének legfontosabb és legbonyolultabb szakasza annak megértése, hogy valóban adással van dolgunk, vagyis olyan jelzéssel, melynek tartalma és formája a célnak alárendelt. Biztos vagyok abban, hogy a rádiókatalógusokban számon tartott több tízezer rádióforrás, illetve a csillagos égről készült „térképeinken bejelölt“ több millió fényforrás között nem kevés mesterséges eredetű is található. Ezeket a forrásokat már ma regisztrálják, de egyelőre érthetetlenek számunkra. (Szputnyik) lim nni
