Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-20 / 16. szám
G hana azok közé a fejlődő országok közé tartozik, amelyeknek már saját filmművészetük van. Kwao Ansah producer az APN tudósítójának adott interjújában rövid összefoglalást nyújtott a ghanai filmművészetről. .-Az afrikai országokban manapság sokat vitáznak arról, hogy a művészetet meg kell szabadítani a gyarmati korszak utóhatásaitól. Mi önnek a véleménye erről?- A gyarmatosítás nem csupán gazdaságilag rabolta ki Afrikát, de kulturális értékeit is elpusztította. Ez meggyengítette az afrikai népek kapcsolatát kulturális örökségükkel. Elérkezett az ideje annak, hogy az afrikai kontinens művészetét megtisztítsuk a gyarmatosítás befolyásától, és a nemzeti kultúra is újjászülessen. A filmművészekre jelentős szerep hárul ebben a folyamatban. Az én törekvésem az, hogy valósághű képet adjak a nép életéről. A ghanai filmművészet fejlődése-ön a ghanai filmművészet egyik élharcosa. Milyen eredményekre tekinthetnek vissza eddig, és milyen volt a fejlődés iránya a legutóbbi esztendőkben?- Ghánában a filmművészet mindenekelőtt a gyarmatosítók propagandaeszköze volt. Teljesen az európaiak irányították, és bár néhány ghanainak sikerült e művészeti ág közelébe jutnia, egyiküknek sem volt módja arra, hogy tehetségét méltóképpan kamatoztassa. Csupán az 1950-es években jött létre a nemzeti filmipar. A szűkös anyagi eszközök ellenére a ghanai filmművészet figyelemre méltó sikereket ért el. Ez elsősorban a dokumentumfilm-ké- szítésre érvényes - ez a játékfilmhez képest kevesebb költséget igényel. A legújabb játékfilmek közül szeretném megemlíteni a Szerelem francia módra című filmet; ez nemcsak kontinensünkön, hanem másutt is élénk érdeklődést keltett. Ebben a filmben a ghanai valóságot próbáltam ábrázolni. Aba, a film hősnője, a középiskola elvégzése után, szülei akarata ellenére, varrónőnek áll, mert nem akar tovább tanulni. Az előítéletektől mentes Aba összevész a szüleivel, ők ugyanis ezt a foglalkozást nem tartják megfelelőnek lányuk számára. Aba arra sem hajlandó, hogy egy jól kereső ügyvédhez menjen férjhez, hanem egy munkást választ.'Ez már társadalmi konfliktus. Az éles témaábrázolás, a film népies jellege és az aláfestésként felcsendülő népi zene egyaránt leköti a nézők figyelmét.- Mit mondhat önmagáról, jelenlegi terveiről?- A közeljövőben fejezem be a Hűséges alattvaló című filmemet. Ez egy olyan fiatalember sorsát jeleníti meg, aki elárulja népét és a gyarmati hatóságok szolgálatába szegődik. Hogy mik a terveim? A ghanai filmművészet felvirágoztatását szeretném továbbra is elősegíteni. IVAN PAVLOV A Koliba, a bratislavai filmváros csodája: Lev Tolsztoj jön velem szemben és rámköszön. A fényképekről oly jól ismert szakáll felett és kalap alatt nehéz felismerni Szergej Geraszimovot, a világhírű szovjet művészt, aki most Lev Tolsztoj életének utolsó három hónapjáról írt, rendez és játszik filmet. — Jó a maszkom? - kérdezi aggódva. - Hasonlítok? Ebben az esetben a külső megjelenés hűsége is lényeges. Életem talán legfontosabb filmjét készítem. Tolsztoj utolsó három hónapjáról szól. Az első rész címe: Álmatlanság, a másodiké - ezt forgatjuk most Bratislavában -, Menekülés. Tolsztoj munkássága fiatal korom óta döntően befolyásolja életemet, filozófiája sokáig iránytűm volt a gondolatok világában. Most, hetvenhét évesen összegezni kívánom Tolsztojjal kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet és bizonyos mértékig saját pályám tapasztalatait. Miről is van szó? Tolsztoj hosszú élete végén, nyolcvankét évesen, felismerte, hogy elképzelései nem váltak be, nem igazolta őket az idő, és az emberek sem fogadják őket szívesen. Ezért élete végén a lelkiismeret nagy drámáját élte meg: rádöbbent, figyelmeztetnie kell a világot, hogy ne higgyen neki. De érezte, hogy már túl öreg, nem sok ideje van hátra. Tudta, valami olyan tettre van szükség, mely meglepi, felébreszti a világot a vele, gondolataival kapcsolatos illúziókból. Erről a felismerés-öl, az ezzel kapcsolatos vívódásról szól az Álmatlanság. A Menekülés pedig az utolsó két hét története, mely a „tett" megszületésének módját, indokait tartalmazza. Közismert, hogy Tolsztoj teljesen elidegenedett családjától, az utolsó években valósággal meggyúlölte feleségét. Ezért megszökött hazulról. 1910. november 7-én elhagyta Jasznaja Poljanát és két nappal később, november 9-én a Kaluga közelében fekvő Asztapovo vasútállomáson hunyt el. Hála egy csodálatos embernek, aki az író barátja, orvosa volt, szinte óráról órára nyomon követhetjük: mi is történt Tolsztojban és Tolsztojjal. Ez a barát, dr Dusán Makovicky, ugyanis részletes naplót vezetett. Goethe életéről, gondolatairól, érzéseiről Eckermann tájékoztat, Tolsztojéról Makovicky. Azt hiszem, ez a világirodalom két legjelentősebb - írókkal kapcsolatos - naplója. Makovicky soha egyetlen percre sem hagyta el Tolsztojt, s a „szökést“ is együtt hajtották végre, mint ahogy együtt is tervelték ki. Éppen ezért természetes, hogy Szergej Geraszimov (balra) Tolsztoj szerepében (Václav Polák felvétele) kyt, de ő még néhány percig velem marad.- Egy kétszáz percesre tervezett filmben, egy élet végén, bizonyos dolgokat csak úgy lehet megérteni, ha korábban történt eseményeket is bemutat, felvillant az ember. Ezért mindkét részben - időről időre - egy-egy emlékképben megjelenik a múlt. E visz- szapillantások bizonyos alapvető tényeket igyekeznek megértetni, melyek döntően befolyásolták főA film mindent lehetségessé tesz az emberek számára NÉGYSZEMKÖZT LEV TOLSZTOJJAL... Tolsztoj-filmemben Makovickyé a második főszerep, a harmadik pedig Szofija Andrejevnáé, Tolsztoj feleségéé. Annak ellenére, hogy a Tolsztoj-film óriási tabló, melyben több száz színész lép színre, lényegét tekintve mégis kamaradráma, három ember (Tolsztoj, Makovicky, Szofija And- rejevna) történetei, melyben csupán egyetlen ember, Csertkov, Tolsztoj kiadója (a Raszputyint alakító Alekszej Petrenko személyesíti meg) játszhat nagyobb szerepet. Néhány pillanat és Makovicky alakítója, Borivoj Navrátil, a prágai Nemzeti Színház neves művésze lép Geraszimov mellé. Maszkja, megjelenése tökéletes.- Csodálatos harmóniában dolgozunk - meséli. — Geraszimov már első nap úgy fogadott, mint orvosát és majdani barátját, azóta is így kezel. Nagyszerű színész, nagyszerű partner. És a kamera előtt olyan természetesen zajlik minden, hogy gyakran akadnak pillanatok, amikor nem is tudom, hogy a filmbeli párbeszédet folytatjuk, vagy már rendezőként instruál. Szofija Andrejevna is felbukkan társaságunkban; Geraszimov felesége, Tamara Makarova alakítja. Hogy lehet, hogy a majd fél százada legendásan boldog művészházaspár asszonya, ennyire hálátlan szerepet kapott férje filmjében? Makarova jóízüt mosolyog a kérdésen, azután azt mondja:- Tudja, nem lenne teljes a színészpályám, ha nem játszhattam volna el Szofija Andrejevna szerepét. Sokat olvastam, otthon is sokat vitáztunk szerepéről. Végül megegyeztünk Geraszimowal: tragikus sorsú asszonynak mutatjuk be. Tolsztoj a világnak, a világért akart élni. Szofija Andrejevna a családjáért. Ez kibékíthetetlen ellentét, s ebbe mindketten belebuktak. Tolsztoj megváltó eszméit nem fogadta el a világ, és ugyanez a világ elfordult a férjétől elhagyott asszonytól is. Ez hosszú folyamat, melynek mi csak a tetőzését mutatjuk. Éppen ezért minden lehetséges eszközzel fokozni kívánjuk a hatást. Például én, aki tizenhét éves koromban, amikor először álltam kamerák elé, hibátlanul sima arcbőrömet is kisminkeltem, s aki azóta is sminkben, sminkkel játszottam el valamennyi szerepemet - ezúttal egyáltalán nem használok festéket, hogy külsejében is jobban éreztethessem ennek az asszonynak a megtörtsé- gét, tragédiáját. Csodálatos szerep ez, úgy érzem, sok újat tudok adni benne... Geraszimov kamera elé küldi Szofija Andrejevnát és Makovichőseink életét. Például tanúi lehetünk majd annak az 1862-es házkutatásnak, melyet a cári rendőrség folytatott Jasznaja Poljanában Tolsztoj híres parasztiskolájában „a gróf úr felforgató iratait keresve“. Maga Tolsztoj nem volt jelen e házkutatásnál, másutt tartózkodott, de hazatérve kijelentette, majd leírta: „Szerettem volna jelen lenni, hogy neki eshessek az álmaimba, elképzeléseimbe belegázoló csendőröknek. Meg tudtam volna őket ölni...“ Ez az „epizód“ például döntően befolyásolta a mindenkori cárokhoz való viszonyát. És más, hasonló epizódok sora elevenedik majd meg a filmben. E visszapillantások felvétele még hátra van. 1983. júliusában kezdtük a Tolsztoj-film felvételeit, 1984 tavaszára fejezzük be őket, és talán 1984. november 7-én, Tolsztoj halálának hetvennegye- dik évfordulóján bemutathatjuk a közönségnek. 1985-ben ugyanis Tolsztoj-év rendezésére készülünk a Szovjetunióban, az író halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából. Geraszimov búcsúzik és Lev Tolsztoj áll a kamerák elé. Mako- vickyvel egy térkép fölé hajol. Most választják ki az útvonalat, hogy merre is „szökjenek“. FENYVES GYÖRGY A gegmester műhelyében KÉT FILM KÖZÖTT JURAJ HERZNÉL Nincs név, nincs kukucskáló. Műterem - ez áll az ajtón. A csengőn papírszelet és tollal írt szavak: ne nyomd, nem működik, kopogj! Festéknek, skicceknek nyoma sincs a szobákban. Pedig lehet, hogy éppen itt születnek a legjobb Herz-gegek. Prága második kerületében, egy szürke bérház ötödik emeletén. Ódon bútorok, keleti szőnyegek, színes plakátok között. Porcelánbabák, vámpírfigurák, féltve őrzött női portrék mellett. Ott, ahol a Hullaégető világhírű rendezője a legjobban érzi magát.- Bemutatásra váró filmje, A szarka és a most elkészült A lányok édesen szeretik forgatása között kerek egy év telt el. Mivel töltötte ezt az időt?- Nem unatkoztam. A szarka felvételei után Dél-Amerikában jártam. Brazíliában, Uruguayban és Argentínában. Három filmemet vetítették az ottani mozik. Az. .. és eljön szerelmünk napját, A szép és a szörnyeteget és a Vámpír négy kerékent. Hogy milyen sikerrel, azt talán az is jelzi, hogy például a tizenkét millió lakosú Buenos Airesben, ahol az égvilágon mindent vetítenek, volt mozi, amelyikben egymás után hatszor kellett bemutatni a filmemet. Annyi interjút kért tőlem a tévé, hogy már az utcán és a boltban is felismertek az emberek. S még javában tartottak A szarka utómunkálatai, amikor a Kolibán már új szerződést írtam alá. A lányok édesen szeretik hagyományos lírai komédia; másfél óra egy agglegény cukrászról, de ha úgy veszem, másfél óra egy szálló életéről is, pincéreinek, szakácsainak és vendégeinek kapcsolatáról. Éppen két hete. hogy elkészült a film.- Sikerült?- Nem tudom. Nem is sejtem. Az majd csak a vetítések során derül ki. Akkor, ha látom, hogy fogadják a nézők. Egyébként fél kezemen meg tudom számolni, hány filmemet tartom jól sikerültnek. Én ugyanis úgy vagyok a filmjeimmel, hogy minél többször látom őket, annál több hibát fedezek fel bennük. És aztán már csak ezekre a hibákra gondolok. Hogy mit kellett volna máshogy tennem, hol kellett volna megváltoztatni a forgatókönyvet. A lányokról... csak annyit: ez is olyan szórakoztató film lesz, mint a Porcelánbabák volt.- Az utóbbi években csaknem minden filmjével új műfajba kóstol bele. Most már annyiféle zsánerral próbálkozott, hogy meg is kérdezhetem: melyiket kedveli a leginkább?- A feketehumort és a lélektani drámát.- Miért éppen ezt?- Mert én az uborkát szeretem, maga meg a csokoládét.- Jó. Akkor én most bemegyek az utcájába és azt mondom: A hullaégető, a Morgiána és a Petróleumlámpák rendezőjétől én sokkal többet várok, mint amennyit A lányokban... ad majd.- Mit mondjak erre? Én is azokat a filmjeimet szeretem a legjobban, amelyeket most felsorolt. A többiben ott vannak azok a bizonyos hibák. Csak azt ne kérje, hogy eláruljam ezeket. Azt nem! De most nyáron megint egy olyan filmhez fogok hozzá, ami sok érdekeset ígér. A sztori a negyvenes évek elején egy női koncentrációs táborban játszódik, fabarakkokban, szögesdrótok mögött, négy erős reflektor kereszttüzében.- Erről jut eszembe: az utóbbi időben mintha hátat fordított volna az irodalomnak. Talán nem talál megfelelő alapanyagot?- Nem, nem erről van szó. Az, hogy mi alapján kezdek el dolgozni, majdhogynem a véletlen műve. Eddig tizennyolc-filmet készítettem, de vagy hatvan forgatókönyv foglalkoztatott nagyon komolyan; mind itt van a szekrényben, pedig már sosem használom fel őket. Szóval ritkán alakulnak úgy a dolgok, hogy rajtam múlik, mikor miből csinálok filmet. A leggyakoribb eset az, hogy felajánlanak valamit és én elfogadom vagy visszautasítom a forgatókönyvet.- Voltak már olyan napok az életében, amikor semmi kedve sem volt a forgatáshoz és csak azért állt neki mégis, med sürgette az idő?- A pitiáner dolgok sosem keserítettek el, a nagyobb gondokat meg mindig megoldom. A kedvem csak olyankor szokott elhagyni, ha mondjuk, siet a színészem, látom az arcán, hogy ideges, mert két óra múlva már másva- lahol kell lennie. Ez fel tud dühíteni. De az epeköveimre rá sem fütyülök.- Pályáját a prágai Semaforban színházi rendezőként kezdte, mostanában viszont már csak a filmnek él. Miért fordított hátat a színháznak? v- Nem mondtam le róla, dehogy is. Ha felkérnének, ma is szívesen színre vinnék egy darabot. Szívesen, de teli aggályokkal. Mert amíg a film szórakoztat, a színház kimerít. SZABÓ G. LÁSZLÓ r ÚJ SZÚ 14 1984. IV. 20.
