Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-06 / 14. szám
- Hova-hova ilyen kifenten, kinyalva, felcicomázva? Csak nem fogadásra?- De bizony. Kowatsch urat meghívták. És meghívták Kowatschné önagysá- gát is, miképpen a meghívóban áll. A nagykövet úr őexcellenciája és neje megtiszteltetésnek érzik és szerencséjüknek tartják. Kowatschné asszony ritka szerencséjének tartja a meghívást. Sok előkelő emberrel fog találkozni, elbeszélget velük, eszik-iszik. Megeshet, reméli titkon, hogy egy hivatásos varázsló is fellép, olyan, aki nyulat változat cilinderré, és lehet, hogy egy molett hölgy zongorakísérettel koloratúráriákat fog énekelni, sőt talán tombolát is rendeznek. Arra sem merne megesküdni, hogy később, ha felforrósodik a hangulat, nem kerül majd sor pezsgös fürdőre. Erre való tekintettel alaposan megmosdott, és örömmel készült az estre.- Bizonyára Kowatsch úr is örül.- Kowatsch urat a neje már meggyőzte, hogy repes a boldogságtól.- De még csak késő délután van. Miért futkosnak indulásra készen föl-alá?- Az ember nem lehet elég körültekintő. Jó munkához meg idő kell. Kowatsch úr és Kowatschné készülődik. Kowatsch úr nem járathatja le magát, ezért gyakorolnak.- Mit gyakorolnak?- A témakörbe vágó filmekből és kétes hírű magazinokból, valamint a nagymama meséiből Kowatschnénak tudomása van róla, hogyan zajlik le egy ilyen fogadás. Tudja jól, milyen fontosak, egyenesen sorsdöntóek az első percek. Ezért a megérkezést gyakorolják. Kowatschné szerint először óhatatlanul a házigazdával fognak találkozni: a követ őexcellenciájával és nejével, akik ragyognak a boldogságtól. Kowatsch úr ekkor enyhe meghajlással kezet ráz a követtel, megcsókolja becses nejének feléje nyújtott kacsóját, és végül bemutatja nekik Ko- watschnét. Az ilyesmire pedig készülni kell.- Értem. Ezért veszi föl Kowatsch úr a zakóját. Előbb azért felhajt egy sört. Ez megnyugtatja és önbizalmat kölcsönöz neki, amint köztudott.- Felveszi tehát a zakóját, kinyitja a lakásajtót, kimegy a lépcsőházba, és bezárja maga mögött az ajtót. Rendbe szedi magát, megigazítja a nyakkendőjét, kigöngyöli a selyempapírból a virágot, és becsönget.- A szomszédba?- Dehogy. Saját magukhoz.- Benn felejtette a kulcsot? És minek a virág?- Felesége ott áll az ajtó mögött. Harminc másodpercig vár, aztán kinyitja. A mosoly, amellyel ajtót nyit, fenséges. Kegyesen férje felé nyújtja gyűrűkkel ékített ujjait. Kowatsch úr enyhén meghajol, lehajol az elórenyújtott kézhez, és megcsókolja.- Rettenetes.- Hogyan, kérem?- Rettenetes. És aztán?- Kowatschné teljesen önkéntelenül az ultramarinkék estéyi ruhájába törli a kezét, és rosszallóan csóválja a fejét. Kowatsch úr tanácstalanul vállat von. Kowatschné bezárja az ajtót.' Kowatsch úr gondolkodóba esik. Bepólyálja a virágot, majd - miután megigazítja a nyakkendőjét - megint kigöngyöli a papírból, megköszörüli a torkát, és becsönget! Fél perc múlva kinyílik az ajtó. Kowatsch úr szórakozott mosollyal tartja neje orra alá a virágot.- Csak nem szórt tüsszentöport a csokorba?- Dehogy. Véresen komolyan veszi a dolgot. Már amennyire lehet. Tetszik neki neje új, kék ruhája és a frizurája, és annak is örül, hogy ilyen előnyösen sikerült gyűrűkbe fektetnie a pénzét. Kowatschné tündökletes mosolyt villant fel ajkán, és férje felé nyújtja kezét. Kowatsch úr megragadja, és szívélyesen megrázza. De aztán az asszony összefutó szemöldöke láttán észbe kap, és kezére tapasztja száját. De az a csók sincs igazán neje Ínyére. Megróvóan csóválja fejét, és becsukja az ajtót. Kowatsch úr, miután becsöngetett, kis ideig megin magányosan és elhagyatottan álldogál a lépcsőházban. Végre kinyílik az ajtó, Ján Kelemen rajza elbűvölő mosoly tündököl az enyhén túl- rúzsozott ajkon. Kowatsch úr így szól: kérem vissza a virágomat. A mosoly lehervad. Kowatsch úr visszakapja a virágját, és óvatosan beteszi maga mögött az ajtót. Megigazítja a nyakkendőjét, begöngyöli a virágot a hervadó selyempapírba, köhécsel, megköszörüli a torkát, kibontja a virágot, és becsönget. És...- És Kowatschné ajtót nyit. Természetesen, elragadóan mosolyog. És Kowatsch úr természetesen megint a keze után kap. Vagy talán...?-Az asszony ajtót nyit, és elégedett a kézcsókkal. De megbotránkozva mutat ura nadrágján a sliccre, amely alattomos módon leplezetlen tátong. Kowatsch úr tanácstalanul vigyorog, visszaveszi Ko- watschnétól a virágot, maga elé tartja, és bepótolja, amit elmulasztott. És megint ott áll a csukott lakásajtó előtt. Megigazítja a virágot, begöngyöli a nyakkendőjét a megviselt selyempapírba, kigöngyöli, nagyot ásít és becsönget.- Pontosan harminc másodperc telik el, és kinyílik az ajtó.- Ezúttal tetemes idő múlik el mert Kowatschné közben besurran a hálószobába, hogy ellenőrizze a toalettjét. Néhány gyakorlatot végez a nagytükör előtt. Csücsöríti ajkát, bal szemöldökét a magasba rántja, majd nyájasan magára mosolyog, gondosan szemügyre veszi ultramarinkék ruhájának a kivágását, néhány ráncocskát helyreigazít. Módfelett elégedett. Már alig várja, hogy lelkes tapssal adózzon a varázslónak, vagy elnyerje tombolán azt a Fiatot.- De aztán végre kinyitja az ajtót.-Természetesen. És most végre elégedett is lehet. A nadrág begombolva, a kézcsók nem túl száraz, de nem is túl cuppanós, és nem túl leheletszerű, nem túl tolakodó és nem túl közömbös. Kowatsch úr, miután átnyújtotta a virágot, beléphet.- De nincs valami baj a virággal? Nem túl elnyűtt, megviselt, hervatag?- Papírvirággal gyakorolnak. Kowatschné boldogságtól ragyogva emeli agyonpúderozott orrához a virágot. Kowatsch úrral madarat lehet fogatni, majd kicsattan a boldogságtól, annyira elégedett, hogy minden ilyen fényesen ment. Eme érzelmi felbuzdulásának engedvén hatalmasat csap neje farára.- Micsoda baklövés!- Az, a javából. Abban a minutumban az ajtó előtt találja magát. Keserűségében arra gondol...- Hogy ne ugorjon-e le mégis egy sörre.- Arról szó sem lehet, egy árva fillér sincs nála. Azon töpreng, rágódik, emésztődik, hogy hol hibázta el.- És tudja?- Nem tudja, hogy tudja-e. Egyszerre váratlanul, anélkül, hogy csöngetett volna, kinyílik az ajtó, és ott áll szemtől szemben a feleségével. Kowatsch úr hevesen megragadja neje jobbját, megrázza, aztán kezébe nyomja a nyakkendőjét, és megcsókolja a művirágot. Közben felbukik a küszöbön.- Remélhetőleg nem esett baja!- Nem, semmi komolyabb. Föltápász- kodik, nyögve dörzsölgeti a sípcsontját. Kowatschné gondterhelten szemléli férjét, de lehet, hogy csüggedten vagy kétségbeesetten, aztán határozott és energikus mozdulattal megrázza a fejét. Majd ö megmutatja, hogyan kell.- Mit akar megmutatni?- Felveszi Kowatsch úr zakóját, patyolatúj selyempapírba pólyálja a virágot, és férje felé biccent, jelezvén, hogy most ö marad a lakásban. Kowatsch úr engedelmesen becsukja az ajtót. Éppen a sípcsontját masszírozza, amikor csöngetnek.- És Kowatsch úr elbűvölő mosolyt varázsol ajkára, ajtót nyit, jobb kezét neje felé nyújtja és...- Mosolynak nyoma sincs az arcán, mozdulatlan marad. Az ajtó is. Kowatsch úr gondolkozik.- Már megint?- Újra csöngetnek. Aztán megint. Mind gyakrabban, sürgetőn és fenyegetőn, kitartóan és követelőn, kategorikusan és parancsolón. Kowatsch úr pedig anélkül, hogy nadrágja vasalására ügyelne, letérdel. Óvatosan kilés a levélnyíláson a lépcsőházba.- De hiszen tudja, ki áll odakint.- Hát persze, hogy tudja. Míg a csöngő szakadatlanul cserreg, ezt kiáltja: kakukk, kakukk! Aztán feltápászkodik.- Hogy ajtót nyisson?- Szenvtelenül besétál a konyhába. Fogja a táskarádiót és az újságot, de ügyet se vet a sörre.- Hova viszi az újságot meg a rádiót?- A vécébe. Magára zárja az ajtót, meglazítja a nyakkendőjét. Ó, egek, mennyi ideje van most! ÓDOR LÁSZLÓ fordítása A tehénnek van egy rakás előnye. A tehén hozzád megy, ha hívod, az autó egy tapodtat sem mozdul. Bármelyik tehén több tejet ad, mint a legízlésesebb limuzin. A tehén utódokat hoz a világra, az autó csak irigységet szül. A tehén, kérődző állat lévén, akkor is termel, amikor egy helyben áll. Az autó, amikor áll, csak rozsdásodik. A tehén sohasem kerül ellentétbe a gyalogosokkal. Szinte sohasem hátrál, elég kevés a valószínűsége annak, hogy belerohanjon valamibe. Amikor egyenesen halad, a te* Mai észt elbeszélő hén nem törekszik nagy sebességre, hogy megelőzze a társát, inkább óvatosan megy utána. A tehénnek nem kell különleges út. Jobban szereti a természetes legelőket, ahol roppant fegyelmezetten viselkedik. Bár a legelőkön, amint ismeretes, nincsenek jelzőlámpák, sokkal kevesebb incidens van, mint a szabályozott ke- resztutakon. A tehén, ha árokba esik, nem borul fel. S amíg ott van, megeszi a füvet, ami csak egészségére válik. A tehénnek nincsenek hamar elkopó alkatrészei, amelyeket elcsennek valami sötét alakok a sötétben, hogy aztán a napvilágnál, suttyomban eladják mesés áron. A tehenet nem lehet mesz- szire kergetni, a tehenet csak vezetni lehet. A tehenet a legkisebb térre is ki lehet hajtani, ahol fű terem. A gépkocsinak kell keresni külön erre a célra épített állomást. A tehénfajtát időnként megvizsgálják, és nem szorul korszerűsítésre akkor sem, ha a szomszéd barnája fiatalabb és jobban néz ki. A tehén - háztartási cikk, egyformán hasznos bármelyik időszakban. A tehénre viszont csak csengőt lehet kötni, míg az autóra fel lehet rakni és rá lehet ragasztani mindent, amit az ember csak kigondol. Az autót a főbejáratnál lehet hagyni, míg a tehenet a ház mögött, láncra kell kötni. A tehénen nem mégy nászúira a szomszéd feleségével. Ha autód van, reggelizhetsz Puiatuban, ebédelhetsz Assa- mallában és vacsorázhatsz Tahkurannában. A tehénnel egész nap Puiatuban ehetsz. Tehát a kérdés - tehén vagy autó? - napirenden marad. BÁN PÉTER fordítása ERIK PÜVI* Tehén vagy autó? L assú őszi eső esett. Olykor egy-egy szélroham beleszájalt a délutáni- csendbe, és pörlekedni kezdett egy zörgő bádogtáblával, melyről lefröccsentette a vizet, aztán az esőfonalak ismét kiegyenesedtek, s egykedvűen tovább szurkálták a keskeny külvárosi utcát.- Megölsz, te hóhér! - visította egy magas női hang a romház udvarán. - Ne csavard a karomat.- Megfojtja!- Segítség! Kitöri a karomat!- Válasszák el őket, hisz megöli! - hallatszott egy másik női hang. - Lakók! Lakók!...- Nincs magukban irgalom? - Ingyen? - kérdezte elnyújtva egy betelt, zsíros hang, amelyből már-már kikunkorodott a nevetés. - Ingyen? Egy hosszú, éles sikoltás hallatszott, amely hirtelen elapadt, mintha a kiáltozó- nak a mellkasára léptek volna. Fent, az emeleti romlakásban a kislány még egy ideig fülelt, aztán lassú mozdulatokkal, bosszúsan felkászálódott vackáról, a padlóra vetett rongyágyból, amelyet legfölül paplanként egy duplán hajtogatott piros-fehér-zöld zászló fedett le. Kis fehér kutyája az ágyban maradt, csak nedvesen fénylő orrát tolta ki a levegőbe. A kislány megrázta magát, majd lábujjhegyen a helyiség bejáratához futott. Ajtaja nem volt a bejáratnak, a folyosó is letöredezett élötte, a lyukból egyenesen le lehetett látni a háromemeletnyi mélységben szürkülő udvarra, amelynek egyik sarkában, a törmelék között egy terebélyes platán ringatta narancssárga, csővizes koronáját.- Már megint csápolják egymást! - morogta a kislány, a szakadék fölé kinyújtott nyakkal, mind a két kezével a sárgára festett ajtórámába kapaszkodva. A szél egy pillanat alatt kifújta vékony tagjaiból az ágy langymelegét, meglobogtatta, majd mereven felállította - Artemis sisakjaként - hosszú kékesfeketén csillogó haját. Nevetett, lenyomta a sisakot, majd öltözni kezdett. Az udvaron már elállt a küzdelem, csak a szél fütyöngött. A kislány is fütyörészve szaladt le a lépcsőn, könnyű lábbal ugorva át a foghíjas részeket, amelyeken át le lehetett látni az alattuk kanyargó lépcsőfordulókra. Egy helyen két fok hiányzott, itt is a karfába fogódzkodva csúszott át a résen. A kapuban még egyszer megfésül- ködött, lesimította a hajába kötött égszínkék szalagot, majd szoknyáját derékig felemelve, feszesre huzigálta kis piros blúzát. Odakünn az utcán csendesen szemezett az eső. Az első alkalmasnak látszó úriemberrel körülbelül egy félóra múlva találkozott a Váci úton, amikor már kissé elázott kedéllyel sárgára hűlt fülekkel és ujjakkal, elszontyolodva azon tűnődött, ne surran- jon-e be a sarki sörözőbe egy fuvallat pörköltszagra és lelki békességre... Rögtön rávillantotta a szemét. Az úr ötvenéves, jól öltözött férfi volt, üvegzöld bársonykalappal, élesre vasalt nadrágja s hegyes orra úgy vágta a levegőt, mint a hajó orra a vizet: minden ellenállás közege bugyborékolva kettévált előtte.-He-Mi szemnr Egy mellett-jSÍte az ú igen. -A A ki;-Ni-Hí-Mi Nerr eröseb becsap fázó S2 DÉR Az i hogy ni ként ro me vol dön is i-Há — TÍ2 — Tiz ugye?. A ke rosboltl zacskó -Eri De H nem mi -A c -Ne -Há Marii végre együtt gyalog kor egy üvegdo tóttá fél ba, az i -Ma lássana emelet' A ko dékot i fehér ; Ü ltünk a dúlőút mentén - falusi gyerekek -, és játszottunk. Tehén, liba békésen legelészett, s ha nem voltunk elegen, egyikünk fölugrott, s visszaterelte őket. Mit lehetett játszani? Letéptük a pipacs orsó alakú bimbóit, s megkérdeztük: sör-e, bor-e, pálinka-e? A sör rózsaszínű, a bor piros, a pálinka fehér. Ujjunk hegyével elpattintottuk a bimbót, s aki eltalálta a színét, az nyert. Vadzab is volt, azzal is tudtunk játszani. Kalászát közepén eltéptük, majd ismét összeillesztettük, s bedugtuk bal tenyerünk két ujja közé.- Volt apád katona?- Volt!- Hogy ülte meg a lovat?-Jól!- No, meglátjuk! Állt a vadzab kalásza a két ujjunk között, tenyerünket megfeszítettük, s a másik kezünkkel alulról fölütöttük. Ha a játszótárs apja valóban jól ülte meg a lovat, akkor a két összeillesztett fél kalász egyben maradt, ha nem, akkor a fölül lévő kipattant, leírt egy ívet a levegőben, aztán a földre esett.- Volt apád katona? Volt. Enyém is, tiéd is, övé is. Megülte a lovat, átugrotta az árkot, megjárta pokDEMÉN 19 lók poklát,. kezdett nő a borzalorr Nem, nem alapmotívui a Piavénái Mennyi mennyire h gunk rajtuk lappang eg mekkorunk! a csöppnyi papa a lov füvek közé' Nagymai hozatni a h kevesebb k ró bútort és ra. Kinyílna tán évekjä bői, nagy l
