Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-30 / 13. szám
K abáton átbúvó, fagyos szél fúj. Havazást jósló felhők közelegnek. Imre gazda és felesége, a két fiú meg azok asszonyai lámpafénynél fóliát vasalnak. Két ötvenméteres fóliasátorra már kész a takaró, a harmadik elkészítése még eltart néhány órát. Kezük, lábuk összefagyott a január végi zimankóban. A szobába ilyen terebélyes fóliát nem vihetnek, az udvaron kell bajlódniuk. Az idő sürget. Már így is késésben vannak. A szemközti szomszédnál már két hete füstöl a fólia kéménye. Szépen nő a saláta a melegben. Imre gazda káromkodik. Az ünnepek után lebetegedett. Hetekig az ágyat nyomta. A családot egyedül nem engedte vasalni. Még csak lábadozik, de már nem bírta tovább a tétlenséget. A betegágyi számvetés így is rémisztő: nyolc-tíz ezer korona a vesztesége a késás miatt. Nem hallgatott sem az orvosra, sem a családra. Kiíratta magát. A felesége szerint még mindig lázas, de lehurrogta az asszonyt:- Szégyenszemre nekem lesz utoljára salátám a faluban. Azt már nem! A lázat majd kikúrálom máskor, de a fóliának most kell állnia. Nagy az áldozat, amit Imre gazda és családja a fóliáért, salátáért, a majdani jövedelemért hoz. Nagy, pedig az ötvenen túl járó gazda ekkora áldozathozatalra már nincs rászorulva. Háza, autója nemcsak neki van, de mindkét fiának is. Hogy mennyi a pénze, azt még sejteni sem lehet. A falu nyelve szerint százezrekre, sót milliókra rúg a vagyona. A vagyon, amelyet jószerével nincs idő élvezni. Imre gazda azok közé a fóliázók közé tartozik, akik már régen csinálják és nagyban. Őt már a megszokás, a munka és a pénz bűvölete, az egészségtelen verseny- szellem tartja hatalmában. Még szerencse, hogy Imre gazdával kevesen állnak ki versenyezni. Csak a mohóbbja, akinek se barátja, se becsülete nincs a faluban, önkínzó igavonóknak tartja öt, őket a falu. Joggal. Az egész élete - és egészsége - rámegy a munkára, a pénzharácsolásra. Amikor kérdezem, miért ez a hajsza, csak legyint. S percek múlva mondja azt, ami ugyan szép, szép, de sajnos az ő szájából frázis: „Hát mit enne a sok városi nép, ha mi nem gürcölnénk?...“ x x x' Fóliaügyekben sokfajta véglettel találkoztam. Imre gazda volt az egyik véglet, szerencsére nem tartozik a többséghez. Számuk így is jelentős. Egy-egy faluban van belőlük öt-tíz-húsz is. Igaz viszont, hogy a legtöbb fóliázóra egészen más a jellemző: a szolidabb, mérsékeltebb keretek között űzött munka. Megtermelni a szükséges mennyiséget a család részére, s ami marad, azt eladni. Persze, egykor mindenki így kezdte. Előbb az év végén csak 3-4 ezer koronás bevételt könyvelhetett el. Aztán megduplázta: nyolc-tízezer korona jött be az év végén. De a pénznek hatalma van. Emberünk gondolkozott: még egy fóliasátor, még egy kis hajtás, s akkor már néhány tízezer lesz a bevétel. Ekkor már nem volt egy szabad perce sem. S jött a válaszút. Vagy vállalta a teljes lekötöttséget: az éjjel-nappal jelenlétet a fólia mellett; a szabadság, kikapcsolódás, pihenés nélküli éveket, az állandó kialvatlanságot, fáradtságot, az egészség károsodását; vagy azt mondta: most már elég. Alljt azonban nagyon nehéz mondani. Az a szerencsésebb, aki képes erre. Annak van nemcsak pénze, de ideje meg egészsége is, hogy a pénzt elköltse, hogy éljen. Egészen pontosan megfogalmazni lehetetlen, hogy miért fóliáznak. Van, aki egyszerűen képtelenségnek tartja, hogy a föld megmúveletlenül álljon. Van, aki azért emel fóliasátrat, hogy ne kelljen mindenért a piacra szaladnia. Van, aki jövedelemkiegészités céljából dolgozik, mert építkezik, mert új kocsit akar, mert utazni szeretne... Van, aki fantáziát lát a kertészkedésben: kellemes időtöltést, kikapcsolódást. Van, akit csak a pénzszerzés ténye hajt. Van aztán bizonyára még egyéb ok is, de tény, hogy ezek a leggyakoribbak, leglényegesebbek. A riportra készülődve hetekig jártam a falvakat. Megálltam több családnál. Az emberek félénken, visszautasítóan, idegenkedve fogadtak. Sokan - meghallva jövetelem célját - ki sem nyitották a kulcsra zárt kiskaput. Volt, ahol sikerült eloszlatni a kezdeti idegenkedést, s megnyíltak a kapuk és a szájak: ám szigorúan kikötötték, név nélkül adjam közre a beszélgetést. Sokan mondták: rossz helyen kopogtatok, ők nem igazi „fóliások“, menjek ehhez meg ahhoz, azok nagyban csinálják. Mentem és onnan visszaküldték az előző helyre. Egyetlen embert, családot nem sikerült találnom, aki hajlandó lett volna nyilatkozatához nevét adni. XXX Őrsújfalun (Nová Stráz) viszont ráakadtam egy fiatal- asszonyra - korábban már hat családhoz hiába kopogtattam -, aki hajlandó volt a fényképezőgép elé is állni, ám nevét még így sem adta az íráshoz. Csak annyit: Aranka. * Nos Aranka asszony, férje Laci és két gyermekük egy öregebb házban laknak. A ház előtt, az utcán már ott a sok építkezési anyag. Tavasszal nekikezdenek az új ház építéséhez. Nyirkos, vizes a régi lakásuk.- Ha nem kellene építkeznünk eszünkbe se jutna, hogy kínlódjunk a fólia alatt - mondja Aranka. A mondat meglep, ám következik a bővebb magyarázat.- Decemberben állítottuk föl a fóliát, s azonnal elvetettük a salátát. Azóta fűtünk. Se karácsonyunk, se szilveszterünk nem volt, azóta mindig van munka bőven. Tegnap éjjel például három óra előtt feküdtünk le. Fél hatkor pedig már keltem. Egész éjszaka ástunk, közben be- beszaladtunk a szobába, megnézni nem ébredtek-e fel a gyerekek. Reggel pedig vittük eladni a salátát. Sajnos, itt a nyolcezer fej saláta s nem tudjuk eladni - ez a mi nagy gondunk. Ha két héten belül nem adunk túl rajta, akkor dobhatjuk a Dunába. Hiába a rengeteg munka, a fűtés, az éjszakázás, minden hiába. A Zelenina azt mondja, nincs szerződésünk, pontosabban, hogy a szerződés csak április egytől érvényes. Pedig nem hiszem, hogy elegendő saláta lenne az ország üzleteiben. Arra mi már képtelenek vagyunk, hogy távolabbi járásokba hordjuk a piacra. Akkor már nem kifizetődő, ha autót kell fogadnom, ha szállodát kell fizetnem, ha szabadságot kell kivennem. Nevetséges, hogy a drágán megtermelt salátámat egy koronáért adjam el február végén. Kimegyünk a fóliasátor alá. Gyönyörűek a salátafejek. Közben befut István, az egyik segédkező szomszéd. Elmondja, most jött Komáromból (Komárno) a Zelenina igazgatóságáról. Csak egy koronáért hajlandók megvenni a salátát. Majd a háziasszony veszi át a szót:- Nyolc éve kerültünk össze a férjemmel. Kezdetben erre a házra takarékoskodtunk. A miénk lett. Most pedig azért gürcölünk, hogy minél előbb fel tudjunk építkezni. Mi nem a banknak dolgozunk, hanem az új ház miatt. Ha elkészül a ház, még látni sem akarom a fóliát. Mert annyi munkát, annyi mérgelödést nem ér meg az egész. Arankáéktól távozva nem hagytak nyugodni az értékesí• Nyolcezer fej salátánk van (Á szerző felvétele) tés körül felmerülő problémák. Ezért másnap felhívtam a komáromi Zelenina igazgatóságát, ahol Dióssi Antal igazgató készséggel tájékoztatott:- Salátát januártól korlátlan mennyiségben vásárolunk, sőt még a jelenleginél többet is meg tudnánk venni. Tény viszont, hogy négy koronás áron csak azoktól vesszük meg, akikkel még tavaly szerződést kötöttünk. Tőlük minden nehézség nélkül felvásároljuk a szerződött meny- nyiséget, sőt, három koronáért még a szerződésen felüli salátát is megvesszük. Aki nem kötött velünk szerződést, attól csak egy koronáért vásároljuk a salátát. S igaz, ami igaz, a jelenlegi önköltségi árak mellett egy koronáért én sem adnám el a salátámat.- Igen ám, csak amikor tavaly novemberben ezeket a szerződéseket kötötték még nem lehetett előre tudni, nogy már februárban lesz saláta. így a szerződéseket általában április elsejétől kötötték.- Ez így igaz, de lehetőség van a szerződések utólagos módosítására. A járásban legalább tíz falu kertbarátai kérték ezt, és minden esetben módosítottuk is a szerződéseket. Az örsújfalusi szervezet ezt nem kérte. Nyomatékosan mondom, ha kérték volna, ki tudtuk volna elégíteni igényeiket. A szervezet vezetőségének a mulasztása nem terhelhet bennünket. Most is, mint mindig, csak azt tudom javasolni a kistermelőknek, hogy időben érdeklődjenek, hogy olyan primőr árut tenneljenek, amelyből kevés van, s kössenek idejében szerződést. Akkor nem érheti őket meglepetés, rengeteg bosszúságot elkerülhetnek. Az igazgatóságnak is igazat kell adnom, viszont ennek ellenére sajnálom Arankát meg a hozzá hasonló társait. Mert a hiba valahol mégiscsak becsúszott, s ezt menet közben kellene nagyon gyorsan, rugalmasan orvosolni. Jobban, sokkal jobban kellene szervezni az áruátvételt, az értékesítést, az előzetes tájékoztatást, hogy a már évek óta előforduló nehézségek ne ismétlődjenek meg. Hogy a megtermett primőr áru ne a Dunában, a szemétdombon végezze, hanem a fogyasztó asztalára kerüljön. ZOLCZER JÁNOS A legtöbb munkahelyen már megszokták, természetesnek veszik, hogy a nők ugyanúgy végzik mindennapi teendőjüket, mint a férfiak, sőt a közéleti munkából is velük egyformán veszik ki részüket. Akadnak azonban foglalkozási ágak, tisztségek, ahol nehezebben veszik tudomásul: itt nem férfi, hanem nő dolgozik. Még manapság is szokatlan, ha egy község élén „szoknyás“ áll, nő a helyi nemzeti bizottság elnöke. Nádasd (Trstená na Ostrove) lakóinak is eltartott egy ideig, mig beléjük rögződött, hogy a nemzeti bizottságon az elnök elvtársnőt kell keresniük.- Úgy érzem, elfogadott a falu, bár a kezdet nem volt könnyű - mondotta Lelkes Ilona. - A könnyebbséget az jelentette csupán, hogy „haza" kerültem, így az első időszakban volt kire támaszkodnom, volt kitől tanácsot, segítséget kérnem. Az 1976-os választások után került a község élére. Korábban a Dunaszerda- helyi (Dunajská Streda) Járási Nemzeti Bizottság szervezési osztályán dolgozott. Az ott-szerzett tapasztalatait a későbbiekben kamatoztatta. Áttekintése volt arról, milyen üggyel hová, kihez kell fordulni, s a járás tisztségviselői készségesen fogadták, ha útbaigazításra szorult.- A falu lakosainak egyéni gondjai sem voltak teljesen ismeretlenek számomra. Szinte mindenki tudta rólam, hogy a „járáson“ dolgozom. Ha megkértek, a lehetőségek szerint szívesen elintéztem bármit. Természetesen az új elnöktől elvárták, hogy a községfejlesztés az előzőnél gyorsabb ütemű legyen. Az első lépés a már hosszabb ideje épülő gyermekrendelő befejezése volt. Ezt azért igényelte a falu lakossága, hogy ne kelljen a szomszéd községbe járni az apróságokkal hogy felépült a sportolók öltözője, majd egy egyhektáros park létesítését kezdte szervezni Lelkes Ilona. A Gabcíkovo -Nagymaros-i Vízmű ugyanis olyan közel épül a falu határához, hogy a parkot a feltöltött területen hozták létre.- Nagy erőpróba volt számomra a temető áthelyezése. Szinte napirenden voltak a különböző megjegyzések. Jogos és jogtalan kérésekkel fordultak a lakosok hozzám. Tudtam, hogy ebben a mindenkit igen közelről és mélyen érintő kérdésben a lehető leghelyesebb álláspontra kell helyezkednem. Megértőén kellett bánni az emberekkel. Úgy érzem, sikerült. A szépen, korszerűen elrendezett új temetőnkben felépült már a ravatalozó is. A megválasztása óta bizonyítania kellett, hogy érdemes a falu lakóinak bizalmára. A választási program teljesítése, természetesen a lakosság támogatásával, nem ütközött különösebb akadálypk- ba. Igaz ugyan, hogy van a községben s így nem kerül olyan sokba. A tervrajz már kész, a dercsikai (Jurová) földmü- vesszövetkezet, melyre egyébként is lehet számítani a községfejlesztésben, a munkák megkezdéséhez 50 ezer koronát ígért. A létesítmény értéke előreláthatólag 700 ezer korona lesz. Újabb összefogásra lesz szükség. De bízom benne, hogy ugyanúgy, mint eddig, a képviselőkkel folytatott hasznos együttműködés és a szervezés meghozza a kívánt eredményt. Jó a kapcsolatunk a tömegszervezetekkel is. Gyakran járok összejövetelekre, s az természetes, hogy az évzáró taggyűléseken mindig ott vagyok. Ezt elvárják tőlem, én pedig kötelességemnek érzem. Ezen kívül a nöszö- vetség alapszervezetében a titkári teendőket végzem, tagja vagyok a járási bizottság elnökségének is. Amikor szabad ideje felöl érdeklődtem, mosolyogva mondotta:-Csak akkor van, ha nem vagyok a faluban. Meghatároztuk, ugyan, mikor van ügyfélfogadás, de senkit sem küldünk el, ha más időpontban jön. Akár munkaidő után is. Ráadásul a nemzeti bizottság közelében lakom, így szombat, vasárnap otthon is hivatal van. Hétvégén, mivel anyakönyvi körzetünk van, esketek. Az sem mindennapi és megszokott, hogy az ifjú pár nő előtt mondja ki az igent. Bizony az első házasságkötés legalább ugyanolyan emlékezetes marad számára, mint a fiataloknak.- Itthon, a helybeliek részéről már nem érzem a bizalmatlanságot, de azt hiszem a helyemben egy férfitól nem vártak volna ennyi bizonyítást. De nem baj, megérte. Annyi örömöt találok a munkámban, hogy érdemes ezt így, lemondások árán is csinálni. Nem ritka viszont, ahogy idegenek kinyilvánítják meglepetésüket. Azon kívül, hogy nő, meglepi őket fiatal kora is.- Tudom mit várnak tőlem. Elsősorban azt, hogy minden hozzámfordulónak segítsek. Meg azt, hogy mindenkit barátságosan fogadjak. Sőt még többet is: a mosolyt is számon kérik, ha épp hiányzik az arcomról. Pedig nekem is vannak nehéz napjaim. És azt is tudja, hogy a községnek mire van szüksége, mit kell a közeli és a távolabbi jövőben megvalósítaniuk. A művelődési ház felépítése után az üzletet akarják bővíteni. Sokan igényelnek telefont, jelenleg csak a hnb-n és a szövetkezetben van vonal. Ha lehetősége lesz rá, ezen is segít. A területrendezéssel kapcsolatban is lesz bőven tennivaló, hiszen a kerületi nemzeti bizottság a községet üdülőközponttá akarja nyilvánítani. Az elnöknek pedig továbbra is bizonyítania kell, hogy nő létére is tartja a lépést, • szülőfaluja fejlődése, a lakosság elégedettsége érdekében. DEÁK TERÉZ ÚJ szí 8 1984.111.3 „A falu már elfogadott“ ifjúsági klub, agitációs központ, könyvtár, de új művelődési házat is szerettek volna a nádasdiak. .Ez viszont a jelenlegi takarékos világunkban kicsit túlnőtt a lehetőségeken. Nem kis erőfeszítésébe került az elnöknőnek, hogy megértesse: nem rendelkeznek elegendő anyagival egy több milliós beruházáshoz, s az épület fenntartásának költségeire is gondolni kell. De a falu lakóinak igénye nem hagyta nyugton. Kereste és meg is találta a megfelelő megoldást: a sportöltözök- höz építik hozzá a művelődési házat, orvoshoz. A korszerű létesítményt még a nagyobb települések is megirigyelhetik.- Társadalmi munkában, szombat-vasárnap készült el ez az épület, ugyanúgy, mint a vízvezeték, melynek lefektetését 1981 -ben fejeztük be. Ezt követően por- talanítottuk az utakat, s egy keskeny utcán kívül, amelyet rövidesen aszfaltozni fogunk, valamennyi utcából eltűnt a sár. A csaknem hatszáz lakosú falu lelkes fiataljai összefogtak, elsősorban az ö odaadó munkájuknak köszönhető,
